Fejér Megyei Hírlap, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-01 / 128. szám

Szerda, 1866. janu­á 1­1. 14 féle vizsgálat A Dunai Vasmű leendő szakmunkásait, akik most kérték felvételüket az ipari tanuló intézetbe , nemcsak orvosi, hanem alapos munka­egészségügyi és munkapszicho­lógiai vizsgálatnak is aláve­tették. A Vasmű munkaegész­ségügyi laboratóriumában két­száz fiatalt vizsgáltak meg nemcsak látási és hallási funkciók tekintetében, de fi­gyelem koncentrálás és osztás, információ feldolgozás, érdek­lődés, munkateljesítmény, át­lagos intelligencia, személyi­ség vizsgálat vonatkozásában is. összesen tizennégyféle fizi­ológiai és pszichológiai vizs­gálatnak vetették alá a leendő ipari tanulókat, akiknek egy­­egy szakmára való alkalmas­ságát a tapasztaltak, valamint az orvosi vizsgálatok alapján az üzemi főorvos mondja ki. Az általános tapasztalat azt bizonyítja, hogy az idén je­­­lentkezettek többsége jó, és jobb a tavalyinál. " Jelentős szénvagyon vízveszély nélkül Megyénk bányászaténak je­lentős szerepe van. A bauxit, a nemes homok, a barnakő­szén tekintélyes mennyisége bányáinkból kerül ki. Közis­mert szakmai körökben az a tény, hogy bányáink legna­gyobb része kedvezőtlen geo­lógiai, főleg hidrogeológiai­­ adottságokkal rendelkezik. A települési mélység, a vetődések, a vízveszélyes­ség mind olyan tényező, amely hátrányos a nyers­anyagtermelés gazdaságos­sága szempontjából. A meglévő termelő üzemek­nek nagy feladatokat jelent ezen objektív viszonyok le­küzdése. A Pusztavámi Bá­nyaüzem Mór és Pusztavám határában olyan területen vé­gez szénkutatásokat, ahol a vízföldtani viszonyok kedve­zőnek mutatkoznak. A Már­kus-hegy kutatási terület kezdetben — a környezeti vi­szonyok ismeretében — erősen vízveszélyes besorolásban volt A szakmai vélemények alapján szükséges volt a te­rület kutatásának kezdésével egyidőben olyan vízföldtani kutatófúrások telepítésére, amelyek bizonyítani hivatot­tak a terület vízveszélyességi fokát. A jelentős költséget igénylő fúrások kedvező, a vártnál előnyösebb adatokat szolgáltattak. A 2 darab víz­kutató fúrás egyike 900 mé­ter mélység után sem érte el azt a vízadó réteget, amely Balinkán, Kincsesen a veszé­lyes karsztvizet tárolja. A másik fúrás 720 méter után is olyan rétegekben halad, amely jó vízzáró és vízvédelem szempontjából nagyon kedvező. A jelenleg folyó értékelé­sek előzetes eredményei na­gyon biztatóak. A leglé­nyegesebb az, hogy a művel­hető szén­telepek közelében nincs veszélyes vizet tároló réteg. A széntelepek feletti rétegek nem tartalmaznak vi­zet, különösen olyan vonat­kozásban, amely a bányászatra a legkisebb mértékben is hát­rányos lenne. A széntelepek alatti rétegek között van ugyan olyan szint, amely jelentős nyomású és mennyiségű vizet tárol, de annak mélysége, a telepekhez viszonyított helyzete olyan, hogy a legóvatosabb számítás szerint sem jelenthet veszélyt a leendő bányászkodásnak. A Puszta­vám-Mór közötti kutatási mező szénvagyo­­na tehát, amely meghalad­ja a 15 millió tonnát, ked­vező vízföldtani viszonyok között kitermelhető. Felvethető ezek után a kér­dés, hogy az a víz, amely je­lentős mennyiségben ugyan, de meg van kutatva, haszno­sítható-e? A kérdés jogos azért is, mert ez a terület fel­színi vizekben, forrásokban viszonylag szegény, és Pusztavám vízellátásában nem lehetne gazdaságos e vizeket felhasználni? A válasz az, hogy lehet, üzemünk tervbe vette, hogy az egyik fúrást,­­ amely kül­színre folyó vizet kapott, je­lentős hozammal­­ bekap­csolta a leendő aknaüzem vízellátásába. Ehhez persze még szükséges a víz minősé­gi, ásványos összetételének f­in­­cció 