Fejér Megyei Hírlap, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-01 / 232. szám
Vasárnap, 1967. október 1. KÜLÖNLEGES POSZTON A székesfehérvári járási tenács igazgatási osztályán a gyámügyekkel, ifjúságvédelmi ügyekkel foglalkozó előadónak gyakran akadnak látogatók. Sok ügy, ügyfél akad a járás 36 községében, elsorolni is sok, mennyi és mifélék. S az ügyek centrumában mindig a gyermek áll — az ő sorsáról, életéről kell dönteni — nem mindegy tehát, hogyan. Éppen ezért különleges poszt ez, s annak, aki elvállalta, nemcsak a rendeletek, intézkedések útvesztőjében kell biztonságosan közlekedni, de az emberi érzelmek között is alapos ismerettel, megfontoltsággal kell eligazodni és nem utolsó sorban szív és türelem kell ehhez a munkához. Itt van például a kiskorúak házasságkötése. Ki gondolná, hogy hány és hány fiatal akar mindenáron beevezni a házasság révébe gyerekfejjel, anyagi biztonság, élettapasztalat nélkül — jóval alatta annak a bizonyos életkornak, amely hivatalosan is lehetővé teszi a házasságkötést. Bizony nem ritka a 14 éves menyasszony sem. A tapasztalat szerint a férfiak óvatosabbak, s kevés a 18 éven aluli házasulandók száma. A szülők? A lányok, mamák kérik, sürgetik a házasságkötést. Az idén már eddig 120-ra emelkedett a járásban a kiskorúak házasságkötési kérelmének a száma. Valamennyinek lelkiismeretesen a végére kellett járni. Beszélni a szülőkkel, a kislánnyal, ha szükséges, a vőlegénnyel. És természetesen kérni, figyelembe venni a körülményeket és a személyeket legjobban ismerő helyi tanácsi szervek véleményét. A döntésnél nincs és nem is lehet általános recept Minden egyes ügy teljesen egyéni és sajátosak a körülmények is. Olyan is előfordult már, hogy a járási tanács ifjúságvédelmi előadója végigjárta a falu kocsmáit, hogy meggyőződjön róla, igaz-e a mendemonda, miszerint a fiatalkorú lány vőlegénye iszákos? És meg kell lenni a lakásnak, — valamelyik szülőnél, ▼agy albérletnek — és biztos jövedelemnek, legalább egyhavi keresetnek az induláshoz. A katonaidőt még le nem töltött vőlegény esetében biztosítani kell, hogy valamelyik szülő vállalja a feleség, gyerek eltartását. Olyan eset is előfordult már, hogy a körültekintő vizsgálat alapján azt látták indokoltnak, ha elutasítják a házasságkötési kérelmet. Mi történik ilyenkor? — Fellebbezés. És nem ritka az öngyilkossággal fenyegetőző levél sem. Hát így döntsön az ember... * Urégofid&indy Tömör, de találó meghatározása az ifjúságvédelem egyik speciális ágának. Azokról a fiatalokról van szó, akik javítóintézetből kerültek vissza a szülői házhoz, falujukba, akiket a bíróság próbára bocsátott, stb. Egyúttal, akinek az életben tett kezdeti lépéseik a tévutak felé vezettek. Sikerül-e viszszavinni őket a helyes ösvényre? Ezért van szükség melléjük pártfogóra, akit az ifjúságvédelmi előadó — a tanács javaslatára — rendel ki, akik a szülők mellett ügyelnek a gyerekre, figyelemmel kísérik tetteiket, sorsukat, tanácsokat adnak, beszélgetnek, a gyerekkel, szülővel, s akik kéthavonta tesznek írásos „tapasztalatjelentést”. Sajnos, sok az utógondozásra szoruló gyerekek száma a fehérvári járásban, következésképpen sok pártfogóra van szükség. De nem akármilyen