Fejér Megyei Hírlap, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-12 / 136. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1981. JÚNIUS 12. Jó feltételek között dolgozhatnak a sportegyesületek új elnökségei Az utóbbi hónapokban zajlottak le a sportegyesületek veze­tőségválasztó közgyűlései. Ezek összesített eredményeiről adott tájékoztatót tegnap a megyei tanács illetékes elnökhelyettese a megyei pártbizottságon megtartott munkaértekezleten, ahol a megyei pártbizottság titkárai, osztályvezetői a megyei ta­nács elnöke, a városi és járási pártbizottságok első titkárai vettek részt. A demokratikus légkörben lezajlott 115 közgyűlésen a hat- és félezer résztvevő töb­bek között a vezetőségek be­számolóját, a VI. ötéves terv feladatait, illetve az 1981. évi sportegyesületi és költ­ségvetési tervet vitatta meg és hagyta jóvá. A vitában összesen 890-en mondtak vé­leményt. A 115 közgyűlésen 807 el­nökségi tagot választottak meg, köztük 71 nőt, 181 har­minc év alatti fiatalt. Az el­nökségi tagok közül 472-ten a korábbi vezetőségnek is tag­jai voltak. Érdekes adat az is, hogy a megválasztott el­nökségi tagokból 115 jelenleg is aktív sportoló, további 411 pedig volt sportoló, akik a sportélettel kapcsolatban szé­les körű személyes tapaszta­lattal rendelkeznek. A vitá­ban hangsúlyt­­kapott, hogy a szükséges frissítés és fiatalí­tás mellett a sportegyesületek régi aktivistáira megfelelően támaszkodnak a sportegyesü­letek. Elhangzott az is, hogy to­vább erősödik a kapcsolat és együttműködés a sportegye­sületek és az iskolai testneve­lés és sport között. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a megye három járásában — Bicskén, Móron és Sárbogár­­don­­— összevonták a járási hivatal művelődésügyi osz­tályát, valamint a járási test­­nevelési és sport­felügyelősé­get. A sport állami irányítá­sára kedvezően hatott az is, hogy Székesfehérváron és ■Dunaújvárosban közös járási és városi sportfelügyelőséget hoztak létre. Ezeknek a szer­vezeti változásoknak máris kedvező hatásai érzékelhetők A vitában résztvevők meg­becsüléssel és elismeréssel szóltak azokról a társadalmi aktivistákról, akik a sport­egyesületek eredményei érde­kében igen sokat áldoznak szabad idejükből. Nyitva tartó tornatermek Június 13. szombat: 9 órá­tól 12 óráig. Székesfehérvár: Petőfi Sán­dor Általános Iskola (asztali­­tenisz). 15 órától 18 óráig: József Attila Gimnázium (asztalite­nisz, labdajátékok), Sziget ut­cai Általános Iskola, Táncsics Mihály Általános Iskola (asz­talitenisz, labdajátékok, tol­laslabda), Dunaújváros: Münnich Fe­renc Gimnázium (kézi-, ko­sár-, röplabda, tollaslabda), Rudas László Szakközépisko­la (kosár-, röplabda, torna), Mező Imre Általános Iskola, Petőfi Sándor Általános Isko­la (asztalitenisz), Ságvári Endre Általános Iskola (lab­darúgás, kézilabda). Vidék: Vajda János Gim­názium, Bicske (labdarúgás, kézilabda), Adonyi Általános Iskola, Perkátai Általános Is­kola (asztalitenisz, teremfoci, torna), Fehér­várcsurgói Álta­lános Iskola (asztalitenisz), Radnóti Miklós Általános Is­kola, Mór (asztalitenisz, gim­nasztika, kosárlabda); Novem­ber. 7. Általános Iskola, Mór (labdajátékok), Dégi Általános Iskola (teremfoci, kosár­röplabda), Nagylóki Általános Iskola (asztalitenisz, labdajá­tékok), 319. sz. Szakmunkás­­képző Iskola, Seregélyes (lab­dajátékok) ; Szamunkáskép­­ző Iskola, Velence (atlétika, asztalitenisz, kézilabda, lab­darúgás); Enyingi Általános Iskola (gimnasztika, torna, erőfejlesztés). . Június 14, vasárnap: 9 órá­tól 17 óráig: Székesfehérvári Egészség­­ügyi Szakközépiskola (labda­játékok), Ybl Miklós Szakkö­zépiskola (kosár­, röplabda, az udvaron: labdajátékok), Ez­redéves Általános Iskola (röplabda, torna), Petőfi­ Sán­dor Általános Iskola (asztali­­tenisz), Dunaújváros: Rudas László Szakközépiskola, Petőfi Sán­dor Általános Iskola, Ságvári Endre Általános Iskola. Vidék: Vajda János Gim­názium, Bicske; Adonyi Álta­lános Iskola, Fehérvárcsurgói Általános Iskola, November 7. Általános Iskola, Mór, Dégi Általános Iskola, Sárbogárdi I. sz. Általános Iskola (labda­játékok), Sárosdi Általános Iskola (asztalitenisz, kézilab­da, labdarúgás), 319. sz. Szak­munkásképző Iskola, Seregé­lyes; Szakmunkásképző Isko­la, Velence; Vörösmarty Mi­hály Általános Iskola, Velen­ce (labdajátékok, torna). Sakk Alba Regia Kupa Befejeződött az utóbbi évek legnépesebb Alba Regia Kupa sakkversenye. A 37 fős mezőny­ben Papagorasz Takisz, a Video­ton versenyzője lett a győztes, 6 pontos teljesítményével elnyer­ve egy évre a városi szövetség díszes kupáját. 2. Reiter László (Videoton) 5,5 pont, 3. Ifjú Ka­­sornya István (KÖFÉM) 5,5 pont, 4. Kárpát Aurél (Építők) 5, 5. Illés József (Építők) 5, 6. Mohai Elek (Csákvár) 5, 7. Horváth Gá­bor (Videoton) 5 ponttal. A verseny örvendetes esemé­nye, hogy ismét sakktábla mel­lett láthattuk a régebbi kitűnő középiskolás sakkozót, Kasornya Istvánt, most már a KÖFÉM játékosaként. A csákváriak fejlődését mutat­ja, hogy Mohai Elek, a bicskei járási szövetség titkára a csák­váriak két tehetséges fiatal já­tékosát is magával hozta a ver­senyre. * * * Az Alba Regia Építők SC sakk szakosztálya úttörő- és kisdobos korú tagjai részére az oktatási idény befejezése után az ered­mény felmérésére az oktatásban részt vettek részére versenyt rendez. A 13 fős mezőnyben öt forduló után a mezőny első fe­lében a következők állnak: 1. Krausz Attila 5 pont (5 játékból) 2. Siba Hajnalka 4 (5), 3. Hegyi András 3 (3), 4. Balsai Mária 3 (6) 5—6. Németh Gábor, Csik László 2,5 (5). A versenyben részt vevő 3 leány között különös figyelmet érdemel a második he­lyen álló Tiba Hajnalka ered­ménye. Diáksport Úttörő-olimpia Lezajlottak a megyei úttörő-olimpia döntői. Az egyéni sport­ágakban az országos döntőbe jutás volt a cél, a csapatsport­ágakban a területi döntőben folytatják a küzdelmet megyénk úttörőversenyzői. Atlétika Leány, háromtusa: 1. Sár­bogárdi 1. sz. számú iskola 733 pont, 2. Dunaújváros,­ Pe­tőfi Sándor Általános Iskola 725, 3. Móri Radnóti Iskola 691 pont. Egyéniben: 1. Varga Márta (Dunaújváros, Petőfi) 164 pont, 2. Kónyi Bea (Székesfe­hérvári Vörösmarty) 163, 