Fejér Megyei Hírlap, 1975. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-02 / 77. szám
г A legutóbbi hetek eseményei ismét reflektorfénybe állították a megoldatlan indokínai problémát és veszélyeit a nemzetközi politikára. Az alapkérdés most az: merre lép az Egyesült Államok? Az 1973. januári párizsi egyezmény lehetővé tette az Egyesült Államoknak, hogy kivonja reguláris egységeit Dél-Vietnamból, megszüntesse a világszerte bírált közvetlen beavatkozást. Az Egyesült Államok azonban nem változtatott másfél évtizedes Vietnam-politikája lényegén: továbbra is kitart egy talajtalan, szolgaian függő rendszer és a békés kiutat megszállottan ellenző irányvonala mellet. Az indokínai katonai fejlemények meet ismét, minden eddiginél erőteljesebben világítottak rá a satigoni és a Phnon Penh-i rendszer kilátástalanságára. A kambodzsai és a dél-vietnami helyzet különböző. Az előbbinél közvetlen lehetőség a bábrendszer bukása. A kambodzsai felszabadító erők nyomása évek óta hatalmas, de ezúttal az amerikai légihídtól eltekintve hermetikusan elzárták Phnon Penht, miután az összes többi stratégiai pontot elfoglalták. A Thieu-kormány helyzete nem ennyire válságos, de főleg most, a Központi-fennsík feladása után, azzá válhat, akárcsak Kambodzsában. Mindez a Fehér Ház nagy erőfeszítésekkel építgetett vietnamizálási politikájának (vagy a Nixon-doktrinának) a csődjét jelzi. Hogyan tovább? — Ez most a legégetőbb kérdés. A válasz megadásánál az amerikai kormányzat és a törvényhozás merev szembenállásából kell kiindulni, a Fehér Ház ugyanis a jelek szerint nem tanúit a múltból. Pótsegélyként 300 millió dollárt követel Saigon, 222 milliót pedig Phnom Penh számára. Természetesen az események egyetlen józan szemlélője sem hiheti azt, hogy az eddigi milliárdokhoz képest ezek az „elenyésző összegek” életet önthetnének a bábkormányokba. Mint űz International Herald Tribune leszögezte: „A cél nem is annyira katonai, mint inkább lélektani. Röviden szólva: a pótsegélyeknek azt kellene demonstrálniok, hogy Amerika elkötelezte magát Thieu mellett. Ennek a célnak jó szolgálatot tesz bármely összeg, amelyet elfogad a kongresszus. Tegyük fel, 71 millió dollár is elég Thieunak a kétkedők meggyőzésére. Amerika még mindig támogatja.” Hihetné-e bárki is, hogy amit félmillió amerikai katona, a világ egyik legpusztítóbb légierejének éveken át tartó bombázása sem tudott elérni, azt most 300 millió dollár megoldja? A kormányzat azt mondja: az idő nem alkalmas tárgyalásokra, mert Saigonnak az „erő helyzetéből” kell tárgyalnia. Amikor Thieu az erő (azaz: az agresszivitás) lehetőségének birtokában volt, fittyet hányt a párizsi egyezményre. Csak a DIFK-et akarta megszállottan kitörölni Dél-Vietnam térképéről és ehhez megbánta az Egyesült Államok erkölcsi és anyagi támogatását. A Fehér Ház nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a törvényhozást és az amerikai közvéleményt újabb — még nem teljesen világos — indokínai beavatkozásra akarja rávenni. Schlesinger hadügyminiszter szűkmarkúsággal vádolja a honatyákat, szűklátókörűséggel a makroskodókat. Az értelmetlenül elpazarolt 150 milliárd dollár, 55 ezer céltalanul elpusztult amerikai élet nyomán Amerika végleg megcsömörlött az egymást váltó elnökök módszereiben különböző, tartalmában, céljaiban hasonló Indokína- politikájától. Nincs az az erő, amely a lejáratott politikai-katonai céloknak újból hitelt teremtene! Ford elnök — elődeihez hasonlóan — ismét a dominóelméletet hozza elő érvként, és felelős amerikai vezetők egy újabb korlátozott beavatkozás lehetőségéről nyilatkoznak. Amerikai repülőgépanyahajók nyomulnak Dél- Vietnam felé, riadókészültségbe helyezték a Délkelet- Ázsiában állomásozó amerikai egységeket. Megfigyelők szerint nem lázárt, hogy az amerikai kormányzat a tonkini incidenshez hasonló, valamilyen ürüggyel kész tények elé állítja a törvényhozást. A Fehér Ház politikai labirintusában jól eligazodók viszont figyelmeztetnek: a Watergate-ügy külpolitikai síkon megismétlődhet. Győri Sándor Szövetkezeti aktivisták