Fejér Megyei Hírlap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-01 / 206. szám
Németh Károly szíriai vendégeket fogadott Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön fogadta Mohamed Dzsabir Radzsbudzst, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja (BAATH) Regionális Vezetőségének főtitkárhelyettesét és Nabih Hassant, a Regionális Vezetőség tagját, akik az MSZMP meghívására hazánkban töltik szabadságukat. A szíriai vendégekkel folytatott baráti, szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. Jelen volt Saddik Saddikni, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete. Üzenet Moszkvából Miközben a nyugati sajtó különös figyelemmel latolgatja a Washington égisze alatt egy hét múlva Camp Davidben sorra kerülő amerikai—izraeli—egyiptomi csúcstalálkozó esélyeit, a Kairó különutas politikáját elutasító erők sem tétlenkednek. Ebből a szempontból nagy fontossággal bír az egyik arab frontország. Szíria külügyminiszterének, Abdul Halim Khaddamnak Moszkvában tett látogatása és szovjet kollégájával, Andrej Gromikóval folytatott megbeszélése. ..Szilárd meggyőződésünk, hogy az egyiptomi—izraeli különutas tárgyalások nem hozzák meg a Közel-Kelet békéjét’ — hangsúlyozta Gromiko azon az ebéden, amelyet szíriai vendége tiszteletére adott. Külön súlyt ad ennek a közös állásfoglalásnak, hogy akkor hangzott el, amikor kétségbeesett kísérlet történik a Szadat egyiptomi elnök által kezdeményezett és békemissziónak reklámozott, de valójában arabellenes, kapituláns politika megmentésére. A szovjet és a szíriai fél egyetértett abban, hogy az izraeli—egyiptomi különalkut szorgalmazó törekvések csak az agresszornak és imperialista támogatóinak kedveznek, mert egyre távolabbra sodorják a közel-keleti válság átfogó rendezésének a lehetőségét. A moszkvai tárgyalópartnerek felhívták a figyelmet arra is, hogy a különutas tárgyalásokat patronáló állam, vagyis az Egyesült Államok, egészen más cél érdekében fáradozik az ügyben. Nevezetesen azért, mert így akarja kiszélesíteni pozícióit a Közel-Keleten, belértve katonaiakat is. Ez utóbbit támasztja alá a Washington Post című lap friss értesülése, miszerint Carter elnök fontolgatja, ne ajánlja-e fel amerikai légitámaszpont létesítését a Sinai-félszigeten, valamint amerikai csapatok állomásoztatását a Jordán folyó nyugati partján. Mindezt állítólag azért, hogy az USA katonai jelenlétével a „leendő békeszerződést szavatolja”. Veszélyekkel terhesnek ígérkezik azonban ez a Pax Americana jellegű béke, mert a Szovjetunió határai közelében az amerikai katonai jelenlét kiterjesztése automatikusan növelné a konfrontáció esélyeit. Épp ezért a Szovjetunió és Szíria — következetességről tanúságot téve — ismét leszögezte a válság átfogó rendezésére vonatkozó álláspontját,amely szerint a megoldás alapja az izraeli csapatok kivonása a megszállt arab területekről, a Palesztinai arab nép törvényes jogai elismerése, valamint a térség valamennyi állama számára a béke és biztonság szavatolása. Az út ehhez pedig a genfi békekonferencián át vezet — üzentek Moszkvából az arab világnak, de nem utolsósorban a Camp David ben sorra kerülő hármas csúcstalálkozó részve-vőinek. Mongol nyilatkozat Japán segíti Kína nagyhatalmi törekvéseit A Moncame mongol hírügynökség jelentése szerint Sz. Dambádarzsa külügyminiszter-helyettes magához kérette Akijama Terudzsit, Japán mongóliai nagykövetét és nyilatkozatot tett előtte a nemrég megkötött japán— kínai „béke- és barátsági szerződéssel” kapcsolatban. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az államoknak szuverén joga nemzetközi szerződéseket kötni, az egyes országok azonban más államok különböző akcióit annak alapján ítélik meg, hogy azok mennyiben érintik nemzeti érdekeiket és hogyan befolyásolják a nemzetközi helyzetet. A japán—kínai szerződés értékelésénél mindenekelőtt azt a cáfolhatatlan , tényt kell figyelembe venni, hogy a kínai vezetők mind aktívabban nagyhatalmi, egyeduralomra törő politikát folytatnak, terjeszkedésre irányuló akciókkal kísérleteznek. Az, hogy Japán megkötötte a „béke- és barátsági szerződést”, amelynek hegemóniaellenes tételét kínai részről nyíltan a szerződés lényegének mondják és fennen hirdetik e tétel szovjetellenes célzatosságát, a Mongol Népköztársaság véleménye szerint, azt mutatja, hogy Japán gyakorlatilag szemet huny a kínai vezetőknek Mongóliával és más békeszerető országokkal szembeni nagyhatalmi soviniszta cselekményei felett. A mongol nyilatkozat emlékeztet arra, hogy mindazok az országok, amelyekben kínai bevándorlók élnek, saját maguk számára is valós veszélyt látnak a kínai vezetőknek a Vietnami Szocialista Köztársaság szuverenitását és függetlenségét fenyegető cselekményeiben. A japán—kínai szerződés második cikkelyével Peking leplezni igyekszik azt a stratégiai célját, hogy az egész világon vezető szerepre törekszik. Japán ezeknek a törekvéseknek enged, amikor tudatosan szemet huny a kínai politika agresszív jellege felett. Az,hogy Japán a kínai nagyhatalmi törekvések részesévé vált, olyan légkört hozott létre, amely kedvez a japán militarizmus erőinek. Tevékenységük megélénküléséről nap mint nap új híreket közölnek japán és külföldi források. Nem lehetünk biztosak abban — mutat rá a nyilatkozat —, hogy miután Japán most engedményt tett Kínának, belső és külső nyomásra, nem tesz-e többet is. Leszerelési értekezlet Genben Genfben befejeződött a 30 ország képviselői részvételével folyó leszerelési értekezlet nyolchetes nyári ülésszaka. A tanácskozást januárig elnapolták. Az értekezlet kezdete, 1962. március 14-e óta a résztvevők összesen 805 ülést tartottak. Kezdetben 17 állam képviseltette magát, majd ez a szám 23-ra, később pedig 30-ra emelkedett. Az ENSZ-közgyűlésének tavasszal megtartott rendkívüli leszerelési ülésszakán a résztvevők határozatot fogadtak el, hogy a genfi értekezleten részt vevő államok számát 40-re emelik. Franciaország jelezte, hogy részt vesz a kibővített fórumon, Kína azonban még nem jelezte csatlakozási szándékát. A genfi értekezlet az elmúlt 16 év során közreműködött az atomsorompó szerződés, a világűrben és a tengerfenéken folytatott atomkísérletek betiltásáról szóló egyezmény, az 1963. évi részleges atomcsendegyezmény kidolgozásában. Genfben született határozat a Moszkva és Washington közötti „forró drót” létesítéséről is. HÍRLAP Végső búcsú Eltemették Kenyattát Nairobiban csütörtökön kísérték utolsó útjára Kenya volt elnökét, Jomo Iienyattát Gazdasági bojkott Kétélű fegyver A terv, hogy az amerikai kormány Franciaországot, Nagy-Britanniát, az NSZK-t és Japánt is bevonja a Szovjetunió ellen hozott újabb diszkriminációs intézkedések végrehajtásába, szemlátomást nem úgy valósul meg, ahogy azt Washingtonban elképzelték. A francia külügyminisztérium hivatalos képviselője útján máris közölte: „Franciaország egyáltalán nem rendeli alá politikai megfontolásoknak a polgári célokat szolgáló technika átadását.” Hasonló reagálásról érkezett hír a nyugatnémet fővárosból is. Bruno Friedrich, a Szociáldemokrata Párt parlamenti csoportjának alelnöke a kérdést kommentálva kijelentette: „Ha a nyugatnémet kormány engedett volna az amerikai követelésnek, úgy azt a hosszú távú gazdasági megállapodást sértette volna meg, amelyet Leonyid Brezsnyevnek bonni látogatásakor aláírtak.” Az amerikai kormányzat diszkriminációs intézkedései, amelyekhez most csatlakozásra szólította fel politikai szövetségeseit, az elmúlt másfél hónap során, röviddel azután születtek, hogy maga Carter kijelentette: az Egyesült Államok nem kívánja külpolitikai fegyverként felhasználni a kereskedelmet. Aztán első lépésként hatálytalanított egy szerződést, amelynek értelmében az USA több mint hatmillió dollár értékben számítógépeket szállítottvolna a TASZSZ szovjet hírügynökség számára. Ugyanaznap a kormány külön engedélyhez kötötte az amerikai olaj- és földgázkutató berendezések eladását a Szovjetuniónak. Később megakadályozták két magas rangú amerikai küldöttségnek moszkvai látogatását, majd Washingtonban azt is közölték, hogy a minimumra csökkentik a hivatalos kapcsolatokat a Szovjetunióval. Az enyhülés történetében példátlan események ezek — hangsúlyozzák a megfigyelők Carter lépéseit kommentálva. Veszélyesek, mert felelőtlenül