Fejér Megyei Hírlap, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-01 / 232. szám

Vasárnap, 1967. október 1. KÜLÖNLEGES POSZTON A székesfehérvári járási ten­ács igazgatási osztályán a gyámügyekkel, ifjúságvédelmi ügyekkel foglalkozó előadónak gyak­ran akadnak látogatók. Sok ügy, ügyfél akad a járás 36 községében, elsorolni is sok, mennyi és mifélék. S az ügyek centrumában mindig a gyermek áll — az ő sor­­­sáról, életéről kell dönteni — nem mindegy tehát, hogyan. Éppen ezért különleges poszt ez, s annak, aki elvállalta, nemcsak a rendeletek, intéz­kedések útvesztőjében kell biztonságosan közlekedni, de az emberi érzelmek között is alapos ismerettel, megfon­toltsággal kell eligazodni és nem utolsó sorban szív és türelem kell ehhez a munká­hoz. Itt van például a kiskorú­ak házasságkötése. Ki gon­dolná, hogy hány és hány fiatal akar mindenáron be­evezni a házasság révébe gyerekfejjel, anyagi bizton­ság, élettapasztalat nélkül — jóval alatta annak a bizo­nyos életkornak, amely hiva­talosan is lehetővé teszi a házasságkötést. Bizony nem ritka a 14 éves menyasszony sem. A tapasztalat szerint a férfiak óvatosabbak, s kevés a 18 éven aluli házasulan­dók száma. A szülők? A lányok, ma­mák kérik, sürgetik a há­zasságkötést. Az idén már eddig 120-ra emelkedett a járásban a kiskorúak házas­ságkötési kérelmének a szá­ma. Valamennyinek lelkiisme­­retesen a végére kellett jár­ni. Beszélni a szülőkkel, a kislánnyal, ha szükséges, a vőlegénnyel. És természete­sen kérni, figyelembe venni a körülménye­ket és a sze­mélyeket legj­obban ismerő helyi tanácsi szervek vélemé­nyét. A döntésnél nincs és nem is lehet általános re­cept Minden egyes ügy tel­jesen egyéni és sajátosak a körülmények is. Olyan is előfordult már, hogy a járá­si tanács ifjúságvédelmi elő­adója végigjárta a falu kocsmáit, hogy meggyőződ­jön róla, igaz-e a mende­monda, miszerint a fiatalko­rú lány vőlegénye iszákos? És meg kell lenni a lakás­nak, — valamelyik szülőnél, ▼agy albérletnek — és biztos jövedelemnek, legalább egy­havi keresetnek az indulás­hoz. A katonaidőt még le nem töltött vőlegény eseté­ben biztosítani kell, hogy va­­lamelyik szülő vállalja a fe­leség, gyerek eltartását. Olyan eset is előfordult már, hogy a körültekintő vizsgálat alapján azt látták indokoltnak, ha elutasítják a házasságkötési kérelmet. Mi történik ilyenkor? — Felleb­bezés. És nem ritka az ön­gyilkossággal fenyegetőző le­vél sem. Hát így döntsön az ember... * Urégofid&indy Tömör, de találó megha­tározása az ifjúságvédelem egyik speciális ágának. Azok­ról a fiatalokról van szó, akik javító­intézetből kerül­tek vissza a szülői házhoz, falujukba, akiket a bíróság próbára bocsátott, stb. Egy­úttal, akinek az életben tett kezdeti lépéseik a tévutak felé vezettek. Sikerül-e visz­­szavinni őket a helyes ös­vényre? Ezért van szükség melléjük pártfogóra, akit az ifjúságvédelmi előadó — a tanács javaslatára — rendel ki, akik a szülők mellett ügyelnek a gyerekre, figye­lemmel kísérik tetteiket, sor­sukat, tanácsokat adnak, be­szélgetnek, a gyerekkel, szü­lővel, s akik kéthavonta tesznek írásos „tapasztalat­­jelentést”. Sajnos, sok az utógondo­zásra szoruló gyerekek szá­ma a fehérvári járásban, következésképpen sok párt­fogóra van szükség. De nem