Fejér Megyei Hírlap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-01 / 50. szám

Csütörtök, 1973. március 1. Hazai és külföldi tájakon díjra felfedezik a természetjárást 91 Kevés pénzzel szép környezetben • Akiknek még luxus a tengerparti üdülés Az IBUSZ fehérvári irodájának kirakatában egy plakát arra invitálja a járókelőt: Töltse nyári szabadságát a jugoszláv tengerparton! Persze nem olcsó mulatság az ilyen néhánynapos tengerparti üdülés, kispénzű emberek nem is gondolhatnak ilyesmire. A Fejér megyei pártbizottság 1969-ben vizsgálta a párt Központi Bizottságának a munkásosztály helyzetéről hozott 1958-as határozatát, annak végrehajtását, s megállapította többek között, hogy „Az Idegenforgalmi Hivatal és az IBUSZ kirándulásokat szervez, amelyeket azonban —, főleg anyagiak miatt — a munkások ritkán vesznek igénybe. Kidolgozásra vár a munkásfiatalok hétvégi pihenése, kulturális és sporttevékenysége...” A Pamuttextil Művek székesfehérvári kikészítő gyárában arra kerestem választ, hogy a munkásnők — főleg a fiatalabbja — hol, mivel tölti el évi szabadságát? Hányan jutnak el közülük üdülni, pihenni? Áldoznak-e és ha igen, milyen áron, hogy országot, világot lássanak? A szűk irodafolyosón mindjárt szembe is tűnik egy felirat, amely hírül adja, hogy 1972-ben a vállalat 1300 dolgozójából 73 felnőtt, 15 gyermek kapott szakszervezeti üdülő-beutalót, öten külföldi csereüdülésen vettek részt, 21 felnőtt és 15 gyermek pedig a vállalat siófoki üdülőjében pihent. Csepregi Józsefné fiatal lánynak látszik, pedig hét esztendeje, hogy bekötötték a fejét. Betanított munkás, keresete 2000 forint körül mozog. Egy ötéves kislánya van, férje segédmunkás az AKÖV- nél. Még sohasem kért beutalót, egyetlen egyszer sem volt üdülni, a szabadsága mindig „csak úgy elmegy”... Van, amikor nem is egyszerre veszik ki a férjével. Néha elmennek rokonlátogatóba. A nyáron voltak egy napig a Balatonon. — Kell a pénz — mondja —, hiszen még saját otthonunk sincs, szüleink házában lakunk. Sokszor emlegeti viszont azt a nyári kirándulást, a brigáddal, amikor Visegrádra vitte őket az autóbusz. Mások is említik az üzemi kirándulásokat, mint nagyszerű pihentető élményt. Szűcs Mária mindössze tizennyolc esztendős, másfél éve dolgozik a gyárban. A távolságot és az utazást számára (és nagyon sokak számára rajta kívül) a faluja és az üzem közti napi utazás jelenti, a változatosságot pedig a több műszak. — Nyolcan vagyunk testvérek, a többiek mind kisebbek nálam, hogyan is gondolhatnék épp külföldi utazásra? A szabadságomat tavaly is otthon töltöttem, volt munka a ház körül éppen elég. Máriának egyetlen öröme, szórakozása a versmondás. Dicsérik is az üzemben, ő mond verset minden vállalati ünnepségen. Az élmény, a kikapcsolódás számára az, ha esténként elmehet falujában, az irodalmi színpad próbára. Felső Istvánné munkásnő már a középgenerációhoz tartozik. — Most már megengedhetjük magunknak, hogy utazásra, pihenésre is költsünk. Hogy a lányom felnőtt és férjhez is ment, egyszeriben rengeteg lett a szabad időm, és az anyagiak sem szorítanak annyira. Felsőné régi dolgozója az üzemnek, egyszer Moszkvában járt szakszervezeti üdültetés keretében, egyszer pedig Bécsben. Az idén talán Lengyelországba mennek a férjével, már érdeklődtek az IBUSZ-nál. Papp Ilona és négy brigádtársa