Fejér Megyei Hírlap, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-01 / 77. szám

_________________________Gazdaság- és társadalompolitika_______________ Ilyen volt a múlt század végén a mai Szabadság tér. A Felmayer István és fiai feliratú — akkor még egyemeletes — háztól jobbra — kezdődik a mai Jókai utca. Itt vártak „szó­­lításra” a munkát keresők, és a 30-as években itt kerestek munkát, vagy reméltek alamizs­nát azok, akiket lakásukból kitettek, mert nem tudták a házbért megfizetni Gelencsér Ferenc reprodukciója Palotavárosi múlt és jövő (7) Parasztok, kertészek Más városokhoz hasonlóan a kisebb keresetűek Fehér­váron a külvárosokban tele­pedtek le, így lett a szegé­nyebb sorsú iparosok mellett az alacsonyabb jövedelmű pa­rasztcsaládok lakóhelye a Pa­lotaváros. Anyagi helyzetükre jellemző volt, hogy a városon kívüli napszámosmunka ese­tenkénti elvégzésére is kény­szerültek. „Szólításra” várva .. A palotavárosi parasztok elsősorban a Sárrét felé eső utcákban (Rác, Sziget, Se­lyem, Jancsár utcák) éltek. Az elmúlt 100 év alatt a vá­­­ros parasztságának szegé­nyebb, de nem a nincstelen réteget alkották. Negyed, fél vagy egész belterületi ingat­lannal, hozzá művelésre al­kalmas, jól termő kerttel, esetleg egy-két búzafölddel rendelkeztek. A megélhetésük végett azonban sokszor kel­lett vagyonosabb gazdáknál munkát vállalniuk. Helyzetü­ket jól szemlélteti, hogy a Városháza terén a felszaba­dulásig vasárnap délelőttön­ként kialakuló csoportok kö­zül melyikhez tartoztak. Nem a Városháza előtti magasabb részen álló úgynevezett „szó­­lítókhoz”, hanem a „maguk­nak való emberek” Barátok temploma előtt álló csoport­jához. De méginkább azok­hoz, akik „várták a szólítást”, hogy munkára hívják őket. Az eseti napszámos mun­kákhoz képest jelentős volt a nyári aratásban, illetve cséplésben történő részvéte­lük, amikor „bandákba” szer­veződve kereshették meg az évi kenyérrevalót. Szívesen vettek bérbe külterületi föl­deket is. A palotavárosi pa­rasztságnak kevesebb jelleg­zetessége volt, mint a gazda­ságilag erősebb felsővárosi­nak, melyet munkában, ter­melésben, viseletben, viselke­désben igyekeztek követni. Jórészt a Szedres temetőben temetkeztek. Téli zeller A palotavárosi kertészkedés családi hagyományokon ala­pult, s az ismereteket elsősor­ban az asszonyok örökítették. A számon tartott kertészcsa­ládok munkájuk során alkal­mazkodtak a sajátos talajvi­szonyokhoz, a földet nagy­mértékben kihasználva az alapvető élelmiszerekből nagy mennyiségben, jó minőségben sokféle árut termeltek. Az értékesítésre a közeli piac adott lehetőséget. A termesztett növények ská­lája igen széles, de elsősor­ban zöldség, és salátatermesz­tés folyt. Az előbbin belül kiemelkedő szerep jutott a zellernek. A kertnek sokszor felét el­foglaló zeller magját a tél vége felé a szobában csiráz­­tatták. A kert magasabb ré­szén található palántás kert­ben nevelték tovább, melyet alaposan előkészítettek ló­trágyával és vakondtúrásos földdel. A József-naptól ne­velkedő palántákat május el­seje körül ültették ki a kert­be, amint a magas talajvíz visszahúzódott. Előtte kézi