Fejér Megyei Hírlap, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

n­t - Kubában alg néhány héttel ezelöltt, de­cember 2-án emlékeztek a történelmi nap­ra: tíz esztendeje szállt partra a legendás kis hajó, a Granma, fedélzetéről 82 bátor ember, Fidel Castro vezetésével. Többsé­gük már az első ütközetben életét áldozta Kuba szabadságáért, tizenkét hazafinak azonban a Sierra Maestra hegyeiben sike­rült felszítani a népi felkelés lángját, Ba­tista zsarnoksága ellen. Két esztendőn át folyt a fegyveres harc, s a maroknyi csapatból hadsereggé növeke­dett felszabadító áradat gyalogosan és lóhá­ton, teherkocsikból átalakított páncélgépko­csikkal, karabélyokkal és cukornádvágó ké­sekkel nyomult Havanna felé. Hiába pró­bálkozott az Egyesült Államok a tizenkette­dik órában jenki tengerész­-gyalogosok be­vetésével fenntartani hűséges bábjának, Batistának uralmát! A latin-amerikai né­pek a kubai szabadságharcosok védelmére keltek és a tengerész­gyalogosok visszavo­nására kényszerítették Washingtont A ku­bai cukornádültetvényeket uraló United Fruit Company sugallatára január elsején Batista elmenekült és Havannában katonai juntát hoztak létre, másnap azonban a ha­vannai munkások sztrájkja elsöpörte a junta-kormányt Castro és csapata néhány nap múlva a nép örömujjongása közepette vonult be Havannába. Január elseje azóta a kubai forradalom győzelmének ünnepe. A leghatalmasabb és legagresszívabb imperialista ország, az Egyesült Államok tőszomszédságában im­már nyolc esztendeje lélegzik szabadon és építi a szocialista társadalmat Kuba népe. Az elmúlt nyolc esztendő során alig múlt el nap, hogy az Egyesült Államok, vagy a dolláron vásárolt kubai ellenforradalmárok, a guantanamói támaszpont tengerész­gyalo­gosai és repülőgépei ne támadtak, vagy pro­vokáltak volna A Disznó-öbölben végre­hajtott szégyenletes ellenforradalmi invázió azonban éppúgy kudarcba fulladt, mint a Kuba-ellenes blokád. Az amerikai hitperianzmus Kuba-ellenes blokádpolitikája a szocialista országok szo­lidaritásán, a latin-amerikai népek és a józan nemzetközi közvélemény tiltakozá­sán tört darabokra. Kuba kiállta az első nehéz próbákat és „Amerika szabad föld­jén”, a hat és félmilliós lakosú szigetország­ban épül az a világító torony, amely egész Latin-Amerika számára mutatja a szabad­sághoz vezető utat. A hétköznapi építőmunka a harcokban edzett kubaiak számára sem sima ország­úton halad. Nemcsak az imperializmus pro­vokációi --­ amelyek állandóan fegyveres készenlétet­­követelnek , hanem a szocia­lista tábortól való nagy földrajzi távolság, az első tapasztalatok megszerzése is sok gonddal jár. Az új Kuba azonban sorra leküzdi ezeket a nehézségeket. Úgyszólván egyetlen esztendő alatt, 1981-ben, az „okta­tás évében" önkéntesek tízezrei leküzdöt­ték az analfabétizmust és Latin-Ameriká­­ban először Kuba lett „az írástudatlanság­tól megszabadult ország". Ezután a „terve­zés éve” következett, majd a cukornádter­melés fellendítésére összpontosították az erőforrások­at. S folytatódik az ország iparosítása. Csu­pán 1966-ban több új alkotást adtak át ren­deltetésének. Tavasszal kezdte meg az áramszolgáltatást a szovjet segítséggel épült Mariei és Rente erőmű. Camagueyben épült a cukornádkémiai ipar egyik elsőszülöttje az új el­osztógyár , amely a maga nemé­ben a legnagyobb a világon. Gépeit és be­rendezését Franciaország szállította. Az autóbuszparkot angol Leyland-buszokkal újították fel. íme, mivé lett az amerikaiak által meghirdetett Kuba-ellenes blokád!... Eredményesen fejlődnek a magyar—kubai kapcsolatok is — minden téren. Népünk rokonszenvével, szolidaritásával a bátor kubai nép oldalán áll s köszönti a forra­dalmi Kubát nemzeti ünnepén Sebes Tibor KUBA NYOLC ÉVE 1986 világpolitikai eseményei Az újévi szokásokhoz hoz­zátartozik