Fejér Megyei Hírlap, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

Szerda, 1967. február . tenni, gazdaságosság Miért tőkeigényesebb a mezőgazdaság ? A szociali­znus építése so­­rán megváltozott ha­zánk népgazdaságának szerke­zete. A társadalmi össztermék és a nemzeti jövedelem előál­lításában egyre nagyobb szere­pet kapott az ipar és kisebbe­­dő hányad jut ebből a mező­­gazdaságnak. Ez a jelenség olyan következtetést is sugallt, mintha a mezőgazdaság szere­pe, jelentősége csökkenne a népgazdaságban, így a mező­­gazdaságra fordított figyelmet, a mezőgazdaságról történő gon­doskodást is mérsékelni kelle­ne. Kiderült azonban, hogy ná­lunk a mezőgazdasági terme­lői árak 1964-ben 26 százalék­kal alacsonyabbak, az ipari ter­melői árak viszont 11 százalék­kal magasabbak voltak a tár­sadalmilag szükséges ráfordí­tásoknál. Így számolva, bár az ipar szerepének növekedése, arányának emelkedése kétség­telen, a mezőgazdaság népgaz­dasági szerepe sokkal nagyobb, mint azt a tényleges árak fi­gyelembe vételével készített mérlegek mutatják. Ugyanakkor mezőgazdasá­gunk már nem a régi, főleg a parasztok ügyességére, az igás­­állatok erejére alapozott nép­­gazdasági ág. A hajdani kis­üzemi gazdaságok összes anyag­ráfordításaiban az ipari ere­detű eszközök és anyagok ará­nya még csak mintegy 14 szá­zalék körül mozgott. Szövetke­zeti nagyüzemeinkben ez az arány 1966 elején már 60 szá­zalék körül volt, s az állami gazdaságokban pedig még en­nél is magasabb. A termelő­­szövetkezetekben 100 forint termelési értékre 1961-ben 69 forint értékű lekötött állóesz­köz jutott, 1962-ben már, 83, 1963-ban pedig már 95 forint. Sajnos, az állóeszközök kihasz­nálása a termelőszövetkezetek adottságai és minősége szerint nagyon változik. A legjobb kö­­■ös gazdaságokban 100 forint lekötött értékű állóeszközre 156 forint termelési érték ju­tott, a leggyengébbekben pe­dig csak 69 forint. Az állami gazdaságokban az állóeszköz­ellátottság lényegesen maga­sabb színvonalú. Náluk, a 100 forint termelési értékre jutó lekötött állóeszközök értéke már 1961-ben 224 forint volt. Sa­jnos azonban, az állami gaz­daságok — bár többet termel­nek, mint a termelőszövetke­zetek — álleszközeiket koránt­sem használják ki megfelelően. A szövetkezeti szektorban az állóeszközök értéke négy év alatt a kétszeresére, csaknem 22 milliárd forinttal emelke­dett. Ez még akkor is szép adat, ha közben az egyéni gazdasá­gok állóeszközeinek értéke 14 milliárd forinttal csökkent. Erősen zavarja viszont a ké­pet, hogy a termelőszövetkeze­tek 1966-ig nem vonták le az amortizációt, tehát például 4- 5 esztendős, elhasználódott gé­peiket is a beszerzési áron tar­tották számon.­­T­ény, hogy a mezőgazda­­­ság nálunk is „tőkeigé­­nyesebb” mint az ipar átlaga. Megelőzi még a gépipart is, csupán a bányászat és a pa­píripar mögött marad el. Fin­nek megfelelően államunk nö­vekvő gondot fordít a szocia­lista mezőgazdaság sokoldalú támogatására. A második öt­éves terv időszakában például kereken 41­ milliárd forintot ♦ordítottunk a mezőgazdaság fejlesztésére. A mezőgazdaságot természe­tesen a többi szocialista or­szág is támogatja — lényege­sen bőkezűbben, mint a kapi­talista országok és hátsó gon­dolatok nélkül —, a módszerek és a mértékek azonban erősen különbözőek. Nálunk például a termelőszövetkezetek lénye­gesen több állami hitelt kap­nak, mint a szovjet kolhozok A Szovjetunióban 1956-ben a kolhozok beruházásainak 71,5 százaléka saját erőből szárma­zott, 1952-ben 78,5, 1963-ban 71 százalék volt a saját erő. Ná­lunk viszont 1960-ban 33, 1961- ben 32, 1962-ben 25, 1963-ban 12, 1964-ben pedig már csak 9 százalék