a nemzetközi enyhülés ügyét teszik kockára. S ami szinte abszurdum — állapítják meg sokan—, mindez azért történt, mert az amerikai elnök saját személye elleni támadásnak tekinti, hogy a Szovjetunióban államellenes tevékenységért elítéltek néhány szovjet állampolgárt. Az viszont egy csöppet sem zavarja, hogy nincs olyan nemzetközi jogi okmány, amely az Egyesült Államok — vagy más bármely ország — kormányát tenné meg döntőbírává más népek és államok belső jogainak megítélésében. De egyszerűen csak a gazdasági tapasztalatokat mérlegelve is érthetetlenek Carter lépései. A szovjet megrendelők a maguk részéről közölték: megvan a lehetőségük arra, hogy másutt szerezzék be a szükséges berendezéseket, vagy ha ez nem megy, önerőből előállítsák azokat. (A TASZSZ egyébként az 1980-as moszkvai olimpia eredményeinek tárolására, illetve továbbítására rendelte a komputereket.) Távolról sem volt ilyen higgadt a reagálás az amerikai üzleti körökben. A kereskedelmi minisztérium képviselője habozás nélkül kijelentette: „Kreps miniszterasszony kénytelen engedelmeskedni elnökének, de nem tartja szerencsésnek a döntést”. Az olaj- és földgázkutató rendezéseket gyártó Dresser Industries véleménye szerint Carter „újabb torlaszt emelt a Szovjetunióba exportálni igyekvő amerikai vállalatok útjába és az üzletek egy részét a külföldi — főleg a nyugatnémet és japán — konkurrencia orozza majd el.” Egyet nem értésének adott hangot az a 24 amerikai nagyvállalat is, amelyek képviseleti irodát nyitottak Moszkvában, s amelyek közül nem egy éppen a közelmúltban kötött újabb jelentős együttműködési megállapodásokat a szovjet partnerekkel. Valamennyien azért aggodalmaskodnak, mert tisztában vannak azzal, hogy milyen nagy lehetőség a jelenlegi, bizonytalan világgazdasági helyzetben az, hogy kapcsolatokat tarthatnak fenn egy stabil, válságjelenségektől mentes piaccal. Erről tanúskodott Armand Hammernek, az Occidental Petroleum konszern elnökének minapi moszkvai látogatása is. Cége a szovjet vállalatokkal húsz évre szóló együttműködési programot írt alá 1973-ban, amely azután az „évszázad üzleteként” vonult be a kelet-nyugati kereskedelem történetébe. Hammer ezúttal már egy másik nagyszabású tervről, a jakuti földgázmezők kiaknázásában való szovjet—amerikai—japán kooperáció kérdéseiről is tárgyalt Moszkvában. A Szovjetunió és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatainak fejlesztésében úttörő szerepet játszó üzletembert fogadta Leonyid Brezsnyev is, aki ismételten leszögezte, a Szovjetunió határozottan visszautasítja az amerikai kormány minden olyan kísérletét, hogy a kereskedelmet politikai nyomásra használja fel. Az ilyen kísérletek semmilyen hasznot sem hoznak kezdeményezőiknek, legfeljebb a szovjet —amerikai kapcsolatokat terhelik. Ma már tények egész sora bizonyítja ennek a megállapításnak az igazságát. Egyes becslések szerint 1974 óta egy-másfél milliárd dolláros bevételkiesés érte az amerikai vállalatokat amiatt, hogy Washington négy éve szintén politikai feltételek teljesítéséhez kötötte a gazdasági kapcsolatokat. Ami pedig Carter jelenlegi döntéssorozata várható kihatásait illeti, az üzletemberek napjainkban éppen a számítástechnika, az olaj- és földgázkitermelés terén számoltak a legkomolyabb értékesítési lehetőségekkel. Az amerikai kereskedelmi minisztérium közlése szerint a Szovjetunió az idén 4—500 millió dollárért akart olaj- és földgázkutató berendezéseket vásárolni az USA- tól. Persze, illúzió lenne azt hinni, hogy a felszólított tökés országok — Franciaország és az NSZK nyíltan, a többiek pedig diplomatikusan — politikai okokból zárkóztak volna el az amerikai követelés teljesítésétől. Mind a négy államot gazdasági megfontolások vezérlik: végre alkalmuk nyílhat a nagy vetélytárs lekörözésére vagy kiszorítására a szovjet piacon. Másrészt — és ez a nyomósabb érv: valamennyien komoly együttműködési programokról kötöttek megállapodást, illetve újabbakról folytatnak tárgyalásokat a Szovjetunióval. Számukra semmiképpen sem éri meg tehát, hogy az amerikai elnök nyomdokaiba lépjenek a részleges gazdasági bojkottban. Ilyen körülmények között — úgy tűnik — a Carteradminisztráció végső soron saját magát manőverezi egyre nehezebb helyzetbe. Kocsi Margit Péntek, 1978. szeptember 1." Intő figyelmeztetés Ingerült, szinte felháborodott hangon csattan fel mellettem valaki az autóbuszon: „Már megint háborús film” Indulatából érezni: nem akar többet hallani a 33 évvel ezelőtt befejeződött világégésről. Pedig az ő számára aligha lehet más a háború, mint olvasmányélmény, néhány film. Másik kortársam harmincéves és boldog apa. Négyéves kisfia élethű, fahangon kereplő játék-géppisztollyal rémiszti a ház lakóit. A statisztikák szerint ma már mi, háború után születettek vagyunk többségben a világon. Vannak országok, ahol az átlagéletkora harminc alatt van. A harminchárom évvel ezelőtt befejeződött, harminckilenc éve kezdődött háború számunkra, számukra egyértelműen történelem. Vagy talán mégsem? A háború utáni években születettek is csontjukban hordják a pusztító évek iszonyatát. Szülők, nagyszülők elbeszélései, a deportálások, hadifogság, front és az ostrom emlékei sokunk első emlékezetes meséi. De talán már valóban nem kellene annyit emlékezni, talán ideje már, hogy a háború valóban végleg történelemmé váljon? Aligha. Hiszen tény: az elmúlt harminchárom évben sem volt egyetlen olyan nap, amikor Földünkön ne ropogtak volna a fegyverek, valahol mindig háborúztak, valamelyik kontinensen mindig gyilkolt az erőszak, igaz világháború, általános, mindent elpusztító fegyveres küzdelem nem robbant ki, s Európa, szintén „háborúmentes” maradt. A veszély azonban nem múlt el. A Föld lakói számára soha nem volt ennyire világos mint ma a világháború kirobbanásának veszedelme. Az atomkorszak fegyverei elől nem lehet elbújni, nincsene i többé olyan ,,félreeső helyek”, amelyeket elkerül a pusztítás. A hirosimai és nagaszaki atombombák mai utódai sokezerszeres pusztításra képesek, a nagy hatósugarú rakéták, bombázórepülőgépek rövid pillanatok alatt a Föld legtávolabbi sarkaiba is eljuttatták a halált. Az elmúlt évtizedben született meg az angol sió: overkill. Ez azt jelenti, többszörösen képes az emberiség egyik fele elpusztítani a másikat. A hatalmas mennyiségű atomfegyver, a rakéták egyre korszerűbb változatai önmagukban hordják a háború kirobbanásának lehetőségét. Ez a veszély tudatosodott az emberiségben. Az elmúlt évtizedekben a Szovjetunió és a szocialista országok egymás után tették meg békejavaslatukat, leszerelési indítványaikat. Az, hogy ezek nem lehettek eredményesek, nem rajtuk múlott. Az viszont igen, hogy erejükkel megakadályozták a háború legagresszívebb híveit a végzetes gomb megnyomásában, több mint egy évtizede már, hogy a nyugati világ józanabb politikusai számára is világossá vált: a békés egymás mellett élésnek nincs alternatívája. A Szovjetunió aktív békepolitikája, s ez a felismerés vezetett el ahhoz a folyamathoz, amelyet enyhülésnek nevezünk. Ma ez a folyamat került veszélybe. Jól látható: vannak olyan, igen jelentős erők az Egyesült Államokban, amelyek nem az államok és állampolgárok közötti sokoldalú, kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztését kívánják, hanem egy új „hideg vagy ,.langyos” háborút akarnak. Erre mutat a fegyverkezési verseny fokozása a Nyugat országaiban, a szocialista országok elleni sajtókampány az „emberi jogok védelmének” ürügyén, s az a viszony, amely ezeket a köröket a ,,NATO 16. tagállamához”, Kínához fűzik. Ma ugyanis egyedül Peking vezetői azok, akik nyíltan az új háborút hirdetik, s a kínai társadalom militarizálása, a szomszédokkal szembeni hegemonisztikus politikájuk valóban iszonyú következményekhez vezethet. Szomszédom, aki kattogó géppisztolyt ad csemetéje kezébe, aligha akar belőle katonát nevelni — de biztos, hogy nem neveli a békére sem. S az ingerült utastárs, aki lezárja a tévét, ha ott háborús filmet mutatnak, elzárja magát a történelem mának szóló tanítása elől is. 1939. szeptember 1. a legpusztítóbb világháború első napja volt. Azoknak, akik még fülükben hallják a szirénák sikoltását — mindmáig a rombolás, a halál napja. Azoknak, akik számára „csupán” történelem, legyen intő figyelmeztetés. Palotai Gábor