3. Simon Ágnes (Sárbogárd 1. számú iskola) 157 pont. Fiú háromtusa: 1. Sárbo­gárdi 1. sz. iskola 696 pont, 2. Székesfehérvári Velinszky 648, 3. Dunaújváros, Ságvári iskola 638 ponttal. Egyéniben: 1. Polgár Atti­la (Székesfehérvár, Velinszky) 155, 2. Nagy Attila (Sárbo­gárd 1. sz. iskola) 152, 3. Zsemberi Attila (Sárbogárd 1. sz. iskola) 152. Négytusa fiú: 1. Székesfehér­vár, Vorosilovgrád iskola 1050, 2. Enyingi Általános Iskola 965, 3. Dunaújváros, Ságvári iskola 834 ponttal. Egyéni: 1. Tatár Árpád (Vorosilovgrádi iskola) 235, 2. Sitányi Gábor (Enying) 228, 3. Varga László (Vorosi­lovgrád) 221 ponttal. Négytusa lány: 1. Székes­fehérvár, Vörösmarty iskola 1373, 2. Sárbogárd, 2. sz. is­kola 1275, 3. Dunaújváros, Ságvári iskola 1269 pont. Egyéni: 1. Várhalmi Vik­tória (Vörösmarty iskola) 323, 2. Rátfai Anikó (Sárbo­gárd, 2. sz. iskola) 292, 3. Aj­­toni Krisztina (Dunaújváros, Ságvári iskola) 278. öttusa fiú: 1. Dunaújváros Béke iskola 1594, 2. Szé­kesfehérvári Vörösmarty 1390, 3. Mezőfalvi Általános Iskola 1380 pont. Egyéni: 1. Mitti Attila (Du­naújváros, Béke iskola) 359, 2. Horváth Attila (Dunaújvá­ros, Béke iskola) 354, 3. Ka­­jári László (Dég) 315 pont. öttusa leány: 1. Dunaújvá­ros, Béke iskola 1491, 2. Sár­bogárd, 2. sz. iskola 1435, 3. Csákvár 1376. Egyéni: 1. Pácser Gabriel­la (Székesfehérvár, Vörös­marty) 391, 2. Szaucsuk Eri­ka (Dunaújváros, Béke isko­la) 379, 3. Kugler Csilla (Székesfehérvár, Vörösmarty) 316. Röplabda, fiúk: 1. Petőfi Sándor Általános Iskola Szé­kesfehérvár, 2. Előszállási Általános Iskola, 3. Dózsa II. Általános Iskola Dunaújvá­ros. Lányok: 1. Dunaújváros, Petőfi iskola, 2. Székesfehér­vári Petőfi iskola, 3. Elő­szállási iskola. Kosárlabda fiúk: 1. Szé­kesfehérvár, Május 1. tér, 2. Sárbogárd 1. sz. iskola, 3. Rácalmási iskola. Lányok: 1. Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 2. Dunaújvárosi Me­ző­iskola, 3. Rácalmási iskola. Kézilabda fiúk: 1. Marton­­vásári iskola, 2. Móricz Zsig­­mond Általános Iskola, 3. Alapi Általános Iskola. Lányok: 1. Sárbogárdi 1. sz. iskola, 2. Székesfehérvár Münnich iskola, 3. Mezőfalvi iskola.­­Labdarúgás: 1. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Szé­kesfehérvár, 2. Szabadegyházi iskola, 3. Etyeki iskola. Tájékozódási futás, fiúk: 1. Kálmán László (Székesfe­hérvár, Velinszky), 2. Gra­­becz Tibor (Székesfehérvár, Velinszky), 3. Bognár József (Székesfehérvár, Kossuth). Lányok: 1. Stadler Gabri­ell­a (Székesfehérvár, Kos­suth), 2. Szabó Andrea (Sere­gélyes), 3. Czeilinger Eszter (Dunaújváros, Szórád Márton Iskola). Tollaslabda, fiúk: 1. Witt­­ner Márton (Mór, Radnóti iskola), 2. Gaszner Tibor, 3. Altmár István (Mór, Radnóti iskola). Lányok: 1. Petrovics Csilla, 2. Varga Edit (mindkettő Mór, Radnóti iskola), 3. Éne­kes Erika (Székesfehérvár, Kossuth iskola). Testnevelési osztályok: 1. Dunaújváros, Vasvári Pál Általános Iskola, 2. Székesfe­hérvári Münnich Ferenc Ál­talános Iskola, 3. Dunaújvá­rosi Ságvári Endre Általános Iskola. Testnevelési osztályok terü­leti versenyén: 1. Dunaújvá­rosi Vasvári, 