a jókívánság, s akadnak politikusok, akik ezt az alkalmat jóslásra is fel­használják. Ám kevesen van­nak, akik az esztendő végén, mérlegkészítéskor előveszik háromszázhatvanöt nappal korábban elhangzott jóslá­saikat, ígéreteiket. . . Igaz, McNamara 1966. elején már nem is ígérte, hogy kará­csonyra végleg hazatérnek Vietnamból az amerikai ka­tonák, de a döntés kicsikará­sában, vagy legalábbis a „vi­etnami kaland” számukra kedvező fordulatában re­ménykedtek. Az Egyesült Államoknak azonban a re­kord hadiköltségvetése és a szennyes háborúba bevetett közel 496 ezer amerikai ka­tona ellenére sem sikerült megváltoztatni a hadi hely­zetet — ugyanakkor a nem­zetközi közvélemény­­széles­körű tiltakozásával találták szemben magukat Az 1966. esztendő nem­zetközi eseményeire a Vietnam elleni amerikai agresszió vetett árnyékot. Szilveszterkor Johnson szó­vivője még azzal hintett port a világ szemébe hogy az el­nöknek a „vietnami rende­zésre irányuló fáradozásai­ról“ beszélt és felfüggesztet­ték a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság elleni bom­­batámadásokait. Harminckét napos szüneteltetés után azonban Johnson levetette a béke tógáját és az idei kará­­csonyi kétnapos tűzszünet idején is Hanoi fölé kedte kalózrepülőgépeit Végered­ményben ez a lépés, a bom­bázásoknak Hanoira történt kiterjesztése volt a betetőzé­se annak a veszélyes eszka­lációnak, amelyben az USA agressziójában réfészvevők manilai értekezlete csak az amerikai választók meg­nyugtatását szolgálta. Johnson békeszólama el­lenére nemzetközi méretek­ben — s immár az amerikai közvéleményben is fokozódó mértékben — növekszik a tiltakozás a világkatasztrófa veszélyét magában hordozó vietnami agresszió ellen. Washingtonnak a katonai győzelem kicsikarására irá­nyuló képtelen erőfeszítései és az agresszió kiterjesztésé­re ("Laosz után most már Thaiföldön is bevetették az amerikai katonaságot a ha­za­iak elleni vonatkozó lépé­sei nem tömörít­ették, hanem tovább lazították a nyugati szövetséget. Nemcsak a REA­TO és a CENTO bomlá­sa folytatódott, hanem éles ellentétek dúlnak a NATO- ban . Franciaország ebben az évben kivált a NATO integrált katonai szerve­zetéből, s ez volt a legszembetűnőbb jele annak, hogy — a Neue Zürcher Zeitung szavait idéz­ve — 1966 „a szövetség nyílt és látványos válságnak, esz­tendeje volt”. 1964-ben még a sokoldalú atomütőerők kérdésében törtek felszínre az ellentétek, azóta az A­me­ri­ka-el­lenesség tovább terjedt Nyugat-Európban. Az Egye­sült Államok hiába igyeke­zett rávenni NATO-beli part­nereit a vietnami agresszió támogatására , az atlanti szövetség tagállamai nem akarnak belebonyolódni ebbe a konfliktusba. Annál inkább keresik a kapcsolatot a Szovjetunióval és az európai szocialista országokkal, és ez az esztendő jogos reménye­ket keltett arra, hogy Euró­pában csökkenthető a fe­szültség, hogy kitartó erő­feszítésekkel lehetséges elő­relépés az európai biztonság megteremtéséhez. Bár Wilson kormánya túlságosan elköte­lezte magát az amerikai po­litika mellett, számos NATO- országban, így elsősorban Franciaországban, de kisebb mértékben Dániában, Olasz­országban, sőt Nyugat-Né­­metországban és Törökor­szágban is új utakat, vagy legalábbis új kapukat keres­nek. Erre mutat többek kö­zött az a látogatás-sorozat is, amelyet NATO-országok kormányfői, külügyminisz­terei tettek a Szovjetunió­ban, de Magyarországon is (az idén többek között Hek­­kerupp dán miniszterelnök, Couve de Murville francia­­­­ilverminiszter járt Buda­pesten). Másrészt a NATO miniszteri tanácsának decem­beri párizsi értekezlete, amelynek záróközleményé­ben enert­en szóval sem em­lékeztek meg a „vietnami konfliktusról”, noha koráb­ban minden esetben kifejez­ték az amerikai politika iránti támo­g­atásukat. Szélesebb