volt a termelőszövet­kezetek saját forrásainak a sze­repe a megvalósított beruhá­zásokban. A többi beruházást hitelből és vissza nem téríten­dő állami támogatásból valósí­tották meg termelő szövetkeze­teink. A mezőgazdaság fejlesz­­tése ma még számos szocialista országban „relatív tőkehiánnyal” küzd, nem tudja pótolni a távozó munkaerőt, stb. Ez gondokhoz, feszültsé­gekhez vezet, s többek között a mezőgazdasági termelés las­súbb ütemű fejlődésében is szerepet játszik. Egy német szá­mítás szerint például a Ném­­et Demokratikus Köztársaságban az ipar termelése 14 esztendő alatt 3,5-szeresére növekedett, a mezőgazdaságé viszont csak 1,7 szeresére. Ugyanezen idő alatt Bulgáriában az ipar 5,4, a me­zőgazdaság 1,9-szeres fejlődést ért el. Magyarországon az ipar 3,4 a mezőgazdaság 1,3, Cseh­szlovákiában az ipar 3,2, a me­zőgazdaság 1,2-szeresére fejlő­dött. Nem véletlen tehát, hogy napjainkban szinte minden szocialista országban — és ha­zánkban is — oly sokat törőd­nek a mezőgazdaság fejlődésé­vel, és problémáit új módon igyekeznek megközelíteni. A mezőgazdaság tőkeigényé­nek változásait, ennek követ­kezményeit lényegesen tisztáb­ban szemlélhetjük a kapitalista országokban. Ott is mindenek­előtt az a szembetűnő, hogy megnövekedtek az ipari ere­detű anyagok a mezőgazdasági termelésben. Az ipari eredetű anyagok egyre drágábbak lesznek a tő­kés országokban. A traktorok és mezőgazdasági gépek­­ ár­szintje például 10 év latt, 1953- tól 1962-ig a Német Szövetségi Köztársaságban 24 százlékkal, Svédországban 25, Franciaor­szágban 27, Ausztriában 32, Belgiumban 54 százalékkal emelkedett. Ezzel aztán nem minden­­ki tud lépést tartani. A parasztok eladósodóak, tönkre­mennek. Ausztriában például 1959-ben 6,3 milliárd schilling volt a parasztok adóssága, 1964-ben már 8,8 milliárd. A francia parasztok vállát 1954- ben 4,3 milliárd új franknyi adósság nyomta, 1965-ben már 21,3 milliárd. Az amerikai far­merek 1940-ben 9,6 milliárd dollár, 1964-ben 30,5 milliárd dollár adósságot „mondhattak magukénak”. A kapitalista országok bur­­zsoá pártjainak persze szüksé­gük van a parasztok szavaza­taira és a nemzetgazdaságok­nak is a mezőgazdaság termé­keire. Ezért a tőkés kormányok általában nem nézik tétlenül a mezőgazdasági termelés prob­lémáit. Az Egyesült Államok­ban például a háború óta kü­lönböző formákban 57 milliárd dollárral támogatta az állam a mezőgazdaságot. A Német Szö­vetségi Köztársaságban 1962- ben 2 milliárd márkát fordí­tottak az úgynevezett Zöld Terv keretében a mezőgazda­ság megsegítésére. Angliában az állami támogatás eléri a me­zőgazdaság nettó termelési ér­tékének 72 százalékát. Miközben a gépek árai emel­kednek, a parasztok által el­adásra kínált cikkek árai foly­tonosan csökkennek, a tőkés állami támogatás egyik fő for­mája az, hogy az állam valami módon megtéríti a parasztok­nak az árcsökkenésből adódó veszteséget. Csakhogy a tőkés orszá­gokban az állami támo­gatás ravasz dolog. Az árkü­lönbözetet például egységesen állapítják meg, a műtrágyaki­egyenlítést mázsánként adják stb. Ennek végeredménye az, hogy elsősorban a nagyok, az erősebb parsztok, a földbirto­kosok veszik hasznát a támo­gatásnak. Talán Anglia az egyetlen ország, amely külön­leges helyzetében, a legkisebb parasztokat is menteni igyek­szik. * A könetmúltban jelent meg „Mezőgazditsászunk fo a világrs*fn­­vonal* rímmel FffldeAkl Béla kömny­­v«. A statisztikai adatokkal és tra­­ffkopokkal illusztrált kötet egyik érdekes fejezetét kö- Fejér­­Megyei Hírlap 3 Régi ismerős mai faluért Már, vagy két órája be­szélgetünk, összegezzük a pol­gár­i termelőszövetkezet múlt évi