Fejér Megyei Hírlap, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-01 / 75. szám

Az emberekkel való foglalkozás — hivatás A személyzeti munka szerepe, jelentősége A modern ipari társa­dalom termelési folyamatá­nak egyik igen fontos té­nyezője a munkaeszköz, a gép, a berendezés. Törő­dünk vele, figyelemmel kí­sérjük üzemeltetését, ki­használtságát. Ha meghibá­sodik megjavítható, ha érté­ke csökken, vagy ha fizikai és erkölcsi kopása a megen­gedettnél nagyobb, kicserél­jük. A legfontosabb tényező­vel, az emberrel azonban másképpen vagyunk. Az em­ber szerepe, helyzete a tár­sadalom — s azon belül az anyagi újratermelés folya­mat .­ — meghatározott Erre a szerepre — s min­den olyanra, amelyre élete során vállalkozik — felké­szül, a felkészülésében se­gíti, támogatja őt a társa­dalom. Ez a szerep termé­szetesen különböző, a tudás­szint alapján differenciálódik, és a társadalom szinte az emberi élet megszületésétől kiteljesedéséig — értéket in­vesztál, hogy később az al­kotó embertől értéket nyer­jen. Aj, emberrel, — míg a társadalmi szerepre alkal­massá válik — életének vál­ságosabb vagy kritikusabb periódusaiban is szakember foglalkozik. Orvos, pedagó­gus, pszichológus,, vagy ép­pen büntetőjogász. Életének a válságosabb és kritikus időszakai azonban a legrit­kábbak, s inkább jellemzi az embert, hogy törekszik normális mindennapi életet élni Ebből adódik a kérdés, hogyan biztosítható az, hogy a normális és hétköznapi életet élő emberrel is hozzá­értő módon foglalkozzanak? Elsősorban a munkahelyen, ahol életének kétharmadát tölti? Az emberrel való törődés gondját és felelősségét vál­laló szerepkörre a társada­lom a vezetőt emeli ki Ennek megfelelően az ember megítélésének és értékelésének objektívebb megközelítése, társadalmi szerepének és hasznosságá­nak mindjobb megállapítása a személyzeti munkát érvé­nyesítő vezetők és szervek fő feladata. Mindez abból fakad, hogy a szocialista társadalmunk­­­­ban a káderpolitika a Párt általános politikájának szer­ves része, s azoknak az el­veknek az összessége, amelyek meghatározzák a vezetők kiválasztását, neve­lését és utánpótlását A sze­mélyzeti munkát, — mint a káderpolitika gyakorlati végrehajtásának folyamatát — érvényesítve a párt abból indul ki, hogy a szocializ­mus feladatainak megvaló­sítását, csakis a célkitűzése­ket világosan értő, azokat megoldani akaró káderekkel lehet elérni, vagyis a célok eléréséért szenvedélyesen harcoló, jó szervező képes­ségű, magas politikai és szakmai műveltségű vezetők­kel. A személyzeti munká­nak nálunk, — de az egész világon is — éppen ezért van igen komoly politikai tartalma. Mi tehát a leg­döntőbb, hogyan határozható meg mindaz, ami társadal­munkban a személyzeti munka mindennapi gyakor­latában — a lényeget je­lenti? Ha a személyzeti munka alapvető feladatának a meg­fontolt kiválasztást, ezt kö­vetően a nevelést és a kép­zést, majd a biztonságos és jól szervezett vezetői után­pótlást tartjuk, akkor az ember vezetésre való alkal­masságának eldöntésénél mindenképpen az MSZMP Politikai Bizottságának hatá­rozatában rögzített hármas követelményt kell alapul vennünk. Vagyis azt, hogy a vezetésre alkalmasnak tar­tott és kijelölt ember meg­felel-e a politikai megbízha­tóság, a szakmai tudás és gakorlat, valamint a vező­­képesség munkakörre­l"- "határozott igényszint­jének? Az elmúlt másfél év­tized gyakorlata