Fejér Megyei Hírlap, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-01 / 27. szám
Szerda, 1967. február . tenni, gazdaságosság Miért tőkeigényesebb a mezőgazdaság ? A szocializnus építése során megváltozott hazánk népgazdaságának szerkezete. A társadalmi össztermék és a nemzeti jövedelem előállításában egyre nagyobb szerepet kapott az ipar és kisebbedő hányad jut ebből a mezőgazdaságnak. Ez a jelenség olyan következtetést is sugallt, mintha a mezőgazdaság szerepe, jelentősége csökkenne a népgazdaságban, így a mezőgazdaságra fordított figyelmet, a mezőgazdaságról történő gondoskodást is mérsékelni kellene. Kiderült azonban, hogy nálunk a mezőgazdasági termelői árak 1964-ben 26 százalékkal alacsonyabbak, az ipari termelői árak viszont 11 százalékkal magasabbak voltak a társadalmilag szükséges ráfordításoknál. Így számolva, bár az ipar szerepének növekedése, arányának emelkedése kétségtelen, a mezőgazdaság népgazdasági szerepe sokkal nagyobb, mint azt a tényleges árak figyelembe vételével készített mérlegek mutatják. Ugyanakkor mezőgazdaságunk már nem a régi, főleg a parasztok ügyességére, az igásállatok erejére alapozott népgazdasági ág. A hajdani kisüzemi gazdaságok összes anyagráfordításaiban az ipari eredetű eszközök és anyagok aránya még csak mintegy 14 százalék körül mozgott. Szövetkezeti nagyüzemeinkben ez az arány 1966 elején már 60 százalék körül volt, s az állami gazdaságokban pedig még ennél is magasabb. A termelőszövetkezetekben 100 forint termelési értékre 1961-ben 69 forint értékű lekötött állóeszköz jutott, 1962-ben már, 83, 1963-ban pedig már 95 forint. Sajnos, az állóeszközök kihasználása a termelőszövetkezetek adottságai és minősége szerint nagyon változik. A legjobb kö■ös gazdaságokban 100 forint lekötött értékű állóeszközre 156 forint termelési érték jutott, a leggyengébbekben pedig csak 69 forint. Az állami gazdaságokban az állóeszközellátottság lényegesen magasabb színvonalú. Náluk, a 100 forint termelési értékre jutó lekötött állóeszközök értéke már 1961-ben 224 forint volt. Sajnos azonban, az állami gazdaságok — bár többet termelnek, mint a termelőszövetkezetek — álleszközeiket korántsem használják ki megfelelően. A szövetkezeti szektorban az állóeszközök értéke négy év alatt a kétszeresére, csaknem 22 milliárd forinttal emelkedett. Ez még akkor is szép adat, ha közben az egyéni gazdaságok állóeszközeinek értéke 14 milliárd forinttal csökkent. Erősen zavarja viszont a képet, hogy a termelőszövetkezetek 1966-ig nem vonták le az amortizációt, tehát például 4- 5 esztendős, elhasználódott gépeiket is a beszerzési áron tartották számon.Tény, hogy a mezőgazdaság nálunk is „tőkeigényesebb” mint az ipar átlaga. Megelőzi még a gépipart is, csupán a bányászat és a papíripar mögött marad el. Finnek megfelelően államunk növekvő gondot fordít a szocialista mezőgazdaság sokoldalú támogatására. A második ötéves terv időszakában például kereken 41 milliárd forintot ♦ordítottunk a mezőgazdaság fejlesztésére. A mezőgazdaságot természetesen a többi szocialista ország is támogatja — lényegesen bőkezűbben, mint a kapitalista országok és hátsó gondolatok nélkül —, a módszerek és a mértékek azonban erősen különbözőek. Nálunk például a termelőszövetkezetek lényegesen több állami hitelt kapnak, mint a szovjet kolhozok A Szovjetunióban 1956-ben a kolhozok beruházásainak 71,5 százaléka saját erőből származott, 1952-ben 78,5, 1963-ban 71 százalék volt a saját erő. Nálunk viszont 1960-ban 33, 1961- ben 32, 1962-ben 25, 1963-ban 12, 1964-ben pedig már csak 9 százalék volt