Fejér Megyei Hírlap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-18 / 245. szám
Annesporc állagfényben ankovich Ferenc Székesárvárról származott el, de nagyszerű önéletrajzi köiből (Csepp a tengerben, magam emberségéből itt meg lehetne írni a gyes közgondolkodás töretét a két világháború ott. verseiben pedig újra újra felsejlik a hazai táj ütése. az itteni embermicsolatok emléke. Új kör, a Csillagfényben tovább lyízt költészetéről eddig űzett gazdag benyomása at, s egy felelős, a világfával együttérző, együttérző poéta arcképét váltja fel. Ezt a soha nem nő és nem csökkenő feleígértés költői alaphelyremagyarázza: úgy érzi, ry a világmindenség tszéspontjában áll, s oni tájékozódik a kristálydszerek és az emberi jósolatok felé: Ó, örök vonzás s vonzalom! Piciny szívem a világmindenség közeve ... men indul felfedező út■a, arra az „egyoldalúan és ütközetre”, amely a tét, a szüntelenül önműemésztő, feláldozni kész utót jellemzi. Hallja a kihívását, mert „fülében sket rakott egy pacsirta", s a nem halkuló szólitást teti arra, hogy úi és új Y változatokban igyekezkifejezni a legnehezebb a teljességet. S ezt elsőban a természetben s az berek között találja meg, k felé szinte himnikus cesedéssel kiáltja: De véget ért a búmilás, Mert új Nyájat hajt a Juhász s ahol megy, ott új fény pereg: való szabadság, emberek! Nem híg, üres szóáriák, mitől viszhangos a világ: de hit s jótettel szeretet való szabadság, emberek. Ez a dalban olvadó, rá■dálkozó lírai gesztus jelzi a Színváltozás cim■1 ellátott ciklus költeméit, amelyekben a világ apróbb jelenségeit isekszik gondosan számbatni, s ebből olyan lírai feklések is születnek, mint két összesltött kalapács, mly az alkotás és az építő inka ugyanolyan hív vallásos ábrázolása, mint azidején Illyés Gyula Cselezökje volt. A kötet egyik legnagyobb ivarja az Évszakok című összefoglalt szonettcik. A szonett, köztudott, azok legnehezebb műfaj, mely gyakran fenyegeti a velőjét egyhangúsággal, akovichpál valamennyi szak, s valamennyi lírai sörképe telve van mozimássággal, belső feszültigel, emberközpontúságig A Nyárban ott érezzük a pincézések jó ízeit, a lelkék harangvirágát az jen", a halkan csobbanó azok neszezését, s a piros ümölcsök ringásának sejét. A Tavaszban a gondtól megszabadulni kész iker vallomása tör föl, aki vason gyönyörködik a kiülő színek pompájában, a állebbenő játékában. S tán már ránk nyit a kötkező évszak: a „fanyar, is őszi kert" látomásával Ősz, a betakarítás és a teljesedés igézetével, hogy gül kiadja helyét a félik, s az azt lepecsételő, leró vallomásnak: Lobogó álom, vándorfény az éjes sötétlő űrön, merengve a föld távol színéig, feszültségre tört a léti áram, az életveszélyes. Ez a „léti áram" transzformálja magas fokúvá Jankosch Ferenc újabb költészeit, s az a tudatosan vállalt m beiközpontúság, amely minden sorát áthatja, s mely a hagyományos kfd- fi eszközöket is átlényegíti korszerűvé teszi. Így válik a Csillagfényben őrünk lírai vallomásává. Az új dimenziójú élet hitess lírai ábrázolásává. Rónay László Zsúfolt vasú® fülke. A sarokban, az ablaknál, nyilván a gazdaságosabb térkihasználás okából ketten ülnek egy helyen: vállas, birkózó küllemű ifjú ölében aligszoknyás leányzó kuporog. Hangos tenyelgésüket az egybegyűlt utazóközönség leplezetlen érdeklődéssel figyeli. — Ígérd meg, hogy a központi házasságkötőben tartjuk az esküvőt... — kéri a két csók között támadt technikai szünetben a lány. A fiú egyből feááll. — Természetesen! Utána pedig a Mátyás pincében ebédelünk. Együtt az egész násznép. — Valami olcsóbb hely is megtenné... — Azt már nem. Alább nem adom! A lány hosszú, szenvedélyes csókkal jutalmazza ezt a nemes, lovagi gesztust. Csók után így folytatja: — Két hét nászútra megyünk a Balatonhoz! A fiú rálicitál: — A dalmát tengerpartra! Újabb csókból kifolyólag a társalgás hosszú percekre ismét megszakad. — Két szobát szeretnek... — ábrándozik tovább a lány. — Egyik lenne a háló, a másik a társalgó... — Meglesz! — És egy harmadik is — gyerekszobának ! A lány szólni sem tudott a boldogságról. Csókolni, szerencsére még tud. Később azért mégis csak megjön a szava: — Mondd, hány gyerekünk lesz? — Két fiú . . . (csók) .. .