Fejér Megyei Hírlap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-01 / 50. szám
Csütörtök, 1979. március 1. Számítógép Inotán Hatékony együttműködés alakult ki hazánk első, az inotai November 7. erőmű részeként működő nagy teljesítményű csúcserőműve és a krasznodari észak-kaukázusi erőmű között. A két erőmű azonos technológia, az egyazon elven működő gázturbina amely teljesítménye még világviszonylatban is ritkaságnak mondható — a hasznos információ és tapasztalatcserére ad lehetőséget. A szakemberek cserelátogatása immár rendszeres és ennek során együtt elemzik olcsóbb tüzelőanyagok felhasználási lehetőségeit és különféle szennyezők hatását. Most az inéhai erőműnél szovjet szakemberek útmutatásai alapján készülnek fel a célszámítógép munkába állítására, amely m-h'd krasznodari mintára az orvenyális paraméterek mégha -orcában, s ezáltal a hatékonyabb villamosenergiatermelés megvalósításában segít. Érzékelő rendszer Visontán Befejeződött annak az érzékelő rendszernek a kísérletsorozata, amelyet a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányagépészeti tanszéke fejlesztett ki a külszíni fejtésen alkalmazott bányagépláncok meghibásodásának mérésére. Az érzékelő rendszert a visPontai Thorez külfejtéses bánya egyik kotróból, szállítószalagokból és meddőhányóból álló gépsorán próbálták ki. „Nyolc hónapja csak várunk..." Szennyvíz a gépek között A Székesfehérvári Cipőipari Szövetkezet Börgöndi úti telepén az utóbbi időben gyakran kell leállni a munkával a padló résein feltörő szennyvíz miatt. A mintegy 60—70 dolgozót érintő bűzös „áradat” lassan már lehetetlenné teszi az épületben való tartózkodást. A látvány elszomorító. A 300 négyzetméter alapterületű épület folyosóin egyméteres magasságban látszik a téglafalakon felszivárgó víz foltja. Ebben az épületben kellene termelniük a központi javítórészleg, az egyedi és ortopéd felsőrész szabászat, a modellüzem dolgozóinak és nem utolsósorban itt kellene a szakmát elsajátítania a 25 ipari tanulónak is. A padló több műhelyben felpúposodott a víz nyomásától, és a szövetkezet dolgozóinak tehetetlenül kell nézniük, hogy a csaknem egymillió forintot érő épület napról napra, szinte a szemük láttára megy tönkre. Az a kényszermegoldás, hogy a betonalapot több helyen átfúrták, csak azon segít, hogy a felgyülemlő szenynyes lé kifolljon az épületből viszont az állandó szivárgást ez nem oldja meg. Több százezer forint értékű gépek állnak a nedvességben, és az elektromos vezetékek beázása miatt könnyen életveszélyessé válhat a velük végzett munka. Az is megtörtént már, hogy több tízezer forint értékű készárut kellett selejtezni,amelyeket a feltörő víz tett használhatatlanná. Mindezek mellett, mint Damoklész kardja, függ felettük a Köjál betiltó rendelete. Mi is történt valójában? Mészárovics Imre, a szövetkezet elnöke csak dühös elkeseredéssel tud beszélni a nem éppen friss eseményről. — Mi 1977 szeptemberében kaptuk bérbe ezt a telepet, a József Attila utcai szanálás után a megyei tanácstól. Előtte a Betonútépítő Vállalat használta évekig. Mi a már meglevő objektumra telepítettük a gépeinket. Nem is volt semmi baj, egészen 1978 júliusáig. Akkor tört be először a szennyvíz az épületbe. Mint kiderült, a városi csatornahálózat egyik nyomócsöve húzódik alatta, az sérült meg. Ahányszor — és van olyan, hogy esős időben hetente kétszer is — nyomás alá helyezik a vezetéket, minket elönt a szennyvíz. A vízmű szakemberei többször jártak itt. Nyolc hónapja csak várunk és ez az állapot egyre tarthatatlanabb. Mi a 250 ezer