a termelőszövetkezetek saját forrásainak a szerepe a megvalósított beruházásokban. A többi beruházást hitelből és vissza nem térítendő állami támogatásból valósították meg termelő szövetkezeteink. A mezőgazdaság fejlesztése ma még számos szocialista országban „relatív tőkehiánnyal” küzd, nem tudja pótolni a távozó munkaerőt, stb. Ez gondokhoz, feszültségekhez vezet, s többek között a mezőgazdasági termelés lassúbb ütemű fejlődésében is szerepet játszik. Egy német számítás szerint például a Német Demokratikus Köztársaságban az ipar termelése 14 esztendő alatt 3,5-szeresére növekedett, a mezőgazdaságé viszont csak 1,7 szeresére. Ugyanezen idő alatt Bulgáriában az ipar 5,4, a mezőgazdaság 1,9-szeres fejlődést ért el. Magyarországon az ipar 3,4 a mezőgazdaság 1,3, Csehszlovákiában az ipar 3,2, a mezőgazdaság 1,2-szeresére fejlődött. Nem véletlen tehát, hogy napjainkban szinte minden szocialista országban — és hazánkban is — oly sokat törődnek a mezőgazdaság fejlődésével, és problémáit új módon igyekeznek megközelíteni. A mezőgazdaság tőkeigényének változásait, ennek következményeit lényegesen tisztábban szemlélhetjük a kapitalista országokban. Ott is mindenekelőtt az a szembetűnő, hogy megnövekedtek az ipari eredetű anyagok a mezőgazdasági termelésben. Az ipari eredetű anyagok egyre drágábbak lesznek a tőkés országokban. A traktorok és mezőgazdasági gépek árszintje például 10 év latt, 1953- tól 1962-ig a Német Szövetségi Köztársaságban 24 százlékkal, Svédországban 25, Franciaországban 27, Ausztriában 32, Belgiumban 54 százalékkal emelkedett. Ezzel aztán nem mindenki tud lépést tartani. A parasztok eladósodóak, tönkremennek. Ausztriában például 1959-ben 6,3 milliárd schilling volt a parasztok adóssága, 1964-ben már 8,8 milliárd. A francia parasztok vállát 1954- ben 4,3 milliárd új franknyi adósság nyomta, 1965-ben már 21,3 milliárd. Az amerikai farmerek 1940-ben 9,6 milliárd dollár, 1964-ben 30,5 milliárd dollár adósságot „mondhattak magukénak”. A kapitalista országok burzsoá pártjainak persze szükségük van a parasztok szavazataira és a nemzetgazdaságoknak is a mezőgazdaság termékeire. Ezért a tőkés kormányok általában nem nézik tétlenül a mezőgazdasági termelés problémáit. Az Egyesült Államokban például a háború óta különböző formákban 57 milliárd dollárral támogatta az állam a mezőgazdaságot. A Német Szövetségi Köztársaságban 1962- ben 2 milliárd márkát fordítottak az úgynevezett Zöld Terv keretében a mezőgazdaság megsegítésére. Angliában az állami támogatás eléri a mezőgazdaság nettó termelési értékének 72 százalékát. Miközben a gépek árai emelkednek, a parasztok által eladásra kínált cikkek árai folytonosan csökkennek, a tőkés állami támogatás egyik fő formája az, hogy az állam valami módon megtéríti a parasztoknak az árcsökkenésből adódó veszteséget. Csakhogy a tőkés országokban az állami támogatás ravasz dolog. Az árkülönbözetet például egységesen állapítják meg, a műtrágyakiegyenlítést mázsánként adják stb. Ennek végeredménye az, hogy elsősorban a nagyok, az erősebb parsztok, a földbirtokosok veszik hasznát a támogatásnak. Talán Anglia az egyetlen ország, amely különleges helyzetében, a legkisebb parasztokat is menteni igyekszik. * A könetmúltban jelent meg „Mezőgazditsászunk fo a világrs*fnvonal* rímmel FffldeAkl Béla kömnyv«. A statisztikai adatokkal és traffkopokkal illusztrált kötet egyik érdekes fejezetét kö- FejérMegyei Hírlap 3 Régi ismerős mai faluért Már, vagy két órája beszélgetünk, összegezzük a polgári termelőszövetkezet múlt évi eredményeit. Kéznél