Fejér Megyei Hírlap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-02 / 258. szám

2 OLDAL Kádár János kitüntetése (Folytatás az első oldalról) ninista, a hazafi és az inter­nacionalista elvhűsége van mögötte. Olyan államférfié és politikusé, akiben mély­­rehatóan tudatosul az osz­tályharc dialektikája, ame­lyet egész tevékenységében követ. Az ön tevékenysége, Ká­dár elvtárs, elválaszthatat­­lan a Szovjetunió Kommu­nista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság eszmei egy­ségének és testvéri együtt­működésének nagyszerű eredményeitől. Ennek kö­szönhetően országaink és népeink közelebb kerültek egymáshoz, őszinte barátsá­gunk alapot ad ahhoz, hogy magabiztosan haladjunk elő­re a szocializmus, országa­­ink fejlődésének, új felada­tainak megoldása felé. Kívánok önnek jó egészsé­get, sok erőt és alkotó ener­giát. E napon és ebből az al­kalomból a legszívélyesebb üdvözletét és gratulációját küldi önnek Mihail Szerge­­jevics Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára. A kitüntetési ünnepségen Kádár János a következőket mondta: Kedves Grom­iko elvtárs! Kedves szovjet barátaink! Elvtársak! Mindenekelőtt köszönöm azokat a meleg szavakat, amelyeket ön most hozzám intézett és Gorbacsov elvtárs üdvözletét. Amikor hírét vettem, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának El­nöksége 75. születésnapom alkalmából ilyen magas ki­tüntetésben részesített — én is ember vagyok — megha­tott a figyelmesség. Külön köszönöm azt a magas érté­kelést,­­amellyel ennek a kitüntetésnek az adományo­zását indokolta. Az ember a saját cselekedete megítélésé­ben nem illetékes, s ha önök így ítélik meg, az maga ki­tüntetés számomra. Ami a Szovjetuniót illeti, régen, amikor mint munkás a ka­pitalizmus viszonyai között öntudatra ébredtem, kezd­tem megérteni a Szovjetunió hatalmas, világtörténelmi szerepét. Ez a tiszteletem, becsületes értékelésem azóta szünet nélkül növekedett. Amikor én azt az utat jár­tam, hogy a magyar mun­kások és népünk tisztességes szolgálatára törekedtem, az mindig elválaszthatatlan volt számomra a Szovjetunió ba­rátságától. Végtelen meg­elégedésül szolgált számom­ra, hogy ma mind a­ nagy szovjet nép, mind a magyar nép közös úton, a szocializ­mus útján jár. Országainkat, népeinket megbonthatatlan barátság s növekvő, egyre szélesedő együttműködés köti össze. Én mindig úgy tudtam, hogy a mi népeinket sorsközösség kapcsolja össze: mennyiség­ben, jó időben, jó sorsban egyaránt A szocializmus építésének útja nem könnyű út, nehéz út. De népeink érdekeinek becsületes szolgálata más úton számomra elképzelhe­tetlen. Most, amikor még egyszer megköszönöm a magas ki­tüntetést, megbecsülést, fi­gyelmességüket, csak annyit mondhatok, hogy én ezután sem leszek hűtlen a magyar —szovjet barátsághoz, mert ezt a barátságot, ennek szolgálatát eszem és szívem nagyon mélyen diktálja. Most, hogy éppen Moszk­vában egy ilyen különleges alkalom adódik számomra, hogy átadták­ nekem ezt a kitüntetést, meg szeretném mondani, nagyon örülök ne­ki, küldöttségünk többi tag­jával együtt, hogy részesei lehetünk ennek a nagy tör­ténelmi eseménynek, a szov­jet állam fennállása, az ok­tóberi forradalom győzelme 70. évfordulójának. Szeret­ném hangsúlyozni, hogy a Szovjetunió párt és állami, vezetése népe jelenlegi irányvonalának végtelenül örülök. Ez az út nehézsé­gekkel jár. De a boldogulás egyedül reális útja. Törek­véseiket a legmelegebben üdvözöljük, s gondolom nem tévedünk, amikor azt mond­juk, hogy a magyar nép ugyanezen az úton jár. A valóságot reálisan nézve, a dolgokat néven nevezve, s a valódi feladatokhoz hozzá­­állva bízunk abban, hogy meg fogjuk oldani az út közben adódó igen nehéz feladatokat is. A magyar­­szovjet barátság és együtt­működés ebben segít ne­künk. Szívemből egészséget, tel­jes sikert kívánok önöknek, pártjuknak, országuknak. Még egyszer köszönöm. Csúcsvisszhangok A világ üdvözli a megállapodást Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár fontos fejle­ményként értékelte az újabb