értelemben a nyugati szöv­etség „válságos évének” legfőbb jellemzői közé tartozik a sokat rek­lámozott „gazdasági csoda”­ és prosperitás vége, s hogy ez a gazdaság". visszaesés po­litikai válságokban robbant ki. A nyugati kormányvál­ságok közül elsősorban az Erhard-kormány bukását kell kiemelnünk és a ke­­reszténydemokrata-szocdem nagykoalíció létrejöttét. Az új Kiesinger-Brant féle ka­binet az elavult adenaueri koncepció helyett új kezde­ményezéseket ígér. Azonban csak a tények adhatnak vá­laszt arra, vajon a Washing­tonnak hűséget ígérő, Pá­rizsnak baráti jobbot nyújtó és a szocialista országok felé reális közeledést hangozta­tó nyugatnémet kormány merre lép majd igazán? A Szovjetunió és a szo­cialista országok a tettek mezején igyekeztek érvé­nyesülést szerezni a bé­kés egymás mellett élés politikájának s támogat­ni a vietnami nép harcát, leleplezni és elszigetelni az Egyesült Államok agresszív politikáját. Januárban az India és Pa­kisztán közötti békéhez ve­zető taskenti tanácskozások­kal a szovjet kormány olyan tekintélyt és előnyt szerzett a nemzetközi diplomáciában, amelynek hatása azóta is érződik. A „taskenti szellem’­ jegyében fáradozott a Szov­jetunió annak érdekében, hogy tovább erősítse a baráti szálakat szomszédaival. Az esztendő legnagyobb diplomáciai utazásai is a szovjet kormány lépéseihez kapcsolódtak: a nyáron de Gaulle elnök tett eredmé­nyes látogatást szovjet föl­dön, az év végén pedi Ko­szigin miniszterelnök Párizs­ban már a moszkvai megál­lapodások kereteinek kitöl­téséről, az együttműködés sokoldalú kiterjesztéséről folytatott eszmecserét.. A bé­kés egymás mellett élés el­veinek gyakorlati megvaló­sítását segítette Koszi­gin de­cemberi törökországi láto­gatása is. De az Egyesült Nemzetek Szervezete idei 21. közgyűlésén is sikerült pozi­tív határozatokat elfogadtat­ni — mindenekelőtt a szo­cialista országok, valamint a népek szabadságáért határo­zottan fellépő Ratal függet­len ázsiai, afrikai, és latin­­amerikai országok erőfeszí­téseinek eredményeként, 1966. egyik fontos ered­ménye, hogy a világban ma olyan légkör alakult ki, amely kedvező a nuk­leáris fegyverek elterje­désének megakadályozá­sáról szóló szerződés megkötésére. Fontos lépés történt az FNRZ-ben a világűrben való nemzetközi együttműködés kifejlesztésére is — 1967 fel­adata, hogy az ENSZ Köz­gyűlésen elfogadott előremu­tató döntések valóra válja­nak. S. T. A nemzet egysége A történelmi századok ** folyamán minden nagy hazánkfia arról álmodott, vajha valóra válna az egész nemzet összefogása önnön védelmében, az ország ha­ladása érdekében. Akkor — úgymond — akár a poklok kapuin is diadalmaskodna a magyar! De a nemzet egy­sége ábránd maradt, (első­sorban a történelmi uralko­dó osztályok bűnös önzése miatt, mivel a maguk osz­tál­yerdékeit mindenkor el­különítették a nemzet egye­temes érdekétől. A nemzeti összefogás gondolata akkor érett először valószerű lehe­tőséggé, amikor a munkás­osztály a magyar történelem színpadára lépett s a nem­zet élére állt, hogy létrehoz­za a nép frontját a fasizmus és a háború ellen. A függet­len, demokratikus Magyar­­ország megteremtéséért és megvédéséért vívott harcban megszilárdult és megedző­dött a népfront. A munkás­­paraszt­ szövetség a népi hatalom alappillérévé vált, a népfrontmozgalomban min­den haladó erő összefogott a szocializmus felépítésére. Az eeysesbe kovácsolódó nem­zet ma a szocializmus teljes győzelme felé halad. A párt­ IX. kongresszusa ismételten rámutatott, hogy a népfrontnontika nem át­meneti időre szóló taktika, hanem az MSZMP politiká­jának szerves része, amely nélkülözhetetlen az osztály­­nélküli társadalom megte­remtéséért folyhatott küzde­lemben. Népünk egyetért a párttal a legfontosabb kö­vetendő célban: a szocializ­mus teljes felépítésében. A szocializmus felépítése ennél fogva, nemcsak a párt, hanem az egész dolgozó nép közös ügye. A szocializmus az egész nén jövője, az egész népnek épül. Természetes, hogy nem­csak a kommunisták építik, hanem az egész dolgozó nén. Ta­vadalmunk különböző rétegeinek a párt vezetésével történő összefogását nem gá­tolják ellentmondó érdekek, vagy a világnézeti különbsé­gek. A párt, politikai éle­tünk bizonnságia szerint.. verte valamennyi . tár­sadalmi osztály és réteg ele~ l-évő támogatását. A széles pont’rt összefogás aktú­ y.