1 p+p Az elmondottak alapján várható, hogy egy kedvező te­­lepülésű, nem vízveszélyes szénvagyon kapcsolható be az ország energiatermelésébe, és értékes segítséget szolgáltat­hatunk a környék vízgazdál­kodásához. Gondozó György Lenin: Művészetről, álomról Az Ünnepi Könyvhét alkal­mából a Kossuth Könyvkiadó újra megjelentette Lenin: Mű­vészetről, irodalomról szóló munkáit. Az összeállítás sok­kal gazdagabb, mint a koráb­bi kiadványok és több olyan levelet, cikket, töredéket tar­talmaz, ami a magyar olvasó­­közönség számára még isme­retlen. A rendkívül értékes, sokszínű gyűjteményt az iro­dalom, művészet hivatásáról alkotott lenini eszme egyesíti: az irodalom, művészet társa­dalmi hivatása, hogy feltárja a kor mély társadalmi problé­máit és a maga sajátos eszkö­zeivel segítse azok megoldását. Ilyen alapon Lenin igen nagy­ra értékeli Csernisevszkijt, aki — szemben a liberális bur­zsoáziával — jóelőre felismer­te, hogy az 1861-es jobbágy­reform nem változtatja meg lényegesen az orosz falu hely­zetét. Hasonló elvi alapon, sokoldalúan bírálja a nagy orosz remekíró, Lev Tolsztoj műveit: „Tolsztoj munkássága halhatatlan érték, mert benne a paraszti mozgalom ereje és gyengesége, hatalma és korlá­tozottsága jut kifejezésre”. Az irodalom, a művészet társadalmi hivatása nem le­het független a haladó osztály érdekeitől. Lenin ezt írja 1905-ben: „Az irodalom az egységes, tervszerű szociálde­mokrata pártmunka alkotó­részévé kell, hogy váljon. Ak­kor lesz szabad irodalom, mert nem a haszon, a karrierizmus, hanem a dolgozókkal való együttérzés hatja át”. Ugyan­ott kifejti, hogy nem lehet azonosítani a pártmunka más részeivel. Nagyon figyelemre méltóak Lenin szavai: „Az irodalmi munka tűri legke­vésbé, hogy uniformizálják, hogy a többség uralkodjon a kisebbség felett. Itt kell legin­kább teret engedni az egyéni kezdeményezésnek, fantáziá­nak”. Máshol a fantázia sze­repéről így ír: „Ha az álom elébevág az események termé­szetes menetének, fokozza az ember energiáját. (Ha elcsa­­­­pon, természetellenes irány­ba kárt okozhat.) Ha az em­ber nem tudna ilyen módon álmodozni, ha nem tudná az alkotás befejezett képét —­­ amihez hozzákezdett —, ak- I­kor milyen indítékok serken­tenék?” Az irodalom pártos- s ságának lenini elve alapvető­­ követelmény, de nem azonos ■ annak vulgáris — a személyi kultusz időszakában elterjedt — felfogásával. Ma is teljes egészében helyt­álló az irodalom népszerűsé­gének lenini meghatározása. Napjaink állandóan visszatérő, vitatott irodalompolitikai kér­­­­dése, hogy a színvonal állan­­­­dó emelése mellett népszerű,­­ a legszélesebb rétegek számá­­­­ra is érthető műveket nyújt­­s­­unk a közönségnek. Termé­­­­szetesen a kulturális forrada­­­­lom évtizedeiben ez sokkal­­ inkább megoldható, mint a­­ századforduló utáni cári­­ Oroszországban. Mégis irány­­­­mutató Lenin cikke, amely­ben a Szvoboda című folyó­­s­­ratot bírálja: „A folyóirat ■ szerzője (azt a benyomást kelt I ti, mintha elejétől végig egy­­ ember írná) azt hiszi, hogy I népszerűen ír a munkások számára. Egy mondatot sem mond egyszerűen, cikornyák, népi hasonlatok nélkül. Ezen a torz nyelven elcsépelt, szán­dékosan vulgarizált­­szocialista gondolatokon kérődzik. A nép­szerű író a legegyszerűbb, köz­ismert adatokon keresztül ve­zeti el az olvasót a­ mély gon­dolatokhoz, újabb kérdések elé állítva. Nem olyan olvasót tételez fel, aki nem akar, vagy nem tud gondolkodni. Feltételezi, hogy a fejletlen olvasó is komolyan akarja törni a fejét és segíti ebben. A vulgáris író olyan olvasót tételez fel, aki nem is képes gondolkozni, s ezért nem ve­zeti rá a komoly tudomány