Fejér Megyei Hírlap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

2 Ír •• •« or«* é* fekete „Vörös festékkel mázolt horogkeresztekre hívta fel a nyugat-berlini rendőrség figyelmét vasárnap reggel a lakosság ...” Így kezdődik a hír, amelyet hétfőn az UPI hírügynökség kiáltott világgá, s mint a híradásból megtudtuk, a náci jelképeket a földalatti megállóhelyeinél az egyik sportcsarnoknál valamint a Vilmos császár emléktemplomnál mázolták a falra. Arról már nem szól a híradás, hogy a nyugatberlini rendőrség mit csinált a vörös horogkeresztekkel. Tételezzük fel, hogy lemeszelte, vagy lekaparta e jelképszörnyeket. S ezzel bizonyára „ad acta” tette az ügyet. Bennünket, a béke Európájában élőket azonban a lekapart vagy lemeszelt horogkeresztek is figyelmeztetnek. Figyelmeztetnek arra, hogy a fasizmus gyommagvai túlélték a második világháborút és mindaddig lesz talaj, amibe kapaszkodjanak hajszálgyökereikkel, amíg Európa békéjét bárhonnan, bárkik is veszélyeztethetik. S nem véletlen, sajnos, hogy nem véletlen, hogy a horogkeresztek éppen akkor tűntek fel Nyugat-Berlinben, amikor Moszkvában éppen egy hosszútávú béke körvonalait rajzolják meg. A pusztítás sötét bajnokai riasztó jelnek szánták a horogkereszteket a mérsékelten józan államférfiaik felé , vigyázzatok, a vörös béke fenyeget bennüket! Hisszük, hogy igazuk lesz, s a „vörös béke” nemcsak a horogkereszteket, de azok szellemi megtestesítőit is letörlik. A falakról, s a földről — mindenkorra. — Y — HÍRLAP TASZSZ — MTI — REUTER — AFP Román pártmunkás küldöttség érkezett Budapestre A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn román pártmunkás küldöttség érkezett Budapestre. A küldöttséget Andrei Cervencovic, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának osztályvezetője vezeti. A Ferihegyi repülőtéren Tóth Mátyás, az MSZMP KB osztályvezetője fogadta a küldöttséget. Jelen volt Dumitru Turcus, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Befejező szakaszában, az olasz válság Róma Az olasz kormányválság befejező szakaszába jutott. Colombo kijelölt miniszterelnök, aki vasárnap saját pártja vezetőivel tárgyalt, jelenleg a négy középbal párt (kereszténydemokraták, szocialisták, szociáldemokraták és republikánusok) végleges döntését várja. Miközben Colombo vasárnap „mérsékelt” derűlátásának adott hangot, az egységes szocialista párt (szociáldemokrata) helyettes főtitkára, Cariglia antikommunista direktórium” létrehozását követelte az ország vezetésére. A szociáldemokratáknak ez az újabb kirohanása a kereszténydemokratákat is meglepte. Kérdés — állapítja meg a tudósító —, vajon a szociáldemokraták csupán a koalícióban való részvételük árát kívánják-e emelni, vagy pedig Colombo kormányalakítási kísérleteit kívánják megtorpedózni? Giorgio Amendola, az Olasz Kommunista Párt vezetőségének tagja a kormányválsággal foglalkozó beszédében rámutatott: „egy újabb átmeneti kormány létrehozása csak akkor kerülhetőel, ha kellően figyelembe veszik az erőviszonyokban az 1968 májusi választások következtében végbement változást, s a kormány az általa képviselt politikai és társadalmi erők szövetségének tartósságára építi programját”. JARRING ÚTRA KÉSZEN A Centropress esti helyzetképe : Amikor e cikket nyomdába adjuk, még nem ismerünk, részleteket a Thant ENSZ,főtitkár és Gunnar Jarring svéd diplomata, a főtitkár közel-keleti különmegbízottjának tárgyalásáról. Annyit tudunk csak, hogy hétfőn már össze is ültek, megtárgyalni a Rogers-terv egyiptomi, jordániai, illetve izraeli elfogadása utáni teendőket, a részleteket. Jóllehet a Rogers-terv elfogadása a közel-keleti konfliktusban érdekelt legfontosabb államok