és két lány ... (hosszú csók) .. . egyelőre ... Még hosszabb csók, egészen addig tartó, míg a kalauz be nem szól: — Fehérvár következik! A fiú felugrik, összekapkodja a csomagjat! — Jaj, nekem itt le kell szállnom! Na, szia! — gyors csókot lehel a lány arcára és fürgén távozik. ) A peronról még felinteget a lámnak, aki az ablakból szerelmesen néz utána, mindaddig, míg a fiú két széles válla el nem tűnik az állomás forgatagában. Közben a vonat is elindul újból, a lány felhúzza az ablakot, visszaül a helyére. Percekig némán bámul maga elé, látszik, hogy valamin nagyon töpreng, majd udvariasan megszólítja a szomszédját: — Bocsánat, nem tetszik emlékezni, milyen néven mutatkozott be ez a fiatalember, amikor felszállt a Déliben? Endre? .. . Béla? .. . Levente? ... Sehogy sem tudom a neveket megjegyezni. Rémes, hogy milyen szórakozott vagyok mostanában ... 2. Két középkorú asszony száll fel a vonatra az egyik vidéki városka állomásán. Gondosan elpakolgatják számtalan csomagjukat, majd leülnek egymással szemben. Az idősebbnek látszó, Saeftiuvesees, írovány aHSBS.A rögtön faggatni kezdi a jó húsban lévő, gömbölyded útitársnőjét: — Na, meséljen, Piroskám, meséljen, mi volt, hogy volt? — Jaj, lelkem, Veronikám, igazán nagyon szép volt minden! Csuda hercegek voltak a gyerekek. Icukámon világos kiskosztüm volt és egy édes kis fehér kalap, mindenki megbámulta, olyan bájos volt. Pista is roppant fess volt, sötét ruhában, csokornyakkendővel... És nagyon sokan voltunk! A két rokonságból és a szomszédságból szinte mindenki eljött. A hivatalos aktus után a fiatalok megcsókolták egymást, aztán mindenki odament hozzájuk, megcsókolták őket, gratuláltak nekik... Amikor mindez lezajlott, akkor a fiatalok, a Pista szülei, meg én a férjemmel együtt, hatosban, elmentünk a nagyvendéglőbe... Ja, hogy ki ne felejtsem: útközben betértünk a fényképészhez és csináltattam néhány felvételt... A nagyvendéglőben aztán kiadósan megebédeltünk, utána a férfiak elborozgattak, mi asszonyok pedig sütemény és kávé mellett eltrécselgettünk, egészen késő estig! — Igazán nagyon hangulatos lehetett az egész! — Én mondom magának, Veronikám, a mi családunkban már sok válóper lezajlott, de egy sem sikerült ilyen szépen, mint az Icukámé... R. B. Vasúti történetek Vasárnap, 1970. október 18. Humor — csokor Dunaújváros A házaspár nyaralni készül. A férj megkérdi: — Mondd, és mi lesz addig a kutyával? — A szomszédra bízom, biztosan elvállalja. — Rendben. És a két kanári? — Olga nénihez kerülnek. Imádja a kanárikat. — A három gyereket viszszük? — Nem visszük, csak zavarnának bennünket. — Ők hol lesznek, drágám? — A te édesanyád vállalja őket. Már megbeszéltem. — A férj felkiált: — Ez egyenesen csodálatos! De hát akkor miért nem maradunk itthon, ebben az isteni nyugalomban? . Székesfehérvár Kora reggel izgatott férfi keresi az italbolt-vezetőt: — Már bocsánatot kérek a zavarásért, de talán emlékszik még rám. Itt voltam tegnap este. — Úgy emlékszem, igen. A férfi arca felderül. — És arra is emlékszik, hogy elittam nyolcszáz forintot? — Igen. — Hál’istennek! Már azt hittem, hogy valahol elvesztettem a pénzt... Belga Kongó Az áruházban az elárusítók versengenek a vevő kiszolgálásában: — Tessék, parancsoljon, mutatunk még egyebet is szívesen, örülünk, hogy ilyen gyorsan választott! Látogasson meg bennünket máskor is ... Viszontlátásra! A vásárló egészen meghatódik ennyi kedvesség és figyelmesség láttán: — Mondják, kérem, maguk minden vevőhöz ilyen udvariasak? Az eladók kórusban: — Az csak természetes, miniszter elvtárs!... Bukarest Luminita, a csinos, tizennyolc éves kislány tengerparti nyaralásra készülődik, indulás előtt a mamája figyelmezteti: — Kislányom, aztán vigyázz, mert én is a