eredményeit. Kéznél van­nak ilyenkor az adatok, hi­szen a zárszámadásra készül­nek, meg aztán az idén a IX. kongresszuson elhangzottak óta állandóan visszatérő té­ma , a termelőszövetkezetek fejlődése, az agrárpolitikai in­tézkedésekben rejlő lehetősé­gek. A számok közepette egy asszonyt neveznek meg, aki a múlt évben szült és a szülési szabadság alatt havi kereseté­nek átlagát kapta — 2200 fo­rintot, egy-egy hónapra. Az­tán egy másik emberrel pél­dálóznak, aki 15 éve termelő­szövetkezeti tag, s rövidesen betölti 65. évét, nyugdíjba megy és az előzetes számítá­sok alapján 1200—1300 forin­tot kap majd havonta. A beszélgetés egyik részt­vevője Schulmann István tsz elnök. A téma jellegénél fog­va a jelenről és még inkább a jövő intézkedésekről kellene kérdezni, de én mégis a múlt­ra hivatkozom. Húsz éve kezdte Schulmann István ta­nulmányait, a mai székesfe­hérvári mezőgazdasági technikum elődjében. Akkortájt nem keveset beszélgettem vele a mezőgazdasági munkás gyerme­kével, persze hogy voltak elképzelései a jövőt illetően, de­­hát elsősorban nagyobb terméshozamokról beszélt és a jobb életet is általánosságban fogalmazta meg. Az álmodozások koránál tartottunk akkor, de a mai intézkedéseket, helyzetet látva, mégis csak olyan érzésem van, a mi akkori álmaink szerényebbek voltak an­nál, ami most van megvalósulóban. így van ez, Pista? Arcán mosoly fut át. Egy pillanatra arra gondolok, hogy ez a diákéveknek szól, de aztán hamar rájövök, hogy a mai tetteknek, intézkedéseknek. — A zárszámadási előkészületeket az idén a szokásosnál is nagyobb élénkség előzte meg. Bár nálunk már rendsze­ressé vált, hogy a zárszámadás előtt brigádgyűléseket, tar­tunk, beszélgetünk az emberekkel, megvitatjuk az elmúlt év tapasztalatait, kikérjük véleményüket a jövőt illetőleg, de most a IX. kongresszus után ez fokozottabb mértékben valósult meg. Bárhol jártunk ezekben a napokban, minde­nütt az új intézkedésekről kérdeztek, tárgyaltak. A föld, a nyugdíj, a hitel-elengedés valamennyi olyan probléma, ami a gazdálkodást teszi majd könnyebbé, a tíz tagság szociális helyzetét javítja. Valaki közbeszól. — Érdemes itt pillantást venni, a kö­zelmúlt ilyen jellegű tényeire. A biztatásra az elnök kezd ismét szóba. — 1965-ben 170 ezer forintot tett ki a szociális, kulu­­rális alap. Múlt év január elsején bevezettük az üzemi jel­legű táppénz-biztosítást — fél évvel még a rendelkezés előtt — csak erre 185 ezer forintot fordítottunk. Az­ öreg­ségi járadékosoknak és nyugdíjasoknak 174 990 forinttal egészítettük ki az államtól kapott járadékot, nyugdíjat. És bevezettük a fizetett szzabadságot is, minden ledolgozott hónap után egy nap szabadság illette meg a tagságot. Erre 103 ezer forint volt a kiadás. Ezen kívül 80 tsz tag járt, külföldön, vagy üdült hazánk külön­féle tájain. 40 en pedig országjáró kiránduláson vettek részt. Ezt a célt 70 ezer forint szolgálta, 10 ezer forintot.*tesz ki a rendkívüli segély. Azt jelenti ez, hogy több, mint három­szorosára nőtt a kulturális és szociális célokra felhasznált összeg. A polgárdi szövetkezet hosszú évek óta jól gazdálko­dik, nagy gondot fordít a be­ruházásokra. 