Fejér Megyei Hírlap, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-01 / 77. szám

r Szombat, 1967. április 1. — Svájci mérnök Sárszen­tmiklóson A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egye­sület a minap rendezte meg Budapesten elő­adássorozatát, amelynek előadói a svájci Büh­­ler gépgyár szakmérnökei közül kerültek ki. A világhírű, és úgyszólván minden állammal üzleti kapcsolatban álló cég javaslatot tett korszerű takarmánykeverő gépek szállítására, és ezt az alkalmat használta fel W. Fetzer mérnök, hogy baráti látogatást tegyen me­gyénkben is. Sárszentmiklós 1823-ban épült öreg, de meg­fiatalított urasági magtára volt a végállo­más, amely külsejében nem sokat változott ugyan, de az ajtón belépve egy automatizált takarmánykeverő üzemben találja magát a látogató. Ebben rendezte be a Gabonafelvá­sárló- és Feldolgozó Vállalat saját munkásai­val és jelentős részben házilag alkotott be­rendezésével a megye igen magas gépesítési­ és viszonyaink szerint korszerűnek mondható takarmánykeverő üzemét. A vezetők — érthetően — elsősorban is a vendég kritikai megjegyzéseire voltak kiván­csiak, hiszen a cég világszínvonalú és régóta bevezetett termékeit hatalmas tapasztalati anyagkincs támasztja alá. Nálunk viszont még csak az alapjait is nem régen raktuk le a magas tápértékű takarmány­gyártásnak. Általános meglepetésre azonban kritika he­lyett elismerést váltottak ki a vendégből, a látottak, és ez elsősorban a vállalat műszaki és munkás kollektívájának szólt. W. Fetzerre a legnagyobb benyomást az ötletesség és a praktikus eredeti megoldások tették, s a láto­gatás végén mosolyogva jegyezte meg: ő is köszönettel tartozik, mert tanult az építőktől. Svájcban ugyanis még nincsen elterjedve a takarmány PVC csöveken való szállítása a gépegységek között. A kísérletek a dörzs­­elektromosság hátrányainak kiküszöbölésére folyamatban vannak ugyan, de eredményeit még nem ismeri. Őszintén csodálkozott, hogy a szerelők ezt igen egyszerűen, de hatásosan megoldották. A másik meglepetés, a serleges felvonó. Ez egy körlapból hidegen sajtolt, egyik oldalán kissé lapított kúpos kanál, amely sokkal kisebb költséggel gyártható a szokványosnál és igen jó szállítóképességű. Kapott is belőle egy mintát. De sokat tanultak tájékoztatásából a magyar szakemberek is. Azt például, hogy a svájciak a baromfitápot ipari zsiradékkal „hizlalják”, és ezáltal igen erőteljesen nő tápértéke. Hogy a papírcsomagolásról kezdenek áttérni a mű­anyagra, s a termények pneumatikus szállí­tását felváltotta a kisebb levegőigényű, de nagyobb hatékonyságú fluidizációs módszer. B. T. Fejér megyei Hírlap ­Molgár AZ IPARBAN (2) iimiiimiiimmiiiiitimmiiiimiimiiimiiiimiiii! A hazai földgázprogramra a Minisztertanács határozata 1960-ban látott napvilágot. E határozat alapját az 50-es évek végén sikerrel lezárt kutatások adták: 1957-ben még mindössze csak 3 milli­árd köbméter földgáz forrá­sát „térképezték fel”, a ku­tatók, 1960-ra már 26 milliárd köbméterre emelkedett a fel­kutatott, megtalált földgáz­­vagyon. Jelenleg a kőolaj és a földgáz 28 %-át fedezi energiaszükségletünknek, a szén pedig 62 %-át. 1975-re energiaszükségletünk 49 %-át már kőolajból és föld­gázból kell fedezni — tehát a szénhez