pártfogóra. Olyanra, akinek nem teher a munka, olyanokra, mint amilyen az az abai pedagógus is, aki négy fiú gondozását vállalta, látta el eredményesen. Máskülönben az egész utógondozási rendszer hatástalan, írott malaszt lenne. A székesfehérvári járásban az általános tapasztalat jó. Ezt leghívebben az elért eredmény tükrözi , hiszen egyetlen olyan eset fordult elő, hogy a próbára bocsátás ideje alatt egy fiú újra lopott. Állami gondozásba vétel. A legszomorúbb feladatok közé tartozik. Ebben az évben eddig már 37 gyereket vettek állami gondozásba a f járás községeiből. Hogyan kerül ide egy-egy ügy? Jó a mi társadalmunk lelkiismerete. Sokszor érzékenyebb, mint a szülőé. Szomszédait, pedagógusok, óvónőik, orvosok, tanácstagok, s maguk a tanácsok is jelzik, ha valahol egy gyerekkel baj van, ha úgy tapasztalják, nincs biztosítva egy családban a gyermek erkölcsi, anyagi neveltetése. A tanács elvégzi a környezettanulmányt, javaslatot tesz az állami gondozásba vételre. Vannak esetek, amelyek kimerítik az ifjúság elleni bűntett kritériumát, ilyenkor hivatalból megteszik a feljelentést. Általában az a tapasztalat, hogy az állami, társadalmi szervek lelkiismeretesen törődnek a veszélyeztetett gyermekek sorsával, állami nevelőotthonainkban szinte mindig telített a létszám. (Ez egyrészt megnyugtató — hiszen a felsőfokú gondoskodás jele — másrészt nyugtalanító tünet, s arról vall, hogy a szülők közönye, könynyelműsége a családdal szemben, — az alkoholizmus, a munkakerülés, az erkölcsi és anyagi mélypont valamennyi okozója, még ma is élősködője társadalmunknak, s hogy mindeddig nem sikerrült kivágni ezt mételyt. Van természetesen sok olyan eset is, amikor betegség,elhalálozás, vagy más indok teszi szükségessé a gyermekek állami gondozásba vételét. Azután itt vannak a láthatási ügyek, az örökbefogadási ügyek, a családi jogállás rendezése — hiszen az élet a legfurcsább eseteket produkálja, stb., stb. A gyermek- és ifjúságvédelmi munka olyasvalami tevékenység, amelyet jó paragrafusok, rendeletek határainak körül, — hiszen államunk igyekszik anyagi erejéhez mérten a szülő helyett is helytállni, és e tevékenységben való közreműködését szinte minden társadalmi, állami szerv kötelességének tartja, kezdve a nőtanácstól a Vöröskeresztig, nem beszélve azokról, akiknek hivatalból is kötelessége a gyermek- és ifjúságvédelem segítése. Minden a gyermek érdekében történik. De éppen ezért jó lenne, ha szigorúbban vennénk a „másik oldalt”, a gyermekeit elhanyagoló szülő anyagi és erkölcsi idetgsségre vomását — lin — -t- idősebb asszony —, hol vannak a régitől. 1937- ben, az volt az igazi ünnepség. Micsoda hangulata volt akkor a bornapoknak! Eleven élet volt a pincesoron... De most? Később megtudtam, hogy a szőlősgazda a tszmozgalom előtt vagyonos ember volt. És a nevetgélő asszonyok 37-ben lehettek 15—20 évesek. Nos, ezért „más” ez a szüret (S ne feledjük, a történelem „időjárása” is foltot ejtett az ilyenféle szőlősgazdák életmódján és szüreti emlékein). Megint „más” a móri szünet Pánczél Ferenc bácsin A. Etar úgy vélekedett: — A hét végén lesz a gyönyörű mulatság, s akkor jöjjön el. Csak az idő így kitartson — pislantott fel az égre, ahol felhő