Fejér Megyei Hírlap, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-01 / 258. szám

Szerda, 1987. november 1. Elgondolkoztató számok — a felnőttoktatásról Az első két szám: 217 és 124. Az első — ennyien irat­koztak be az elmúlt tanév­ben az általános iskolai fel­nőttoktatásra a dunaújvárosi járásban, a második — eny­­nyien vizsgáztak. A kettő közötti­­különbség, hét díjá­val száz személy, lemorzso­lódott. A járási tanács művelő­désügyi állandó bizottsága mostanában végzett egy tá­jékozódó felmérést ebben a témakörben. A megállapítá­sok elgondolkoztatóak, mert sajnos nemcsak az előbbi két szám meghökkentő. Az előző tanévben 277-en iratkoztak be, 212-en vizs­gáztak. Ez az 1966—67-es tanévre 217-re és 124-re csökkent. Miért? Van aki azt mondja, azért, mert las­san elfogynak azok az idő­sebb emberek, akik annak idején nem végezték el — mert nem volt — az általá­nos iskolát. A valóság ezzel szemben az, hogy a mai esti iskolákba egyre inkább fia­talok jelentkeznek. Azok közül a tizennyolc, húsz, har­minc évesekből, akiknek már a módjuk meg lett volna, de valami más hiány­zott. Akarat, vagy megfelelő családi körülmény, vagy valami más. Közülük sok­nak, ahogyan mondani szo­kás, megjött az esze. Be­iratkoztak és tanulnak be­csülettel. Legalábbis azok, akik a 124-be estek bele. Mi lett a kilencvenárom tanulóval ? A kimaradási okokat vizsgálgatva néhány tényező látszik döntőnek. Aki az esti iskolába iratko­zik, javarészt munkahelyi ösztönzésre teszi. Biztatják a társai, elvárják tőle, kevés esetben a vállalat is ösztö­nöz, anyagi előnyökkel, vagy kötelezéssel. Ha ez az ösz­tönzés megszűnik , a tanuló kimarad. Nehéz helyzetben vannak azok az esti iskolások, akik a falvakból a városokba jár­nak be dolgozni. Különben közülük kerül ki a községi esti iskolák legtöbb tanulója. (A termelőszövetkezetek még nem igen biztatják erre a tagjaikat...) Sok függ náluk a műszakbeosztástól, a köz­lekedéstől. Sokuk számára kedvezőbb, ha a falu helyett a városban szervezett isko­lán vesznek részt. Ezek job­ban igazodnak a műszakbe­osztáshoz, az idei évben pél­dául Dunaújvárosban a dol­gozók iskolájában valóságos folyamatos műszakban ok­tatnak. A beiratkozottak egy része olyan sorköteles fiatal, akit a katonai hatóságok hívnak fel, fogjon hozzá az elmaradt tanulmányai elvégzéséhez. Közülük is sok kimaradt, egyszerűen azért, mert a nappali általános iskola után néhány évvel, még mindig nem voltak képesek az in­tenzív tanulásra. Az iskolák indulásánál sok a meggondolatlan jelentkező, akik úgy vélik, néhány este eltöltése után végzettséget igazoló bizonyítványt kap­nak. Ezek aztán az első ne­hézségek után búcsút mon­danak az iskola kapufélfá­jának. Meggondolatlanságuk sokszor társaikat is befolyá­solja, úgy mint például Per­­kátán, ahol a létszám meg­fogyatkozása, egy csoport megszűnését okozta. A dunaújvárosi járás két községében, Ercsiben és Pusztaszabolcson a székesfe­hérvári közgazdasági techni­kum kihelyezett levelező ta­gozata, működött már évek óta, sikerrel és megnyugtató eredménnyel. Az itteni ta­nulók egész évben részt vesznek a foglalkozásokon, lemorzsolódás nincs. A másik középiskolában, Ercsiben ismét elgondolkoz­tató adatokra