forintos évi bér ellenében szeretnénk gépeinkkel termelni és nem attól rettegni, hogy mikor lesz baleset, vagy mikor üti fel a fejét, valamilyen fertőzés. A legbosszantóbb, hogy majdnem minket okolnak, amiért az épület a nyomócső fölött van. A megoldás pedig egyre késik. Meddig várjunk még? Valóban, meddig? , Erre kerestük a választ dr. Varga Tamásnál, a városi tanács tervosztályának vezetőjénél. — Ismerjük az ügyet, sokat foglalkoztunk vele, és higgye el, minket is bosszant, hogy még nem találtuk meg a helyes megoldást. Az igazsághoz tartozik, hogy egy tizenöt éve engedély nélkül felépített épületről van szó, és amikor mi 1977-ben bérbe adtuk a szövetkezetnek, nem tudtuk, hogy erre a nyomócsőre épült. A vízügy ezért akarja teljesen ránk hárítani a felelősséget. Ezt mi egyértelműen nem vállalhatjuk. Természetesen közös érdekünk, hogy minél előbb rendezzük a körülményeket, és ez elsősorban az ott dolgozók érdekében fontos, akik nem tehetnek az egészről — mondta az osztályvezető. Bánki János, a Fejér megyei Víz- és Csatornaművek igazgatója: — Örömmel mondhatom, hogy úgy látszik végre pontot teszünk a Börgöndi úti szennyvíz ügyére. Tárgyalásaink befejeződtek a Közmű és Mélyépítő Vállalattal és mikont az időjárás engedi, megkezdjük a vezeték kiváltásának a munkálatait, vagyis az épület kikerülését a nyomócsővel. Addig is türelmüket kérjük a dolgozóknak, de meg kell érteni, hogy azt a hibát, amit ez az 1913-ban lefektetett vezeték okozott, épületen belül nem lehet megjavítani. Partnerünk, a közmű is ígéretet tett, hogy igyekeznek szabad kapacitást biztosítani a munkálatok mielőbbi, érdemben történő megkezdésére. Az illetékesek válaszai alapján a Székesfehérvári Cipőipari Szövetkezet dolgozói talán végre pontot tehetnek egy sürgető probléma megoldására. Az épület tövében még tavaly sebtében kiásott és úgy hagyott gödröt, úgy látszik tavasszal betemetik. Nagy István Huszonöt éves a dunaújvárosi nagyolvasztó Történelem-mozaik Hét ember, hét kohász tapogatja a talajt szerszámaival a nagyolvasztó csapolócsarnokának homályában. Tagjaikat ólmosan emelgetik, meleg van. Tűzálló masszával bélelik ki a csapolócsatornát. Csapoláshoz készülődnek. Egy-két nap, néhány óra még és a szokatlanul hideg február utolsó napján az építők és szerelők, mérnökök és technikusok átadják alkotómunkájuk gyümölcsét a kohászoknak. Ott, ahol hosszú hónapokon keresztül kubikosok, betonozók, kohókőművesek, hegesztők, gépészmérnökök, tervezők serénykedtek — ott olvasztárok csapolják rajd az izzó, szikrázó vasat. Ott, ahol néhány napja a transzportőrök zúgása, a szállító autók tülkölése, a hegesztőpisztolyok sercegése hallatszott — most a kohó süvítő hangja, a ferdefelvonó robaja harsog túl minden zajt Ez a hang adja hírül országnak, világnak: él és dolgozik a mi nagy alkotásunk, működik a Sztálin Vasmű I-es számú nagyolvasztója. (Sztálin Vasmű Építője, 1954. február 26.) A kohó ércekben levő fémek kiolvasztására való olvasztókemence. Németül a kohó hütte, ami kunyhót is jelent. A kunyhó általában kicsi. Dunaújvárosban a kohó neve vagy nagyolvasztó, vagy nagykohó, de a „nagy” sosem marad el az elnevezésből. Amikor felépült az egyes kohó, bizony az első csapolást vezető Schön Józsefnek a Szovjetunióban kellett eltanulnia a fogásokat, mert hisz ha érkeztek tapasztalt kohászok Sztálinvárosba a kohóindulásra, ekkora kohót sem Ózdon, sem Diósgyőrben nem láthattak. Az olvasztárok nem beszélnek. Ki-ki teszi a dolgát. Nem várnak egymásra.. Utasításokra sincs szükség. Erős-sárgás tekintetük szó helyett