Fejér Megyei Hírlap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-01 / 1. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1981. JANUÁR 1. A népgazdaság 1981. évi terve A Minisztertanács megtárgyalta és jóvá­hagyta az 1981. évi népgazdasági tervet. Meg­állapította, hogy az összhangban van a Ma­gyar Népköztársaság VI. ötéves tervével, an­nak céljait konkretizálja az ötéves tervidő­szak első évére. A terv előirányzati a népgaz­daság fejlődésének 1980. évi eredményeire alapozódnak és figyelembe veszik a gazdasági növekedés 1981. évben várható belföldi és külföldi feltételeit. Az 1980. évi népgazdasági terv fő célja­ tel­jesült: a népgazdaság egyensúlyi helyzete számottevően javult, az összes behozatali többlet jelentősen csökkent, ezen belül a nem rubel elszámolású áruforgalmi mérleg a ter­vezettnél kedvezőbb. Az egyensúlyi helyzet javulása a gazdasági növekedésnek a terve­zettnél alacsonyabb üteme mellett ment vég­be. A gazdasági szabályozórendszer 1980-ban végrehajtott módosításai és az éves terv egyéb intézkedései hozzájárultak ahhoz, hogy a bel­földi felhasználás szabályozásában az előző évben elért eredmények megerősödtek. A nemzeti jövedelem a tervezett 3—3,5 szá­zalék helyett mintegy 1 százalékkal emelke­dett. A termelő ágazatokban foglalkoztatottak száma a számítottnál nagyobb mértékben csökkent, a munka termelékenysége nőtt. Az egységnyi termelésre jutó eszközráfordítás a számítottnál nagyobb. A nemzeti jövedelem belföldi végső felhasználása a tervezettnél va­lamelyest jobban csökkent, ezen belül a la­kosság fogyasztása kismértékben nőtt. A fel­halmozás, főleg az állóeszközfelhalmozás mér­séklődött, kisebb a számítottnál a készletfel­halmozás is. A fogyasztás és a felhalmozás aránya így a fogyasztás javára változott. A külkereskedelmi forgalom mennyiségében nem haladta meg az 1979. évi színvonalat. Az áruk és szolgáltatások kivitele a tervezettnél kevésbé nőtt, behozataluk a számított kisebb növekedés helyett csökkent. Az ipari termelés a tervezett 3,5—4 százalé­kos növekedéssel szemben valamelyest az 1979. évi színvonal alatt maradt. A bányászat, a kohászat és a gépipar termelése az 1979. évi­nél kisebb, a többi ágazaté nagyobb volt. A mérsékelt belföldi kereslet mellett az ipar né­hány ágazatában a gazdaságtalan termelés és kivitel mérséklésének, illetve megszünteté­sének is része volt az alacsonyabb termelésben. Hozzájárult az is, hogy a vállalatok nagy része a tervezettnél magasabb termelői árszínvonal folytán alacsonyabb termelés mellett is jelen­tős nyereséghez jutott, így nem volt erőteljes törekvés a szabad kapacitásoknak gazdaságos kivitelre, vagy importhelyettesítésre történő hasznosítására. Az ipari termékek értékesítése irányában és arányaiban megfelelt a terv céljainak. A ter­melő célú kibocsátás megegyezett az elmúlt évivel, a fogyasztási célú értékesítés kismér­tékben csökkent, a beruházási javak értékesí­tése alacsonyabb volt az 1979. évinél, a­ kivitel emelkedett. Folytatódott az ipari termelés szerkezetének korszerűsítése. A termelés hatékonyságának növekedése, szerkezetének átalakítása, a di­namikus vállalati magatartás kialakítása azonban az indokoltnál lassabban halad. Érezhető eredményekkel járnak az 1979—80- ban bevezetett energiatakarékossági intézke­dések, törekvés tapasztalható a termelés faj­lagos anyag- és energiaigényének csökkentésé­re. Az ország energiafelhasználása nem halad­ta meg az 1979. évit. Az iparban foglalkoztatottak száma a ter­melést meghaladóan csökkent, az egy főre jutó termelés emelkedett. Az építőipar termelése a beruházások mér­séklésével összhangban csökkent. A termelés