bizonyí­totta, hogy a politikai meg­bízhatóság, a munkáshata­lomhoz való feltétlen hűség a követelményrendszer első legfontosabb tényezője. S ha figyelembe vesszük, hogy a proletárállam megalaku­lása után a személyzeti munka célja ennek az ál­lamnak erősítése, megfelelő káderekkel való ellátása volt, akkor ez a rangsorolás érthető és vitathatatlan. Igazolja azt, hogy pártunk — s ez nagy történelmi ér­deme — a hatalom átvétele után a politikai és gazdasági életünk számára a munkás­paraszt és értelmiségi ká­derek tíz- és százezreit ne­velte fel. Ennek a hatalmas eredménynek jelentőségét az sem csökkenti, hogy eb­ben az időszakban a sze­mélyzeti munka egyoldalú orientációjának voltak­ ká­ros következményei is. A szükségszerű, gyors fejlő­dés azonban alapvető és lé­nyeges változást hozott az elvek és a személyzeti mun­ka gyakorlatában is. A szo­cializmus teljes felépítése, feladatainak következetes végrehajtása,­­ az új gaz­daságirányítási rendszer bevezetése, kötelezően írta elő az állami személyzeti munkában elért eredmények megszilárdítását, s a tapasz­talt hibák kiküszöbölését. A párt és a kormány a személyzeti munka tovább­fejlesztése és korszerűsítése érdekében a végrehajtás főbb tartalmi és módszerbeli kérdését határozatban sza­bályozta. Eszerint elsősor­ban a vezetők kiválasztásá­ra vonatkozó elvek egyönte­tű értelmezése és következe­tes végrehajtása vált a leg­döntőbbé. Arról volt szó végered­ményben, hogy a modern gazdaságvezetés, a vezetés­hez jól értő szakembereket követel, akiknél a politikai, szakmai, vezetőkészségbeli követelményeknek való meg­felelés szoros egységet alkot Tehát egyik, vagy másik követelmény, tényező hiá­nyát más nem pótolhatja. Ebben a vonatkozásban a politikai követelmény az em­berrel szemben azt a meg­bízhatóságot tételezi fel, amely pártunk politikájával való feltétlen egyetértés, gazdasági és politikai célja­ink megvalósítása érdeké­ben kifejtett aktív társadal­mi cselekvés és közéleti te­vékenység meggyőződéses vállalásában jut kifejezésre. Ezzel együtt jelenti azt, hogy a vezető a szocialista erkölcs normái szerint él, és olyan emberi tulajdonsá­gokkal rendelkezik, amelyek megóvják a hatalommal való visszaéléstől, az anyagi előnyök hajhászásától, a családi, baráti érdekek elő­térbe helyezésétől, a durva­ságtól és a szubjektivizmus­tól. A szakmai követelmény az adott szakterület ismeretét jelenti, ami semmiképpen sem azonosítható kizárólag az iskolai végzettséggel. Ugyanis a megfelelés az egyénileg megszerzett tudást, a gyakorlati tapasztalatot is feltételezi. Ez mindig több az iskolai ismeretanyagnál. A vezetőkészség, a vezetni tudás a megfelelő áttekin­tés képességén túl megkö­veteli, hogy a vezetésre al­kalmas ember képes legyen meglátni és megérteni a tár­sadalmi és gazdasági össze­függéseket, a fejlődés köve­telményét. A vezető hivatását, szakmáját tehát a fenti el­vek és követelmények dia­lektikus egysége teheti tár­sadalmilag elfogadhatóvá és magas értékűvé. Azt is je­lenti ez, hogy mindazok előtt, akik a vezetővé való kiválasztás alapelveit a gya­korlatban megvalósítani tö­rekszenek, — személyzeti osztályok, társadalmi szer­vek, vezetők — olyan feladat ott, hogy a személyzeti munkát a vezetés szoros és választ­ha­ta­tlan részeként kel kezelni. Épp ezért a ki­választás csak aszerint tör­ténhet, hogy ki a legalkal­masabb az adott munkakör betöltésére. Ugyanis