még mutatóban sem tartózkodott. Kis kézi prés mellett találtam erre az alacsony, őszülő, csendes emberkére: éppen a 600 négyszögöl szőlő nektárját csurgatta az edénybe. — Az idén jó termés volt, lesz vagy öt és fél hektó mustom — újságolta elégedetten. Pánczél Ferenc állatgondozó a tsz-ben. Jó keresete van, megbékélt sorsával. S kedvére vannak a mostani bornapok. Az utcán kevés csengettyűs „lajtos kocsival” találkoztam, inkább Zetorok zúgtak el mellettünk ízes rakományukkal. Sokan (főleg idősebbek) a csengettyű szót kedvelik, az ifjabb nemzedék azonban a traktorokban lát fantáziát. A szüretnek a borpincében van ám íze-varázsa. Igazi kedvderítő. Persze nem mindenütt. Az állami gazdaság központi pincéje például valóságos üzem. Szigorú üzemi fegyelemmel. — Tilos kóstolgatni a mustot munkaidőben — jegyezte meg Kutasi István pincemunkás, midőn a szüreti hangulatról érdeklődtem. A hűvös, must-szagú pincében három alagút van, kétoldalt 69 óriáshordó. Számomra titokzatos, szent hely — Bacchus csendes temploma. Jó volna itt bordalékkal dicsérni a bor istenét. A pincemunkások számára azonban csupán hétköznapi munkahely. Szeretik? Bizonyára. Ilyenkor reggel héttől, este kilencig, néha éjfélig dolgoznak. Nekik a szüret — munkacsúcs. — Inkább a végét várjuk — vallja be Kutass. Kint zajos, mozgalmas az élet. Zetorok ürítik rakományukat a hatalmas zúzó-bogyózóba, szivattyúk továbbítják a cefrét a tartályba, onnan a szikkasztó emeleti tárolókba, majd ismét a földalatti százhektós aknába, végül a hordókba kerül a szőlő leve, — ismertette Jakab Gyula pincemester az Ezerjó láthatatlan útját a pincéig. Kicsit még időzök bent a borpincében, ahol éhes hordók szopják magukba a csöveken érkező mustot. Elképzelem, milyen titokzatos munkába kezdenek itt a parányi „mikrobák”, míg a must „lelke” kiforr és megtisztul a salaktól. A pincemunkások a hordókat ellenőrzik, a kénező szerkezetet figyelik. Nincs idejük szüreti hangulatot gyűjteni, inkább a szőlőszedés végét várják. Immár 30 éve itt lakik Kovács János bácsi, Mór lett az otthona. És 30 éve borász, mert ezzel jegyezte el a sors. Keményszívű volt a sors Kovács bácsihoz: szüleit gyermekkorban elvesztette, s most a maga emberségéből lett — ember. Pontosabban borász. A pince melletti gyepes domboldalon mesél életútjáról mely elválaszthatatlanul összenőtt a móri szőlőkultúrával. Tarcalon, Egerben, Budafokon jelesrendűen végezte a szőlészeti—borászati szakiskolát. Móron magán-, majd állami pincékben dolgozott, szőlőt nemesített a kutatóintézet megbízásából. Egész élete a szőlőkultúráé. Ez a zömök, piros arcú, halk beszédű ember arra gondolt, hogy megírja ismereteit, emlékeit a móri borról. Maga is sokat tapasztalt, de az öregektől szintén érdekes szájhagyományokat hallott a szőlőhegyek neveiről, régi szokásokról. Hangulatos volt a koszorúval, virággal díszített „lajtos kocsi” bevonulása egy-egy gazda udvarára. Az utolsó szőlőt díszkíséretben hozták be a hegyről; este meg vacsora, eszem-iszom és dalolás, táncolás volt. A móri holnapok ezt a népszokást sűrítik egész községre sőt héthatárral szóló ünnepséggé. Hirdetvén, hogy a Reményhegy, az Örömhegy az Aranyhegy meghozta mindazt, amit a móri parasztok