viszonyítva gazda­ságosabban kitermelhető és eltüzelhető fűtőanyagból, —­s csak 48 %-át szénből. Közben ezalatt a 8 esztendő alatt energiaszükségletünk is több mint 40 %-al megnö­vekszik. A 30 éves jubileum Az átfogó, nagyarányú fej­lesztés másfélmilliárdos be­fektetéssel a II. ötéves terv­ben kezdődött hazánkban. Összehasonlításul, hogy a fe­ladat mértékét felbecsülhes­sük, álljon itt a hazai sta­tisztika: 1938-ban mindössze­ 8 millió köbméter földgázt termeltünk, 1949-ben 372 milliót, 55-ben félmilliárdot, tavaly­ egymilliárd-három­százmilliót. Magyarországon először Zalában hasznosították a föld­gázt: a zalai kőolajmezők munkáskolóniáit fűtötték ve­le és az olajbányászat segéd­üzemeit látta el energiával. Ennek — hogy ez elkezdődött — épp az idén lesz 30 esz­tendeje. Ma már az „őster­melők” — a zalai földgázku­­tak eléggé „fáradtak”, jobbá­ra már Zalában is kardoskú­ti gáz ég. A Zalát Budapest­tel összekötő vezeték most — ahogy a szakemberek mondják — „visszafelé dol­gozik”: az Alföldről szállítja a gázt Adonyon, Kápolnás­­nyéken keresztül jó pár száz kilométeren át. A II. ötéves tervben ugyanis ezer kilo­méteres csőhálózat lefekteté­sével egységes rendszerbe kötöttük az Alföldet, a Haj­dúságot, Borsodot, a Nyírsé­get, Közép-Magyarországot a fővárossal együtt, Közép- és Nyug­at-Dunántúlt — vagyis a kutakat, és a legnagyobb fogyasztók telephelyeit. A földgáz kitermelés és fel­tárás a programnak megfele­lően halad, azonbaan nem szabad elfeledkezni arról, hogy a földgázt költséges do­log tárolni, tehát a földgáz­program sikere attól függ, milyen gyorsan bővül a fel­használók tábora. Ma már elmondhatjuk, hogy a prog­ram ebből a szempontból is egyenesben van, az igazság­hoz azonban az is hozzátarto­zik, hogy a II. ötéves terv végé­re nem érték el a tervezett fel­használási szintet. Másfélmil­­liárd köbméter volt a tervezett fogyasztás, ám 1965-ben csak 920 milliót hasznosítottak. A tüzelőberendezések és ké­szülékek gyártói kissé lema­radtak ugyanis a gyártás megszervezésében. Amint pó­tolták a mulasztást, egyetlen esztendő alatt félmiliárd köbmétert ugrott a fogyasz­tás szintje. A megtakarítás: 100 millió forint Kezdetben a gyáraknál némi idegenkedés is tapasz­talható volt a földgázzal szem­ben. Ott azonban ahol alapo­san utána számoltak, az újtól való idegenkedést hamar el­oszlatta a kalkuláció vég­eredménye. S ma már jó két­tucat nagy gyárunknál a be­ruházás befejezésétől számí­tott első teljes esztendő mér­legének adatai is igazol­ták a számításokat. Ha csak az 1965. végéig a fogyasztók sorába lépő nagy kombiná­tokat számítjuk, a megta­karítás ezeknél a gyáraknál 1966 végére elérte a 100 millió forintot. A számtalan kis üzem, hisz­­ az évköz­ben belépő gyárak megtaka­rításával együtt az az összeg meghaladja a 150 milliót. A jelenlegi legnagyobb fo­gyasztók az úgynevezett bor­sodi rendszerhez tartozó gyárak: a Tiszai Vegyi Kom­binát évente már 130 millió köbmétert fogyaszt, a Borsodi Vegyi Kombinát 150 milliót, az Ózdi Kohászati Művek 160 milliót, és a Lenin Kohászati Művek 250 mil­liót. A második nagy fogyasz­tói centrum a főváros, ahol tavaly 14 nagy gyár (a szá­mos kisebb mellett) tért át a földgázra, több mint 300 millió köbméteres