elhatározták, hogy a jugoszláv tengerparton töltik a szabadságuk egy részét. Erre egy Express-plakát hívta fel a figyelmüket. — Nekem — mondja Hona — 15—16 nap a szabadságom. Eddig mindig otthon telt el a ház körüli munkával, legtöbbször kapálással. A lányok, ha családi helyzetük engedi és a szülők is segítik őket, szívesen utaznak, s hajlandók is áldozni erre. Kecskés Ágnes alapszervi KISZ-titkár bejárta Olaszországot, Ausztriát, Lengyelországot, most pedig egy londoni út költségeit számolgatja. Fizetéséből rendszeresen ezer forintot rak a KST-be, s a maradék néhány száz forint marad öltözködésre, kisebb kiadásokra. A többit: lakást, eltartást a szülők vállalták. Nagyon tudatos egyéniség Végh Mária a maga 18 esztendejével. Három éve dolgozik az üzemben, Pátkáról jár be, közben tanul, jövőre érettségizik. Minden idejét és energiáját ez köti le. — Csak utána lehet szó, hogy jobban körülnézzek, bár én a realitások embere vagyok, s nem kergetek elérhetetlen álmokat. Elsősorban is Magyarországot szeretném bejárni és megismerni. Mária már beiratkozott a természetjáró szakosztályba, amelynek nagyon erős hagyományai vannak az üzemben, s most újraélesztik e hagyományt. A tartalmas kikapcsolódás vágya él az emberekben. A szabadság a felfissülést, pihenést, a testi, szellemi regenerálódást hivatott szolgálni. Orvosok, pszichológusok, utazási irodák nagyszerű dolgokat ajánlanak, s mi tagadás sokan vannak, akik élni is tudnak a lehetőségekkel. Az utazás, a teljes kikapcsolódás egyik formája, a szépséghibája viszont éppen ott van, hogy drága és többnyire azok jutnak hozzá, akiket egyébként is kevesebb teher nyom. A családosok, alacsonyjövedelmű munkások nem, vagy csak elvétve. Az viszont örvendetes, hogy a fiatalok áldoznak e célra, hogy a szülők is segítséget nyújtanak, olykor az üzem is. Luxus tehát a külföldi nyaralás, az utazás? Elvileg nem, de gyakorlatilag sajnos legtöbb ember számára valóban luxus. Még a hazai tájakon, való utazgatáshoz is pénz kell. A kedvezményes szakszervezeti üdülés keretei nagyon is behatároltak. A külföldi utazás, országjárás mellett örvendetes, hogy lám, újra felfedezik a természetjárást, amely szerényebb ugyan a külföldi utaknál, de hallatlan előnyökkel bír. Kevés pénz kell hozzá, szép környezetben, jó barátok, munkatársak között. Balázs Katalin HÍRLAP Párbeszéd a demokratizmusról Sokáig csak bajlódunk a szavakkal. Beszélgető partnerem két évtizede megbecsült dolgozója a vállalatnak, kitüntetéseket őriz otthon a fiókban, véleményt mond, ha munkatársai kérdéssel fordulnak hozzá, s vezeti a brigádot jóban, rosszban. Az üzemi demokráciáról, s általában a demokratizmusról most mégis akadozva beszél. Mintha valami bonyolult matematikai egyenlettel állna szemben, amitől már elszokott az agya, vagy amihez nem is szoktatta hozzá soha az iskola. Egyszer aztán „megtalálja a fonalat” s a „párbeszéd” úgy alakul, hogy most csak ő beszél. Egyszerű, keresetlen szavakkal, tömör mondatokban. „Volt olyan idő, amikor nekiheveskedtünk, s mindenbe beleszóltunk. A mérnök munkájába éppen úgy, mint az igazgató tevékenységébe. Mert azt hittük, hogy a munkáshatalom az ez. Mármint az, hogy aki hatalmon van, az dönthet is minden kérdésben. Most másképpen van. Igaz, mások a körülmények is. Itt van például a fiam. Telefonszerelőnek tanult, most