a sze­mélyzeti munka etikáját a bizalom, a nyíltság és az őszinteség jelenti. Ez a fel­fogási mód viszont igényli a kritikát, figyelembe veszi a hatáskört és alapvetőnek tartja az elvet, hogy az em­ber sorsáról ott döntsenek, ahol munkáját, magatartá­sát legjobban ismerik. Az államigazgatás egész területén, a gazdaságirányító szerveknél, intézményeknél és vállalatoknál, ezen egy­séges elveknek megfelelő személyzeti munkát alakíta­nak ki. Sürgeti ezt az is, hogy a kiválasztás, nevelés és az utánpótlás folyamata új igé­nyeket szü. Eljutottunk odáig, hogy meg kell tud­nunk határozni, hogy egy­­egy munkakör az emberrel szemben — tulajdonságok, készségek és képességek formájában — milyen köve­telményeket támaszt. Ugyan­is az ember megítélésekor az egész személyiséget kell értékelni, így tehát a bevá­lás, a megfelelés és az al­kalmasság mértéke csakis a munkaköri követelmények és a személyiség adottságok, képességek összehasonlítá­sával állapítható meg. Ez természetesen az ember fi­gyelemmel kísérését, külön­böző helyzetekben, munka­szituációkban való megfi­gyelését jelenti. Felelősségteljes, bonyolult, semmiképpen sem lebecsü­lendő feladat ez! A személy­zeti munka szükségességére gyakran mondjuk azt, hogy „minden vezető személyze­tis” vagy azt, hogy „a gaz­dasági vezető a legfőbb ká­deres”. Hogy és mennyire igaz — főleg napjainkban — azt hiszem, nem kell hangsúlyoznunk. A régen titkosnak tartott kádermun­ka, az elmúlt évek alatt megváltozott, szakszerűvé vált Ezt mindenki tudja. És azt is, hogy e munkát végzőknek „emberügyi” szakértőkké, tevékenységük­nek szakmává, élethivatássá kell válnia. Keréh Sándor I-.".iw n.m. t.'litt««rwssa- « - „Malacgyár Sárszentmiklóson A sárszentmiklósi Aranyka­lász Termelőszövetkezet ser­téstenyésztésének elmúlt évi eredményeivel ismerkedem. Azt hiszem, azzal, hogy leír­tam ezt a szót „eredmény”, már el is árultam, hogy egy gazdaságos üzemágról kívá­nok szólni. De íme, beszéljenek a té­nyek. A terv szerint tavaly 2200 hízott sertést kellett volna ér­tékesíteniük, 100 kilogrammos átlagsúllyal. A tény ezzel szemben 2370 híló, az átlag­súly pedig 110 kiló! S ekkora súlygyarapodást elérni nyolc hónap alatt — nem megszo­kott eredmény. — Milyen módszert alkal­maznak? — kérdem Cseri Antaltól, a termelőszövetke­zet főállattenyésztőjétől. — Hozzáláttunk az úgyne­vezett purinás kísérlethez, harminc kocánál — hallom a magyarázatot —. Hat hóna­pon belül 300 sertés értéke­sült. Aztán már bátran alkal­maztuk az új tápetetést. Nem volt mitől tartanunk. S elmondja, hogy a válasz­tási súly 34 kilogramm. Rit­kaságszámba megy, hogy 70 napos korban ilyen súlyt ér­jen el a malac. És van itt még egy másik igen dicsére­tes dolog is. A 2,1-es koca­forgó, valamint a viszonylag magas malacátlag. Egy koca éves szaporulata 18,6. — Vannak még számok, amelyek érdekesek lehetnek — mondom a főállattenyész­tőnek —. Ilyen például a fel­használt abrakmennyiség. — Mi ezzel is elégedettek vagyunk, noha meggyőződé­sünk, hogy érhetünk el még jobb eredményeket is. Tavaly éves átlagban 4,7 kilogramm tápot használtunk fel egy ki­logramm élősúly előállítására. Ennek értéke 12,56 forint Egy kiló hús önköltsége 16,74 fo­rint Volt tehát egy „kis” nyereség. Hogy mennyi ez a „kicsi”? Majdnem egymillió forint. Igaz, ebben a pluszban már a többletértékesítés is benne van. A terv szerint 4 840 000 forintnak kellett