Fejér Megyei Hírlap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-06 / 131. szám
I Gazdaság- és társadalompolitika Coca kontra Pepsi Üdítő háborúskodás Furcsa jogi háborúskodás zajlott le nemrég az Egyesült Államokban. Geraldine Ferraro, aki tavaly Walter Mondale oldalán a Demokrata Párt színeiben alelnökjelöltként indult, fellépett egy televíziós reklámban, kijelentve, hogy ő is a Pepsigenerációhoz tartozik. Igen ám, de egy New York-i tvtársaságnak adott másik nyilatkozata során a szemfüles riporterek — micsoda vétek! — egy Coca Colás üveget fedeztek fel íróasztalán. Mivel a Pepsi Cola céggel kötött 750 ezer dolláros szerződése értelmében a politikusnő semmilyen más üdítőitalt nem fogyaszthat nyilvánosság előtt, fel kellett, hogy kérje a műsor szerkesztőit a jelenet kihagyására, mondván, hogy az üveg nem az övé, hanem titkárnőjéé volt. Apró, ám korántsem kivételes adalék ez ahhoz a kiterjedt konkurrenciaharchoz, amely az Egyesült Államok két legismertebb üdítőitalát gyártó cége között folyik. Akadnak persze más területek is, ahova a reklámkampányok átcsapnak. A Pepsi Cola például népszerűségfokozó fogásként bejelentette, hogy finanszírozza a pályája csúcsán álló énekesnő, Tina Turner 70 várost érintő turnéját. A Coca Cola válasza sem sokat késett: a cég többek közt Julio Iglesiasszal és a Duran Duran együttessel kötött megegyezést. Ám a legváratlanabb és legnagyobb szabású húzás az üzleti csatározásokban más téren következett be: május közepén a Coca Cola ünnepélyes külsőségek között hivatalosan is megkezdte új összetételű italának forgalmazását. (Az új termék az eddiginél édesebb, kalóriatartalma magasabb, de még így is elmarad a Pepsi szintje mögött.) A közvélemény megdöbbenten reagált, hisz a Coca Cola szinte elválaszthatatlan részévé vált az amerikai életformának, így bármilyen apró változás gyakorlatilag a hagyományokkal való szakításnak tűnik, nem pedig jelentéktelen gyártási módosításnak. Talán rossz a kifejezés, de a Coca Cola csaknem nemzeti italnak tekinthető az USA-ban. Ezt szolgálják fel például valamennyi (sokezer) McDonald’s gyorsbüfében. No és a világ számtalan — a statisztikák szerint 155 — országában, ahol másfél ezernél is több töltőüzem gyártja a kedvelt, frissítő hatású üdítőt Kínától az arab világig, Kelet- Európától Dél-Afrikáig. Nem vitás tehát, a Coca Cola óriási karriert futott be azóta, hogy a múlt század vége felé egy atlantai gyógyszerész, dr. John Styth Pemberton először kínálta saját keverésű italát fáradtság és letörtség ellen. A hamar népszerűvé vált üdítő összetétele azóta is titok: a pontos gyártási leírást ma is egy atlantai bank széfjében őrzik. Annyi közismert csak, hogy alapanyaga a colabokor leveléből és a coladióból készült őrlemény, de tartalmaz fahéjat, karamellt, vaníliát, koffeint és zöld citromot. Utánozni sokan, sokhelyütt próbálták , ám siker nélkül, így a gyártás mindenhol importált koncentrátum felhasználásával folyik. Az idők folyamán azonban — s ez nem mond alapvetően ellent a népszerűségnek — az ízlések, szokások változtak. Megjelent a fő vetélytárs, a Pepsi, majd a koffein- és cukormentes üdítők egész regimentje. A Coca Cola piaci részesedése az elmúlt években folyamatosan csökkent, bár az amerikai piacon még napjainkban is az első helyen áll. De a forgalmazási adatok, a sokkal dinamikusabb kampányt folytató, s elsősorban a fiatalokat célba vevő Pepsi felfutása jelezte, hogy valamit tenni kell. Nos, a Coca Cola vezetői a jelek szerint úgy vélték, hogy egy ilyen átfogó, gyártási-forgalmazási lépésváltással tudják