számítógép mellett dolgozik. Ő ugyan azt mondja, hogy az a gép még nem számítógép, csak valami adatfeldolgozó. Nekem viszont már kompjúter minden, amihez nem értek. Ha viszont nem értek hozzá, akkor hogyan szólnék bele a fiamék munkájába? Szóval így látom én ezt a kérdést. Mármint úgy, hogy ami egyszer kompjúter, ahhoz csak a számítógépesek értenek, ne babráljon abba bele a kőműves vagy a lakatos. És én ilyen kompjúternek tartom a vezetés munkáját is. Az más, ha néha számomra is érthető és világos kérdésben azt akarja ez a kompjúter bebizonyítani, hogy a fehér az fekete. Akkor azt mondom, hogy a fene essék a tudományotokba, nekem a fehér az fehér marad, amíg csak élek. De egy üzemszervezési határozatból én csak annyit látok, értek, hogy mostanában időben kapom kézhez a terveket, időben az anyagot, a szállítóeszközt, s azt is tudom előre, hogy ezért vagy azért a munkáért a brigád mennyit kap. Ha egyezik a számításommal, akkor azt mondom, hogy jól csinálják. Ha nem egyezik, akkor reklamálok. Ha többször nem egyezik, akkor az asztalra csapok, s azt mondom: hiba van a kompjúterrel, elvtársak! És tőlem ne várja senki azt, hogy megmondjam, hogy van a hiba, hol kell keresni. De hozzátok helyre ! Velem együtt dolgoznak itt szakmunkások, betanított munkások meg segédmunkások is. Egyiknek-másiknak biztosan én is afféle kompjúter vagyok. A kezdő segédmunkásnak már a begyakorlott betanított munkás is az. Hát azért van az, hogy mi sem szeretjük a szószaporítást, az okoskodást, a belekotyogást. Mert vagy jól csinálja az ember, vagy rosszul. Az előbbit tudomásul kell venni, az utóbbi esetben az asztalra kell csapni. Hogy észrevegyük, tudomásul vegyük, s megkeressük a hibát. Abban is, amit mi követtünk el. Lehet, hogy nem jó ez a kompjúter példa, de ez jutott az eszembe. Mert szerintem a beleszólás joga is olyan, mint a takaró. Ha olyasmihez formál jogot magának az ember, amihez nem ért, hát kilóg alóla a lába. Az viszont igaz, hogy abba, amihez ért az ember, bele kell szólni. Mert tévedhet az ember egyszer, kétszer. Sokszor viszont csak akkor, ha hagyják!!! Cigarettára gyújt, mélyre szívja a füstöt. Látszik, hogy magában folytatja még az eszmefuttatást. S látszik, hogy önmagát is megnyugtatta azzal, hogy megfogalmazott valamit, ami eddig talán csak szétszórtan élt a nyelvében, a gondolataiban. Talán nem is tudja, hogy mennyire '* kristálytiszta logikával közelítette meg valamennyiünk közös gondját. — ky — Béremelés a Nehézfémöntödében Pótlék a délutános műszakra is A székesfehérvári Nehézfémöntődében összesen 739 ezer forintot osztottak, illetve osztanak szét a napokban a kollektíva tagjai közt. Ebből az összegből 624 ezer forintot tesz ki a központi, s 115 ezer forintot a saját bérfejlesztési keret. A központi keretet — a határozatok, irányelvek alapján — az alábbiak szerint osztották, illetve osztják szét: A központi keretből 353 283 forintot fordítanak a szakmunkások 8, valamint betanított- és a segédmunkások 4 százalékos alapbéremelésére. Az üzem termelői jellegéből fakadóan a kollektíva nagy része három műszakban dolgozik, ami indokolttá tette a műszakpótlékok bevezetését, így valamennyi dolgozó (szakmunkás, betanított- és segédmunkás egyaránt) a második (délutános) műszakban 5, a harmadik (éjjeles) műszakban 10 százalékos pótlékot kap. Erre 167 