-a,„Sí azok is, akiknél’ vaev másik novikai évóé-ben fenntartásaik v­ennak és akik egész­tűen még nem fogadják el a párt marxista-leninista világné­zetét. A munkásosztály — és élcsapata, a párt — vezetését ígéet társadalmunk elfogad­ja, a párt a bizalom és a barátság ezer szálával forrt össze a néppel, azonos cé­lokért, a közérdekű cselek­vésben egyesülve dolgozik az egész nemzet. Ez az al­kotó összefogás volt az alap­ja a szocializmus építésében eddig elért nagy eredménye­inknek, és még inkább így lesz, ezután, amikor további utunkon fokozott szerepet kap a Hazafias Népfront, mint a szocialista demokra­­cizimis továbbfejlesztésének egyik fő tényezője. A nemzet egységét szol­gáló politikánk fun­damentuma a munkás-pa­raszt, szövettég volt és ma­rad. Különösen megszilár­dult és kiteljesedett ez a szövetség, amikor győzött a termelőszövetkezeti mozga­lom, és leraktuk a szocializ­mus alapjait hazánkban Hi­szen attól fogva a munkás­­osztály és a parasztság alap­vető érdekei végérvényesen találkoztak, a parasztság is abban vált érdekeltté, hogy minél gyorsabban felépítsük a szocializmust. A IX. kongresszus elhatá­­rozásai alapján az­ elkövet­kező években még tovább lépünk előre. Harmadik öt­éves tervünk az ipar és a mezőgazdaság összehangol­tabb fejlesztését irányozza elő. Még több an­yagi erőt fordítunk a mezőgazdaság korszerűsítésére, termel­ő­sőinek gyarapítására. Az út gazdasági mechanizmus a termelőszövetkezetekben is jótékony hatást gyakorol majd, tág teret nyitva a jö­vedelem növelését szolgáló önálló kezdeményezéseknek. Szocialista államunk arra törekszik, hogy a narrtoter­­életszínvonala mind közelebb lécsen a bérbőz és fizetésitől élőkéhoz A kongresszuson elhatározott, és a parasztsá­got is teljes mértékben érin­tő szociális intézkedések szintén erősítik a parasztság kapcsolatát a munkásosz­­tályal, a szocialista állam­mal. A nemzeti egység és te­remtő összefogás fő pillére a pári politikája amelyet a TX kongresszus menet főd­­­tatt és és tovább fejlesztett. Ez a politika egészséges és pezsgő közéletet, teremtett, elyan légkört, amelyben mindenki magáénak érezhe­ti a közügyeket, és megtalál­ja a maga fontos szerepét a haza életében és a szocialis­ta jövő kimunkálásában. A párt szövetségi politikájának fontos eleme, amely végér­vényesen polgárjogot nyert gyakorlatunkban, hogy ki­­nek-kinek a helyét, szere­pét és társadalmi megbecsü­lését nem a múltja hatá­rozza meg, hanem jelenlegi munkája és magatartása. Eh­hez kapcsolódik, hogy példá­ul az egyetemi felvételek­nél eltörölték a származás szerinti elbírálást, ott is, min­t az élet teljességében a tehetség, a rátermettség, a szorgalom és a felmutatott eredmények kell, hogy dönt­senek az érvényesülésnél és az egyéni boldogulásnál. Orszá­gépítő összefogá­sunk döntő tényezője, hogy a kommunisták és a pártonkí­­vüliek egyetértésben és ba­rátságban dolgoznak együtt az élet, az építő munka va­lamennyi területén. A kom­munisták szerény és türel­mes magatartással hordoz­zák hivatásukat, amikor fel­világosítják és vezetik a dol­gozó embereket, a párt po­litikáját hirdetve megnyerik őket ügyünknek és eszméink­nek, eligazítják a közna­pok fogatagában előadódó ügyeket-gondokat. A dol­gozó tömegek nagyra értéke­lik a