fogyasz­tással. Az említett gyárak mind­egyikénél több forrásból származott a megtakarítás. Nem kell a szénteret fenntar­tani a gyárban, nem kell a vagonok kirakására, a szén gyáron belüli mozgatására embereket lekötni, az auto­matikus adagoló berendezé­sek nem „tesznek sem többet, sem kevesebbet” a tűzre a kelleténél. A szénnel össze­hasonlítva sokkal kevesebb fűtőanyaggal, sokkal több energiát adnak a kazánok. Nem kell salakot, hamut el­takarítani, tárolni, s azon gondolkodni, hogyan szaba­duljunk tőle. Műtrágya, PVC, polietilén — földgázból A vegyiparnak ráadásul nemcsak fűtőenergiaként hajthat hasznot a földáz — olcsó nyersanyag is. A mű­trágyagyártás fő alapanya­gát, a szintézisgázt földgázból fele annyiért állíthatják elő, mint szénből, lényegesen egy­szerűbb eljárással, hiszen a földgáznak magas a hidro­gén tartalma, s a szintézis­gáznak is ez fő alkotó része. Ugyanakkor a szénre épülő technológia már csak azért is költségesebb, mert a szén sok felesleges szennyezőanya­got tartalmaz, pl. rendkívül sok­ként; a földgáz viszont teljesen mentes a szennye­zőanyagoktól, következés­képp nem kell tisztítóberen­dezésekre költeni. A hazai földgáznak a me­tán a fő alkotó vegyülete — ezt pedig a PVC és a polieti­lén alapanyagának az etilén­nek az előállításakor tudják hasznosítani. Eddig itthon etilént nem is gyártottak. Most kivonják a földgázból az etánt, abból etilént készít­hetnek, s így máris rendel­kezésre áll a két legelterjed­tebb műanyag alapanyaga. A gyártásra a felkészülés már folyik, a TVK-ban. Az etán a földgáznak mintegy 5 %-át teszi ki, miután ezt kivonták belőle a megmaradt 95 %-ot, akár fűtőenergia­ként, akár a műtrágyagyár­tás alapanyagaként még fel­használhatják. Az iparnak, a vegyiparnak tehát mindenképpen számos előnyt nyújt a földgáz,­­ de milyen változást hoz a háztartásokban ? Következik: A földgáz a háztartásban TM G. F. H át van mit tal­­palnia egész nap ebben a vegyes­boltban. Hétkor kez­dett reggel, de azóta egy pillanatnyi pihe­nője sem volt. A ve­zető, Szabó Lajos nincs itthon, a ta­naié Grúz Mária pe­dig iskolában vatt Egyedül csinálja azt, amit néha hármó­juknak sem könnyű. A neve: Magdi. Így hívja mindenki. Idős, fiatal egyaránt. S Magdi mosolyog, szívesen vált min­denkivel néhány kedves szót, pedig látszik rajta, ha jól megnézi az ember, fáradt már. Egy ilyen boltban, ahol min­dent árusítanak, már hétezer forint volt eddig a forgalom. S ebben még nincs benne az utolsó óra bevétele. Sörért jön­nek a legtöbben. — Elfogyott már sajnos — néz rájuk bocsána­t­kérően, mintha ő lenne a hi­bás —. Tizenegykor jött tíz ládával, de délben már nem volt egy üveg sem. —• Küldhetnének többet — mondogat­ják a vevők, s iga­zuk is van. De azért nem min­denki megy el üres kézzel a boltból. Ex­­nerné Tere-ferét visz, mert azt nagyon sze­retik a gyerekek, egy kisfiú egy üveg ece­tes uborkát. Majd le­törik két karja a súly alatt. Szebenyi bácsi is megpakolja táskáját. Csik néni meg tizenvalahány forintért vásárol fű­szerféléket. — Haragszik-e még Csik néni? — Nem is bocsá­tom meg neked so­ha. Miattad nem ehettünk finom töl­töttkáposztát. A napokban ugya­nis Csik néni meg­kérte Magdit, tegyen félre neki egy kiló savanyú káposztát, dehá­t a nagy