Fejér Megyei Hírlap, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
Szerda, 1987. november 1. Elgondolkoztató számok — a felnőttoktatásról Az első két szám: 217 és 124. Az első — ennyien iratkoztak be az elmúlt tanévben az általános iskolai felnőttoktatásra a dunaújvárosi járásban, a második — enynyien vizsgáztak. A kettő közöttikülönbség, hét díjával száz személy, lemorzsolódott. A járási tanács művelődésügyi állandó bizottsága mostanában végzett egy tájékozódó felmérést ebben a témakörben. A megállapítások elgondolkoztatóak, mert sajnos nemcsak az előbbi két szám meghökkentő. Az előző tanévben 277-en iratkoztak be, 212-en vizsgáztak. Ez az 1966—67-es tanévre 217-re és 124-re csökkent. Miért? Van aki azt mondja, azért, mert lassan elfogynak azok az idősebb emberek, akik annak idején nem végezték el — mert nem volt — az általános iskolát. A valóság ezzel szemben az, hogy a mai esti iskolákba egyre inkább fiatalok jelentkeznek. Azok közül a tizennyolc, húsz, harminc évesekből, akiknek már a módjuk meg lett volna, de valami más hiányzott. Akarat, vagy megfelelő családi körülmény, vagy valami más. Közülük soknak, ahogyan mondani szokás, megjött az esze. Beiratkoztak és tanulnak becsülettel. Legalábbis azok, akik a 124-be estek bele. Mi lett a kilencvenárom tanulóval ? A kimaradási okokat vizsgálgatva néhány tényező látszik döntőnek. Aki az esti iskolába iratkozik, javarészt munkahelyi ösztönzésre teszi. Biztatják a társai, elvárják tőle, kevés esetben a vállalat is ösztönöz, anyagi előnyökkel, vagy kötelezéssel. Ha ez az ösztönzés megszűnik , a tanuló kimarad. Nehéz helyzetben vannak azok az esti iskolások, akik a falvakból a városokba járnak be dolgozni. Különben közülük kerül ki a községi esti iskolák legtöbb tanulója. (A termelőszövetkezetek még nem igen biztatják erre a tagjaikat...) Sok függ náluk a műszakbeosztástól, a közlekedéstől. Sokuk számára kedvezőbb, ha a falu helyett a városban szervezett iskolán vesznek részt. Ezek jobban igazodnak a műszakbeosztáshoz, az idei évben például Dunaújvárosban a dolgozók iskolájában valóságos folyamatos műszakban oktatnak. A beiratkozottak egy része olyan sorköteles fiatal, akit a katonai hatóságok hívnak fel, fogjon hozzá az elmaradt tanulmányai elvégzéséhez. Közülük is sok kimaradt, egyszerűen azért, mert a nappali általános iskola után néhány évvel, még mindig nem voltak képesek az intenzív tanulásra. Az iskolák indulásánál sok a meggondolatlan jelentkező, akik úgy vélik, néhány este eltöltése után végzettséget igazoló bizonyítványt kapnak. Ezek aztán az első nehézségek után búcsút mondanak az iskola kapufélfájának. Meggondolatlanságuk sokszor társaikat is befolyásolja, úgy mint például Perkátán, ahol a létszám megfogyatkozása, egy csoport megszűnését okozta. A dunaújvárosi járás két községében, Ercsiben és Pusztaszabolcson a székesfehérvári közgazdasági technikum kihelyezett levelező tagozata, működött már évek óta, sikerrel és megnyugtató eredménnyel. Az itteni tanulók egész évben részt vesznek a foglalkozásokon, lemorzsolódás nincs. A másik középiskolában, Ercsiben ismét elgondolkoztató adatokra bukkanunk. Az egyik — a lemorzsolódás nagy aránya, a másik — a bukott tanulók nagy száma. Itt az elmúlt tanévben a négy aszályba 114-en iratkoztak be. Év közben 41 -en maradtak ki. Vizsgára 73 személy jelentkezett, közülük csupán 45 személy nem bukott meg. A húsz vizsgázó elsős közül nyolcan, a huszonnégy másodikos közül nyolcan, a tizenhárom harmadikos közül nyolcan (csak öten nem buktak!), a tizenhat negyedikes közül négyen buktak meg. Az esti iskolák fenntartására nagy összegeket fordítunk. Nem hiszem, hogy megengedhetnénk magunknak azt a fényűzést, amit a lemorzsolódottak és bukottak nagyon magas selejtje jelent Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy kétszáztizenhét fő helyett csak százhuszonnégyet vizsgáztatunk, vagy hogy gavallérosan a Dunába szóljuk az előző