1961-ben amikor Schulmann István az állami gazdaságból a tsz-hez került főagronómusnak, még csak három traktoruk volt, ma 28 traktorral rendelkeznek, ezen­kívül fejő, zsákoló, felrakó gé­pek, kombájnok segítik a tsz tagok munkáját. — Jó közösség a mi­ szö­vetkezetünk és a vezetőség is már hosszú évek óta dolgozik együtt. Kölcsönösen megtár­­gyaljuk a tapasztalatokat megvitatjuk a terveket. Úgy tudom, hogy csak két válto­zás volt a vezetőségben. Múlt évben ment nyugdíjba Nagy Pista bácsi, aki éveken át, mint a tsz elnöke, egyik fő motorja volt a szövetkezetnek és a brigádvezetők közül is csak egy került más beosztás­ba, a többiek már huzamo­sabb ideje a helyükön van­nak — vélekedik az elnök. — De nem is lehet másként, a gazdálkodásba, a tevékenység­be bele kell tanulni, a szak­tudást a könyvekből és a gyakorlatból szerzett ismere­tek együttesen adják. — A kertészettel mi a helyzet? Az elnök arcán jóleső mosoly rezdül. — Az idén már 130 hold lesz a kertészetünk, tavaly még csak 70 hold volt, de itt nem állunk meg, 1970-ig körülbelül 300 holdra fej­lesztjük a kertészetet. A népgazdaságnak is kell az áru, a tsz tagoknak meg a munka. Eddig sem panaszkodhattunk, mert minden évben sokan jelentkeztek tsz-tagnak, de az idén lehet, hogy rekordot döntünk. A múlt évben 50 új tagot vettünk fel, az idén január 20-ig már 27-en jelent­keztek. A szövetkezet vonzóerejét a jó gazdálkodáson kívül — bár igaz, hogy amit most em­líteni fogok ez annak velejárója, — a garantált részesedés is segítette. Havonta megkapja a tagság a végzett munka után járó garantált összeget. Ki tudják számítani a kerese­tüket, előre számolhatnak a jövedelemmel. — Mennyi az egy munkaegységre jutó részesedés? — Megmondhatom azt is, 48 forint, de véleményenk szerint nem ez a döntő, hanem az egy dolgozó tagra jutó átlagjövedelem. 1966-ban ez megközelítőleg 24 ezer forint Sokáig beszélgetünk még a gazdálkodásról, a tsz fejlő­déséről, arról, hogy 24-en járnak a kertész szakmunkás tanfolyamra és hogy a palántáló gépeket elsősorban a szakmunkások kezelik. A párttitkár az oktatásról, a brigá­dok javuló munkájáról beszél, a főkönyvelő néhány jel­lemzőbb adatot említ. Hallgatom őket és eszembe jut, amit az egyik idősebb tsz tag mondott. Dolgos nép lakik Pol­gárdin, de szereti­­ad­ai, miért dolgozik, és a vezetőség nemcsak figyelembe veszi ezt, hanem velünk együtt tervez, alakítja ki­ az elképzeléseket. Megemlítem, mit mondott az öreg, Schulmann István erre csak’ azt mondja­ — Hát lehetne másképp? Szemében fény csillan, és persze, hogy nem szállok vitába. Miért is tenném? Hiszen az elnök nem véletlen jegyezte meg a beszélgetés elején, hogy neki 540 vita­partnere, munkaadója van. Ez is tükröződik a termelőszö­vetkezet eredményeiben, a tagok hangulatában, munka­kedvében. A szocialista falu szeretete, a szakmai hozzáértés és az 540 taggal való együttes cselekvés az a biztos forrás, amiből a jövőben is gazdagon meríthet Bányász " "­" Mechanizmus, 1967 Sok beszéd, előadás, cikk foglalkozott az irányelvekkel és a gyakorlati intézkedések kialakításával. Szükség volt, szükség van, s a jövőben még inkább szükség lesz a sokféle információra, magyarázatra. Nem kell idézni az irányel­vekből, ezeket mindenkinek módjában állt és ám megis­merni. Korai lenne még is­mertetni a kidolgozott intéz­kedések és az ezután kidolgo­zandó részletek tartalmát. A maga idejében valamilyen formában mind megjelenik az érdekeltek előtt. Az hiszem szükséges, hogy a IX. párt­­kongresszus előtt, alatt és után gyakran elhangzott fontos megállapítás tartalmát kicsit közelebbről szemügyre ve­gyük. Arról a megállapításról van szó, amely a régi, tehát az idén is érvényes mechaniz­musban rejlő, még kihasznál­ható tartalékokról, s az új mechanizmus 1968. évi beve­zetésének előkészületeiről szól. A régi mechanizmus sem „ré­gi” már, s új még nincs. Ilyen értelemben használjuk — tel­jesen önkényesen — a mecha­nizmus 1967. kifejezést. Elég, ha néhány órára be­nézünk ipari válallatainkhoz, ha leülünk beszélgetni gazda­sági szakemberekkel, meggyő­ződhetünk róla, hogy sokhe­lyütt már nagyon komolyan veszik az 