szakmánként és körzetenként differenciáltan alakult, a csökkenés az átlagosnál nagyobb volt a mélyépítőiparban. Az építési kereslet és kínálat viszonya javult. Erősödött az építő­ipari vállalatok vállalkozói magatartása, egy részük azonban még nem volt képes rugalma­san alkalmazkodni a változó piaci feltételek­hez. Csökkent az építőiparban foglalkoztatot­tak száma, az egy főre jutó termelés valame­lyest nőtt. A mezőgazdasági termékek termelése — a szeszélyes időjárás, az ár- és belvizek ellenére — a tervezetthez közelállóan emelkedett. Ka­lászos gabonából a számítottnál több termett. A kukoricatermés valamivel kevesebb a ter­vezettnél. A burgonya-, a zöldség- és gyü­mölcsfélék termésmennyisége az elmúlt évinél nagyobb, de a tervben számítottnál kisebb. Az állattenyésztés a tervezettet valamelyest meghaladóan fejlődött. A mezőgazdaság anyagi-műszaki ellátottsága kielégítő. Az energiafelhasználásban a takarékosság fokozó­dott. Mezőgazdasági és élelmiszeripari termé­kekből a belföldi ellátás jó, kivitelük emelke­dett. Az áru- és személyszállítási teljesítmények az igényeknek megfelelően alakulnak. Az energiatakarékosság fokozására tett intézke­dések eredményeként a szállítás és hírközlés összes energiafelhasználása az előző évihez képest csökken. A beruházások volumene a tervezettnél na­gyobb mértékben csökkent. A beruházások csökkenése mind az állami, mind a vállalati körben elsősorban az újonnan kezdődő beru­házások számának mérséklődését eredményez­te. A tervezett ütemben vagy annál gyorsabban halad a nagyberuházások kivitelezése. A be­fejezésre előirányzott kilenc nagyberuházás közül hét (deáki bauxitbánya, Bélapátfalvai Cementgyár, Magyar Viscosa PAN II. Tiszai Kőolajfinomító I. üzem, Hajdúsági Cukorgyár, Adria Kőolajvezeték, Vörösmarty téri kultu­rális központ) teljesen elkészült, két nagybe­ruházásnál (recski bányászati kutatás létesít­ményei, Magyar Gördülőcsapágy Gyár re­konstrukciója) maradnak későbbre kisebb munkák. Nagyberuházás 1980-ban nem kez­dődött meg. A tervezettnél nagyobb a teljesí­tés a lakásépítéshez kapcsolódó létesítmények, a közforgalmú úthálózat és a vízgazdálkodás fejlesztésénél. A vállalatok és szövetkezetek beruházásaikra az előző évinél kevesebbet, a számítotthoz közelálló összeget fordítottak. A munkaképes korú népesség és a szocialis­ta szektorban foglalkoztatottak száma kismér­tékben csökkent, ezen belül a nem termelő és szolgáltató ágazatokban nőtt. Az év során je­lentősebb foglalkoztatási vagy munkaerőellá­tási gondok nem voltak. A kormányhatároza­tokban kijelölt területeken megkezdődött az előírt létszámcsökkentés. Az átlagbérek lényegében a tervezettnek megfelelően nőttek, a mezőgazdasági termelés­ből származó bevételek is a számítottal meg­egyezően emelkedtek. A pénzbeli társadalmi juttatások jelentősen magasabbak az 1979. évi­nél, nagyobbrészt a családi pótlék növelése és egyéb életszínvonalpolitikai­ intézkedések ha­tására. A fogyasztói árszínvonal és az egy ke­resőre jutó reálbér a tervezettnek megfelelően alakult. A lakosság reáljövedelme megegyezik az előző évivel. A lakosság jövedelmeiből 1980-ban keveseb­bet takarított meg, mint az előző évben. A kiskereskedelmi forgalom volumene nem érte el a tavalyi színvonalat. A lakosság fogyasztá­sa 0,5—1 százalékkal emelkedett. Az átlagosnál jobban nőtt az élvezeti cikkek fogyasztása és a szolgáltatások igénybevétele. Az élelmiszerellátás az év folyamán összes­ségében kiegyensúlyozott volt. Iparcikkekből az év elején a szokásosnál több volt a hiány, a második­ félévben az ellátás a legtöbb ter­mékcsoportban javult. Emellett is gyakran nem volt kielégítő a választék. A