633 forintot fordítanak, a differenciálásra pedig 79 384 forint jutott. A központi keretből tehát 600 300 forintot tesz ki a munkások béremelése. A fennmaradó 23 700 forintból a művezetők (10 személy) bérét emelik. Az üzem 106 szakmunkásának átlagórabére — beleértve a munkahelyi pótlékok automatikus emelkedését és a bevezetésre kerülő műszakpótlékokat is — 1,43 forinttal nő, s meghaladja a 15,5 forintot. A betanított és segédmunkásoké (155 személy) pedig 82 fillérrel emelkedik, s pontosan 12 forint lesz. Mindezeket figyelembe véve az üzem valamennyi munkásának átlagos alapórabére 13,49 forintra nő. Ha mindehhez hozzászámítjuk a differenciálásra szánt öszszeget — amit az üzemek maguk osztanak szét —, akkor a központi keret révén a gyár valamennyi munkásának átlagórabére a korábbi 12,77 forintról 13,99 forintra emelekedik, ami 9,55 százalékos növekedésnek felel meg. A saját keretből 115 000 forintot fordítanak a munkások bérének növelésére, ami az órabéreket átlagosan további 24 fillérrel, azaz 1,88 százalékkal emeli, így tehát a központi és a saját béremelési kereteket együttesen számolva: 11,43 százalékkal nő a munkások átlagórabére, vagyis a korábbi 12,77 forintról 14,23 forintra. A leírtakhoz még két dolgot kell hozzátennünk: a nehéz fizikai munka elismerésére, a minőségi munkára, a nők fokozott megbecsülésére, tehát a munka és a munkakörülmények differenciálására a központi keretből egy-egy munkaórára 42 forintot, a saját keretből pedig 59 forintot bocsájtottak az üzemek részére, amit a művezetők, brigádvezetők és a társadalmi szervek képviselőinek véleménye, javaslata alapján osztottak, osztanak szét. Ezt is figyelembe véve a szakmunkások havi fizetése 200—500 forinttal, a segéd- és betanított munkásoké pedig 100—400 forinttal emelkedik március elsejétől. A bérpolitikai határozat végrehajtása szempontjából szakmunkásnak minősülnek azok a dolgozók, akik nem rendelkeznek szakmunkás bizonyítvánnyal, de három évnél régebben töltenek be szakmunkás munkakört, így a homoköntödében egy magkészítői, három olvasztói, a hétöntödében egy olvasztói, a folyamatos öntödében négy gépkezelői, egy kokillázói, egy olvasztói, a tmnküzemben két hegesztői és a MEO-ban egy laboratóriumi munkakört ellátó dolgozót részesítettek a szakmunkásoknak kijáró 8 százalékos alapbéremelésben. Az alkalmazotti állományba sorolt dolgozók bérét március 1-vel 1,53 százalékkal emelik, erre összesen 13 ezer forintot fordítanak. (Ebből az összegből nem részesülnek a művezetők). Elsősorban az alacsony bérű dolgozókat veszik figyelembe. Mivel a rendelkezésre álló keretük alacsony, így az osztály-, csoport- és üzemvezetők, valamint egyéb önálló beosztottak bérét most nem emelik csupán — lehetőségekhez mérten — prémiumkereteiket növelik, így a 14 műszaki, 24 adminisztratív és 17 kisegítő összesen 55 dolgozó prémiumkerete 4300 forinttal emelkedik március elsejétől. Március 10-ig a gyár valamennyi dolgozójával tudatják, kit, milyen mértékben érint a béremelés. t. - 3—1 -----------------------------------------------------------------------------1 ♦ „Kezes letti, szóljál rá!... Valamikor régen, nagyapáink idejében, a huszár beszélt olyan gyengéd megszemélyesítéssel a lováról, mint ahogyan azt Kápolnásnyéken Laci bátyámtól hallottam évekkel ezelőtt. Mintha tegnap történt volna, olyan