e nevekben foglalva reméltek: a szüret örömét, a szeret aranyát. Az állami gazdaság ezer holdnyi telepítéséből 381 hold termő. Neve: Ezerjó — többet jelent puszta fajta megjelölésnél. A szőlő ősi szeretete, terjpesztése ,,ezerjóval” honorálja a móri parasztok ezer jóságát, gazdaerényét. Másféle szüreti hagyomány van születőben M'Von, a nagyüzemi szőlők bornapja. A Vénhegy lábánál álló öregedő pincesor hangulata azért ma is vonzó. Eszédként, amikor a háztáji szőlők termését megtisztálják a jó cimborák, egyhamar felcsendül a nóta. S a községet övező ,,aranyhegyek” — feledve bút és örömet — fülelnek gazdáik, az ezerjó móriak vigadására. b. a Fejér megyei Hírlap j " 11 —" ■ ........ .......... ii Hegyven darab parkettaléc Nemrégen panaszt hallottam: április vége óta áll a ház úgy, ahogyan a mesterek otthagyták. Nem hiányzott több, mint negyven darab parkettaléc lerakása, a szegélyezés és a fölgyalulás. Egy ember egy napi munkája. Miért nem tudott sor kerülni erre az egy napi mukára, miért van ez így még sok másik esetben is — ennek a nyomát jártam. A KTSZ-nél azt mondták, munkaerő-, szakemberhiány és még sok más oka van. Dicséretükre legyen mondva, hogy ezt az elmaradt munkát az érdeklődés után néhány nappal megcsinálták. A panaszkodó egy hét múlva nevetve újságolta — rend van már náluk. Ezzel be is fejeződne a történet, ha nem jutottam volna vele egyenesen elmondani valóm közepébe, a falusi szolgáltatások nehézségeihez. Mert nemcsak az építőipari ktsz-ek munkája, de több más, az emberek mindennapjait megkönnyítő szolgáltatás is sok nehézséggel küszködik. Az egyik mindjárt a szolgáltatás léte, vagy nem léte. Az élet faluhelyeken is, új és új igényeket vet föl: televíziójavítás, ruhatisztítás, gázpalackszállítás — és így tovább. Ha nincs, aki mindezeket csinálja, a falusi emberek úgy érzik, nem elégítik ki az igényeiket tehetne erre azt mondani — és van aki ezt tartja —, miért olyan követelődzők, hiszen azelőtt... Igen, azelőtt sok mindenre nem volt szükség. A megye déli részének pusztáin még a borbély is csak afféle vándorborbély volt. A borotválkozást minden férfiember maga csinálta, a hajvágás pedig egy „nyíró” reszortja volt. Csizmát foltozó suszter, asztalos, aki szerény paraszti bútort és koporsót készít, egy-két szabó, varrónő — ennyiből állt a falusi szolgáltatás. Ehhez képest, ma nagyon sokrétű, bőséges segítséget kapnak a községekben lakók. Kijavítják elromlott televíziójukat, kitisztítják a ruhaféléket, különféle feladatok elvégzése alól mentesíti őket a szolgáltató hálózat. Mentesíti, de nem mindig elég gyorsan, elég jól, elég egyszerűen. Mert a szolgáltatások általában ugyanazokkal a bajokkal küzdenek, amikkel az említett parkettaváró „ügyfél" és a parkettát készítő ktsz. Lassúság. Miért készül lassan például egy építkezés? Az építőipari ktsz-ek krónikus szakemberhiánnyal és nagyon gyakran munkaerőhiánnyal bajlódnak. Mert a munkások nem látják eléggé vonzónak az általuk nyújtott munkalehetőséget. Talán a kereset is alacsonyabb, mint az állami iparban. Az építőipari és a más jellegű szolgáltatásokat is erősen érinti, hogy a mai szakemberek hiánya mellett, a jövő szakemberei sem látszanak. Nincs utánpótlás. Kevés