esztendőkben a tanulókba fektetett hatalmas munkát erőfeszítést, anyagi áldozatot — mint a harmadik osztály esetében. El kell gondolkozni ezekről a számokról, nagy felelősségérzéssel, tanároknak, iskolaigazgatóknak, művelődésügyi irányítóknak — és főleg maguknak az esti iskolák tanulóinak. Van mit meggondolniuk azoknak, akik esti iskolába iratkoznak és úgy vélik, valamiféle diplomaosztogatásról van ott szó. Tanulni nem kell, csak néha-néha elmenni az iskolába. Nagy akarással nyissanak be a tantermekbe, ne pazarolják a maguk és mások idejét anyagi erőfeszítését, hanem álljanak helyt becsülettel. A felnőttoktatás — kultúrforradalmunk szerves része. Kötelességünk új utakat, módszereket keresni a hatékonyságának fokozására, kötelességünk összefogni, tanulóknak, tanároknak, művelődésügyi irányítóknak — a mostani nehézségek lemerésére. 0*10 00 István gluhovi Lenin Textilművek legismertebb fonónője. Többször részesítettek kitüntetésben, 12 évig képviselte munkatársait a Szovjetunió Legfelső Tanácsában, 1960 óta a Szocialista Munka Hőse. Újságcikkeket olvastam már róla, s a vele való találkozás előtt egy nappal Moszkvában kezembe nyomták az életét bemutató 240 oldalas könyvet. Hajnalodott már, mire elolvastam, tudtam róla, hogy 1910-ben született, 1929-ben végezte el az iparitanuló-iskolát, s közel 40 éve dolgozik fonónőként, s hogy néha-néha úgy érzi, visszatér Iván, a férje, aki a breszti erdőnél halt hősi halált. De mégis más ez itt, együtt nézni a Lenin emlékművet, beszélgetni a szoborról és alkotójáról, akit Ljubov Ivanovna édesapja és édesanyja még jól ismert, majd sorbavenni a lányokat. — Jelena Babakina szülei meghaltak a Nagy Honvédő Habonyban. Ő volt a legkisebb a három árva közül, s alighogy szakmát tanult, maga mellé vette a két öccsét. Masa Dutkinának aranyból van a keze, de a munka után sem tétlenkedik. Jövőre végez a technikumban. Tanya Alekszejevna a szakmai hozzértéssel együtt a szervezés tudományát is elsajátította. Nem csoda, hogy a műszak teljesíti, túlteljesíti a tervet. Így beszél róluk, tanítványairól. Az ifjakat nevezi meg csak közülük, pedig a Lenin Textilművek szinte minden dolgozója tanítványának vallja magát 1946 óta, amikor javaslatára egy egész üzemrész tért át a 8 gépre egyenként. Ő azonban természetes egyszerűséggel mondja: — A kombinát tanítványai vagyunk mi valamennyien. Sok kimagasló hőse volt, s van a szocialista munkaversenynek. Túlszárnyaltak rekordokat, mint Sztahanov, én egyedül nem tettem semmi kimagaslót, a brigádnak javasoltam, együt iparkodjunk többet adni, mert ha a háború alatt katonaruhát készítettünk, most polgári célok lebegtek előttünk: elegendő anyag legyen új ruhára, kosztümre, szoknyára. Kedvesen, barátságosan beszél, dicséri a Balaton vizét, Brazília hegyeit, Korea buja növényzetét, Párizs műemlékeit, London kormos háztetőit, Bulgária rózsamezőit. .. Úgy tudom, mind az öt világrészen járt. — Londonban, a szovjet küldöttség fogadásán Nyikolaj Jelizenko, a szovjet tengerészeti attasé így köszöntötte: — Látod, itt kell nekünk találkoznunk, gluhovi textileseknek. Aztán azt mondja el, hogy turisták százai járnak már a gyárból világot látni. — Így van ez fiam. Az ötven esztendő orsóján a világ teremtődött újjá. Láttam nálatok is, s megéreztem ezt Párizsban is, ahol a munkások szeretettel köszöntöttek. Kék szemét rámemelte, kendőjét megigazította, majd a párttitkárra nézett: — Mondd már az adatokat, te mégis csak jobban tudod... A titkár — magas, vállas férfi — olyan szívesen engedelmeskedett, neki mintha az édesanyja kérte volna. Bányász Béla Fejér megyei Hírlap A székesfehérvári Patyolat Vállalat mintegy 160 ezer forintos költséggel új raktárépületet létesített, amellyel a tisztításra beadott ruhaneműk tárolási gondjain segítettek. A mezőgazdasági Hálások telis gazdája Mint minden történés hőskorára, a termelőszövetkezeti nagyüzemek kialakulásának első szakaszára is a kísérletezés, a