élénken emlékszem a történetekre. Egymás mellett ültünk a bakon, s ő szünet nélkül pattogtatta ostorát a lovakat macerálni próbáló böglyök között. Időnként, amikor valamelyik pára idegesen prüszkölni kezdett, Laci bátyám szelíden szólt a lovakhoz: „Nyugodjatok meg, vigyázok én rátok. Nem engedem köteletekbe az átkozott*férgeit...” Sorolhatnák sok más példát, de nem teszem,, mert közismert dolog, hogy lovunk kevés van már, sokkal több a gép. Ezrével, tízezrével vannak traktorok, vontatók, daruk, gépkocsik, minden rendű és rangú gépek. Vagyis a technika rohamos fejlődése, a nagyüzemek tempója egészen szűk térre szorította az ember hűséges szolgálóit, a lovakat. Jórészt már csak átvitt értelemben, mértékegységként alkalmazzuk a lóerőt. A gépek teljesítményét mérjük vele. Mivel évről-évre emelkedik a gépek száma, s vele együtt a befektetett, milliók és milliárdok összege, nem lehet közömbös, milyen lélekkel, milyen gondolatokkal ülnek a kormánykerekek, a kapcsolókarok mögött azok az emberek, akikre ezeket a nagy értékeket bízzuk. Régen a munkások május elsején feldíszítették gépeiket. Nagy-nagy szeretettel bántak a masinákkal, gondozták, tisztogatták, olajozták, fényesítették. Az úthengerészek vidám és családias „Miska” névvel keresztelték el a bodor füstfelhőket pöfékelő gépmonstrumjaikat. Kék munkaruhájukban büszkén, fényesre pödört bajusszal ültek az úthenger nyergében. „Kezes állat, no, szóljatok rá! Mi tudjuk a nevét!” — írta József Attila a munkás és a gép különös összetartozásáról. Amint látjuk, a gép a költő verssorában személyes névmással jelentkezik. Akaratlanul egyazon kifejezéssel írt a gépről a proletár költő és szólt az a munkás, aki az Erzsébet-híd építésekor eldőlt a toronydarujával. Amikor a kórházban a rádióriporter megkérdezte, ha meggyógyul, visszatér-e a daruhoz, a lábát tört férfi sietve válaszolt: „Úgy tudom, ő is megsérült. Én minden esetre szívesen dolgozom vele, megint hűséges társa leszek”. „Ő is megsérült. .— személyesítette meg toronydaruját a munkás. A nyelvtani szabályokra érzékeny, vagy túl pedáns ember azt mondhatja erre: hibás fogalmazás. De — vajon hiba-e, hogyha egy gépkezelő megszemélyesítve beszél a rábízott gépről? Aligha, hiszen azok a munkásemberek, akik szeretik, barátjuknak, hűséges társuknak érzik a gépeket, természetes dolognak tekintik ezt. Az ilyen munkásokat nem kell figyelmeztetni, hogy tisztítsák meg, olajozzák le a gépeket. Elvégzik azt maguktól is, mert tudják, naponta tapasztalják, hogy a gondos karbantartást pontos, jó munkával viszonozza a gép. Gyárainkban, gazdaságainkban, gépjárműtelepeinken immár hagyomány, hogy az új gépek kezelését, az új gépkocsik vezetését a gépeket és gépkocsikat legjobban ismerő és megbecsülő dolgozókra bízzák. A legújabb, legkorszerűbb gépen dolgozni, rangot jelent. Számtalan példát lehetne elmondani a gépeiket kímélő, gondját viselő ipari, közlekedési és mezőgazdasági dolgozókról, hengerészekről, esztergályosokról, szövőkről, mozdonyvezetőkről, traktorosokról, gépkocsivezetőkről és más szakmabeliekről. Ezek az emberek eredményes, jó munkájukat nagyrészt éppen azzal biztosítják, hogy rendszeresen gondozzák, karbantartják gépeiket. Szeretik a gépeket, s a szürke karbantartás szó alatt a melegebb, a színesebb és emberibb gondozás szót értik. Németh Ferenc