bukkanunk. Az egyik — a lemorzsolódás nagy aránya, a másik — a bukott tanulók nagy száma. Itt az elmúlt tanévben a négy aszályba 114-en irat­koztak be. Év közben 41 -en maradtak ki. Vizsgára 73 személy jelentkezett, közülük csupán 45 személy nem bu­kott meg. A húsz vizsgá­zó elsős közül nyolcan, a huszonnégy másodikos közül nyolcan, a tizenhárom har­madikos közül nyolcan (csak öten nem buktak!), a tizen­hat negyedikes közül négyen buktak meg. Az esti iskolák fenntartá­sára nagy összegeket fordí­tunk. Nem hiszem, hogy megengedhetnénk magunk­nak azt a fényűzést, amit a lemorzsolódottak és bukottak nagyon magas selejtje jelent Nem vagyunk olyan gazda­gok, hogy kétszáztizenhét fő helyett csak százhuszonné­­gyet vizsgáztatunk, vagy hogy gavallérosan a Duná­ba szóljuk az előző eszten­dőkben a tanulókba fektetett hatalmas munkát erőfeszí­tést, anyagi áldozatot — mint a harmadik osztály ese­tében. El kell gondolkozni ezek­ről a számokról, nagy fele­lősségérzéssel, tanároknak, iskolaigazgatóknak, művelő­désügyi irányítóknak — és főleg maguknak az esti is­kolák tanulóinak. Van mit meggondolniuk azoknak, akik esti iskolába iratkoznak és úgy vélik, va­lamiféle diplomaosztogatás­ról van ott szó. Tanulni nem kell, csak néha-néha el­menni az iskolába. Nagy akarással nyissanak be a tantermekbe, ne pazarolják a maguk és mások idejét anyagi erőfeszítését, hanem álljanak helyt becsülettel. A felnőttoktatás — kultúr­­forradalmunk szerves része. Kötelességünk új utakat, módszereket keresni a haté­konyságának fokozására, kö­telességünk összefogni, ta­nulóknak, tanároknak, mű­­velődésügyi irányítóknak — a mostani nehézségek lem­e­­résére. 0*10 0­0 István gluhovi Lenin Textilművek legismertebb fonónője. Több­ször részesítettek kitüntetés­ben, 12 évig képviselte mun­katársait a Szovjetunió Leg­felső Tanácsában, 1960 óta a Szocialista Munka Hőse. Újságcikkeket olvastam már róla, s a vele való ta­lálkozás előtt egy nappal Moszkvában kezembe nyom­ták az életét bemutató 240 oldalas könyvet. Hajnalodott már, mire elolvastam, tud­tam róla, hogy 1910-ben szü­letett, 1929-ben végezte el az iparitanuló-iskolát, s közel 40 éve dolgozik fonónőként, s hogy néha-néha úgy érzi, visszatér Iván, a férje, aki a breszti erdőnél halt hősi halált. De mégis más ez itt, együtt nézni a Lenin emlékművet, beszélgetni a szoborról és alkotójáról, akit Ljubov Iva­novna édesapja és édesanyja még jól ismert, majd sorba­­venni a lányokat. — Jelena Babakina szülei meghaltak a Nagy Honvédő Habonyban. Ő volt a legki­sebb a három árva közül, s alighogy szakmát tanult, maga mellé vette a két öccsét. Masa Dutkinának aranyból van a keze, de a munka után sem tétlenkedik. Jövő­re végez a technikumban. Tanya Alekszejevna a szak­mai hozzértéssel együtt a szervezés tudományát is el­sajátította. Nem csoda, hogy a műszak teljesíti, túlteljesíti a tervet. Így beszél róluk, tanítvá­nyairól. Az ifjakat nevezi meg csak közülük, pedig a Lenin Textilművek szinte minden dolgozója tanítvá­nyának vallja magát 1946 óta, amikor javaslatára egy egész üzemrész tért át a 8 gépre egyenként. Ő azonban természetes egyszerűség­gel mondja: — A kombinát tanítványai vagyunk mi va­lamennyien. Sok