lakosság infrastrukturális ellátottsága a tervezettnél valamivel jobban fejlődött. Az előirányzottnál több, 85—86 ezer lakás készült el. A gyógyintézeti ágyak, valamint az óvodai férőhelyek száma — utóbbi elsősorban a tár­sadalmi összefogás eredményeként — a tervet meghaladó mértékben nőtt, az óvodákban el­helyezhető gyermekek aránya eléri a 81 száza­lékot. Általános iskolai osztálytermekből is a tervezettnél több épült. * * * A gazdasági munka fő feladata 1981-ben is a népgazdaság egyensúlyi helyzetének, első­sorban a külkereskedelmi áruforgalom egyen­legének javítása, és a lakosság elért életszín­vonalának fenntartása, az életkörülmények ja­vítása. A termelés és a belföldi felhasználás növekedése és összetétele e célnak megfelelő­en alakul. A nemzeti jövedelem belföldi végső fel­használása az 1980. évinél kisebb lehet. Ezt elsősorban a felhalmozás, ezen belül a beru­házások további csökkentésével kell elérni. A lakosság fogyasztása kismértékben emelked­het. A termelés továbbra is mérsékelt, de az 1980. évit meghaladó ütemben és differenciál­tan nő. A növekedés nagyobbrészt a gazda­ságos kivitel bővítését szolgálja. Meg kell gyorsítani a gazdaságtalan termlés visszaszo­rítását és az ezáltal, valamint a belföldi ke­reslet mérséklődése következtében felszaba­duló kapacitásokat az eddiginél eredménye­sebben kell a kivitel növelésére és a behozatal helyettesítésére hasznosítani. A munka- és üzemszervezésben, a jobb munkaidőkihaszná­lásban, a munkafegyelem javításában, a mun­kaerő átcsoportosításában rejlő tartalékok fel­tárásával a munka termelékenysége a terme­lésnél jobban növekedjék, az álló- és forgó­eszközök kihasználása pedig a korábbi éveké­nél eredményesebb legyen. Az energia- és anyagtakarékosság fokozása és a ráfordítás szerkezetének ésszerűsítése révén el kell érni, hogy az anyagi ráfordítások legfeljebb a ter­meléssel azonos mértékben emelkedjenek. Az 1981. évi népgazdasági terv legfontosabb előirányzatai A szocialista szektor beruházásaira folyó áron 182 milliárd forintot lehet fordítani. Az iparban a tervcélokkal összhangban álló, hatékony és versenyképes termelés bő­vülhet. Az ipari termékek kivitelének erőtel­jesebb fokozása mellett jobban kell kielégíte­ni a mérsékelten emelkedő belföldi keresle­tet. Ennek megfelelően különösen a gépipar, ezen belül főként a híradás- és vákuumtech­nikai-, a műszer, és a fémtömegcikkipar­, va­lamint a vegyipar, ennek keretében a gyógy­szer- és növényvédőszer-gyártás, a gumi és műanyagfeldolgozó ipar termelése és értéke­sítése emelkedik számottevően. A belföldi és a külföldi kereslethez igazod­va meggyorsul a temetés szerkezetének kor­szerűsítése. Azok a vállalatok fejlődhetnek dinamikusan, amelyek gyártmányösszetéte­lüket átalakítva gyorsan alkalmazkodnak a piaci feltételekhez. A gazdasági szabályozó­­rendszer és egyéb intézkedések is elősegítik, hogy a picai alkalmazkodában, a termelés ha­tékonyságában meglevő, illetve kialakuló különbségek mielőbb felszínre kerüljenek és a hatékony vállalatok gyorsan fejlődjenek. Je­lentős haladást kell elérni a gazdaságtalan vállalatok tevékenységének hatékonnyá téte­lét célzó progrmok végrehajtásában, a gazda­ságtalan termelésnek jövedelmezővel történő felváltásában. A termelés korszerűsítését segíti, hogy foly­tatódnak az alumínumipari, a petrolkémiai és a számítástechnikai központi fejlesztési programok és megkezdődik a gyógyszer-, növényvédőszer- és intermediergyártás, vala­mint az elektronikai alkatrész- és részegység­gyártás központi fejlesztési programjának végrehajtása, továbbá az energiagazdálkodás javítását, a hulladékok és másodlagos nyers­anyagok