alapjaira. Torzításig leegysze­rűsített formában készen tár­ja fel egy bizonyos tanítás összes következtetéseit. Így az olvasónak még rágni sem kell, csak le kell nyelnie a kását”. Lenin összegyűjtött cikkei az irodalomról, művészetről azt bizonyítják, hogy a tudati átalakulás ezen területét a pártmunka részének, mégpe­dig nagyon fontos részének tekintette. Gorkij munkássá­gának óriási jelentőséget tu­lajdonított és vele széleskörű levelezést folytatott. A kötet tartalmazza Gorkijhoz írt le­veleit. Ezeknek külön értékük, hogy meleg emberi közelség­ben mutatják be a nagy pro­letárvezért. Az értékes össze­állítás kézikönyve kell hogy legyen mindazoknak, akik kulturális területen dolgoznak, de az irodalom, művészet­­ iránt érdeklődő, szélesebb kö­­­­zönség sem nélkülözheti. V. I. számos példáját szolgáltatják ennek. Bátran szembenszólva a nemzet hamis egységét prédi­káló konzervatív-feudális előítéletekkel figyel­meztet: ,,Mívelt embernek a hazát legfőbb gond­jává kell tennie s ez mindenekfelett oly hazák­ról értetik, hol az egyes polgárnak a közdolgok folyásába tekinteni joga s kötelessége van.” A maga idejében ennek kimondásához nem csekély erkölcsi bátorságra volt szükség! Ugyanő bátran kimondta, hogy a haza, vagyis a nép érdeke na­gyon különböző lehet. Népérdek alatt legalább három különböző érdek él: — írja — a nemes­ség, a polgárság és a parasztság érdeke. Még azt is leszögezi, hogy „a harmadik, (tehát a paraszt­ság érdeke, mint népérdek) a maga kiterjedésé­ben még soha ki nem mondatott, kimondatni még most is nehezen fog.” Mai nyelvünkre lefor­dítva ez annak felismerését jelentette, hogy ko­rának vezető társadalmi rétege a parasztságot gyakorlatilag kizárta a nemzetből. A polgárság természetesen elvetette (ponto­sabban túlnőtte) a megelőző társadalmi rend haza-fogalmát. A polgárság haza-fogalma történelmileg magasabbrendű volt, mint a feuda­lizmusé. Vajon (pusztán logikailag is) nem önként értetődő-e, hogy amikor a történelem színpadára új vezető osztály lép: a munkásosztály, amikor új társadalmi rend valósul meg: a szocializmus, akkor bizonyos értelemben elavulttá válnak a megelőző társadalom (jelen esetben a polgári társadalom) eszméi, vagy legalábbis azok jó része? Itt azonban nemcsak arról van szó. Arról is, hogy a burzsoázia „hazafiassága” az utolsó év­században lényeges tartalmi változáson ment át. Valamikor, az egységes nemzeti államok kialaku­lása idején, a burzsoázia természetében rejlő tö­rekvés — minél nagyobb piac megteremtése — haladó jellegű volt s a polgári nemzet kialaku­lására l­ezetett. Ám ugyanez a törekvés a későb­biekben már az új hódító, nacionalista ideológia objektív bázisává lett. Sokan ma sem tudnak élet szemmel különbséget tenni hazafiasság és nacio­nalizmus között. Az utóbbi — a burzsoázia nem­zet­szemlélete — olyan felfogás, amely a ma­ga felsőbbrendűségét más népek lealacsonyításá­­val, lenézésével igyekszik bizonygatni. A haza­fiasság és a nacionalizmus között pedig már több mint fél évszázaddal ezelőtt Ady Endre is éles különbséget tett: „A nacionalizmus: a dühödt hazafiság. De még az sem. A patrióta nevet ugyan sokszor kompromittálták már, de még mindig szentebb fogalom köpenye, hogysem a nacionaliz­must fedhesse. A nacionalizmus nem hazafiság . . . Aki ellensége a haladásnak, a jobbra törésnek, az emberi szellem feltétlen szabadságának, haza­­áruló, ha örökösen nem is tesz egyebet, mint a nemzeti himnuszt énekli.” A nacionalista ideológiát a régi uralkodó osz­tály fejlesztette ki. Fertőző gócai azonban távol­ról sem veszítették el életképességüket. Közöttünk is bőségesen megtaláljuk a