beszél. Kész van a csapolócsatorna. Hárman a salakelvezető csatornát kezdik tisztogatni. A főolvasztár lapátot ragad és utánuk ered. Micsoda kalaplengető hangulat: „Vasárnap délelőtt ragyogó napsütésben hatalmas emberáradat indult meg a vasműhöz vezető sugárúton, a hatalmas gyárkapu felé. Mellettük budapesti autók, ez alkalomra bérelt autóbuszok surrantak el Az autókbanaz ország legjobbjai, élenjáró bányászok, pártunk és államunk vezetői, kedves szovjet vendégek ültek. Amint az ország minden tájáról sorban megjelentek az összesereglett munkás- és parasztküldöttek, úgy gyűltek az emberek az emelvény köré is, csodálkozó tekintetüket le nem véve az égbenyúló monumentális alkotásról. Sztálin város első nagy győzelmi ünnepét sok élmény tette felejthetetlenné. Ki felejtené el a város dolgozói közül azt a napot azt a pillanatot, amikor felzúgott az élet fele, amikor az újszülött, kohó torkán betódult a levegő .. (Dersi Sándor tudósítása) Vasútállomás még nem volt Dunaújvárosban, amikor kohó már volt. Ezért, vagy miért, mindenesetre a Sztálinvárosba érkező vonatok végállomása a kohó közelében volt. Sokan az akkor érkezők közül azóta továbbálltak. Néhányat a gravitáció sodort a számára legmegfelelőbb munkahelyre. Kevesen tudtak a gravitációval is dacolva a végállomáson maradni. Batta Barnabás kohófőmester, Bukszár István, Gömbös Ferenc, Takács József, Török József főolvasztárok és Potyondi Károly főgázkezelő negyedévszázada csinálják a vasat. Még negyed óra van hátra a csapoláshoz. A főolvasztár és segédje néma kézmozdulattal jelzik egymásnak, hogy minden kész. Mozdulatuk is egyetértő. Előkerülnek a csapoláshoz szükséges szerszámok. A főolvasztár és az első segéd tiszta munkáskabátot húz átizzadt ingére. Földig érő bőrkötényt kerítenek maguk elé, fejükbe nemezkalapot illesztenek. Rostélyt az arc elé, a szikra nem válogat. Kezdődhet a csapolás! Február 28-án negyed évszázados születésnapját ünnepelte a Dunai Vasmű I. számú nagyolvasztója. Huszonöt évvel ezelőtt a következő szavakkal köszöntötte a helyi sajtó vezércikke az üzembe helyezést: „A nagyolvasztó építői és szerelői szívósan és állhatatosan küzdöttek minden napért, minden óráért — s ez arra kötelezi a kohászokat, hogy ők is ugyanúgy tegyenek. Az egész ország feszítette meg erejét a nagyolvasztóért — az ország, az ipar, gépgyáraink és öntödéink most vasat, egyre több nyersvasat várnak a sztálinvárosi kohászoktól.” Az első, ünnepélyes csapolás alkalmával 60 tonna vasat sikerült csapolni. Később a napi termelés elérte a 700 tonnát. A kohók térfogatbővítő átépítése nyomán napjaiokban 1000—1300 tonna nyersvas készül a három műszak munkáiéval. Az eltelt 25 év összesen 14 millió 250 ezer tonna dunaújvárosi nyersvasat adott az országnak. Juhász Béla HÍRLAP Automata biztosító Automatikus biztosító berendezéssel látnak el az idén több nyugat-magyarországi vasútvonalat. „Okos” automatikái képesek arra, hogy a piros jelzésnél megállítsák a vonatot, ha a mozdonyvezető rosszullét miatt, vagy egyéb okból elmulasztja. A Celldömölk — székesfehérvári vonal után ilyen biztosító berendezést kap a Porpác-hegyeshalmi, amelyen a déli és északi szomszédaink közötti nagy nemzetközi tranzitforgalom bonyolódik. Ugyanilyent szerelnek fel a Szombathely- Celldömölk közötti szakaszra is. - 3 A kultúra és a gazdasági színvonal szoros összefüggése, kölcsönös meghatározottsága ma már általánosan — és nemzetközileg — ismert. A kutatások régen bizonyították, hogy egy ország gazdasági teljesítőképességét alapjaiban befolyásolja, meghatározza az átlagos