2. Pécs, Építők­úti iskola, 3. Mohács, Általá­nos Iskola. Pokrovenszky László Kosárlabda NB II-ben a D. Haladás és a D. Papír Május végén játszotta Ta­tán a Dunaújvárosi Haladás férfi kosárlabda csapata el­ső osztályozó mérkőzését az NB II-be kerülésért. A me­gyei bajnokság után nehéz feladat volt a Komárom megyei bajnok Tatai AC elleni mérkőzés és a szabad­téri pályán hosszabbítás után ki is kaptak 87:80 arányban. Legjobb dobók: Szalai 27, Nagy 15, Nagy Gy. 15, Gauland 13. A dunaújvárosi visszavá­gón legalább 8 ponttal kel­lett győzni ahhoz, hogy se dunaújvárosi csapat kerül­jön az NB II-be. 75 perces kiélezett küzdelemben — a Haladás lelkes szurkoló tá­bora biztatása mellett ha nehezen is — sikerült kivív­nia a győzelmet a dunaúj­városi csapatnak. Dunaúj­városi Haladás—Tatai AC 75:67. Legjobb dobók: Szalai 28, Nagy 16, Gauland 11. Az NB II-be jutást a kö­vetkező összeállításban érte el a csapat: Szalai, Nagy L., Nagy Gy., Gauland, Bánhe­gyi, Kádár, Füzes, Rakacz­­ki, Andrási, Szijj. Edző: Szabóki Zoltán. * * * A Dunaújvárosi Papír SE női kosárlabda csapata — miután megnyerte a me­gyei felnőtt bajnokságot, s az osztályozóbeli ellenfele, az Esztergomi SZIM Vasas visszalépett — az új bajnoki évben NB II-es együttes­ként szerepelhet. Az NB II-be jutott csa­pat tagjai: Jiling, Szentir­mai, Kovács, Vaskó, Csobán, Süki, Horváth, Tóth E., Tóth Gy., Triesz, Gracza, Zsiday. Edző: Váczi János. Kézilabda NB II Javított a KÖFÉM A harmadik vonal legutób­bi fordulójában a megyei csapatok közül csupán a Kö­­fémnek sikerült nyernie. A D. Vendéglátó hiába játszott jól Szentesen, mégsem nyer­hetett, mivel a játékvezetők nem kevesebb mint 14 bün­tetőt ítéltek a hazaiak javá­ra... A D. Volán otthon sem bírt a jó képességű KÉV Metróval. Nők KÖFÉM—VM KÖZÉRT 18:8 (9:3) Az eső, a vizes pálya, a csúszós labda sem zökkentet­te ki a házigazda fehérvária­kat, taktikus, erőteljes játék­kal biztosan verték ellenfe­lüket. Legjobb góllövők: Jó­nás 8, Bakó 5, Jók, Jónás és Novák. Szentes—D. Vendéglátó 25:19 (11:5) Szentesen a mérkőzés első öt percében hat büntetőt ítél­tek a játékvezetők a hazaiak javára, a továbbiakban pedig még nyolcat, ugyanakkor a dunaújvárosiak mindössze négy hetest lőhettek. Ehhez nem szükséges különösebb kommentár ... Legjobb gól­lövők: Faragó 6, Steigerné 4, Torbaveczné 3. Jók: Faragó és Lipovicsné. Férfiak KÉV METRÓ—D. Volán 33:29 (15:13) A bajnoki címre pályázó fővárosiak végig vezetve biz­tosan nyertek Dunaújváros­ban. Az edző nélkül maradt dunaújvárosiak (Szloska Ernő kórházban fekszik) meglehe­tősen széttesően játszottak. Legjobb góllövők: Gyurgyák 8, Kulimár 5. A Volánból senki sem nyújtott kiemelke­dőt. Mielőtt összedől Megújul a dunaújvárosi műjégpálya Dunaújváros egyik büszkesége, a vidéken létesített műjégpá­lyák közül az első, immár hét éve üzemel, két évvel megha­ladva garantált életkorát. Érthető, hogy a hűtést biztosító sólé alaposan megrongálta a csőhálózatot. A felújítás immár ha­laszthatatlanná vált. A kérdés csak az volt, hogy rekonstru­álják-e a korábbi séléves technológiát