hasznosításának növelését szolgáló programok megvalósítása. Az építőipari termelés a mérséklődő beru­házási kereslet miatt változó piaci feltételek­hez alkalmazkodik. A beruházási építés csök­ken, a felújítási-karbantartási munkák növe­kednek. Az építőipari szervezetek feladata, hogy — vállalkozási készségük növelése mel­lett — tovább javítsák a kivitelezések szerve­zettségét, a munkafegyelmet, csökkentsék a kivitelezési időtartamokat. Az irányítás segíti az építési piac kereslet-kínálati egyensúlyá­nak megszilárdulását, támogatja a vállalato­kat az építési kapacitások és a munkerő ke­resletnek megfelelő átcsoportosításában. Álla­mi eszközökből 24 ezer lakást kell felépíteni. A mezőgazdaságban gabonafélékből — át­lagos időjárás esetén — az 1980. évi termés­­mennyiség megközelítése a feladat. A zöld­ségek és gyümölcsök, valamint az ipari növé­nyek termelése emelkedik. Az állattenyésztésben a hústermelés kisebb mértékben, az egyéb állati termékek termelése gyorsabban nő. Az ár- és szabályozórendszer javítása és egyéb intézkedések elősegítik, hogy a kisüzemekben a tenyésztési kedv fennma­radjon. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termé­kekből a termelés növekményének túlnyomó része a gazdaságos kivitel bővítését szolgálja. Emellett fenn kell tartani a lakosság ellátásá­nak változatlanul jó színvonalát. A terv azzal számol, hogy a mezőgazdaságban folytatódik és fokozódik az anyag- és energiatakarékosság, javul a meglévő gépek és épületek hasznosí­tása, a termeléshez szükséges anyagok fel­­használása. Növekszik a mezőgazdasági üze­mek kiegészítő tevékenysége. Az 1981. évi szállítási feladatokkal össz­hangban az áruszállítás 1—2 százalékkal, a személyszállítás 3 százalékkal emelkedik. A hírközlési teljesítmények 4,5—5 százalékkal növekednek. A beruházások mind az állami, mind a vál­lalati döntési körben csökkennek. Ennek meg­felelően történik a felhalmozási célú pénzfor­rások szabályozása. A beruházási eszközöket a folyamatban levő beruházások befejezésére, illetve ütemes folytatására kell összpontosíta­ni. Új beruházások csak szűk körben, a mű­szakilag indokolt időtartam betartása, a kon­centrált megvalósítás feltételeinek megterem­tése esetén kezdődnek. Új nagyberuházásként megkezdődik a Szolnoki Papírgyár rekon­strukciója és az Árpád-híd szélesítése, vala­mint az előkészítéstől függően a mecseki szén­­termelés fejlesztése, a mányi bányaüzem és a dunaújvárosi kokszolómű beruházásainak a kivitelezése. A termelőágazatokban csak a népgazdaság energia- és nyersanyag-ellátását szolgáló, a gazdaságos kivitelt növelő, a behozatalt haté­konyan csökkentő, valamint az energia- és anyagmegtakarítást eredményező vállalati be­ruházásokat lehet megkezdeni. Előnyben ré­szesülnek a viszonylag gyorsan eredményt hozó, a meglevő állóeszközök kihasználását javító, kiegészítő, korszerűsítő fejlesztések. A készletek a termelés és a forgalomi szük­séglettevel összhangban emelkedhetnek. Ja­vítani szükséges a vállalatok anyag- és kész­letgazdálkodását, a termelőeszköz-kereskede­lem munkáját, a vállalatok közötti együttmű­ködést. A népgazdaságban foglalkoztatottak száma várhatóan csökken. Folytatódik a foglalkoz­tatás ágazati szerkezetének átalakulása: a fog­lalkoztatottak száma az iparban és az építő­iparban csökken, a termelő és a nem termelő infrastruktúrában emelkedik. A teljes foglal­koztatás és a folyamatosan felszabaduló és át­csoportosuló munkaerő zökkenőmentes elhe­lyezkedése érdekében korszerűsödik a munka­erő közvetítési rendszer. Továbbra is fontos gazdaságpolitikai cél az elért átlagos életszínvonal megőrzése. Az átla­gos nominálbér