továbbra is biztosítani vezető szerepüket. A kísérleteket természetesen hosszú időn át folytatták, s kis híján 200 ezer tesztet végeztek. Az eredmény: a próbafogyasztók több mint 60 százaléka az új íz mellett adta le voksát. Hogy hoszszabb távon beválik-e az üzletpolitikai huszárvágás, az egyelőre bizonytalan. A Pepsi Cola mindenesetre saját győzelmeként ünnepli a történteket, azt hangoztatva, hogy az ő térhódításuk kényszerítette váltásra a Coca Cola irányítóit. Ami saját házunk táját illeti, Magyarországon még jó ideig várni kell arra, hogy összehasonlíthassuk az új aromát a tradicionálissal. Az amerikai piacon ugyan már csak az új terméket palackozzák, Európában azonban még legalább egy évig a hagyományos típus marad forgalomban. Akkor majd mi is dönthetünk, melyik ízlik jobban: a Pepsi, vagy az (új) Coca Cola? G. G. COKE SPACE CAN Üdítők a ringben Coca Cola — űrhajósoknak Pepsi-reklám az utcán Tartósító gázkeverék New Yorkban a Cornell Egyetem kutatói olyan gázkeveréket kísérleteztek ki, amelyben a halak több hétig mélyhűtés nélkül frissen tarthatók. A 21 százalék oxigénből és 80 százalék nitrogénből álló szokványos közeg helyett, 21 százalék oxigénből, 1, ssázalék nitrogénből és 60 százalék széndioxidból álló keveréket használnak. A széndioxid tetemesen lassítja a halak romlását aVavA hasztóniumok szaporodjáA° tároláshoz - halakat gázzáró vékony műanyag dobozokba csomagolják, s csak kevéssel nulla Celsius — ZSOLTJÁBAN !;tf!|iiMU|ÍnPiTÍi!i|i Székesfehérvár, Széchenyi u. 138. 8293 .||| TÁJÉKOZTAT A TANÁCS A nyári vízkorlátozásokról Lapunk május 31-i számában tudósítást közöltünk az Országos Vízügyi Hivatal sajtótájékoztatójáról, amely a nyári időszak vízellátását ismertette. Az ágazat felügyelő szervének értékelését a Fejér Megyei Tanács V. B. építési és vízügyi osztálya kiegészítéssel látta el. Munkatársunknak Kóczán János csoportvezető elmondta, hogy már az idén nyáron súlyos vízhiány várható a Velenceitó partján és időszakos vízkorlátozással kell számolniuk a móri és sárbogárdi lakosoknak is. A Velencei-tó partján jelenleg napi 12 ezer köbméter ivóvíz áll rendelkezésre. Ez a mennyiség a nyári hónapok kivételével elegendő, viszont már tavaly is többször fennakadás volt a vízellátásban — nyilatkozta a csoportvezető. — A hétvégeken 140—150 ezer kirándulóra és üdülővendégre számíthatunk, s így napi 5—6 ezer köbméter ivóvíz hiányzik. A vízhiány megoldására az üzemeltető Dunántúli Regionális Vízmű megkezdte a hatezer köbméteres, úgynevezett hétvégi víztároló építését, de ez a létesítmény csak 1986 nyarára készül el. Addig június 1—augusztus 31. közötti időszakban —szükség szerint, a DRV javaslatára — általános öntözési és locsolási tilalmat rendelhet el a Gárdony Városi Jogú Nagyközségi Tanács. Az esetleges locsolási tilalom ellenőrzéséről a tóparton felállítandó közterület-felügyelet munkatársai gondoskodnak. A megyei tanács vb csoportvezetője arról is beszámolt, hogy a tókörnyék vízellátásának végleges megoldását a regionális vízmű bővításétól várják. Az ercsi kavicsterasztól Velencéig a második ivóvíz-távvezeték tervezése már folyamatban van, s 200 millió forint értékű ágazati beruházással a VII. ötéves terv közepére megduplázzák a vízmű kapacitását. Hasonló, bíztató fejleményekről számolt be Kóczán János Sárbogárd és Mór vízellátásának kilátásaival kapcsolatban is. Sárbogárdon a nagyarányú lakásépítés, illetve a tárolókapacitás elégtelensége miatt léptek fel ellátási zökkenők. A nagyközségi és a rétszilasi kutak együttesen napi 2500 köbméter ivóvizet szolgáltatnak, s itt szintén