tapogatódzás és a járatlanság vargabetűi jellemzőek. Ilyeneknek vagyunk tanúi a tsz-majorok némelyikében, ahol alkalmatlan és drága épületekre panaszkodik a szövetkezeti ember. Merev, sablonba szorított terveik, fizetési, hitelfeltételek, megváltoztathatatlan, alig támadható döntések, a „semmi sem drága” szemlélet miatt sok erő és forint került nem a legjobb helyre. A gyermekkor azonban elmúlik. Máig megerősödtek termelőszövetkezeteink, virágzóak állami gazdaságaink, leküzdötték a kezdet gyermekbetegségeit. Ennek a felserdülésnek egyik hasznos jeleként került sor a tanács mezőgazdasági szakapparátusának és az állami gazdaságok igazgatóságának ésszerű átszervezésére, és 1966-ban, a Földművelésügyi Minisztérium rendelete alapján a Mezőgazdasági Beruházó Vállalat előkészítésére, amely szakembereinek jelentős részét a tanács, illetve az állami gazdaságok igazgatóságának kebeléből vette át. Nagy Kálmánnal, a vállalat gazdasági vezetőjével és Krajtsik Antal főmérnökkel arról beszélgettünk, hogy nem egy új hivatal, hanem egy hasznos operatív szerv alakult a MEZŐBEK-rel. — Az építkezés nagy gond. Hatósági engedélyeket kell szerezni, ismerni előírásokat, a bonyolítás ezer tennivalóját az anyagbeszerzéstől a műszaki tervezésig; tárgyalni a bankkal. Kooperáló vállalatokat, építőkapacitást biztosítani, érintkezésben állni a tanáccsal, annak szakosztályaival ; szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a beruházót, amelynek pedig van egy főfoglalkozása, amiből él: az árutermelés. A MEZŐBER-t éppen ez a sokirányú és nagy elfoglaltságot jelentő feladat hívta életre. Átvenni a mezőgazdasági nagyüzemektől az építkezések lebonyolításának gondját a tervezéstől az építkezés ütemének, minőségének ellenőrzésén át egészen a bankkal való elszámolásig. — Ha a termelőszövetkezet saját anyagi erejével és munkabrigádjával épít, akkor is hasznára lehetünk. Mivel gyakorlott, mezőgazdaságban jártas szakembereink vannak, hasznos tanácsokat kaphat az építtető a telepítés helyét, a fejlesztést, gépesítési lehetőségeket, a higiénia biztosítását és a gazdaságos kivitelezést illetően. Elkészítjük a terveket, tanácsadóként figyelemmel kísérjük az építkezést, segítünk a fő szerkezeti anyagok és elemek megszerzésében, technológiai szerelést biztosítunk. Az is izgató kérdés: menynyiben oldódott fel a merevség és érvényesül a kivitelező és a beruházó felelőssége az építkezés tekintetében ? — Január elseje után már nem kötelező betartani az AGROTERV által kiadott típusterveket. Ha akarja a beruházó, azokon saját felelősségére és elgondolásai szerint végezhet technológiai változtatásokat. Készíttethet egyedi terveket, addig még ki nem próbált megoldásokkal, saját elgondolások szerint. A mi feladatunk az, hogy gondoskodjunk róla, szerkezetileg, célját illetően, és fejleszthető módon szolgálja meg, amibe kerül, így épül meg a felsőcskolai sertésnevelő- és hízótelep olyan trágyahasznosítási megoldásokkal, amelyet semmiféle típusterv még nem írt elő. A termelőszövetkezetek nagy bizalommal veszik igénybe a MEZŐBER szolgálatait. Az idén 47 tsz-ben és 10 állami gazdaságban 135 gazdasági épület, út, vízi beruházás és más munka folyik. Jövőre már eddig 90 termelőszövetkezet és 11 állami gazdaság jelzett 157 millió forint értékű munkát. Az új gazdaságirányítási rendszer első évében már igen jelentős részt vállal az állam is a mezőgazdaság érdekeit szolgáló utak megépítésében. Néhány adat a MEZŐBER nyilvántartásából: 1968-tól az állam vállalja teljes összegben az állami gazdasági majorok és a termelőszövetkezeti tanyaközpontok bekötőútjainak építését. Ez azt jelenti, hogy hatalmasan megnő az út építésére való igény. Ezért a megyei tanács állapítja meg évről évre a „menetrendet”. Az idén öt és fél millió forintért állami gazdasági, míg 18 millió forint értékben termelőszövetkezeti bekötőút épül, az utóbbi mintegy 14 kilométer hosszúságban. De ötvenszázalékos dotációt