jutalma Bensőséges ünnepségen köszöntötte és jutalmazta meg társadalmi aktivistáit tegnap délután az Észak-Fejér megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetség elnöksége. Az ünnepelteket dr. Dudar István üdvözölte. Elmondotta, hogy a szövetségnél már hagyomány a társadalmi munkások tavaszi, felszabadulási jutalma. Érdemeikről szólva kiemelte: nekik is jelentős részük van abban, hogy a tagszövetkezetek termelési és gazdálkodási eredményei 1974-ben tovább gyarapodtak. Egyes ágazati hozamokban a megyei átlag fölött varrnak. A szövetség elnökségének ajándékait Schmidt Ferenc elnökhelyettes adta át társadalmi aktivistáiknak. Kisiparosokat tüntettek ki Tegnap délután a KIOSZ megyei titkársága székesfehérvári székházában ünnepi megemlékezést tartottak hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. Az ünnepség keretében különböző kitüntetések átadására is sor került. Horváth János dunaújvárosi cipész kisiparos a „Könnyűipar kiváló dolgozója”. Rákos Béla kőfaragó, Szentes Ferenc férfiszabó székesfehérvári kisiparosok az 50 éves eredményes kisipari tevékenységük elismeréseként a KIOSZ Elnökség kitüntetését kapták. Ditrich István, Fele István és Kiss József fehérvári kisiparosok társadalmi tevékenységük elismeréseként a „25 év a KIOSZ szolgálatában” kitüntetésben részesültek. Bácskai József, a megyei tanács osztályvezetője ,,Az ipar kiváló mestere” oklevelet nyújtott át 23, különböző szakmát képviselő kisiparosnak, akik a lakossági szolgáltatás terén eredményes munkát végeztek. Hatvankilenc milliós érdem Tegnap délután a székesfehérvári Velence Szálló éttermében több mint hatvan állami gazdasági dolgozó és vezető vette át kitüntetését Brunner Tibortól, az Állami Gazdaságok Fejér megyei Főosztálya igazgatójától. Negyvenkilencen a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesültek az elmúlt években végzett kiemelkedő munkájukért. Tizen a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter oklevelét kapták meg. Brunner Tibor az ünnep alkalmából méltatta hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulóját. Elmondotta, hogy a Fejér megyei Állami Gazdaságok országosan is kimagasló gazdasági eredményekkel zárták az 1974. évet. Az 193. évi 173 millió nyereséggel szemben 1974-ben 242 millió forintot realizáltak. Az állami mezőgazdasági nagyüzemek történetében az eddigi legmagasabb gazdálkodási eredményt rögzíthették. Az igazgató arról is tájékoztatta az ünnepelteket, hogy az 1974. évi gazdasági eredmény elérésében igen nagy lendítő erő volt a szocialista brigádok kongresszusi versenye. Nagy eredménynek tudja a főosztály azt is, hogy az állami gazdaságok egytől-egyig veszteség nélkül zárták az évet. A dunaújvárosi 26-os Építőipari Vállalatnál Szabó Mihály igazgató az „Építőipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést adta át Rétháti Péter csőszerelőnek, Gubacsi Gyuláné teljesítmény-elszámolónak és Szabó László kőművesnek. Az MHSZ kitüntető jelvényt Kiszely Pál és Dévay György kapta meg. Magyar hét a lengyel televízióban Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából magyar hét kezdődött hétfőn a lengyel televízióban. A varsói adó ezalatt mindennap egy-két magyar műsorszámot sugároz. A többi között filmbeszámolók és riportok ismertetik felszabadulás utáni társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésünk eredményeit. Kisfilmet vetítenek a Magyar Néphadseregről, a mezőgazdaságról, vadgazdálkodásról, a hazánkban élő nemzetiségek kultúrájának ápolásáról, a Magyar Televízió munkájáról. hírlap Felszabadulásunk ünnepe jegyébenLépéskényszer (Folytatás az 1. oldalról) pietsch igazgató vezetésével, s a Könnyűfémmű vendégeiként ugyancsak Székesfehérváron tartózkodó, öttagú csehszlovák delegáció, a Kovohute Decin-i alumíniumfélgyártmányt gyártó vállalattól, Frantisek Vaja igazgató vezetésével. Az NDK-beli alumíniumipari kombinátot szoros szálak fűzik a Magyar Alumíniumipari Tröszthöz és annak vállalataihoz. Ezen belül a Hettstedti Hengermű és a Könnyűfémmű között alakult ki szoros kapcsolat a