forga­lomban elfelejtette, s azóta, ha összetalál­koznak, csípnek egyet egymáson. De nem haragusznak, csak amolyan tréfálkozás az egész. Elérkezik a záróra ideje. Az üzlet el­csendesedik, csak Magdi fáradozik még mindig. Rendet kell teremteni a csataté­ren, hogy holnap is­mét szép rend, tisz­taság fogadja a ve­vőket. — Nem fárad el? — kérdem. — Munkában soha nem fárad el az, aki szeret dolgozni. El­fáradni csak a sem­mittevésben lehet Kopogtatnak az ajtón. Németh Mi­­hályné jött vissza. Valamit elfelejtett. Megkapja, am­tt kér, ismét elmegy. Én is ott hagyom, ki sze­reti, ha ilyenkor za­varják? A sár­szent­ágotai vegyesboltban je­gyeztem fel e soro­kat. S hogy ki is ez a Magdi? A bolt e­gyik dolgozója. A községben mindenki ismeri, így hát, asz­­szonynevét nem is kérdem. — ..­­ MAGDI 3 — Úgy vagyunk ma már az elektromossággal — mint az egészségünkkel: csak akkor vesszük észre, hogy van — amikor nincs. Az a termé­szetes, ha ég a villany, ha kivilágosodik televíziónk kép­ernyője, ha egyetlen mozdu­lattal felzúgnak a gyárak gé­pei, amikor hunyorogni kezd az izzó a foglalatban, vagy hirtelen sötétség borul az ut­cára, házra, csak akkor öt­­lik fel bennünk, hogy hát az elektromosság nem is olyan magától értetődő dolog, hogy a villanyáramot meg kell ter­­melni, el kell szállítani, szét kell osztani, mielőtt mi hoz­zájuthatunk, s igényeink szerint szolgálatunkba állít­hatjuk. Az elektromos­ energiater­melésről elég sok szó esik, az erőművek életét, munkáját — érdekes, szép munka — elég gyakran állítjuk reflek­tor­fénybe, de amit az erő­művekben megtermelnek, azt el is kell vinni a fogyasztó­hoz. Az elektromosság hazai szállítói , az Országos Vil­lamostávvezeték Építő Válla­lat dolgozói tavaly ünnepel­ték 15-ik, jubileumi esztende­jüket. Ez a vállalat vala­mennyiünk szolgálatában áll, tavaly már majd 10 milliárd kilowatt­óra villamosener­giát szállított az erőművek­­től, a negyven nagy hazai elosztó központig, (ők úgy mondják: alállomás), ahol a helyi elektromos művek ve­szik át tőlük a „szállítmányt”. (Az OVIT tehát az elektro­mosság távolsági „közlekedé­sét” irányítja, a helyi, a la­kóterületeken belüli szállí­tás már nem az ő feladatuk.) Ők hozzák be az import ára­mot Csehszlovákiából, a Szovjetunióból, s ők „bonyo­lítják” az exportot is, ha va­lamelyik baráti országnak a KGST közös energiagazdál­kodási rendszerében segít­ségre van szüksége. Ausztria­­ is rákapcsoló­dik távvezeték-rendszerünk­­re, hogy esetenként adjon, vagy vegyen tőlünk áramot Az OVIT felel tehát a „szállítmányokért”, a nem­zetközi és a nagyvárosok kö­zötti villamosáram-forgalom­­ban, amíg a nagyfeszültségű 120, 220 kilovoltos távveze­tékeken van az áram, de egyengetik az útját. Távve­zetékeink hossza jelenleg majd 4 ezer kilométer és ma már a korszerű igényeknek teljes mértékben megfelel. Az elektromosság szállításai­nak minőségét nemzetközi­leg két mutatóval határoz­zák meg. Egyrészt azt vizs­gálják, hogy mennyi a szállí­tási veszteség, másrészt, hogy hányszor fordul elő üzemzavar a távolsági háló­zatban. A szállítási veszte­ség nemzetközi átlaga vala­mennyivel több, mint öt szá­zalék. A mi távvezetékein­ken már két esztendeje a veszteség épp hogy eléri az 5 százalékot. Négy esztende­je még hét százalék volt — a veszteség csökkenése éven­te 40 millió forint megtaka­rítást jelent. Az üzemzava­rok nemzetközi normája sze­rint egy villamos-távveze­ték minden 100 kilométeres szakaszára másfél évenként egy hiba juthat.