kimagasló hőse volt, s van a szocialista munkaversenynek. Túlszár­nyaltak rekordokat, mint Sztahanov, én egyedül nem tettem semmi kimagaslót, a brigádnak javasoltam, együt iparkodjunk többet adni, mert ha a háború alatt ka­tonaruhát készítettünk, most polgári célok lebegtek előt­tünk: elegendő anyag legyen új ruhára, kosztümre, szok­nyára. Kedvesen, barátságosan beszél, dicséri a Balaton vi­zét, Brazília hegyeit, Korea buja növényzetét, Párizs mű­emlékeit, London kormos háztetőit, Bulgária rózsa­mezőit. .. Úgy tudom, mind az öt világrészen járt. — Londonban, a szovjet kül­döttség fogadásán Nyikolaj Jelizenko, a szovjet tengeré­szeti attasé így köszöntötte: — Látod, itt kell nekünk találkoznunk, gluhovi texti­leseknek. Aztán azt mondja el, hogy turisták százai járnak már a gyárból világot látni. — Így van ez fiam. Az ötven esztendő orsóján a vi­lág teremtődött újjá. Lát­tam nálatok is, s megérez­­tem ezt Párizsban is, ahol a munkások szeretettel köszön­töttek. Kék szemét rámemelte, kendőjét megigazította, majd a párttitkárra nézett: — Mondd már az adatokat, te mégis csak jobban tudod... A titkár — magas, vállas férfi — olyan szívesen enge­delmeskedett, neki mintha az édesanyja kérte volna. Bányász Béla Fejér megyei Hírlap A székesfehérvári Patyolat Vállalat mintegy 160 ezer forintos költséggel új raktárépületet létesített, amellyel a tisztításra beadott ruhaneműk tárolási gondjain segítettek. A mezőgazdasági Hálások telis gazdája Mint minden történés hőskorára, a termelőszövet­kezeti nagyüzemek kialaku­lásának első szakaszára is a kísérletezés, a tapogatódzás és a járatlanság vargabetűi jellemzőek. Ilyeneknek va­gyunk tanúi a tsz-majorok némelyikében, ahol alkal­matlan és drága épületekre panaszkodik a szövetkezeti ember. Merev, sablonba szo­rított terveik, fizetési, hitel­­feltételek, megváltoztatha­tatlan, alig támadható dön­tések, a „semmi sem drá­ga” szemlélet miatt sok erő és forint került nem a leg­jobb helyre. A gyermekkor azonban elmúlik. Máig megerősöd­tek termelőszövetkezeteink, virágzóak állami gazdasá­gaink, leküzdötték a kezdet gyermekbetegségeit. Ennek a felserdülésnek egyik hasz­nos jeleként került sor a tanács mezőgazdasági szak­­apparátusának és az állami gazdaságok igazgatóságának ésszerű átszervezésére, és 1966-ban, a Földművelés­­ügyi Minisztérium rendele­te alapján a Mezőgazdasági Beruházó Vállalat előkészí­tésére, amely szakemberei­nek jelentős részét a tanács, illetve az állami gazdaságok igazgatóságának kebeléből vette át. Nagy Kálmánnal, a vállalat gazdasági vezető­jével és Krajtsik Antal főmérnökkel arról beszél­gettünk, hogy nem egy új hivatal, hanem egy hasznos operatív szerv alakult a MEZŐBEK-rel. — Az építkezés nagy gond. Hatósági engedélye­ket kell szerezni, ismerni előírásokat, a bonyolítás ezer tennivalóját az anyag­­beszerzéstől a műszaki ter­vezésig; tárgyalni a bank­kal. Kooperáló vállalatokat, építőkapacitást biztosítani, érintkezésben állni a ta­náccsal, annak szakosztá­lyaival ; szinte megoldhatat­lan feladat elé állítja a be­ruházót, amelynek pedig van egy főfoglalkozása, amiből él: az árutermelés. A MEZŐBER-t éppen ez a sokirányú és nagy elfoglalt­ságot jelentő feladat