erővel fölásták (az 1930-as évektől lóval fölszántották) a földet. Speciális gereblyével egyengették el. A zeller palántázása napo­kon keresztül kora reggeltől késő estig tartott, hogy ker­tenként ezer darab kerüljön a talajba. A gyorsabb kezű palántázó asszonyok napszá­mért végezték a munkát. A palántázást követően hat-hét­szer is kapálták, hogy érés­kor, november elején több mázsát emeljenek ki. Csak­nem minden munkamozzanat a nőkre várt, kivéve a sze­dést, melyet a férfiak végez­tek ásóval. Az asszonyok megtisztították, levelezték a növényeket. A kert maga­sabban fekvő részén raktá­rozták el oly módon, hogy szorosan egymás mellé rakva visszatemették a földbe, s vastagon betakarták zeller­zölddel, szalmával, földdel. Ilyen módon néhány fok hi­deget bírt ki a növény anél­kül, hogy levelei elfonnyad­tak volna. A téli hidegben a piacon zöld levelekkel megje­lenő, nagy méretűre meg­nőtt zeller nagyon kapós volt. „Kudari” a piacon A kertészkedés során a földterület legteljesebb ki­használására törekedtek, minden négyzetmétert beve­tettek, beültettek, megmű­veltek. A saláta mellett pél­dául teledugdozták az ágyást hagymával, mások sárgarépát vagy zöldséget vetettek közé. A barázda mellé még cseme­gekukoricát is vetettek. A kert a növények egymást kö­vető gyors váltakozása miatt minden évszakban más ké­pet mutatott. A viszonylag kis­­területen csak olyan nö­vény termesztését tartották célszerűnek, amely hosszú időn át nem foglalt el nagy helyet. Ezért nem lehetett itt megtalálni a kukoricát, a ga­bonaféléket és nagyobb mennyiségben a krumplit sem. A megtermelt áruk (értve ezalatt a palántát is) értéke­sítése megrendelők részére, illetve piaci árusítással tör­tént. A megrendelők a fel­­szabadulás előtt helyi, illet­ve budapesti kereskedők vol­tak, de nagy szerep ju­tott a házhoz szállításnak is, mellyel a belvárosi jobb jö­vedelmű tisztviselő, keres­kedő és iparos családokat lát­ták el. Nagyobb részt azon­ban saját maguk, a piacon adták el áruikat, szerdai és szombati napokon reggel négytől délután kettőig is ott voltak. Egyes asszonyoknak szükséglet lett az árusítás, észrevétlenül rabjai lettek. Távolmaradásukat még ke­vésbé jövedelmező napokon sem tudták elképzelni. Az árusítás télen is folyt, ami­kor az asszonyok a nagy hi­deg ellen „kudarival” véde­keztek. Ez a szoknya alá ra­kott fazék volt, amelyben fa­szén izzott. Főleg a II. világ­háború előtt Veszprémbe, Várpalotára is jártak árulni. Négyen-öten fogadtak egy fu­varost, aki elvitte a zöldséget a bányászok, ipari munkások lakta, kevésbé termékeny vi­dékre. Meg kell említeni, hogy a parasztcsaládok mel­lett az iparos, illetve alkalma­zotti rétegbe tartozók is ker­tészkedtek, de ők értékesítés­re csak kisebb mennyiségben termeltek. Gelencsér József Bicskei áfész: 600 millió Ünnepélyes termelési tanácsko­zást tartott hétfőn este Bicskén a járási áfész, ahol értékelték az 1980-as év teljesítését, és meg­szabták az idei feladatokat. A Kék Csillag Étteremben meg­jelent dolgozókhoz Szabó László, az áfész elnöke szólt. Elmondta, hogy a szövetkezeti demokrácia fórumain — a részközgyűlésen, a