volna lennie a bevételnek, ezzel szemben 5 827 000 forint volt a bruttó bevétel. — Érdemes még feljegyezni — szól közbe a beszélgetésnél jelen lévő párttitkár —, hogy a napi súlygyarapodás hí­rónként 41 dekagramm. Feljegyeztem, mert ilyent is ritkán hall az ember. — Az idei hizlalást is tel­jesen saját alapanyagból old­juk meg — folytatja az esz­mecserét Cseri Antal —, sőt jövőre úgy kívánunk gazdál­kodni, hogy az értékesített hí­zók száma magasabb, lega­lább 2500 legyen, a mostani kocalétszám mellett. Ezt a beszélgetést amolyan előzetesnek szánták a gazda­ság vezetői. Aztán felkere­kedtünk és irány a tenyész­­telep! Nem mondom, dagasz­tottuk a sarat, hiszen egész nap szinte zuhogott az eső, de azért érdemes volt ide kijön­ni, szót váltani a telep mink i­kasaival és megtekinteni az egészséges, erőtől duzzadó ko­cákat, a virgonc malacokat amelyek hol az anyjuk körül ólálkodtal­, hol pedig a szom­szédos kutricába siettek, hogy egy kis tápot egyenek az ön­etetőből. Három kutricát lát­nak el egy etetővel. Dudar István a gazda büsz­­keségével mutat körül a hu­szas eltetőben. — Látják, ez az én biro­­dalmam. Kilences malacátla­gunk van. A brigádvezető, Plézer Mi­hály is mellénk kerül. — Kérem — mondja a tőle megszokott halk hangon, de semmi dicsekvés nincs szavá­ban —, ez itt egy valóságos ma­lacgyár. Ha valami közbe nem­ jön, idén kivágjuk a rezet Van már tapasztalatunk jócs­kán mindenféle módszerből, egyszer csak ki kell, hogy jöjjön­ az eredmény. — Anyagilag érdekeltek ab­­ban, hogy minél magasabb le­gyen a választási átlag? — Természetesen. Nekünkl kétszázalékos prémium jár. Vagyis ez annyit jelent, hogy én tavaly is kaptam nyolc malacot. Nem kis pénz ez. — S mi lett az állatok sor­sa ? — Meghizlaltam őket. Ket­tőt magamnak vágtam, a töb­bit a termelőszövetkezeten keresztül értékesítettem. Ér­demes azért a kilónkénti hu­­szonvalahány forintért dol­gozni, vesződni a jószággal. Úgy gyarapodik az ember. És miután körbejárjuk a te­lepet, Plézer Mihály megis­métli az előbbit, amit mon­dott . Egyszóval szép kis gyár ez. Olyan, mint az ipar. Mert itt is kell ám az ész, nem elég csak a botot fogni a kéz­ben. Sietnünk kell, etetik a te­­nyészsüldőket. Dudar István, Zámbó István, Szabó István, ifjú és idős Király József, meg Győri József körüláll­ja a plac­­cot, ahol a szépen fejlett sül­dők esznek. Nézik, csak né­zik az állatokat, nem tudnak betelni velük. S itt jutott eszembe a régi, de valószínű­leg igaz mondás: a gazda sze­me is hizlalta a jóságot... Orsovai Tibor Kabáczy Szilárd Pléner Mihály brigádvezető A purinás táp etetésével a választási malacok 70 napos korban elérik a 34 kilós súlyt. . Ododt fel... A hetipiac forgatagában, kószálva egy­szercsak megszólít egy idősebb asz­­szony, azt mondja a szerényebb­ fajta pia­ci árusok kedvességével. — Szép ostort tessék. Van kicsi ostor­ka is, gyerekeknek való. Látom is az első pillantásra, amint meg­torpanok, hogy tényleg van kicsi ostorka is, gyerekeknek való. Húsz, huszonöt da­rab, a dereka táján lazán összekötve, és csokorba szétnyitva áll az aszfalton a szí­nes, pántlikás ostor, amit a mai városi gyerek is hetykén suhogtat, s miután őseink célzókészségével nem rendelkezik, le is ver vele mindent a lakásban. Ez még csak mosolyra fakasztana. Íme élnek, termelnek még az ostorkészítők, kihozzák a hetipiacokra a cifra kis ostor­­kákat. De, hogy a kicsinyesének