műszaki-tudományos együttműködés területein. A kiállítás megnyitóján — amelyen Juhász János és Wolfgang Grosspietsch mondtak beszédet — megyénk két országgyűlési képviselője: Tóth József hengerész és dr. Mátay Pál megyei főügyész is megjelent. A külföldi vendégek a nap folyamán városnéző programon vettek részt, amelynek során megtekintették emlékműveinket és a felszabadulásunk 30. évfordulójának tiszteletére átadott, nagyrészt társadalmi munkával épült Ifjúság Házát. Délután központi ünnepséggel folytatódott a Könnyűfémműben a felszabadulásunk 30. évfordulóját köszöntő eseménysorozat. A vállalat központi éttermében megrendezett ünnepségen —, amelyet részvételével megtisztelt a felszabadulási ünnepségsorozatra hazánkba érkezett szovjet veteránküldöttség tíztagú delegációja is — Borbás Sándor, az MSZMP nagyüzemi pártbizottságának titkára emlékezett meg felszabadulásunk 30. évfordulójának jelentőségéről, ezen belül a Könnyűfémmű számára jelentős jövőt biztosító szovjet—magyar gazdasági kapcsolatokról. A felszabadulási ünnepségen a cselekvő szemtanú hitelességével emlékezett a harcokra a szovjet veteránküldöttség vezetője, hangsúlyozva, hogy a békepolitika jelentőségét azoknak kell minden erővel tudatosítania társadalmunkban, akik részesei voltak a szenvedéseknek. Hogy soha többé ne ismétlődhessen meg a népek szabadságát veszélyeztető háború, s hogy a szabad népek alkotó erejük, készségük egészét a béke, a szocialista és kommunista társadalom építésére fordíthassák. Az ünnepség — amelyen kitüntetéseket nyújtottak át a legkiemelkedőbb eredményeket elért dolgozóknak — az Internacionáléval ért véget. Ezt követően levetítették az „Út a 100 000 tonnához” című filmet, amelyben a Könnyűfémmű fejlődéséről és terveiről adnak számot. A késő délutáni órákban a Könnyűfémmű párt-, tömegszervezeti és gazdasági vezetői fogadást adtak az ünnepségsorozaton részt vett külföldi delegációk és a kitüntetett vállalati dolgozók tiszteletére. K. A. Képek rendeződnek kiállítás-részletté tablón. Maroknyi képből válogatnak erre az egyre, nyalábnyi felvételsokaságból a kiállítás mind a huszonkét tablójára. Képek? Ahogy lassanként helyükre igazodnak a papírlapon, tükrös fényük alatt a fotópapírra hívódott-rögzítődött valóság-darabkákkal, inkább ablakoknak nézném őket. S azok is valójában. Szerte a járásra nyíló ablakocskák. A fényképezőgép lencséjén átfutó fény bonyolult vegyi folyamatokat indít el a film érzékeny felületén. A gép által elfogott pillanat így örökkévalósággá rendeződik. Szépítés nélkül. Papíron — fehéren, feketén. Milyen ez a pillanat? (Harminc esztendő irattáskába nyalábolható, tablókra , fényképként felragasztható pillanattal.) A munka pillanatai. Egy kép, amely a Vértesalji termelőszövetkezeti gazdák büszkesége lesz majd, mikor bejönnek Csákvárról kiállítás-nézőbe, a szövetkezeti társulással létrehozott iparszerű sertéstelep. Másik kép: Vértesboglár, birkatenyésztő-telep. Az élet pillanatai. Könyvtári képek. Etyekről, Bicskéről, Csákvárról. öregek napközije. Bicske, Etyek. Munkában a gyermekorvos az új rendelőintézetben. Laboráns a mikroszkóp fölé görnyedve. A váll körzeti rendelő. A játék önfeledt pillanatai. Mássákán a csákváriai,Szend,varon. Elefántfej-támlájú székecskéken üldögélve az óvodában. Reggeli pillanat az etyeki bölcsődéből. Ebédelnek a vértesacsai napközis kisdiákok. Az alkotás munkába feledkezett pillanatai. Traktorosok. Kombájn búzát arat. Növényvédelmi helikopter, az állami gazdasági tábla felett repülve. Tabajd büszkeségei, a lótenyészet sportménei. Az épülőfélben lévő bicskei lakótelep. A csordakúti bánya szénosztályozója. Fejtés. Felcsúti homokbányászok. Munkásnők az MMG bicskei telepén. Nyomásmérő műszerek: a legújabb gyártmány. A bicskei VÍV munkacsarnoka. A tablókra szerdáig körülbelül száz fénykép kerül a nyalábnyi felvételből válogatva. Harminc esztendő száz pillanata. Zömük frissiben készült, vagy legalábbis a két pártkongresszus, a X. és a XI. között. Hiszen a községekben, mezőgazdasági nagyüzemekben csak újabb keletű szokás fényképpel