tengerparton ismertem meg az apádat... New York két szabadságon levő tengerész iszogat, s közben arról vitatkozik, ki látott világjárása során melegebb vidéket — öregem — szól Joe, a félszemű —, én egyszer olyan forró vidéken jártam, hogy ott ember és állat csak éjszaka tudott kijönni a házából a rekkenő hőség miatt. — Ez semmi — legyint Nagy fülű Dick, a vén tengeri medve —, én egyszer olyan forró vidéken voltam, ahol a tyúkokat jéggel etették, mert különben keményre főtt tojást tojtak volna... (Révész Tibor gyűjtéséből) Borisz Jefimov, a karikatúra nagy mestere Borisz Jefimov. a Szov jetunió népművésze hetvenéves. Életének javát — mintegy fél évszázadot — a szovjet művészet legharcosabb műfajának a karikatúrának szentelte. Alkotásai jól ismertek a Szovjetunióban és külföldön. A Pravda, az Izvesztyija, a Krokogyil és számos más nagy példányszámú szovjet lap közli hosszú évek óta politikai karikatúráit és szatirikus rajzait. Jefimov rendkívül élénken é® élesen reagál a közélet kipellengérezésére érdemes jelenségeire, és csodálatos tehetséggél tudja rögzíteni rajzain a lényege! 1970-ben megjelent .,Szeretném elmondani...” című önéletrajzában büszkén említi, hogy szárnypróbálgatásai a szovjet szocialista állam fennállásáinak első, felejthetetlen és viharos éveihez fűződnek. A Pravda 1922-ben közölte első rajzát. Azóta tíz- és tízezernyi karikatúrája jelent meg. Alkotásában továbbfejlesztette a szovjet agitációs művészet harcos hagyományait, tudatosan vállalva a politikai és társadalmi eszék szolgálatát. Kitűnő publicisztikai érzéke, eredeti humora olyan művészre vall, akinek az emberi sors és a béke a célkitűzése. Borisz Jefimov: Hitler „jó szellemei” 1933. i ==?— i i i l — i ===== l == HÍRLAP i ss== i =a=== i Robert Gr,TM, ^ ^ Furcsa, meghökkentő, megragadó, borzongató, lebilincselő. Ez együtt, olykor lapról-lapra váltakozva Robert Graves könyve. A költőnek, regényírónak sem akármilyen szerző olyan — jobb kifejezés híján — kultúrtörténeti munkát produkált, hogy az olvasó legnagyobb elismerését vívhatja ki. Mert hisz’ már maga az is bátorság, hogy valaki nekivágjon a görög mítoszok bujánsűrű világának, s modern prózai nyelvre ültesse át e világ legszebb, s legkülönlegesebb gyöngyszemeit. S még nagyobb bátorság, hogy nem félti e mítoszokat a tudományos válságtól, a „leleplezéstől”, s ezért egyegy történet végén összefoglalja mindaz, amit a tudomány — a régészet, az antropológiai s a többi — megállapított a mítosz valós és lehetséges forrásáról, tényleges kiindulópontjáról. Mert a kétkötetes mű ilyen tagolású: egy mítosz, modern prózában, bőséges jegyzet és irodalmi forrásmegjelölés, majd tömör összegezés arról, mit mond a tudomány. S ismét egy történetjegyzet ... Mit mond a tudomány? Azt például, hogy az istenek itala, a nektár nem volt más, mint bizonyos halocinogén hatású gombák főzete, mely színes káprázatokhoz segítette fogyasztója! Azt, hogy a libirintus eredetileg nem volt más, mint táncalakzat, koreográfia, ahogy Ariadne fonala sem volt mag valójában, mint kötél, amelyet a táncosok fogtak, hogy az előírt távolságot és alakzatot megtarthassák. Azt, hogy a bikával való küzdelem rituális szertartás volt, s hogy a görög mítoszokban — mint minden más nép mítoszaiban — ezrével lelhetők fel hasonlóságok és rokonságok közelebbi és távolabbi népek mondásaival. Illúzió romboló lenne, amit Graves ír? Pillanatra sem Sőt, így kapják meg igazi fényüket, szépségüket a mítoszok, hiszen így válik világossá, micsoda világteremtő az emberi képzelet, s menyire gazdag az emberi fantázia ! Lenyűgöző a szerző anyagismerete, s a lényeget megvilágító biztonsága. Százhetvenegymítoszt dolgozott fel, teljes alapossággal, közöttük természetesen a leghíresebbeket is, Tróját, Héraklész csodás kalandjai! Odüsszeusz bolyongásai! az aranygyapjú történetét. A joggal nagy sikerre számot tartó művet Szíjgyártó László fordította, s az Európa Könyvkiadó jelentette meg. (m) s ==—-------*SS 9 IS=~*