egy újabb ötéves idő­tartamra, vagy keressenek másik hűtő­eljárást, ami, bár nem igényelne tömegében több kivitelezői munkát, de egy maga­sabb műszaki színvonalat képviselve, egy precízebben végzett munkával 25—30 év élettartamot ígér. Korábbi egyeztető tárgyalá­sok után a beruházást koor­dináló Dunai Vasműben meg­tartott tárgyaláson született meg a végső döntés: a hosz­­szabb élettartamot garantáló ammóniák hűtési technoló­giával kell újjáépíteni a du­naújvárosi műjégpályát. Az új technológiára való áttérés egyebek között a pá­lyát körül­ölelő 200 méternyi közműalagút bővítését igény­li, amit — a külső építészeti munkákkal együtt — a Víz­építő Vállalat dunaújvárosi főépítésvezetősége vállalt. Az igen pontos illesztési és he­gesztési munkát követelő — munkavédelmi szempontból is megkülönböztetett figyel­met igénylő — csőszerelési feladatokat a Csőszerelőipari Vállalat végzi. (Csak a pálya 1400 négyzetméteres felülete alatt 21 kilométernyi csőkí­gyót kell igen pontos munká­val lefektetni). A villamos ipari és az épületen belüli gépészeti munkálatokat a Dunai Vasmű saját kivitele­zésben végzi, míg a belső építészeti feladatokat remél­hetőleg meg tudja oldani a 26-os ÁÉV. A pálya részleges bontása tulajdonképpen már a tavaszi zárás után megkezdődött. Az építőipari kivitelezést hétfőn kezdi a Vízépítő Vállalat. A technológiai berendezések zö­me már megérkezett a Dunai Vasmű beruházási raktárába. Különböző határozott in­tézkedések és a Vízépítő Vál­lalat — az egyébként késve elkészült — kiviteli terveket egyszerűsítő javaslata ered­ményeképpen decemberben ismét lehet korcsolyázni a du­naújvárosi műjégen. J. B. Öregfiúk bajnoksága Ercsi Kinizsi—KISTEX 2:2 (1:1) Ercsi Kinizsi: Kanicsár, Kovács, Paulusz, Szer, Csaj­­tai, Földi, Szilassy, Koller, Bodoki, Markó, Major. Ed­ző: Bosnyák Sándor. Góllövő: Földi 2, illetve Nagy I., Marosi. A nagy melegben leját­szott mérkőzésen a KISTEX csapata kezdett jobban és a vezetést is megszerezte. Rá­kapcsolt a Kinizsi és sike­rült a félidőig az egyenlítés.­­ A második félidőben is a Kinizsi irányított, de csatá­rai nem tudtak eredménye­sek lenni. 12 perccel a mér­kőzés vége előtt szabadrú­gásból Földi lőtt gólt, de há­rom perc múlva a Kinizsi­védelem megint hibázott. Jók: Földi, Koller, Szer, il­letve Nagy I., Marosi, Káló. A Kinizsi csapata utolsó mérkőzését Budapesten, a MÁV Főosztály csapata el­len vívja. 7. OLDAL Atlétika Szombaton megyei döntő Szombaton 10 órai kezdet­tel rendezik meg Székesfe­hérváron az Ikarus SC atlé­tikai pályáján a múlt vasár­napról elhalasztott „Ki a leggyorsabb, ki a legkitar­tóbb” atlétikai verseny me­gyei döntőjét. Azok, akik el­érik a megfelelő szintidőt, részt vesznek a várhatóan június végén megrendezendő országos döntőn. Kézilabda Mindössze négy eredmény érkezett be a megyei kézi­labda szövetségbe a legutóbb lejátszott mérkőzések közül. Férfi ifjúsági: Pákozd— Kincsesbánya 14:5 (6:3). Fér­fi felnőtt: Pákozd—Kincses­bánya 35:17 (19:4), D. Hala­dás—Martonvásár 21:30 (10:13), D. Kohász—Szondi SE 28:34 (15:21).

Next