vannak ilyenkor az adatok, hiszen a zárszámadásra készülnek, meg aztán az idén a IX. kongresszuson elhangzottak óta állandóan visszatérő téma , a termelőszövetkezetek fejlődése, az agrárpolitikai intézkedésekben rejlő lehetőségek. A számok közepette egy asszonyt neveznek meg, aki a múlt évben szült és a szülési szabadság alatt havi keresetének átlagát kapta — 2200 forintot, egy-egy hónapra. Aztán egy másik emberrel példálóznak, aki 15 éve termelőszövetkezeti tag, s rövidesen betölti 65. évét, nyugdíjba megy és az előzetes számítások alapján 1200—1300 forintot kap majd havonta. A beszélgetés egyik résztvevője Schulmann István tsz elnök. A téma jellegénél fogva a jelenről és még inkább a jövő intézkedésekről kellene kérdezni, de én mégis a múltra hivatkozom. Húsz éve kezdte Schulmann István tanulmányait, a mai székesfehérvári mezőgazdasági technikum elődjében. Akkortájt nem keveset beszélgettem vele a mezőgazdasági munkás gyermekével, persze hogy voltak elképzelései a jövőt illetően, dehát elsősorban nagyobb terméshozamokról beszélt és a jobb életet is általánosságban fogalmazta meg. Az álmodozások koránál tartottunk akkor, de a mai intézkedéseket, helyzetet látva, mégis csak olyan érzésem van, a mi akkori álmaink szerényebbek voltak annál, ami most van megvalósulóban. így van ez, Pista? Arcán mosoly fut át. Egy pillanatra arra gondolok, hogy ez a diákéveknek szól, de aztán hamar rájövök, hogy a mai tetteknek, intézkedéseknek. — A zárszámadási előkészületeket az idén a szokásosnál is nagyobb élénkség előzte meg. Bár nálunk már rendszeressé vált, hogy a zárszámadás előtt brigádgyűléseket, tartunk, beszélgetünk az emberekkel, megvitatjuk az elmúlt év tapasztalatait, kikérjük véleményüket a jövőt illetőleg, de most a IX. kongresszus után ez fokozottabb mértékben valósult meg. Bárhol jártunk ezekben a napokban, mindenütt az új intézkedésekről kérdeztek, tárgyaltak. A föld, a nyugdíj, a hitel-elengedés valamennyi olyan probléma, ami a gazdálkodást teszi majd könnyebbé, a tíz tagság szociális helyzetét javítja. Valaki közbeszól. — Érdemes itt pillantást venni, a közelmúlt ilyen jellegű tényeire. A biztatásra az elnök kezd ismét szóba. — 1965-ben 170 ezer forintot tett ki a szociális, kulurális alap. Múlt év január elsején bevezettük az üzemi jellegű táppénz-biztosítást — fél évvel még a rendelkezés előtt — csak erre 185 ezer forintot fordítottunk. Az öregségi járadékosoknak és nyugdíjasoknak 174 990 forinttal egészítettük ki az államtól kapott járadékot, nyugdíjat. És bevezettük a fizetett szzabadságot is, minden ledolgozott hónap után egy nap szabadság illette meg a tagságot. Erre 103 ezer forint volt a kiadás. Ezen kívül 80 tsz tag járt, külföldön, vagy üdült hazánk különféle tájain. 40 en pedig országjáró kiránduláson vettek részt. Ezt a célt 70 ezer forint szolgálta, 10 ezer forintot.*tesz ki a rendkívüli segély. Azt jelenti ez, hogy több, mint háromszorosára nőtt a kulturális és szociális célokra felhasznált összeg. A polgárdi szövetkezet hosszú évek óta jól gazdálkodik, nagy gondot fordít a beruházásokra. 