részéről jelentős lépés előre, még meszsze vagyunk attól, hogy a térség tartós békéjének körvonalait felvázolhassuk. Két oldalon is akadályok merülnek fel. Az egyik Izrael halogató taktikája. Ismeretes, hogy Tel Aviv a Rogers-tervet is csak öt napig tartó folytonos ülésezések után fogadta el. Ezt követi a halogatás újabb fázisa: most a végleges válasz elküldését késlelteti Tel- Aviv. A párizsi Figaro szerint Izrael az időt arra használja fel, hogy további biztosítékokat követeljen az USA-tól. A másik akadály az arab világon belül lelhető fel. Egyfelől a Palesztinai ellenállási szervezetek legtöbbje nem szándékozik letenni a fegyvert, másfelől egyes arab államok sem hajlandók elfogadni a Rogers-tervet, köztük olyan jelentős országok, mint Irak és Algéria. Mindeddig Szíria sem fogadta el a Rogers-javaslatokat, ám talán reménykeltő jel, hogy a szíriai küldöttség mégis elutazott Líbiába, ahol — Tripoli városában — az Izraellel hadiállapotban lévő arab államok kül- és hadügyminiszterei gyűlnek össze értekezletre. Ugyanakkor Kadhafi líbiai elnök, miután látogatást tett Kairóban Naszszer elnöknél, Bagdadba vette útját. A mozgásba lendült közelkeleti helyzetet tehát a fokozott diplomáciai tevékenység és az újabb ellentétek felmerülése jellemzi. Mindamellett remény van rá — hiszen a nagyhatalmak is ezt támogatják és javasolják —, hogy előbb-utóbb sor kerül a Rogers-tervben javasolt tűzszünetre és a Jarring-misszió közeli felújítására. Hirosima szemtanúi (1.) Testvérem sem ismert meg Maeda Masahiro beszámolója Nyolcesztendős voltam akkor, a Mijasa elemi iskola második osztályának tanulója. Bátyám, is csak középiskolába járt még, de azért behívták egy hadiüzembe dolgozni. Nővéreim közül az idősebbik egy leánygimnáziumban tanult, a fiatalabbik az ötödik elemit végezte. Mindkét iskolát kilakoltatták, tehát vidékre kerültek. A mi iskolánkból is laktanya lett, osztályunk a közeli Koorjutdzsi templomba járt tanulni. " Augusztus hatodika reggelén légiriadó volt, de csakhamar lefújták, és elindulhattam a templomiskolába. Akkor hirtelen észrevettem az égen egy nagy fehér labdacsot, még láttam, amint felcsillant, de máris elért a légnyomás, és elfújt, akár a pelyhet. Eszméletemet vesztettem. Fölocsúdva romokat, széttépett villanyvezetékeket láttam körülöttem, a környéket sűrű porfelhő takarta. Az országúton rohanó menekülök, rongyosan, véresen. Az én ruhám is foszlányokra szakadt. Mindez a robbanás gyújtópontjától 1700 méterre történt. Valaki a segélycsapatból megszólított: „Siess ide!” Gyorsan felszálltam a tehergépkocsira, elindultunk. Az út mentén égő házak. Fejfájást éreztem és megsimítottam a hajam, összegöndörödött a perzseléstől. Eljutottunk a Sinso-hídhoz, de átkelni már nem lehetett rajta: gyalog gázoltuk át a folyót. Amikor megérkeztünk, egy ismeretlen lány rám szólt: „Szegény gyermek! Menj abba a házba, ott kapsz kenőcsöt a fejedre.” A házban bekenték olajjal a fejem. Jaj! Ismét légiriadó! Zúgtak a szirénák. Az ég elsötétült, mindenki rohant félelmében, én is eszemet vesztve futkostam ide-oda, míg végül beugrottam egyvédősáncba. Aztán a légiriadó elmúlt, és én elindultam gyalog Nagacuka irányába. De hirelen meggondoltam magam: aggódtam otthonunk miatt, hát viszszafordultam. És íme, a rémült tömegben véletlenül öszszetalálkoztam bátyámmal. De fejem annyira megdagadt az égési sebektől, hogy nem ismert rám. Hiába szólítottam: Bátyám! Ő tanácstalanul meredt rém: „Te lennél az, Masahiro?” Majd kiszakadt belőle: „Micsoda öröm!” Határa vett és menekültünk tovább. Fejem sajgott az égésektől. Bár egy katonától kaptam egy csomag , kétszersültet, képtelen voltam enni. Sőt, hányinger