továbbélő nacionaliz­mus mikrobáit. S ez annál veszedelmesebb, mert nemcsak országon belül fertőz, életre hív hasonló tüneteket más népeknél is. A nacionalizmus na­cionalizmust szül. Térjünk vissza azonban a hazafiasság kérdésé­hez. Senki ne gondolja, hogy akkor, amikor — a szocialista társadalmi rendszer magasabbrendű­­ségére hivatkozva — a „régi” értelemben vett hazafiságot, a polgári hazafiság-fogalmat túlhala­dottnak nyilvánítjuk, ezzel a hazafiság minden eddigi vonását elvetjük. Hiszen a szocialista tár­sadalom a megelőző társadalmi alakzat talajából nő ki. A szocialista kultúra is értékeli a megelőző évszázadok minden kultúrkincsét, azokból sar­­jasztja ki az új kultúrát. Bízvást állíthatjuk: a magyar múltnak, benne a magyar kulturális múlt­nak, sosem volt még olyan megbecsülése, mint ma van. A múlt legjobb eredményei részei egy­ben az új, teljesebb szocialista kultúrának is.­­ A szocialista Magyarország polgárai méltán büszkék arra, hogy a művelődés, akár a legmaga­sabb fokú képzettség elsajátítása, nem a nép ki­sebbségének kiváltsága többé, hanem betű sze­rinti értelemben: közkincs. Magyarországot a világ művelt fői évszázado­kon át olyan országnak tekintették, mint amely­ben tehetséges, jobbra hivatott nép lakik, de amely elmaradott társadalmi berendezkedése mi­att nem foglalhatja el méltó helyét a művelt né­pek családjában. Az utóbbi két évtizedben ez megváltozott. „Hírünk a világban” ma más. Új­­ból — 1848 és 1919 után — a fejlődés országa lettünk, a népek élvonalában haladunk. A szocialista társadalom hozta meg, hogy azok­nak, akik szívükön viselik a nemzet javát, ne az elkeseredés gangján kelljen szólniok a földről, amelyen arányi szeretettel csüggtek. A „haza osto­rozása” régen­te szinte a költői hivatás velejárója volt,­­ hogy a nemzeti kultúrának csak ezt az egy ágát említsük. „Hol nevét rút ferdítésbe:­ Ismerik csak átokképpen ... Neve szégyen, neve átok: Ezzé lett magyar hazátok” (Vörösmarty) Milyen keserves lehetett Ady Endrének hat év­tizeddel ezelőtt megállapítania: „ötven-száz évvel hátrább ballagunk még a kultúra külsőségeiben is nyugatibb népeknél” és mennyi előrelátással írja: „Nálunk, ahol kultúra nincs, egyetlen megváltás volna, ha az alacsonyak fölkerülnének.” És még ezt követően harminc esztendővel is „Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény... Nem adna jogot a parasztnak ki rág a paraszt kenyerén. S a summás sárgul mint az osztag, de követelni nem serény” — szólt József Attila pa­nasza. Jól tudjuk: sok, nagyon sok dolog még ma­­ sem olyan, mint lehetne, kellene. A harc a káros jelenségek ellen jogos, éppen a szocialista hazafiság nevében. Minden negatívumon átüt azonban a tény, hogy a káros jelenségek vissza­szorítására éppen a szocialista társadalmi rend — és csak az — adja meg a lehetőséget. Farkas Sándor Fefer megfej­tltte. A JÁRMŰJAVÍTÓBAN Havonta mintegy 100 vasúti kocsit javítanak meg a MÁV Járműjavító Vállalatnál. A kocsijavító osztályon nyolc brigád végzi a felújítási munkákat. ROSTÁNKBÓL Adorjányi Pálné, a vértes­­acsai Vörös Október Termelő­­szövetkezet tagja levélben mondott köszönetet a tsz ve­zetőségének emberséges ma­gatartásáért. Levélírónk férje hét éve súlyos beteg, s azóta az ő gondja a négy gyerek ne­velése. A tsz igyekszik gond­jain könnyíteni. Nemrég kap­tak egy kocsi tűzifát, s közöl­ték velük, hogy egyik lányu­kat elviszik az NDK-ba tá­borozásra. Agócs Vilmos seregélyesi köz­­ségi tanácstag az elmúlt években többször kifogásolta levelében, hogy a legforgalmasabb útszaka­szon járda hiányában, sáros idő esetén a kocsiúton kellett járni az iskolás gyerekeknek is. Ezzel kap­­ ­­csolatos bíráló levele meg is je­­­­lent lapunkban. Most örömmel­­ közölte szerkesztőségünkkel, hogy­­ a kifogásolt útsakaszon a községi­­ tanács a községfejlesztési alapból­­ betonlapos járdát építtetett, amit­­ már át is adtak a gyalogos for­­­­galomnak. -A Szabó Lajos kecskeméti la­­i­kos városunkon átutazva ta­­­­pasztalt olyan dolgot, amit­­ mi is szívesen adunk tovább.