hívta életre. Átvenni a mezőgaz­dasági nagyüzemektől az építkezések lebonyolításá­nak gondját a tervezéstől az építkezés ütemének, minő­ségének ellenőrzésén át egé­szen a bankkal való elszá­molásig. — Ha a termelőszövetke­zet saját anyagi erejével és munkabrigádjával épít, ak­kor is hasznára lehetünk. Mivel gyakorlott, mezőgaz­daságban jártas szakembe­reink vannak, hasznos ta­nácsokat kaphat az építtető a telepítés helyét, a fejlesz­tést, gépesítési lehetősége­ket, a higiénia biztosítását és a gazdaságos kivitelezést illetően. Elkészítjük a ter­veket, tanácsadóként figye­lemmel kísérjük az építke­zést, segítünk a fő szerkeze­ti anyagok és elemek meg­szerzésében, technológiai szerelést biztosítunk. Az is izgató kérdés: meny­nyiben oldódott fel a me­revség és érvényesül a kivi­telező és a beruházó felelős­sége az építkezés tekinteté­ben ? — Január elseje után már­­ nem kötelező betartani az AGROTERV által kiadott típusterveket. Ha akarja a beruházó, azokon saját fe­lelősségére és elgondolásai szerint végezhet technológiai változtatásokat. Készíttethet egyedi terveket, addig még ki nem próbált megoldások­kal, saját elgondolások sze­rint. A mi feladatunk az, hogy gondoskodjunk róla, szerkezetileg, célját illető­en, és fejleszthető módon szolgálja meg, amibe kerül, így épül meg a felsőcskolai sertésnevelő- és hízótelep olyan trágyahasznosítási megoldásokkal, amelyet semmiféle típusterv még nem írt elő. A termelőszövetkezetek nagy bizalommal veszik igénybe a MEZŐBER szol­gálatait. Az idén 47 tsz-ben és 10 állami gazdaságban 135 gazdasági épület, út, ví­zi beruházás és más munka folyik. Jövőre már eddig 90 termelőszövetkezet és 11 állami gazdaság jelzett 157 millió forint értékű mun­kát. Az új gazdaságirányí­tási rendszer első évében már igen jelentős részt vál­lal az állam is a mezőgazda­ság érdekeit szolgáló utak megépítésében. Néhány adat a MEZŐBER nyilvántartá­sából: 1968-tól az állam vállal­ja teljes összegben az álla­mi gazdasági majorok és a termelőszövetkezeti tanya­­központok bekötőútjainak építését. Ez azt jelenti, hogy hatalmasan megnő az út építésére való igény. Ezért a megyei tanács állapítja meg évről évre a „menet­rendet”. Az idén öt és fél millió forintért állami gaz­dasági, míg 18 millió forint értékben termelőszövetke­zeti bekötőút épül, az utóbbi mintegy 14 kilométer hosszúságban. De ötvenszá­zalékos dotációt ad az ál­lam a majori belső utak ki­képzésére, amely után ug­rásszerűen emelkedik a me­zőgazdasági telepek kultu­ráltsága. Vannak még nemkívána­tos jelenségek. Amikor „ta­karékossággal” indokolva cukros­zsákon, társadalmi munkával készül a terv, és a MEZŐBER-t kérik fel, hogy utólag készítse el a „legális” tervet, mert a bank nem akar másképpen pénzt adni. Ilyen vargabe­tűre nem vállalkoznak, mert ha az épület már áll, nem vállalhatja más érte a felelősséget, mint aki „megálmodta”. Bartha Tibor S KÖNYVESPOLC (iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiii 1941. július A Szovjetunió határaira már felvonultak a német hadsereg legkorszerűbben kiképzett alakulatai, a határ mentén már megkezdődtek a villongások, a katonák érzik, hogy urok kérdése csupán, és megáidul a lámadás, s