kommunisták áldozat­készségét, azt a szívesen vállalt többletmunkát, amelyet a társadalom javá­ra végeznek. Nagyra becsülik a kommunisták igazságkere­ső szenvedélyét, amellyel fellépnek mind a közérdek, mind az egyén védelmében. Kádár János elvtárs kong­resszusi zárszavában külön is szólott a párttagok és a pártonkívüliek barátságá­ról. „Hogyan is alakul a párttagok és a pártonkívü­­liek viszonya? — tette fel a kérdést. — Nagyon egysze­rűen kifejezve: nem szabad hátránynak lennie annak, ha valaki pártonkívüli. Mindjárt hozzáteszem, hogy persze ez előny sem lehet. Nem lehet előny az, ha va­laki párttag, de hátrány sem lehet, mint ahogy ez szór­ványosan előfordul.” Va­gyis: a jogokat illetően a párttagnak és a pártonkí­­vülieknek teljesen egyen­lőknek kell lenniök, és tel­jesen azonos elbírálásban kell részesülniük. Ez a jog­­egyenlőség erősíti a párt és a dolgozó tömegek szövetsé­gét barátságát. A párt helyes szövetsé­­gi politikájának ered­ményét a IX. kongresszus abban summázta, hogy most jó a párt kapcsolata a nép­pel, és úgy kell dolgozni, hogy ez még jobb legyen. Békési József Éjjeli szolgálat — A forda. Ram, szentség. A többi meg attól függ, hogy mit húz a fehér egér! Az asszony kis sóhajjal fordult az öreg vastáska felé. Megszokta már, hogy meghitt ünnepeken hiányzik a családfő a feldíszített asztal mellől. Mint karácsonykor is. De, hogy most, a második szilvesztert is kint töltse az ura valahol Rácalmás és Adony között! — Pezsgőt nem teszek Feri, de bepakolom a presszódat. Nézzed csak! Extra kávét vettem... Nem is illik ebbe a vén, összevert táskádba. — Jó lesz még az szívem. Nem is esne úgy a falat valami modern bőrből. Ez már velem lesz a nyugdíjig! A pezsgőt meg behűtheted, majd felszentelem vele az év első napját... Gyors hózápor kapta szembe az állomásra menet de nem hajtotta fel a báránybélésű bekecs gallérját. Megszokta a huszonnyolc év alatt, mint a hortobágyi juhász a száraz borotválkozást. A vonat már bent állt a vágányon, kis embercsoport melegedett a mozdony mellett. A lelépők és a váltás kopogtak a nemezszárú, nehéztalpú csizmákban. Akik érkeztek, olajos kezekkel, fáradtan, akik most indulnak, frissen, csak a szemekben c­sillogott nedvesen valami vágya­­kozás, amint a hópelyhek táncát figyelték a fehérfényű lámpa körül. — Rendben van minden, Feri — fogott kezet váltótár­sával a lelépő mozdonyvezető. — A szenet már előrerámol­ták. Géza kipucolta a tüzet. Tárnokon melegedett a jobb csatlóm, de meghúztam az éket... egyéb nincs. Hát... jó szilvesztert Feri. Kezet fogtak, néhány pillanatig a hazatartók után néztek. — Lefogadom, hogy Jani elviszi táncolni az újasszonyt. — Vinnéd te is, ha volna — vihogott a vékonyarcú, fiatal segédmozdonyvezetőre a fűtő. — Azért is osztottak be szilveszterre velem együtt, mert még egy macskánk sincs. — Ne macskázz most, húsz perc múlva indulunk — mordult rá a mozdonyvezető. Kend­te inkább a gépet. — Már megcsináltam vezér elvtárs... és ne haragudjon. Tudom, hogy magát tavaly se látta a család. Csak legyintett, foghegyről vetette oda: — Fék­próba! Hosszan szusszantott a hatalmas fekete állat, majd sza­pora pöfékelésbe kezdett oldalán a légszivattyú. A szol­gálattevő árnyképe vált ki a peron fedele alól, hóna alatt az indítótárcsával. A jelzőre pillantott: szabad az út. Hosszú gőzuszály szökött ki a hengercsapokon, sivítva vágott a ködbe, mint egy hatalmas korbács, s mögötte, mintha a moz­dony árnyéka lenne, sárga ablakaival kihúzott a kocsisor. — Alig vannak néhányan... — mormogta inkább ma­gának­ a fűtő. — Szilveszter — bólintott a vékonyarcú, s nézte, hogy bújnak el a jelző zöld macskaszeme alatt. Átcsattogtak a váltókon, bele a sötétségbe. A Velencei­ké jege ,akiken derengett, a kis állomások didergetően ti­fdl­, MX január .

Next