fogott el, és éreztem, hogy egyre lázasabb vagyok. Így érkeztünk meg Jalu faluba, az iskolába, ahová a sebesülteket, az összeégett embereket szállították. Nyögtek, ordítottak. Vizet, adjanak vizet! Többen már eszméletlenül fetrengtek. Az orvosok megműtötték sebeimet és bekenték kenőccsel, aztán rizsgombócot adtak, de még mindig nem volt semmi étvágyam. Ezután a falusiak elkísértek bennünket egy tanyára, és ott aludtunk. Bátyámmal és barátjával, akivel tíz iskolában találkoztunk, egy dombon álló házban töltöttük az éjszakát. Bátyám másnap elmondta, hogy egész éjjel hánykolódtam a láztól, s vízért kiáltoztam. Már egy napja nem ettem semmit, így aztán nagyon legyengültem. Arcom teljesen bedagadt, szememet nem tudtam kinyitni. • Szerencsére a házban volt egy gyógyszertár, itt kaptunk lázcsillapítót, a bátyám pedig a ház mögötti patakban benedvesített egy törülközőt, és ezzel hűsítette fejemet. Harmadnap reggel, bátyám barátja, a faluból visszatérve közölte, hogy találkozott szüleimmel. Másnap aztán egymás után érkeztek meg, előbb édesapám, majd anyukám, végül nagymama és nővérem. Mikor látták, hogy élek, sírni kezdtek az örömtől. Én pedig a boldogságról egy szót sem tudtam szólni. Ők mindnyájan épek, egészségesek voltak, csak a nagymamát sebezte meg a nyakán egy üvegszilánk. De az én arcom tovább dagadt, és szememet csak annyira tudtam kinyitni, hogy homályosan láttam a körülöttem levőket. Feledve fájdalmamat, elmeséltem nekik, mi történt velem. Édesanyám rám szólt. ..Még így is nagy szerencséd volt! De most pihenj, nyújtózkodj ki. Még nem szabad sokáig ülnöd.” Lefeküdtem, ám éjjel újra rám tört a láz. Családunk eredetileg Jamamoto faluba menekült, a rokonokhoz. Amikor ott megtudták, hogy a mi utcánk lakosait Jasu faluba irányították, akkor jöttek ide, hogy engem megkeressenek. Együtt voltunk tehát, idősebb nővérem kivételével, aki a végzetes napon éppen ügyeletbe ment. Édesapám mindennap, kora reggeltől késő estig őt kereste. Mi anyámmal „otthon” maradtunk. Ő gondozott engem. A többiek a szomszéd tanyán töltötték az éjszakát. A harmadik nap késő este jött haza apa. „Ő volt. Megtaláltam őt.” — Holnan?— Anyám meg én dermedten néztünk rá. De jaj! Nem láthattunk mást, mint nővérem egy kis dobozát. Apám csak ennyit tudott mondani: Meghalt! Ez maradt belőle... ez a doboz... Mi pedig nem tehettünk mást, mint sírtunk. S ma, annyi év múltán, amikor egészségesen élek, dolgozom — kereskedelmi rajzoló vagyok Hirosimában — ezek a könnyek még újra meg újra felfakadnak. Következik: A szennyes víz íze. (Fordította: Dr. Szerdahelyi István) — UPI Moszkvai tárgyalások Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter moszkvai városnézése során egy nagy gyermekjáték üzletbe is ellátogatott. (Scheel felesége anyai örömök elé néz.) (F. m. Hírlap — Telefoto) Egy héttel a szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások megkezdése után bonni politikai körökben továbbra is lankadatlan érdeklődéssel követik a párbeszéd alakulását. Bonnban valószínűnek tartják, hogy Scheel nyugatnémet külügyminiszter a hét közepén — feltehetően csütörtökön — visszaérkezik a szovjet fővárosból és beszámol Brandt kancellárnak az eddig elért eredményekről. Az eddigi jelentéseket és von Wechmar nyugatnémet szóvivő moszkvai megnyilatkozásait Bonnban vegyes érzelmekkel fogadták. A kormányt támogató sajtóorgánumok kiemelik, hogy „részleges eredmények”-kel zárult az első hét,, viszont a kereszténydemokrata lapok a tárgyalások megrekedését jósolják, vagy pedig aggodalmukat hangoztatják, hogy Scheel Moszkvában „beadja a derekát”. Szombaton a revansista szervezetek szószólói ismét azt követelték