kulturális szint, ami — más szóval — azt jelenti: nem lehet tartósan magas színvonalon dolgozni az automatizált gépsor, a bonyolult elektronikus berendezés mellett, ha a magánszféra, a munkán kívüli életvitel megrekedt a középkori hiedelmeknél, primitív szokásoknál, alacsony kulturális színvonalon. Ebben az értelemben a közművelődés elsőrendűen fontos gazdálkodási tényező. Noha ez ma már közhelyként ismert igazság , kevésbé elfogadott a feltétel logikai ikerpárja Arra gondolunk, hogy a kultúra nem szűkíthető, mondjuk, a Beethoven-szimfóniák vagy Shakespeare ismeretére — bár a humán kultúrkör a közműveltségi szint nélkülözhetetlen alkotóeleme. A kultúrának azonban meghatározó része az is, amit átfogó kifejezéssel munkakultúrának nevezhetünk. Sőt, olyannyira alapvető, hogy a munka tette homo sapienssé, értelmes lénnyé az embert, ,s ez a folyamat mindmáig azonos tartalmú: a munka az ember önmegvalósításának, képességei gyarapodásának, s benne kulturális látóterének legfontosabb fejlesztője, kibontakozásának terepe. Aligha tekinthető logikai kerülőútnak, ha erről az oldalról — tehát a személyiséget fejlesztő, az alkotóképességet kibontakoztató — hatásaitól közelítjük meg azt az összefüggést is, ahogyan a munkakultúra magára a munkára, a gazdálkodás eredményességére, színvonalára hat. Kétségtelen, hogy ha a termelés legfontosabb tényezője a termelő ember, akkor a munkahelyi kultúra közege is a legjelentősebb ponton kapcsolódik a gazdálkodáshoz. Ám célszerű most már hozzávetőlegesen körvonalaznunk magát a fogalmat, a munkakultúra tartalmát is, főleg azért, mert ebben nem kevés a félreértés. A fogalom természetesen magábanfoglalja mindazt, amit — némi egyszerűsítéssel — beruházási feltételekhez köthetünk, tehát a gépesítettség fokát, a műszakszámot, a munka úgynevezett infrastruktúráját (egészségi, munkavédelmi stb. feltételeit), továbbá tanultsági szintjét, szakképzett vagy kisegítő jellegét. De legalább ennyire fontos elemei a munkakultúrának; azok az egyszerűbb s nem beruházási pénzekhez kötődő körülmények, amelyek tömérdek apróbb feltétel összhatásában tükröződnek. Erről szólva hadd utaljunk — szokatlan módon — a Központi Statisztikai Hivatal egy mostanában zárult, s nagyhatású vizsgálatának egyik lábjegyzetére. „A fizikai dolgozók munkakörülményei” címet viseli az a publikált vizsgálat, amely sokrétűen és átfogóan elemzi a munkakörülmények iparági, ágazati feltételeit és rangsorát. A kutatás bemutatja a technikai-technológiai fejlődés hatását a munkakörülményekre, ám itt szükségesnek tartja hozzátenni: „Egyenletes munkaütem, zavartalan anyag-, rajz-, szerszámellátás, a gépek célszerű sorrendje, rend és tisztaság a munkahelyen, elegendő fény és levegő stb. a tágabban értelmezett munkakörülmények szerves — és szervezést igénylő — részei.” Nos, mindez együtt tölti meg, tartalommal a munkakultúra fogalmát. S hogy ez a sok apróbb- nagyobb feltétel mekkora jelentőségű, azt hadd jegyezzük ugyancsak e vizsgálat egyik részmegállapításával. A kutatók egyebek között azt is elemezték, milyenek az úgynevezett hiány foglalkozásokban — ott tehát, ahová az átlagosnál is nehezebben találnak munkavállalót. Kitűnt a vizsgálatból, hogy e nehezen benépesíthető szakmák némelyikében nem csak, sőt nem is elsősorban a bérek vonzásában van a hit, ha, hanem a munkakörülmények hátrányai, azt is mondhatjuk: az elmaradottabb munkakultúra a vonzáshiány fő tényezője. A nemzetközi termelé-kenységi mezőnyben elfoglalt helyünk éppenséggel nem te-kinthető kedvezőnek. Ahhoz,, hogy gyorsítva