új kutak, valamint hálózatbővítés és tároló építésével szüntetik meg kéthárom év alatt a vízhiányt. Ami pedig Mór és térségét illeti, a nyári időszakban időleges vízhiány várható. Növényvédelmi előrejelzés Csapadékkedvelő gombabetegségek Az elmúlt időszak csapadékos időjárása kedvező feltételeket teremtett az egyes kórokozók fertőzéséhez. Ha a következő napokban is esők, záporok fordulnak elő, úgy több gombabetegség fokozott fellépésével számolhatunk. Kajszinál és diónál a gnomóniás levélfoltosság korai lombhullást okozhat. A betegség akkor válhat veszélyessé, ha a lombhullás a gyümölcs érése előtt megkezdődik. A védekezéshez Dithane M—45, vagy Orthocid alkalmazható. A szivafák gyakori lombbetegsége a polisztigmás levélfoltosság (vörösfoltosság). Erős fertőzöttségnél a hajtásnövekedés üteme lelassul, a gyümölcsök kényszeréretté válnak. A permetezéshez kéntartalmú szert, Zinebet vagy Polyram Combit használhatunk. A cseresznye- és meggyültetvényekben felléphet a blumeriellás levélfoltosság, mely szintén levélhulláshoz vezethet. Dithane M—45 használható a betegség leküzdésére. Idén a szőlőperonoszpóra korai fellépésére lehet számítani, június első dekádjában megjelenhetnek az első tünetek. További csapadékok esetén a védekezéshez szisztémikus fungicideket használjunk. A peronoszpóra fertőzés részeive hagymánál és a máknál is fennáll. Az alma- és körtefák levelein már megtalálhatók a varasodás tünetei. A fertőzések nyomán kifejlődő konídiumtelepek a fertőzés újabb forrásait képezik. A védekezéshez Rubigan 12 EC-t, Dithane M—45-öt, Zinebet vagy Orthocid 50 WP-t alkalmazhatunk. Megyénkben több helyen volt jégeső, sérüléseket okozva a növényeken. A megsérült szövetek könnyen fertőződhetnek szürkepenésszel, ha párás, nedves az időjárás. Az első tünetek észlelésénél Fundazol 50 WP-t, Topsin M 70 WP-t, Sumilexet vagy Ronilant használjunk a permetezéshez. Minden növényvédőszeres kezelésnél a munkaegészségügyi rendszabályokat tartsuk be. Fejér Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás 1 WINDISCHGRAETZ HAGYATÉK KESZTHELYEN. Hazánkba került a híres Windischgraetz hagyaték. A főnemesi származású belga vadász végrendeletében a magyarok iránti szimpátiájának kifejezéséül Magyarországnak adományozta a páratlan értékű trófeagyűjteményét. Képünkön: Cédulát kap a tigris RENDKÍVÜLI RUHÁZATI VÁSÁR a FÓKUSZ-ban! Egyes cikkek 40 %-os engedménnyel vásárolhatók, minden méteráru 30 %-os árengedménnyel kapható. h- Szabadidőosztályunkon: v I Ifi — Faltól-falig, darab szőnyegek árengedménnyel || kaphatók! IS — Móra gázkazán 16 000 Ft helyett 14 900 Ft igT — Gázkonvektor FÉG 30 tin 72SG rí ■ — Olajksighó 4600 Ft helyett 3000 Ft — PVC-padlók a legszélesebb választékban! — Cseh talicska 600 Ft ^ járműosztályunkon: ’T ifi — Személyautóhoz kéziféktár 498 Ft helyett 250 Ft jj| Ifi — Személyautóhoz olajemelő 1090 Ft helyett 700 Ft pt jfi — Trabant motor 6 V-os 11 700 Ft |S| — Trabant motor 12 V-os 15 000 Ft H jS — Skoda és Lada karosszériaelemek érkeztek! ?pí JS — Autóápolási cikkek nagy választékban. :iM H 8315 1 cím: Székesfehérvár | irt'»-:-' I..I.V . 1 BSC'sjl Can it junius 12-ig ENYINGEN, a FÓKUSZ-ban. 8272 Wmm A FEHÉRVÁR ÁRUHÁZBAN MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI! ÉRDEMES NÁLUNK KÖRÜLNÉZNIE: « ’"• »■*»*. .jirf TMwk, «ok««,, blúzok, pamutpólók, melegítők Import alapanyagból készült Réz ajándéktárgyak, elemes faliórák széles választéka! kamasz báróntöltönyök kaphatók! Nagy választékban! Bakfis strandköntösök, vitorlásöltönyök Samponok, habfürdők, márkás szappan reklámáron!