ad az állam a majori belső utak kiképzésére, amely után ugrásszerűen emelkedik a mezőgazdasági telepek kulturáltsága. Vannak még nemkívánatos jelenségek. Amikor „takarékossággal” indokolva cukroszsákon, társadalmi munkával készül a terv, és a MEZŐBER-t kérik fel, hogy utólag készítse el a „legális” tervet, mert a bank nem akar másképpen pénzt adni. Ilyen vargabetűre nem vállalkoznak, mert ha az épület már áll, nem vállalhatja más érte a felelősséget, mint aki „megálmodta”. Bartha Tibor S KÖNYVESPOLC (iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiii 1941. július A Szovjetunió határaira már felvonultak a német hadsereg legkorszerűbben kiképzett alakulatai, a határ mentén már megkezdődtek a villongások, a katonák érzik, hogy urok kérdése csupán, és megáidul a lámadás, s Moszkvából megérkezik a figyelmeztető távnál. „Mindent meg kell tenni, hogy ne viszonozzuk a provokációkat. Biztos értesülésein vannak arról, hogy a németek nem támadnak”! Ám ekkor már a németek minden hadüzenet nélkül benyomultak az ország területére. A hataloménti falvak és városok fölött repülőgépek zúgtak el iszonyú fenyegetéssel, és kioldották bombaterhüket. Kórházak, iskolák lángoltak, védtelen polgári lakosok ezrei estek áldozatul a támadásoknak, a felkészületlen orosz hadsereg pedig tétován várta a megzavarodott hadvezetőség utasításait. — Ezzel a képsorral kezdődik az elmúlt esztendő egyik legszebb és legérdekesebb szovjet regénye, Baklanov: 1941. július című írása. Sok regényt olvashattunk az utóbbi néhány esztendőben, amelyek a legkülönbözőbb aspektusból vetették fel a személyi kultusz időszakának tévedéseit, antihumánus intézkedéseit és úttévesztéseit Baklanov regénye nem ilyen. És éppen ezért érdekes újszerű és hiteles. Nem mond ítéletet, hanem az egyszerű katonák szemével igyekszik nézni az eseményeket, és ábrázolni mindazt, ami azokban a rettenetes napokban szinte megbénított mindenkit, és cselekvésre, ellenállásra képtelenné tett. Ennek a regénynek a középponti szereplője nagyobb katonai egység, amelynek az a feladata, hogy a sokszoros túlerőben lévő ellenséget próbálja megállítani, előrenyomulását lassítani, esetleg feltartóztatni. Felszerelésük hiányos, fegyverzetüket az ellenség állományából kell Pótoknak, féldöntésük csak hézagos adatokat tud szolgáltatni, jóformán azt sera tudják, hol áll az ellenség, amelyikkel fel kell venniük a harcot A katonák várják a pillanatot, hogy rohamra indulhassanak, hogy bosszút állhassanak az embertelenségért és a hitszegésért. S a pillanat nem késik sokáig. Iszonyú elszánással, lelkesedéssel indulnak a harcba a szovjet katonák, és megfutamítják az ellenséget Mire leszáll az első este, már csak a német ágyúk füstölgő maradványait, hátrahagyott felszereléseit világítja meg a hold. Ezen az éjszakán nem alszik senki. Vannak, akik már a napfelkeltét várják, hogy újból indulhassanak, mások gondolataikban élik vissza azokat az éveket, melyek ide vezettek. Ezek a lapok önmarcangoló kétségeket, vádakat és sebeket szakítanak fel. Baklanov azonban nem elégszik meg ezzel. Azt is megmutatja, hogy mindezeken túl, ezek a katonáik, a szovjet emberek mégis bizton tudják és érzik, hogy ez a világ az ő világuk, s hogy a tévedések mögött csak emberi szándékok állnak, a megújulás azonban a történelem visszájára sosem fordítható ténye. Még a legegyszerűbb katonák is tudják, hogy a tévedéseknek egyszer vége szakad, ez a világ azonban csak bővülhet, gazdagodhat és növekedhet. Ezért a világért harcolnak ők. És amikor megindulnak visszafelé, mert egy téves parancs visszavonulást rendel el, amikor ellenkező irányban német katonák hajszolják az utakon a foglyok tízezreit, akkor is érezzük, hogy ezt az ütközetet, ezt a háborút nem lehet elveszíteni. Mert ez az igazság és szabadság háborúja. Ennek bemutatása révén emelkedik Baklanov regénye az utóbb olvasott könyvek élvonalába s válik a háborúról írt emberi dokumentummá. R. U