1961-ben amikor Schulmann István az állami gazdaságból a tsz-hez került főagronómusnak, még csak három traktoruk volt, ma 28 traktorral rendelkeznek, ezenkívül fejő, zsákoló, felrakó gépek, kombájnok segítik a tsz tagok munkáját. — Jó közösség a mi szövetkezetünk és a vezetőség is már hosszú évek óta dolgozik együtt. Kölcsönösen megtárgyaljuk a tapasztalatokat megvitatjuk a terveket. Úgy tudom, hogy csak két változás volt a vezetőségben. Múlt évben ment nyugdíjba Nagy Pista bácsi, aki éveken át, mint a tsz elnöke, egyik fő motorja volt a szövetkezetnek és a brigádvezetők közül is csak egy került más beosztásba, a többiek már huzamosabb ideje a helyükön vannak — vélekedik az elnök. — De nem is lehet másként, a gazdálkodásba, a tevékenységbe bele kell tanulni, a szaktudást a könyvekből és a gyakorlatból szerzett ismeretek együttesen adják. — A kertészettel mi a helyzet? Az elnök arcán jóleső mosoly rezdül. — Az idén már 130 hold lesz a kertészetünk, tavaly még csak 70 hold volt, de itt nem állunk meg, 1970-ig körülbelül 300 holdra fejlesztjük a kertészetet. A népgazdaságnak is kell az áru, a tsz tagoknak meg a munka. Eddig sem panaszkodhattunk, mert minden évben sokan jelentkeztek tsz-tagnak, de az idén lehet, hogy rekordot döntünk. A múlt évben 50 új tagot vettünk fel, az idén január 20-ig már 27-en jelentkeztek. A szövetkezet vonzóerejét a jó gazdálkodáson kívül — bár igaz, hogy amit most említeni fogok ez annak velejárója, — a garantált részesedés is segítette. Havonta megkapja a tagság a végzett munka után járó garantált összeget. Ki tudják számítani a keresetüket, előre számolhatnak a jövedelemmel. — Mennyi az egy munkaegységre jutó részesedés? — Megmondhatom azt is, 48 forint, de véleményenk szerint nem ez a döntő, hanem az egy dolgozó tagra jutó átlagjövedelem. 1966-ban ez megközelítőleg 24 ezer forint Sokáig beszélgetünk még a gazdálkodásról, a tsz fejlődéséről, arról, hogy 24-en járnak a kertész szakmunkás tanfolyamra és hogy a palántáló gépeket elsősorban a szakmunkások kezelik. A párttitkár az oktatásról, a brigádok javuló munkájáról beszél, a főkönyvelő néhány jellemzőbb adatot említ. Hallgatom őket és eszembe jut, amit az egyik idősebb tsz tag mondott. Dolgos nép lakik Polgárdin, de szeretiadai, miért dolgozik, és a vezetőség nemcsak figyelembe veszi ezt, hanem velünk együtt tervez, alakítja ki az elképzeléseket. Megemlítem, mit mondott az öreg, Schulmann István erre csak’ azt mondja — Hát lehetne másképp? Szemében fény csillan, és persze, hogy nem szállok vitába. Miért is tenném? Hiszen az elnök nem véletlen jegyezte meg a beszélgetés elején, hogy neki 540 vitapartnere, munkaadója van. Ez is tükröződik a termelőszövetkezet eredményeiben, a tagok hangulatában, munkakedvében. A szocialista falu szeretete, a szakmai hozzáértés és az 540 taggal való együttes cselekvés az a biztos forrás, amiből a jövőben is gazdagon meríthet Bányász " "" Mechanizmus, 1967 Sok beszéd, előadás, cikk foglalkozott az irányelvekkel és a gyakorlati intézkedések kialakításával. Szükség volt, szükség van, s a jövőben még inkább szükség lesz a sokféle információra, magyarázatra. Nem kell idézni az irányelvekből, ezeket mindenkinek módjában állt és ám megismerni. Korai lenne még ismertetni a kidolgozott intézkedések és az ezután kidolgozandó részletek tartalmát. A maga idejében valamilyen formában mind megjelenik az érdekeltek előtt. Az hiszem szükséges, hogy a IX. pártkongresszus előtt, alatt és után gyakran elhangzott fontos megállapítás tartalmát kicsit közelebbről szemügyre vegyük. Arról a megállapításról van szó, amely a régi, tehát az idén is érvényes mechanizmusban rejlő, még kihasználható tartalékokról, s az új mechanizmus 1968. évi bevezetésének előkészületeiről szól. A régi mechanizmus sem „régi” már, s új még nincs. Ilyen értelemben használjuk — teljesen önkényesen — a mechanizmus 1967. kifejezést. Elég, ha néhány órára benézünk ipari válallatainkhoz, ha leülünk beszélgetni gazdasági szakemberekkel, meggyőződhetünk róla, hogy sokhelyütt már