és a fogyasztói árszínvonal azonos ütemben, 4,5—5 százalékkal emelkedik. Az egyéni keresetek a minőségi és mennyisé­gi teljesítményektől függően növekedhetnek. A teljesítmények szerinti bérezést szolgálja a vállalati és intézményi alapbérrendszerek 1981. évtől érvényes módosítása, illetve bérté­teleinek növelése. A pénzbeli társadalmi juttatások közül meg kell őrizni az alacsony nyugdíjak reálértékét. A három- és több gyermekesek családi pótlé­kának reálértéke — az 1980. évi családi pót­lék emelés egész éves hatásának eredménye­képpen — emelkedik. A kiskereskedelmi forgalom volumene 1— 1,5 százalékkal haladja meg az 1980. évit. A lakosság áruellátása elsősorban a választék­nak a kereslethez jobban igazodó bővítésével javul. Szervezettebbé és rugalmasabbá kell tenni ezért a termelő- és a kereskedelmi vál­lalatok együttműködését. A kiszolgálás szín­vonalának növelését az új üzemeltetési for­mák, üzlettípusok is elősegítik. Állami és magánerőből 76—78 ezer lakás, ebből állami beruházásként mintegy 23—24 ezer lakás épül. A jelentős arányú személyi tulajdonú lakásépítést elősegíti a telekgazdál­kodás és -elosztás fejlesztése, a műszaki terv­választék bővítése és a lakásépítés pénzügyi feltételeinek javítása. Az egészségügyi ellátás javítására mintegy 1500 új gyógyintézeti hely létesül. Javulnak továbbá a fekvő- és a járóbetegellátás felté­telei. Az év végére a gyógyintézeti helyek száma eléri a 98 ezret, a tízezer lakosra számí­tott ágyak száma pedig 92-re emelkedik. A bölcsődei ellátottság javítását 3000—3500 új férőhely létesítése szolgálja. Ezzel a bölcső­­dés korúak férőhelyellátottsága megközelíti­­ a 16 százalékot. Nő az óvodában elhelyezhetők aránya. A közoktatás fejlesztésére 1100 új ál­talános iskolai osztályterem épül. Szerény mértékben bővülhet a gyógypedagógiai intéze­tek és a gyermekvédelmi intézetek férőhely­állománya, s javulhatnak a középiskolai és a szakmunkásképzés feltételei. Folytatódik a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rekonstrukciója. A jelentősebb közművelődési fejlesztések közül folytatódik a Budavári Palota helyre­­állítása. Befejeződik a budapesti nagy sport­­csarnok építése, megkezdődik a Magyar Álla­mi Operaház rekonstrukciója. A külkereskedelmi forgalomban a cél az, hogy a rubel elszámolású külkereskedelmi mérleg hiánya csökkenjen, a nem rubel elszá­molású külkereskedelmi mérleg egyensúlyban legyen. A kivitel 7,5—8 százalékkal, a behoza­tal kismértékben emelkedik. Javítani kell a kivitelre szánt termékek műszaki jellemzőit, minőségét, a szállítási feltételeket, növelni a versenyképes, korszerű termékek arányát, a kivitel gazdaságosságát. A külkereskedelmi tevékenység hatékonyságát jobb, aktív piaci és ármunkával is elő kell segíteni. * * * A tervcélok alátámasztására a gazdasági szabályozórendszer néhány eleme 1981-ben módosul. A változások, a célok és az azokat szolgáló eszközök összhangját, a változó felté­telekhez való rugalmas alkalmazkodást, a kedvező gazdasági eredmények gyorsabb ki­bontakozását segítik elő. A Minisztertanács döntött továbbá a termékforgalmazást, a kül­kereskedelmet, a beruházásokat, a lakosság jövedelmét és a fogyasztói árakat, a termelői árakat, az oktatás fejlesztését és a terv vég­rehajtásának ellenőrzését illető intézkedések­ről. (MTI) 1980—100 Nemzeti jövedelem 102,0—102,5 Belföldi felhasználás 99,0— 99,5 Ipari termelés 103,0—103,5 Országos építés-szerelés 99,0 Mezőgazdasági termékek termelése 103,0 Egy lakosra jutó reáljövedelem 101,0 Lakosság fogyasztása 101,5 Az idén már acélt termel a Dunai Vasmű nagyberuházása, a konverteres acélmű Fotó: Fási László 3 OLDAl

Next