lépjünk itt előre, természetesen egész, sor körülmény — köztük sok beruházást feltételező ténye- •z.e — összhatását kell latbavetnünk. Ezek sorában azonban különleges hely, illeti meg a munkakultúra kisebb és hozzátehetjük: olcsóbb,, kevesebb pénzt, de több fi-gyelmet kívánó- részelemet. A kifestett műhely, a tiszta üzem, az egyenletes hőmérséklet — mindez és meganynyi más sorolható ide. S végül talán még azt sem felesleges megjegyezni: az, idei fejlesztési lehetőségek, pénzügyi körülmények sajátos nyomatékot adnak e rész- H elemek jelentőségének! T. A. Munkakultúránk VISSZA A GÉPHEZ — A sor nem arra való, hogy elbújjunk benne. Erre a megjegyzésre nem lehetett nem oda figyelni. Kisportolt, nyílt tekintetű, bajuszos fiú mondta. Hangja tisztán csengett. Kerestem, és végül meg is találta a kapcsolatot Kardos Ernővel, a Dunai Vasmű víz- és levegőszolgáltató üzemének egyik főgépészével. — Talán már az általános iskolában kezdődött Slágeriskolában kezdtem, és nem bírtam a versenyt a kádergyerekekkel. Röviddel a kezdés után már egy írtásik iskolában találtam magam. A zenetanulást itt sem hagytam abba, bár igazán csak a gépek érdekelték. Apám keményen tartott, néhányszor jól el is vert, de ha engedte, mindig mentem vele a csónakházba, a motorcsónakok közé. Aztán úgy ötödik osztályos koromtól már nem vert később pedig jó barátok lettünk. — A középiskolát Fehérváron végeztem, így kollégiumban laktam. Még a technikumba jártam, amikor apám meghalt. Nemsokára rá anyám is követte. Volt egy gimnazista húgom. A továbbtanulás nem jöhetett számításba. Ide jöttem a Dunai Vasműbe dolgozni. Idén lesz tíz éve. — A jelenlegi már az ötödik munkahelyem, persze még mindig gyáregységen belül mindig ismerősök között. Egyszer a rám bízott munka nem merítette ki az érdeklődésemet, máskor a feladat túlságosan kicsi volt az ismereteimhez képest, nemegyszer pedig azt kerestem — nem szégyellem —, hogy hol tudok többet keresni Korán nősültem, kislányunk is hamar jött, nem volt mindegy, hogy mennyit viszek haza. Otthont építettem, valahová tartozni kellett munka után is. — A kokszvegyészeti műszerész csoportnál kezdtem három műszakban, mint ügyeletes műszerész. Aztán a kohóhoz kerültem. Itt lettem KISZ-titkár. — Megüresedett egy munkahely a műszerüzemben. Nem akadtvállalkozó, aki szívesen csinálta volna. Ha másképp nem megy, én elvállalom, mondtam. Angaai szempont itt már nem játszott szerepet. Nem is kaptam több fizetést. De műszergazdálkodó lettem. Érdekes, kupec egy állás volt, változatos, meg tetszett is. Egy ideig. Az ilyen munka sajátossága, hogy egy sor kerékkötő miatt a munkának mindig csak egy részét lehet elvégezni, egy része örökké feladat maradt. Engem pedig mindig ez az el nem végzett része zaklatott. A megoldásra még kilátás sem volt. Kezdtem romlani. Már kikapcsolni sem tudtam munka után, hiába mentem le a vízre a családdal. Már-már a szabad időmet sem tudtam felépíteni. Ez a munka olyan embernek való, aki el tudja nézni a tökéletlen megoldásokat. Olyan munkát kerestem, aminek az eredménye mindjárt ott nyílik a kéz nyomában. És így visszatértem a gépekhez. A hármas vízműnél vagyok főgépész. Kellemes és érdekes munkahely. Végre bedolgozhattam magam a gépészeti dolgokba. — A kétéves vezetőképzőn tanulok. Pártmunkámat persze emiatt nem adtam fel. Gyáregységi szinten egy úttörővezetői feladat nagyon szép. Aztán még a KISZ-ben is szeretnék néhány évig dolgozni. Ha sok a társadalmi munka, akkor nem lehet műszakba járni és ez anyagi veszteség. Ez azonban ma már nem fő szempont. J. B.