­­ Az autóbuszra várakozva lát- t ták, amint az egyik gépkocsi- s vezető nem akart mindenkit­­ felvenni. Többen rekedtek kí­vül síró, álmos gyerekekkel, s pedig a kocsiban még volt a hely. Szerencsére idejében megjelent két forgalmi tiszt és­­ intézkedtek, hogy újra kinyíl­jon az autóbusz ajtaja. Levél­, írónk kérte, hogy dicsérjüla meg őket a nyilvánosság előtt. Ezennel megtettük. * Rácz Károly füles tanár, a­ Hazafias Népfront községi tit­kára arról számolt be levelé­ben, hogy a községi tanáccsal, a nőtanáccsal, a Búzakalász Termelőszövetkezettel­ és a többi, tömegszervezettel együtt az öregek napja alkalmából 70 idős férfit és nőt vendégel­tek meg. Az úttörők és az óvo­dások virággal, színvonalas kultúrműsorral, a felnőttek pedig uzsonnával kedvesked­tek a falu öregjeinek. Abonyi Mihály levélírónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy egy iszákos, durva ember állan­dóan veszélyezteti családját Hét gyermekéről, szív- és idegbeteg feleségéről nem gondoskodik. Csak alkalmi munkát vállal, s amit keres, elissza, családját bán­talmazza , s életveszélyesen fenye­geti. Levélírónk bejelentését to­vábbítottuk, amelynek alapján az illetőt előzetes letartóztatásba he­lyezték, s a rendőrség ifjúság el­leni bűntett címén vádemelési javaslattal átadta az igazságügyi szerveknek. Vass Etelka levelezőnk kü­lönös jelenségre szeretné fel­hívni az illetékesek figyelmét. Tapasztalata szerint már nemcsak egyes állami, vagy szövetkezeti kereskedelmi egy­ségben szokásos az árukap­csolás, hanem a magánáru­soknál is. Legutóbb például a piaci árusok a tejfölt és a túrót csak együtt voltak haj­landók eladni. Hiába, a rosz­­szat is hamar meg lehet ta­nulni. Rácz György nyugdíjas azzal kapcsolatban tett panaszt, hogy a piacon az élőbaromfiért órákig sorba kell állni, s ráadásul az el­árusító önkényesen megváltoztat­,­ja a vásárlók sorrendjét, ezzel jo­gos méltalank­odást, kavarodást okoz. Ezt gyakran kihasználják a későn jövök, s ők kerülnek a sor elejére. A megyei tanács vb kereskedelmi osztálya levélírónk panaszát kivizsgálta és jogosnak­ tartja. Intézkedés történt több élő­­baromfi felhozatalra, hogy több helyen is árusítsanak és ne t­ell­­jen órákat sorbaállni. Utas­í­tják az elárusítót is az érkezési sor­­rendben történő kiszolgálásra. ■'. A Dunai Vasműben az idén a megtett intézkedések következtében csökkent az üzemi balesetek miatt kiesett munkanapok száma. Hozzá­járul ehhez, hogy az üzemek műszaki szakembereinek nagy többsége megismerkedett a biztonságtechnikai követel­ményekkel, s csoportvezetők­től gyárrészlegvezetőkig igen sokan letették a biztonság­­technikai vizsgát. Azóta na­gyobb figyelemmel ügyelnek a balesetek elkerülésére, meg­akadályozására. A munkásvé­delmi őrök számát is növel­ték. Ma már ötszáz munkás­­védelmi őr ügyel a munkahe­lyeken a balesetveszélyek el­hárítására. A munkásvédelmi őrnaplók bejegyzéseit és ész­revételeit is mindenütt figye­lembe veszik, s szükség ese­tén a hibák, hiányosságok­ megszüntetésére cselekedne­k is. Mindezek együttesen ered­ményezték, hogy az idén az év első négy hónapjában öt­százötven munkanappal ke­vesebb idő esett ki a terme­lésből, mint a múlt év hasonlói időszakában. Csökkent a balesetek száma

Next