küldöttgyűlésen — több mint kétszázan mondtak véleményt a kereskedelmi tevékenységről. A múlt évben az árbevétel el­érte a 609 millió forintot, ez 8,3 százalékkal magasabb, mint a korábbi évben volt. Így a nyere­ség 13 millió forint. Ez annál is dicséretesebb, mert a feladatokat kevesebb dolgozóval látták el. Az anyagi ösztönzésen is változtat­tak, minden forintot teljesít­ményhez kötöttek. A termelési tanácskozáson részt vett és fel­szólalt Tőke Gyula, az MSZMP Bicskei járási Bizottságának első titkára. A termelési tanácskozás végén 13 szocialista brigád vehette át a kitüntető címet, három bolt lett élenjáró, a Kiváló Dolgozó kitün­tetést huszonegyen, öten a „Szakma ifjú mestere” kitünte­tést kapták meg, és 46 dolgozót részesítettek pénzjutalomban. K. Sz. I. Tsz-kertészet „gebinben” Nem mindennapi szerző­dést tartok a kezemben, amely létrejött egyrészről a szabadbattyáni Magyar— Szovjet Barátság Termelő­­szövetkezet, mint bérbeadó, másrészről, itt következik a név, cím stb. termelőszövet­kezeti tag, alkalmazott kö­zött, a megfogalmazott fel­tételek mellett. Mi történt Szabadbattyán­­ban? A manapság gyakori fogalommal felelnek a tsz­­ben: „Kiadtuk gebinbe a kertészetet.” Balogh György elnök is mosolyog rajta, mert ez az újfajta kapcsolat a szövetkezet gazdájával, a taggal, már most látszik, na­gyon jól sikerült. Nem túl­zás, akár kétszer annyit is bérbe vettek volna a tagok, mint amennyi van. A szerződő felek sokan vannak, ezért a szövetkezet megerősítette a háztáji ag­­ronómusi posztot is. Sok ter­mékről, sok pénzről van szó, nem közömbös, hogy a vál­lalkozónak sikerül-e vagy sem. Ezért hát a közös gaz­daság a fóliaváz, a fólia, a palánta mellé rendszeres szaktanáccsal is szolgál. Czentár Istvánnénak, aki maga is nagy kertész, háztá­ji agronómus, az a dolga, hogy figyeljen, járjon ker­tészetről kertészetre és segít­sen, mert ha a termelés nem sikerül, akkor az a szövet­kezetre nézve sem lehet hí­zelgő. A szövetkezet elnöke pedig a következő szempon­tokat sorolja: — Először is, a termék kerüljön a piacra, másodszor ne fizessen rá a tsz, harmad­szor, de a sorrendet akár mellőzhetjük is, aki foglal­kozik vele, haszna legyen rajta. Még valamit: azok az asszonyok, lányok, akik­ ed­dig a közös kertészetben dolgoztak, ezután is foglal­koztatottak legyenek. Ezért hát övék volt itt az elsőbb­ség a szerződéskötésben. Fo­lyamatban van azonban egy olyan ipari melléktevékeny­ség szervezése is, ahol a tsz nődolgozói egész évben meg­találják számításukat. Betekintünk a szerződő­felekhez. Czentár Istvánnét­­követjük. Előbb Balogh Jó­zsef tsz-villanyszerelőt ke­ressük, aki már régi­ háztáji kertész hírében áll. Az ama­tőrök között profinak számít. Azok után, hogy tudjuk a közös eddig minden évben ráfizetett a kertészetre, ön­kéntelenül adódik a kérdés Baloghéknál: megéri-e? — Mi az idénre hatszáz négyzetméteren fóliázunk. Ehhez a tsz-től megkaptuk a trágyát, a vázat, a fóliát, megkapjuk a palántát is, mert ez még a közös kerté­szetből származik. Tavaly is összejött hatvanezer forint, ötféle költség terheli az em­bert; ha jól megszámítjuk, nálunk az