­­ 1965-től távvezetékeinken 100 kilo­méteres szakaszra számítva 3 évenként fordul elő egy üzemzavar. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az OVIT dolgozói jó távvezetékeket építettek, s jól karban tartják azokat. Miattuk ritkán al­szik el a villany, öt esztendő alatt az egy állomásra eső üzemzavarok száma a felére, a gépek­ és készülékek sé­rüléseinek száma egyharma­­dára csökkent, s mindezek eredményeként a villamos­energia szállítási költsége kilowattóránként 2 fillérrel alacsonyabb ma, mint a má­sodik ötéves terv elején, s közben a hálózat majd ezer kilométerrel lett hosszabb, a létszám pedig változatlan maradt. Ma a vállalat legfontosabb feladata, a szovjet—magyar 400 kilovoltos távvezeték építése. A vezeték teljes hossza 460 kilométer lesz, ebből 260 kilométer jut ha­zánkra — a szovjet határtól a gödi végállomásig 700 da­rab, egyenként 32 méter magas oszlopot kell felállí­­taniuk a vállalat szerelői­nek, 5200 tonna acélt, 9 ezer köbméter betont és 3800 ton­na alumíniumot kell beépí­teniük — mégis ez lesz a vi­lág jelenlegi legkönnyebb távvezetéke. A távvezetéken ugyanis csupán az alumíni­um vezeték a hasznos anyag, amelyen fut az áram, a töb­bi csak tartja a vezetéket A világon mindenütt a gaz­daságosság érdekében ennek a tartó­szerkezetnek csök­kerítésén fáradoznak. Általá­ban egy kiló alumínium tartásához két kiló acélt kell beépíteni. Egy napjainkban Amerikában épült távveze­téknél sikerült 1,6 kilogramm acéllal „megtartani” egy ki­logramm alumíniumot,­­ a mi 400 kilovoltos távvezeté­künkben viszont 1,4 kilo­gramm acél tart majd egy kiló alumínium vezetéket. Az év végéig el is készül már az új távvezeték első 120 kilométeres szakasza , Munkács és Sajószöged kö­zött, míg 1968. végére áll majd az egész vezeték a gödi állomásig. A válallat 1­5 esz­tendős tevékenységének ko­ronája ez a munka, itt most nemzetközi mércével mérve is említésremél­tót produkál az OVIT a távvezeték épí­tésben. Nem véletlen, hogy a TRANSELEKTRO Külke­reskedelmi Vállalat már foglalkozik a gondolattal, hogy ami­ 400 kilovoltos táv­vezetékünket­­ exportálja, a konstrukciót, a technoló­giát, az építéshez szükséges gépeket, szerszámokat, anya­gokat az alállomások műsze­reit, készülékeit — hiszen mindegyik magyar gyárt­mány — s nem utolsó sor­ban a vállalat szerelőinek nagy tapasztalatát, szaktu­dását. A magyar villamos­­távvezeték építőszakma meg­érett arra, hogy megjelen­jen a világpiacon, s amellett* hogy gondoskodik az egyre nagyobb mennyiségű hazai elektromos energiaszükség­let zavartalan ellátásáról* még valutát is hozzon az országnak, jó műszaki fel­készültségével, s megbízha­tó szakértelmével. Az üzlet­re meg van a remény, hiszen ez a két tulajdonság mindig a legkeresettebb a nemzet­közi piacon. ifi Gerencsér Ferenc S míg a fény megérkezik... Épül a 400 kilovoltos távvezeték 260 kilométeres magyar szakasza, amelyen egy 500 megawattos erőmű teljes elekto­­mos­ energia termelése érkezhet a Szovjetunióból hazánkba.

Next