Moszk­vából megérkezik a figyelmez­­tető távnál. „Mindent meg kell tenni, hogy ne viszonozzuk a provokációkat. Biztos érte­sülésein­ vannak arról, hogy a németek nem támadnak”! Ám ekkor már a németek minden hadüzenet nélkül benyomultak az ország terü­­letére. A hatalomén­ti fal­vak és városok fölött repülőgé­pek zúgtak el iszonyú fenye­getéssel, és kioldották bom­­baterhüket. Kórházak, isko­lák lángoltak, védtelen pol­gári lakosok ezrei estek ál­dozatul a támadásoknak, a felkészületlen orosz hadsereg pedig tétován várta a meg­zavarodott hadvezetőség uta­sításait. — Ezzel a képsorral kezdődik az elmúlt esztendő egyik legszebb és legérdeke­sebb szovjet regénye, Bakla­nov: 1941. július című írása. Sok regényt olvashattunk az utóbbi néhány esztendő­ben, amelyek a legkülönbö­zőbb aspektusból vetették fel a személyi kultusz időszaká­nak tévedéseit, antihumánus intézkedéseit és úttéveszté­­seit Baklanov regénye nem ilyen. És éppen ezért érdekes új­szerű és­ hiteles. Nem mond ítéletet, hanem az egyszerű katonák szemével igyekszik nézni az eseményeket, és áb­rázolni mindazt, ami azok­ban a rettenetes napokban szinte megbénított minden­kit, és cselekvésre, ellenál­lásra képtelenné tett. Ennek a regénynek a középponti szereplője nagyobb katonai egység, amelynek az a fel­adata, hogy a sokszoros túl­erőben lévő ellenséget pró­bálja megállítani, előrenyo­mulását lassítani, esetleg feltartóztatni. Felszerelésük hiányos, fegyverzetüket az ellenség állományából kell Pótoknak, féldöntésük csak hézagos adatokat tud szol­gáltatni, jóformán azt sera tudják, hol áll az ellenség, amelyikkel fel kell venniük a harcot A katonák várják a pilla­natot, hogy rohamra indul­hassanak, hogy bosszút áll­­hassanak az embertelen­ségért és a hitszegésért. S a pillanat nem késik sokáig. Iszonyú elszánással, lelkese­déssel indulnak a harcba a szovjet katonák, és megfuta­mítják az ellenséget Mire leszáll az első este, már csak a német ágyúk füstölgő ma­radványait, hátrahagyott fel­szereléseit világítja meg a hold. Ezen az éjszakán nem al­szik senki. Vannak, akik már a napfelkeltét várják, hogy újból indulhassanak, mások gondolataikban élik vissza azokat az éveket, me­lyek ide vezettek. Ezek a la­pok önmarcangoló kétsége­ket, vádakat és sebeket sza­kítanak fel. Baklanov azon­ban nem elégszik meg ezzel. Azt is megmutatja, hogy mindezeken túl, ezek a kato­náik, a szovjet emberek mégis bizton tudják és érzik, hogy ez a világ az ő világuk, s hogy a tévedések mögött csak emberi szándékok áll­nak, a megújulás azonban a történelem visszájára sosem fordítható ténye. Még a leg­egyszerűbb katonák is tud­ják, hogy a tévedéseknek egyszer vége szakad, ez a vi­lág azonban csak bővülhet, gazdagodhat és növekedhet. Ezért a világért harcolnak ők. És amikor megindulnak visszafelé, mert egy téves parancs visszavonulást ren­del el, amikor ellenkező irányban német katonák haj­szolják az utakon a foglyok tízezreit, akkor is érezzük, hogy ezt az ütközetet, ezt a háborút nem lehet elveszíte­ni. Mert ez az igazság és sza­badság háborúja. Ennek bemutatása révén emelkedik Baklanov regénye az utóbb olvasott könyvek élvonalába s válik a háború­ról írt emberi dokumentum­má. R. U

Next