akármilyen pártfogóra. Olyan­ra, akinek nem teher a mun­ka, olyanokra, mint amilyen az az abai pedagógus is, aki négy fiú gondozását vállal­ta, látta el eredményesen. Máskülönben az egész utó­­gondozási rendszer hatásta­lan, írott malaszt lenne. A székesfehérvári járás­ban az általános tapasztalat jó. Ezt leghívebben az elért eredmény tükrözi­ , hiszen egyetlen olyan eset fordult elő, hogy a próbára bocsá­tás ideje alatt egy fiú újra lopott. Állami gondozásba vétel. A legszomorúbb feladatok közé tartozik. Ebben az év­ben eddig már 37 gyereket vettek állami gondozásba a f járás községeiből. Hogyan kerül ide egy-egy ügy? Jó a mi társa­d­a­lm­unk lelkiism­e­­rete. Sokszor érzékenyebb, mint a szülőé. Szomszédait, pedagógusok, óvónőik, orvo­sok, tanácstagok, s maguk a tanácsok is jelzik, ha valahol egy gyerekkel baj van, ha úgy tapasztalják, nincs biz­tosítva egy családban a gyer­mek erkölcsi, anyagi nevel­tetése. A tanács elvégzi a környezettanulmányt, javas­latot tesz az állami gondo­zásba vételre. Vannak ese­tek, amelyek kimerítik az ifjúság elleni bűntett krité­riumát, ilyenkor hivatalból megteszik a feljelentést. Ál­talában az a tapasztalat, hogy az állami, társadalmi szervek lelkiismeretesen tö­rődnek a veszélyeztetett gyer­mekek sorsával, állami ne­velőotthonainkban szinte mindig telített a létszám. (Ez egyrészt megnyugtató — hi­szen a felsőfokú gondosko­dás jele — másrészt nyugta­lanító tünet, s arról vall, hogy a szülők közönye, köny­­nyelműsége a családdal szem­ben, — az alkoholizmus, a munkakerülés, az erkölcsi és anyagi mélypont valamennyi okozója, még ma is élőskö­dője társadalmunknak, s hogy mindeddig nem siker­­rült kivágni ezt mételyt.­ Van természetesen sok olyan eset is, amikor betegség,­­elhalá­lozás, vagy más indok teszi szükségessé a gyermekek ál­lami gondozásba vételét. Azután itt vannak a lát­hatási ügyek, az örökbefoga­dási ügyek, a családi jogál­lás rendezése — hiszen az élet a legfurcsább eseteket produkálja, stb., stb. A gyermek- és ifjúság­védelmi munka olyasva­lami tevékenység, amelyet jó paragrafusok, rend­eletek határainak körül, — hiszen államunk igyekszik anyagi erejéhez mérten a szülő he­lyett is helytállni, é­s e te­vékenységben való közremű­ködését szinte minden társa­dalmi, állami szerv köteles­ségének tartja, kezdve a nő­­tanácstól a Vöröskeresztig, nem beszélve azokról, akik­nek hivatalból is kötelessége a gyermek- és ifjúságvéde­lem segítése. Minden a gyermek érde­kében történik. De­ éppen ezért jó lenne, ha szigorúb­ban vennénk a „másik ol­dalt”, a gyermekeit elha­nyagoló szülő anyagi és er­kölcsi idetgsségre vomását — lin — -t- idősebb asszony —, hol vannak a régitől. 1937- ben, az volt az igazi ünnepség. Micsoda hangu­lata volt akkor a bornapoknak! Eleven élet volt a pincesoron... De most? Később megtudtam, hogy a szőlősgazda a tsz­­mozgalom előtt vagyonos ember volt. És a nevet­gélő asszonyok 37-ben lehettek 15—20 évesek. Nos, ezért „más” ez a szüret (S ne feledjük, a történelem „időjárása” is foltot ejtett az ilyen­féle szőlősgazdák életmódján és szüreti emlékein). Megint „más” a móri szünet Pánczél Ferenc bácsin A. Etar úgy vélekedett: — A hét végén lesz a gyönyörű mulatság, s ak­kor jöjjön el. Csak az idő így kitartson — pislan­­tott