szánt já­tékszerek mellett látók itt néhány tucat igazi, teljes nagyságú, szépen bogozott szíjjal, pattogóval ellátott, s a gyerekeké­nél is díszesebb nyelű felnőtt-ostort, az már mélyebb elmélkedésre serkent. Amíg ez az asszony meg nem szólított, fogal­mam se volt arról, hogy az ostorkészítés élő kézműipari tevékenység napjainkban. Ha valaki fél órával előbb megkérdi tő­lem, hol lehet Magyarországon ilyen szép, cifrázott, valódi ostort kapni, azt hittem volna, miami baj érte az illető közepét. S lám, mégis van ostor, készítenek ostort, sőt, amint jobban megnézem a díszes ki­rakodást, még pásztornak való karikást is látok a kínálatban. Köztudomású, hogy hazánkban a vte­­zőgazdaság szocializálása idején alapo­san meoc.sarrr­a­nt a lóállomány. A neon ’nnmú novo-író.s nanici'l'han sem teszi --’ijks-possó o­­tr.tpr.víT Tntens'ó-sé^f. mi -árost embesai' '—á--már arról tanako­dunk manunkban, hogy maholnap csal­­’•Arien láthatnak lovat a gyermekeink. Pedig de hozzájött valamikor a magyar a lóhoz, de nagy megbecsülésnek örven­dett egy-egy lóravaló igás állat a kisebb­­nagyobb gazdaságokban! Természetes, hogy a lóhoz ostor is kellett abban az időben. Bár én emlékszem még arra, hogy a falusi ember, különösen a kisebbje, nagyritkán vett ilyen díszes ostort, ami­lyent most ez az asszony kínál nekem a hetipiacon. Metszettek az emberek egy szép szál vesszőt, bakancs­szíjat kötöttek rá, a végére madzagból bontott, vagy raf­­fiából font csattanót. Esetleg a lakodal­mas kérők lovait tisztelték meg ilyen os­torral, s mire az új pár összemelegedett, köznapira kopott, vagy lemaradt valahol a szekérről az ostor. Amíg állok, és szót váltok az ostorkí­náló asszonnyal, a kutya sem érdeklődik a portékája iránt. Pedig veszik azért — mondja, s nemcsak a kicsinyét, hanem a nagyját is. Egyébként az ember, aki ezt az árucikket ilyen szépen létrehozta, nemcsak m ostorkészítéssel foglalkozik, szíjgyártó mester, de szerszám, nyereg is alig kell mostanában. Azért mondom csak el mindezt, mert tovább ballagva eszembe jutott, hogy a mai városi ember sok mindent összehord a lakása díszítésére, de azt­ hiszem, a va­lódi cifra ostor még senkinek se jutott eszébe. A lókultusz emlékeinek megőrzé­se érdekében magam is szereztem két ko­pott patkót, nem azért, hogy szerencsét hozzanak, hanem mert ezeken keresztül áttételesen fejlődéstörténeti elmélkedések fakadnak bennem. Ugyanis az egyik egy­szerű igavon a pária patkója, a másik ran­gos versenylóé. Annyi közöttük a különb­ség, mint a répi időben a paraszt csizma­­az úri. dámát- topánké­­n között volt ’--tóm tehát, hogy ha m’viteszenve­­délyben leledző embertársaim elve­tődnek egy-egy hetipiacra, vegyenek os­tort. Önzetlen propaganda ez, nem kap­­tam érte az asszonytól még egy gyerek­nek való ostorkát sem. Ormos Gerő Vörösmarty ! m&m*­zínház ! Ma este 7 órakor „B” bérletben:­­ TÖRTETŐK. A március 18-i jegyek érvé­nyesek! f­I MOZI 1569. április 1. KEDD: SZÉKESFEHÉRVÁR Köztársaság: Autósok reszkessetek Petőfi: A fal Maroshegy: Hogyan szabaduljunk Helenkától? Aba: Esküvő istenigazában Bakonycsernye: Fényes szelek Bicske: Pokolrév Bodajk: Utolsó kör Enying: Reggel Kisláng: Hazai pálya Mór: Szüzet a hercegnek Pákozd: Hét katona meg egy lány Polgárdi: Casanova utolsó rózsája Sárbogárd: Első tanító Sárosd: Boldog Alexandre Seregélyes: Egri csillagok I—II.­­ Slponya: Amerikai feleség

Next