dokumentálni a termelés és fejlesztés eredményeit, fotóalbumokba gyűjteni az alkotás tünékeny pillanatait. Száz pilllamt a három évtizedből nem sok. Mégis így, egy kiállítás tablóira gyűjtve: maga a történelem. — mekis — Száz pillanat- Ma nyílik meg Bicskén, a járási művelődési központban „Harminc évi munka, alkotás” címmel a bicskei járás felszabadulási fotókiállítása. Schlesinger hadügyminiszter beismerése James Schlesinger amerikai hadügyminiszter a Public Broadcasting System televíziós társaságnak adott és hétfőn sugárzott interjújában a dél-vietnami és a közel-keleti helyzetről nyilatkozott. A miniszter kénytelen volt elismerni, hogy a saigoni csapatok a felszabadító erők sikeres katonai akcióinak következtében súlyos veszteségeket szenvedtek. A Thieu-rezsim csapatai demoralizálódtak és nem bíznak vezetőikben — mondotta. Moszkvai Jelentés (7.) Orosz nyelvtanfolyam amerikaiaknak Hallgatom szállodai szobám rádióján a moszkvai Esti Krónikát. Hír a világról és hírek a Szovjetunióból. Közben egy riport egy amerikai iparmágnással, ki a szovjet—amerikai gazdasági kapcsolatokról, üzleti lehetőségekről beszél, természetesen angolul. Azaz a beszélgetés végén, az amerikai oroszul szól a gazdasági kapcsolatok jelentőségéről, s a békét jelentő alakuló barátságról. Miért szólalt meg oroszul az amerikai milliomos? Anynyira fontos lenne az üzlet számára? Valószínűleg. Nyilván ezért tanulja az orosz nyelvet. De nemcsak a rádióbeli riportalany tanul az amerikaiak közül oroszul... Nyelvtanárnőm:, Galina Fjodorovna, ki a Lomonoszov Egyetemen napi három órában foglalkozik kis csoportunkkal, az első találkozáskor könyvet adott hazánknak, a csoport tagjainak. „Orosz nyelvkönyv, külföldi tanulók számára.” Kicsit kopott a könyv, többen forgattál: már előttem. S úgy látszik diákszokás: a könyv első lapján négy név egymás alatt, azoknak a neve, akik ebből a könyvből tanultak. Mongol, csehszlovák, lengyel, német és magyar csoporttársam könyvében, csak úgy mint az enyémben az utolsó név amerikai. — Tudják — mondja Galina Fjodorovna —, a decemberi tanfolyamon amerikai csoportom volt. — Haladók voltak? — Nem, kezdők. Annyira, hogy a tanfolyam előtt nekem kellett angolul tanulnom. Igaz, a hónap végén már valahogy megértettük egymást. — Miért tanultak az amerikaiak oroszul? — Volt aki az orosz—szovjet irodalom kedvéért, volt aki a műszaki-tudományos irodalom kedvéért. Volt egy tanítványom, aki így fogalmazott: „angol az anyanyelvem, németül tudok, két világnyelv, a spanyol és az orosz között kellett választanom. Nos, én a fontosabbat választottam”. Természetesen a kurzuson voltak haladók is. Volt például három nyelvtanár is, aki továbbképzésnek szánta az egy hónapot... Világnyelv. S ahogy természetes volt, hogy a mi nemzetközi szemináriumunkon lengyelekkel, németekkel, csehekkel és szlovákokkal, jugoszlávokktal és mongolokkal csak oroszul értjük meg egymást, úgy tűnt természetesnek az is, hogy Moszkva talán legmodernebb, de mindenesetre legújabb szállodájában a Hotel Inturisztban svédekkel és olaszokkal, egyiptomiakkal és ausztrálokkal — igaz, alapvető dolgokról — oroszul tudtunk beszélgetni. Felfedezte volna a világ az orosz nyelvet? Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Inkább arról, hogy a világ szükségét érzi annak, hogy emberei oroszul tanuljanak. Persze a nyugati világban egy kicsit „divat” is az orosz nyelvtudás. Talán onnan indul, hogy az ebben az évben Tűzpárbaj Nicosiában Súlyos tűzpárbaj robbant ki, hétfőn éjszaka nem sokkal éjfél után a nicosiai repülőtér közelében a görög nemzeti gáda és a török megszálló csapatok között. A lövöldözés, amely az elmúlt nyáron létrejött fegyverszünet óta a két fél között a leghevesebb volt, feltehetően azt követően tört ki, hogy a ciprusi görögök ünneplő sortűzzel köszöntötték a Nagy-Britannia ellen 1955. április 1-én indított felszabadítási harc évfordulóját. A törökök válaszlövéseket adtak le és a tűzpárbaj a két felet elválasztó úgynevezett „zöld vonal” teljes szakaszára átterjedt. Szerda, 1975. április 2.