fel az égre, ahol felhő még mutatóban sem tartózkodott. Kis kézi prés mellett találtam erre az alacsony, őszülő, csendes emberkére: éppen a 600 négyszögöl szőlő nektárját csurgatta az edénybe. — Az idén jó termés volt, lesz vagy öt és fél hektó mustom — újságolta elégedetten. Pánczél Ferenc állatgondozó a tsz-ben. Jó keresete van, megbékélt sorsával. S kedvére vannak a mostani bornapok. Az utcán kevés csengettyűs „lajtos kocsival” találkoztam, inkább Zetorok zúgtak el mellettünk ízes rakományukkal. Sokan (főleg idősebbek) a csengettyű szót kedvelik, az ifjabb nemzedék azonban a traktorokban lát fantáziát. A szüretnek a borpincében van ám íze-vará­­zsa. Igazi kedvderítő. Persze nem mindenütt. Az állami gazdaság köz­ponti pincéje például valóságos üzem. Szigorú üzemi fegyelemmel. — Tilos kóstolgatni a mustot munkaidőben — jegyezte meg Kutasi István pincemunkás, midőn a szüreti hangulatról érdeklődtem. A hűvös, must-szagú pincében három alagút van, kétoldalt 69 óriáshordó. Számomra titokza­tos, szent hely — Bacchus csendes temploma. Jó volna itt bordalékkal dicsérni a bor istenét. A pincemunkások számára azonban csupán hétköz­napi munkahely. Szeretik? Bizonyára. Ilyenkor reggel héttől, este kilencig, néha éjfélig dolgoz­nak. Nekik a szüret — munkacsúcs. — Inkább a végét várjuk — vallja be Kutass. Kint zajos, mozgalmas az élet. Zetorok ürítik rakományukat a hatalmas zúzó-bogyózóba, szi­vattyúk továbbítják a cefrét a tartályba, onnan a szikkasztó emeleti tárolókba, majd ismét a földalatti százhektós aknába, végül a hordókba kerül a szőlő leve, — ismertette Jakab Gyula pincemester az Ezerjó láthatatlan útját a pincéig. Kicsit még időzök bent a borpincében, ahol éhes hordók szopják magukba a csöveken érkező mustot. Elképzelem, milyen titokzatos munkába kezdenek itt a parányi „mikrobák”, míg a must „lelke” kiforr és megtisztul a salaktól. A pincemunkások a hordókat ellenőrzik, a kénező szerkezetet figyelik. Nincs idejük szüreti hangulatot gyűjteni, inkább a szőlőszedés végét várják. Immár 30 éve itt lakik Kovács János bácsi, Mór lett az otthona. És 30 éve borász, mert ezzel jegyezte el a sors. Keményszívű volt­ a sors Kovács bácsihoz: szü­leit gyermekkorban elvesztette, s most­ a maga emberségéből lett — ember. Pontosabban borász. A pince melletti gyepes domboldalon mesél életútjáról mely elválaszthatatlanul összenőtt a móri szőlő­kultúrával. Tarcalon, Egerben, Buda­fokon jelesrendűen végezte a szőlészeti—borásza­ti szakiskolát. Móron magán-, majd állami pin­cékben dolgozott, szőlőt nemesített a kutatóinté­zet megbízásából. Egész élete a szőlőkultúráé. Ez a zömök, piros arcú, halk beszédű ember arra gondolt, hogy megírja ismereteit, emlékeit a móri borról. Maga is sokat tapasztalt, de az öregektől szintén érdekes szájhagyományokat hal­lott a szőlőhegyek neveiről, régi szokásokról.