nagyon komolyan veszik az 1967-ben elvégzendő feladatokat. Akad persze jónéhány olyan munkahely is, ahol ezeket a teendőket még mindig csak a „központi ukázok” végrehajtásában látják. Holott az a körülmény, hogy jövőre már az új gazdaságirányítás keretei között kell termelni és értékesíteni, számos munka elvégzésére kötelezi már ma is a vállalatokat. Az egyik legfontosabb feladat a vállalat szervezetének, szervezési helyzetének felülvizsgálása, a szükséges változtatások körültekintő kimunkálása és folyamatos bevezetése. A gazdasági elöntések zöme átkerül a vállalatok hatáskörébe. Biz megköveteli, hogy szabatosan elhatárolják a vezetők hatáskörét. A legtöbb esetben új ügyviteli szabályzatra lesz szükség. Nagyvállalatoknál elengedhetetlen a gyáregységek és azok vezetőinek feladatát, hatáskörét, ügyrendjét tisztázni. Nem kis gond lesz az 1968. évi terv kidolgozása Sem a terv tartalmát, sem a tervezés módszereit zömében nem írják elő központilag. Feltétlenül szükséges tehát annak vizsgálata, hogy a vállalat tervező apparátusa és tervezési módszerei megfelelnek-e a követelménynek, s hogyan kell továbbfejleszteni azokat. Újszerű feladatként jelentkezik az értékesítés. Behozhatatlan hátrány lenne, ha ezzel megvárnánk a jövő évet. Még akkor is szükséges foglalkozzi a kereskedelmi apparátussal, és ennek vállalati módszereivel, szervezetével, ha csak belföldre dolgozik a vállalat. Többletfeladatot jelent, ha önálló export-tevékenységet kell kialakítani, vagy továbbfejleszteni. Megváltoznak az anyagbeszerzés feltétele, lehetősége. Érdemes tehát már most gondoskodni a jobb anyagbeszerzésről és a vállalat anyaghelyzetének gyorsabb és megbízhatóbb figyelemmel kíséréséről, mert különben mind a vállalat, mind vezetői és dolgozói jelentős anyagi eszközöktől eshetnek el. A pénzügyi osztály feladatai is megváltoznak, tehát szervezetét is szükséges átalakítani. Nagyon fontos teendő a megfelelő információs rendszer kiépítése a vállalati döntések jobb előkészítése érdekében. Az egész vállalat létét döntően a gyártmányok színvonala határozza meg. Semmitől sem kell tartani att, ahol korszerű termékeket készítenek, de baj keletkezhet azoknál, ahol az elavult terméket nem lehet eladni. Nem árt tehát, ha jónéhány gyárunk példájára mindenütt megvizsgálják a gyártmányokat, esetleg összekapcsolják ezt öntevékeny piackutatással, az így összegyűjtött tapasztalatok alapján vagy új gyártmányokat fejlesztenek ki, vagy továbbfejlesztik a meglévőket. A szállítási szerződések új rendszere 1966. szeptembertől érvényes. Az anyagi érdekeltséget is új alapokra helyezzük. Már az idén kedvezőbbek a lehetőségek, de végleges megoldás csak jövő évtől várható. Kérésébe lesz átmenetkor a sökkenő, ha vállalatonként elemzik a jelenlegi bér- és prémiumrendszert, annak összes jó és rossz hatásait Ahogy előrehalad az új mechanizmus részleteinek kidolgozása, folyamatosan a vele kapcsolatos rendeletek és végrehajtási utasítások is megjelennek. Mindenütt meg kell szervezni a vezetők és a dolgozók tájékoztatását ezekről az intézkedésekről és miniarrél, amit végrehajtásukért az adott vállalatnál tenni kell. A válallati kollektíva, a párttervezet a tömegszervezetek nagyobb szerepet beleszólást kapnak a termelés irányításába, ami természetszerűleg a felelősség növekedését is jelenti. Nekik is fel kell készülni megnövekedett szerepük betöltésére. Általában minden fronton elsősorban azt szükséges megérteni, hogy a széleskörű, hosszantartó viták szakasza lezárult, ma már legvilágosabban a cselekvés nyelvén lehet szólni. Farkas István