idei összes 20 ezer 500 forint körül van. Meglepő lelkesedést ta­pasztalunk Tóh Ferenc mű­szaki anyagraktáros portáján is, ahol Hegyi László tsz­­párttitkárral együtt zajlik a „fóliázás”. Meg kell néznünk, a paprikapalánta már be van ültetve, a retek pedig már kikelt alatta. Ez igen, ki­mondjuk hangosan is, mert itt a verseny úgy él, ahogyan azt soha szervezni sem lehe­tett. Egymásra nézve, meg­ható szorgalommal és elha­tározással viszik előre­­, bir­tokukban a hivatalos szer­ződéssel — a kertészet ügyét. És garantálják, ha csak va­lami rendkívüli természeti csapás nem éri őket, nyere­séges lesz a battyáni kerté­szeti ágazat 1981-ben. Még­pedig úgy, olyan formában, hogy kétszer annyi zöldség­félét küldenek a piacra, mint eddig. Itt a tsz-tag, az alkalma­zott tudatában, elhatározásá­ban él minden „szabályozó”, ami munkára serkenti. Peresztegi T. Ferenc Tóth Ferenc és Hegyi László fóliasátra alá már kiültették a paprikát. A hideg napokra is felkészültek, probánbutángázzal fűtik majd a sátrat A tsz központi sátrában balról jobbra Czentár Istvánné háztá­ji agronómus és Pinczési Sándorné kertészeti ágazatvezető mutatja be a korai uborkapalántákat Fotó: Neményi Ágnes Villáminterjú a 101. űrhajóssal — Halló! Halló! Űr­távol­­sági beszélgetésnek bántok! — mondja a postai közpon­tos nem sokkal azután, hogy meghívtam a leszállás­hoz készülődő Szojuz—39 űrhajót. Máris hallom Mon­gólia első és a világ 101. űr­hajósának, Gurragcsannak hangját. — Köszöntöm önt me­gyénk olvasói nevében! Tu­dom, hogy elfoglaltak, hi­szen éppen leszálláshoz ké­szülődnek, de egy percet szánjon nekünk. Mondjon magáról néhány szót! — örvendek, hogy e nagyszerű űrprogram kere­tében kapcsolatot teremthe­tek olvasóival. Hazám, egy kis hegyi településen szület­tem. Még álmaimban is csak a hegyek magasságáig jutottam. Az ulanbátori mű­szaki főiskolán tanultam, majd a Frunze, azt követő­en pedig a Zsukovszkij Re­pülőmérnöki Akadémia hallgatója lettem. 1978-ban kerültem a Csillagvárosba, ahol az Önök Farkas Ber­talanjául is találkoztam. Feleségem tanárnő, kisfiúnk hároméves. — Milyennek látja fent­­ről Magyarországot és ben­ne Székesfehérvárt? — Parányi ékszerdarab az Önök hazája, esztétikailag is szép látványt nyújt. Fe­hérváron azonban kicsit kevés a zöldövezet, és sok­ egyforma lakónegyedet lá­tok. — Milyen érzéssel készü­lődnek a leszálláshoz? — Feladatunk szépsége, nagyszerűsége, a jól vég­zett munka tudata, egyálta­lán az, hogy a világminden­séggel mérhetjük magun­kat, olyan érzés, amelyre nem találok szavakat. Azt hiszem, új szótárt kell majd szerkeszteni az új relációk­nak. Nem mindig lehet föl­di mértékkel, földhöz ra­gadt szavakkal kifejezni ér­zéseinket. Befejezem, mert még össze kell csomagol­nunk, űrtársam, Dzsanibe­­kov már készülődik a le­szálláshoz. Ő is üdvözli Fejér megye lakosságát és reméljük, hogy találkozha­tunk a Földön is. — Köszönjük az űr­inter­jút, sikeres leszállást kívá­nunk és mielőbbi viszontlá­tást remélünk. Olvasóink hallhatták, hogy az űrpáros sikeresen Földet ért. A párbeszéd áprilisi tréfa volt. Bolondos ötlet. Ma még. Zágoni Erzsébet

Next