­­ Hangulatos volt a koszorúval, virággal díszí­tett „lajtos kocsi” bevonulása egy-egy gazda ud­varára. Az utolsó szőlőt díszkíséretben hozták be a hegyről; este meg vacsora, eszem-iszom és da­lolás, táncolás volt. A móri holnapok ezt a népszokást sűrítik egész községre sőt héthatárra­l szóló ünnep­séggé. Hirdetvén, hogy a Reményhegy, az Örömhegy az Aranyhegy meghozta mindazt, amit a móri parasztok e nevekben foglalva reméltek: a szüret örömét, a szeret aranyát. Az állami gazdaság ezer holdnyi telepítéséből 381 hold termő. Neve: Ezerjó — többet jelent puszta fajta­ megjelölés­­nél. A szőlő ősi szeretete, terjpesztése ,,ezerjóval” honorálja a móri parasztok ezer jóságát, gazda­erén­yét. Másféle szüreti hagyomány van születőben M'Von, a nagyüzemi szőlők bornapja. A Vénhegy lábánál álló öregedő pincesor han­gulata azért ma is vonzó. Eszédként, amikor a háztáji szőlők termését m­egtisztálják a jó cim­borák, egyhamar felcsendül a nóta. S a községet övező ,,aranyhegyek” — feledve bút és örömet — fülelnek gazdáik, az ezerjó móriak vigadására. b. a Fejér megyei Hírlap j " 11 —" ■ ........ .......... ii Hegyven darab parkettaléc Nemrégen panaszt hallot­tam: április vége óta áll a ház úgy, ahogyan a meste­rek otthagyták. Nem hiány­zott több, mint negyven da­rab parkettaléc lerakása, a szegélyezés és a fölgyalu­­lás. Egy ember egy napi munkája. Miért nem tudott sor kerülni erre az egy napi mukára, miért van ez így még sok másik esetben is — ennek a nyomát jártam. A KTSZ-nél azt mondták, munkaerő-, szakemberhiány és még sok más oka van. Dicséretükre legyen mond­va, hogy ezt az elmaradt munkát az érdeklődés után néhány nappal megcsinál­ták. A panaszkodó egy hét múlva nevetve újságolta — rend van már náluk. Ezzel be is fejeződne a történet, ha nem jutottam volna vele egyenesen el­mondani valóm közepébe, a falusi szolgáltatások nehéz­ségeihez. Mert nemcsak az építőipari ktsz-ek munkája, de több más, az emberek mindennapjait megkönnyí­tő szolgáltatás is sok nehéz­séggel küszködik. Az egyik mindjárt a szol­gáltatás léte, vagy nem léte. Az élet faluhelyeken is, új és új igényeket vet föl: televíziójavítás, ruhatisztí­tás, gázpalackszállítás — és így tovább. Ha nincs, aki mindezeket csinálja, a falusi emberek úgy érzik, nem elégítik ki az igényeiket tehetne erre azt mondani — és van aki ezt tartja —, miért olyan követelődzők, hiszen azelőtt... Igen, az­előtt sok mindenre nem volt szükség. A megye déli ré­szének pusztáin még a bor­bély is csak afféle vándor­borbély volt. A borotválko­zást minden férfiember ma­ga csinálta, a hajvágás pe­dig egy „nyíró” reszortja volt. Csizmát foltozó suszter, asztalos, aki szerény parasz­ti bútort és koporsót készít, egy-két szabó, varrónő — ennyiből állt a falusi szol­gáltatás. Ehhez képest, ma nagyon sokrétű, bőséges segítséget kapnak a községekben la­kók. Kijavítják elromlott televíziójukat, kitisztítják a ruhaféléket, különféle fel­adatok elvégzése alól men­tesíti őket a szolgáltató há­lózat. Mentesíti, de nem mindig elég gyorsan, elég jól, elég egyszerűen. Mert a szolgáltatások általában ugyanazokkal a bajokkal küzdenek, amikkel az emlí­tett parkettaváró „ügyfél" és a parkettát készítő ktsz. Lassúság. Miért készül las­san például egy építkezés? Az építőipari ktsz-ek kró­nikus szakemberhiánnyal és nagyon gyakran munkaerő­­hiánnyal bajlódnak. Mert a munkások nem látják eléggé vonzónak az általuk nyúj­tott munkalehetőséget. Ta­lán a kereset is alacsonyabb, mint az állami iparban. Az építőipari és a más jellegű szolgáltatásokat is erősen érinti, hogy a mai szakem­berek hiánya mellett, a jövő szakemberei sem látszanak. Nincs utánpótlás. Kevés fiatal jelentkezik