fiatal jelentkezik ipari tanulónak a szolgáltató jellegű iparban. Az olyan szakmákra, mint kádár, kárpitos, férfifodrász, szabó, cipész, még a kevés jelentkező közül is csak elvétve kerül valaki. Fiatalok hiányában, sok falusi kisiparos ré megöregedése után, becsukódnak a műhelyajtók. Mert ki venné át a helyüket? Majd a vállalatok... A szolgáltató vállalatoknál jobb a munkaerő- és a szakemberellátás helyzete. Kulturáltabbak a munkakörülmények. Létbiztonságot éreznek a munkások. Nem jelentkezik náluk egy gondolatbeli akadály, ami szerint sokan vélekednek úgy a kisipari szövetkezetekről, kisiparosokról, hogy azok csak szükségből, ideig-óráig létező szervek és személyek. A munkaerőellátás, az utánpótlás nehézségeinek gyökerei közül az egyik valahol erre nyúlik. A negyven parkettaléc esete arra is rámutat, a szolgáltatók és a lakosság érdeke nem mindig esik egybe. Vagy legalábbis a szolgáltató nem eléggé érdekelt az igények jó, gyors kielégítésében. Néha úgy látszik, nem is tartja fontosnak — nem a legfontosabbnak — a falusi lakosság ilyen irányú ellátását. Mert ha így lenne, ez a tevékenység a szívügyük lenne — nem vártak volna hónapokat egy munka befejezésével. A falusi élet rohamos változáson megy át. Ezzel együtt gyorsan nőnek és változnak az igények. Az új, megnövekedett kívánalmakról tudomást kell venni. A szolgáltatások fejletlenségéből adódó nehézségek azonban nem oldhatók meg puszta tudomásulvétellel, sem magyarázattal. Akik illetékesek, a tanácsok, az igények kielégítését végző vállalatok, szövetkezetek lassan keresik az utat a szolgáltatások körének bővítésére, minőségének javítására. A gondokat, ebben nem hiszem, hogy valami felsőbb rendelkezéssel lehetne egycsapásra megoldani. Az első lépéseket ott kell megtenni a községekben, a kisipari termelőszövetkezetekben, a vállalatoknál, a műhelyekben. A negyven parkettaléc esete azt mutatja, a jenlegi keretek nem egészen alkalmasak arra, hogy azokkal mozgékony, ösztönző rendszerek alakuljanak ki. A szolgáltatási igények kielégítésére, a gazdasági mechanizmus reformjának szellemében, egészséges pezsgést, versengést hoz — az igények kielégítésében. Lehetne segíteni, de legalább könnyíteni, sok régi nehézségen, munkaerő, utánpótlás hiányon, falusi telephelyek elhelyezésének gondjain, de csak úgy, ha a falusi szolgáltatók és a lakosság megbízottja, a tanács, közösen próbálja kitapintani a szolgáltatás mai nehézségeinek okozóit és megtenni az első előrevivő lépéseket. Ha abból az alapelvből kiindulva teszik ezt, hogy a tanácsoknak kötelessége szervezni a rájuk bízott lakosság ellátását, a másik oldal pedig gazdasági szükségszerűségnek, vagy kötelességének érzi a falusi szolgáltatást, akkor az erőfeszítés eredményes lesz. Nem kell hónapokat várni néhány parkettalécre, szélesebb, jobb, korszerűbb lesz az egész falusi szolgáltatás. 3 rpamtl találkozó A könyvtán esték keretében a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban pénteken este a VMaanad Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alakalmával baráti találkozót rendeztek a magyar és vietnami fiatalok között. Véri ésmarty MÁM. az i 99#b éa s HÉTFŐN este 7 órakor „F” bérletben, EGY ÉJ VELENCÉBEN.