1967-ben elvégzendő feladatokat. Akad persze jó­­néhány olyan munkahely is, ahol ezeket a teendőket még mindig csak a „központi uká­­zok” végrehajtásában látják. Holott az a körülmény, hogy jövőre már az új gazdaság­irányítás keretei között kell termelni és értékesíteni, szá­mos munka elvégzésére kö­telezi már ma is a vállalato­kat. Az egyik legfontosabb fel­adat a vállalat szervezetének, szervezési helyzetének felül­vizsgálása, a szükséges változ­tatások körültekintő kimun­kálása és folyamatos beveze­tése. A gazdasági elöntések zöme átkerül a vállalatok ha­táskörébe. Biz megköveteli, hogy szabatosan elhatárolják a vezetők hatáskörét. A leg­több esetben új ügyviteli sza­bályzatra lesz szükség. Nagy­­vállalatoknál elengedhetetlen a gyáregységek és azok veze­tőinek feladatát, hatáskörét, ügyrendjét tisztázni. Nem kis gond lesz az 1968. évi terv kidolgozása Sem a terv tar­talmát, sem a tervezés mód­szereit zömében nem írják elő központilag. Feltétlenül szükséges tehát annak vizs­gálata, hogy a vállalat terve­ző apparátusa és tervezési módszerei megfelelnek-e a követelménynek, s hogyan kell továbbfejleszteni azokat. Újszerű feladatként jelent­kezik az értékesítés. Behozha­tatlan hátrány lenne, ha ezzel megvárnánk a jövő évet. Még akkor is szükséges foglalkozzi a kereskedelmi apparátussal, és ennek vállalati módszerei­vel, szervezetével, ha csak belföldre dolgozik a vállalat. Többletfeladatot jelent, ha önálló export-tevékenységet kell kialakítani, vagy tovább­fejleszteni. Megváltoznak az anyagbe­szerzés feltétele, lehetősége. Érdemes tehát már most gon­doskodni a jobb anyagbeszer­zésről és a vállalat anyag­helyzetének gyorsabb és meg­bízhatóbb figyelemmel kísé­réséről, mert különben mind a vállalat, mind vezetői és dolgozói jelentős anyagi esz­közöktől eshetnek el. A pénz­ügyi osztály feladatai is meg­­­­változnak, tehát szervezetét­­ is szükséges átalakítani. Na­gyon fontos teendő a megfe­lelő információs rendszer ki­építése a vállalati döntések jobb előkészítése érdekében. Az egész válla­lat létét dön­tően a gyártmányok színvo­nala határozza meg. Semmi­től sem kell tartani att, ahol korszerű termékeket készíte­nek, de baj keletkezhet azok­nál, ahol az elavult terméket nem lehet eladni. Nem árt tehát­, ha jónéhány gyárunk példájára mindenütt megvizs­gálják a gyártmányokat, eset­leg összekapcsolják ezt önte­vékeny piackutatással,­­ az így összegyűjtött tapasztala­tok alapján vagy új gyártmá­nyokat fejlesztenek ki, vagy továbbfejlesztik a meglévőket. A szállítási szerződések új­­ rendszere 1966. szeptembertől­­ érvényes. Az anyagi érdekeltséget is új alapokra helyezzük. Már az idén kedvezőbbek a lehe­tőségek, de végleges megoldás csak jövő évtől várható. Ké­résébe lesz átmenetkor a sökkenő, ha vállalatonként elemzik a jelenlegi bér- és prémiumrendszert, annak ös­­­szes jó és rossz hatásait Ahogy előrehalad az új mechanizmus részleteinek ki­dolgozása, folyamatosan a ve­le kapcsolatos rendeletek és végrehajtási utasítások is­­ megjelennek. Mindenütt meg kell szervezni a vezetők és a dolgozók tájékoztatását ezek­ről az­ intézkedésekről és miniarrél, amit végrehajtá­sukért az adott vállalatnál tenni kell. A válallati kollektíva, a pártt­ervezet a tömegszerve­zetek nagyobb­ szerepet bele­szólást kapnak a termelés irányításába, ami természet­szerűleg a felelősség növeke­­dését is jelenti. Nekik is fel kell készülni megnövekedett szerepük betöltésére. Általá­ban minden fronton elsősor­ban azt szükséges megérteni, hogy a széleskörű, hosszan­tartó viták szakasza lezárult, ma már legvilágosabban a cselekvés nyelvén lehet szólni. Farkas István

Next