ipari ta­nulónak a szolgáltató jellegű iparban. Az olyan szakmák­ra, mint kádár, kárpitos, fér­­­­fifodrász, szabó, cipész, még a kevés jelentkező közül is csak elvétve kerül valaki. Fiatalok hiányában, sok falu­si kisiparos ré megöregedése után, becsukódnak a mű­helyajtók. Mert ki venné át a helyüket? Majd a vállalatok... A szolgáltató vállalatoknál jobb a munkaerő- és a szak­emberellátás helyzete. Kul­turáltabbak a munkakörül­mények. Létbiztonságot érez­nek a munkások. Nem je­lentkezik náluk egy gondo­latbeli akadály, ami szerint sokan vélekednek úgy a kis­ipari szövetkezetekről, kis­iparosokról, hogy azok csak szükségből, ideig-óráig léte­ző szervek és személyek. A munkaerőellátás, az után­pótlás nehézségeinek gyöke­rei közül az egyik valahol erre nyúlik. A negyven parkettaléc ese­te arra is rámutat, a szolgál­tatók és a lakosság érdeke nem mindig esik egybe. Vagy legalábbis­ a szolgálta­tó nem eléggé érdekelt az igények jó, gyors kielégíté­sében. Néha úgy látszik, nem is tartja fontosnak — nem a legfontosabbnak — a falusi lakosság ilyen irányú ellátását. Mert ha így lenne, ez a tevékenység a szív­ügyük lenne — nem vártak volna hónapokat egy mun­ka befejezésével. A falusi élet rohamos vál­tozáson megy át. Ezzel együtt gyorsan nőnek és­ vál­­­toznak az igények. Az új, megnövekedett kívánalmak­ról tudomást kell venni. A szolgáltatások fejletlenségé­ből adódó nehézségek azon­ban nem oldhatók meg puszta tudomásulvétellel, sem magyarázattal. Akik illeté­kesek, a tanácsok, az igé­nyek kielégítését végző vál­lalatok, szövetkezetek las­san keresik az utat a szol­gáltatások körének bővíté­sére, minőségének javításá­ra. A gondokat, ebben nem hiszem, hogy valami felsőbb rendelkezéssel lehetne egy­­csapásra megoldani. Az el­ső lépéseket ott kell megten­ni a községekben, a kisipari termelőszövetkezetekben, a vállalatoknál, a műhelyek­ben. A negyven parkettaléc esete azt mutatja, a jenlegi keretek nem egészen alkal­masak arra, hogy azokkal mozgékony, ösztönző rend­szerek alakuljanak ki. A szolgáltatási igények kielé­gítésére, a gazdasági mecha­nizmus reformjának szelle­mében, egészséges pezsgést, versengést hoz — az igények kielégítésében. Lehetne segíteni, de leg­alább könnyíteni, sok régi nehézségen, munkaerő,­­ utánpótlás hiányon, falusi telephelyek elhelyezésének gondjain, de csak úgy, ha a falusi szolgáltatók és a la­kosság megbízottja, a tanács, közösen próbálja kitapintani a szolgáltatás mai nehézsé­geinek okozóit és megtenni az első előrevivő lépéseket. Ha abból az alapelvből kiindulva teszik ezt, hogy a tanácsoknak kötelessége szervezni a rájuk bízott la­kosság ellátását, a másik ol­dal pedig gazdasági szükség­­szerűségnek, vagy­ köteles­ségének érzi a falusi szolgál­tatást, akkor az erőfeszítés eredményes lesz. Nem kell hónapokat várni néhány parkettalécre, szélesebb, jobb, korszerűbb lesz az egész falusi szolgáltatás. 3 rpamtl találkozó A könyvtán esték keretében a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban pénteken este a VMaanad Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alakalmával baráti találkozót ren­deztek a magyar és vietnami fiatalok között. Vé­ri ésmarty MÁM. a­z i 99#b éa s HÉTFŐN este 7 órakor „F” bérletben, EGY ÉJ VELENCÉBEN.

Next