az NSZK kormányától, hogy ne nyugodjék bele az európai határok megváltoztathatatlanságába és „ragaszkodjék a német egység helyreállításához”. Herbert Czaja, az áttelepültek szövetségének elnöke a fennálló status quo megváltoztatását, Herbert Hupka, a sziléziai kitelepültek vezetője pedig az Odera-Neisse határ érvényességének kerek elutasítását követelte. Igen nagy érdeklődést keltett vasárnap este von Vechmar nyugatnémet szóvivő nyilatkozata. Vechmar a Süddeutescher Rundfunknak adott interjújában kijelentette, hogy a nyugatnémet fél a megkötendő szerződés kereteiben nem lát módot a „német egység” helyreállítására vonatkozó igénye teljesítésére, ezért a kormány külön levélben fejti majd ki, hogy kitart célja mellett, anélkül, hogy magát a szerződést vitatná. Jóllehet — tűnt ki Wechmar szavaiból — a Szovjetunió kész tudomásul venni, hogy az NSZK levélben rögzítse igényeit. Bonn ezzel nem éri be, hanem szeretné elérni, hogy a levelet ne egyoldalú állásfoglalásnak, hanem a megkötendő szerződés kiegészítő okmányának tekintsék. A hétfői lapok értékelésükben és kommentárjaikban egyöntetűen azt jósolják, hogy csak most kezdődik a tárgyalások nehezebb szakasza, mert a részeredmények elsősorban nem érdemi kérdéseket érintettek. A tárgyalások légkörét a sajtó „tárgyilagosnak, de reménytkeltőnek” minősíti. Jelentős gesztusnak tartja, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter vasárnap meghívta vidéki villájába nyugati kollégáját és kötetlen megbeszélést folytatott vele. Szovjet—kubai találkozó A szovjet küldöttség, amely Katujevnek, az SZKP Központi Bizottsága titkárának vezetésével részt vett a kubai nemzeti felkelés évfordulójának ünnepségein, vasárnap találkozott a Kubai Kommunista Párt vezetőivel, Fidel Castro-val, a Központi Bizottság első titkárával, a kubai forradalmi kormány miniszterelnökével, Osvaldo Dorticos köztársasági elnökkel, a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának és titkárságának tagjával, Raul Castroval, a Központi Bizottság másodtitkárával, a forradalmi fegyveres erők miniszterével és más vezető személyiségekkel. A találkozó baráti légkörben ment végbe. A szovjet küldöttség Fidel Castroval megtekintette Havanna nevezetességeit, felkeresett több ipari vállalatot, és látogatást tett a havannai egyetem számító központjában. ■Redd, 1970. augusztus 4. Erős vágásokkal A „Hirosima—Nagaszaki, 1945. augusztus” című dokumentumfilmet a két japán város elpusztításának 25. évfordulóján New Yorkban először mutatták be a napokban. A szovjet tájékoztatási iroda jelentése szerint a film vetítése előtt neves amerikai békeharcosok, valamint a 25 évvel ezelőtt bombatámadás Japánból odaérkezett szemtanúi szóltak a bemutató közönségéhez. A megrázó dokumentumot — olvasható a New York-i hírben — melyet japán filmoperatőrök készítettek röviddel a bombatámadás után, két és fél évtizedig őrizték a Pentagon titkos archívumában. Az amerikai társadalom tehát még mindig nem tudhatja pontosan az igazságot. Azt, hogy mit és miért vágtak ki a dokumentumfilmből, ,azt, hogy mi történt Hirosimában és Nagaszakiban. De talán mégsem kérdés — az erős vágások ellenére — az amerikai társadalomban, hogy a nukleáris gyilkolás 25 évvel ezelőtti borzalmától is meg kell menteni az emberiséget. Lehetséges az amerikai társadalomban, a világ népeiben — az erős vágások ellenére! — akkora erő, mint a nukleáris fegyverekben és létrehozóikban. És ez a New York-i bemutató, emlékezés olyan mementóvá szilárdul, ami állandó jelleggel utal egy esetleges világméretű nukleáris konfliktus veszélyére. Harcra és tettre ingerlően azokkal szemben, akik az „erős vágásokat” sugallták. (Pdf)