szovjet—amerikai csúcsta­lálkozó bejelentését. Pérez de Cuellar, aki magánjellegű lá­togatáson Párizsban tartóz­kodik, a francia tévének adott nyilatkozatában azt fejtegette, hogy a két nagy­hatalom nem oldhatja meg ugyan az összes nemzetközi problémát, ám igen sokat te­het azok megoldásáért. Ha a szovjetek és az amerikaiak megállapodnak atomrakétáik számának csökkentésében, akkor olyan légkör alakulhat ki, amelyben sokkal jobbak lesznek az én munkám fel­tételei is — vélekedett az ENSZ főtitkára. A nyugatnémet kormány örömmel fogadta a csúcsta­lálkozó hírét — mondta Friedhelm Ost. A bonni kor­mány szóvivője a nyugatné­met ZDF televíziónak nyilat­kozva hangsúlyozta: remél­jük, hogy a közepes hatótá­volságú rakéták leszerelésé­ről szóló szerződést hamaro­san újabbak követik. Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök üdvözölte a csúcstalálkozóról szóló meg­állapodást. Reméljük, hogy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozóján megál­lapodás születik a közepes hatótávolságú rakéták ma­radéktalan felszámolásáról, és haladást érnek el a hadá­szati támadó fegyverek mennyiségének csökkentésé­ben is — mondta újságírók előtt Tokióban. Üdvözölte a csúcstalálkozó hírét a brit külügyminiszté­rium szóvivője is. A francia külügyminiszté­rium a hadászati fegyverek jelentős csökkentésének óha­jával kapcsolta össze a szov­jet—amerikai csúcstalálkozó üdvözlését. „A francia ható­ságok — hangoztatja a nyi­latkozat — reményüket fe­jezik ki, hogy a közepes ha­tótávolságú rakéták leszere­léséről szóló szerződés várt aláírásán kívül ez a találkozó döntő haladást tesz lehetővé a szovjet és amerikai hadá­szati fegyverzetek 50 százalé­kos csökkentése felé is.” A francia nyilatkozat emlékez­tet, hogy ebben a csökkentés­ben Reagan elnök és Gorba­csov főtitkár már Reykja­­víkban elvileg megállapodott s ennek végrehajtása „most már világos elsőbbséget kell, hogy élvezzen” — fejeződik be a francia nyilatkozat. A NATO főtitkára szerint most már alá kell írni a szovjet—amerikai megálla­podást a közepes hatótávol­ságú rakéták felszámolásá­ról, de ettől még „nem ka­pott zöld fényt az európai nukleáris leszerelés”. Lord Carrington az amerikai Den­­verben mondott beszédében elismerte: ,,­Ha nem támo­gatnák a szovjet—amerikai megállapodást, vagy nem sikerülne azt ratifikálni, akkor igen nehéz volna a nyugat-európai kormányok­nak elhitetniük a közvéle­ménnyel, hogy az Atlanti Szövetség komolyan elkö­telezte magát a fegyverzet­­ellenőrzés reális célkitűzései mellett”. Ugyanakkor fel­hívta a figyelmet arra, hogy a megállapodással nem szűnt meg az Egyesült Államok „európai nukleáris elkötele­zettségének hitelessége”, hi­szen több mint négyezer amerikai nukleáris fegyver marad Európában. Sam Nunn amerikai de­mokratapárti szenátor, a szenátus hadügyi bizottságá­nak elnöke feltételes támo­gatásáról biztosította a szovjet—amerikai rakéta­megállapodás küszöbén álló aláírását. A feltételt abban jelölte meg, hogy „miként kezelik” a nyugati vezetők az Európában szerinte meg­levő szovjet fölényt a ha­gyományos fegyverzetek te­rén. A szenátor azt az aggo­dalmát hangoztatta, hogy az amerikai atomrakéták fel­számolása után az európai szövetségesek ki lennének té­ve a fölényben lévő hagyo­mányos szovjet erők veszé­lyének. Befejeződött a KKP kongresszusa Vasárnap délben ünnepé­lyes záróüléssel fejezte be munkáját a Kínai Kommu­nista Párt 13. kongresszu­sa, amelyen több mint 46 millió párttag képviseleté­ben 1959 küldött és meghí­vott delegátus vett részt. A nyilvános záróülést megelőzően tartották meg a kongresszus második tel­jes ülését, amely zárt aj­tók mögött zajlott le. Az ülés első napirendi pontja volt az új központi bizott­ság, a központi tanácsadó bizottság és a központi fe­gyelmi és ellenőrző bizott­ság titkos szavazással való megválasztása. A küldöttek tetszés szerint módosíthat­tak a szavazólapokon sze­replő jelöltlistákon, kihúz­hattak neveket és más ne­veket írhattak be a kihú­­zottak helyett. A küldöttek 175 teljes jo­gú tagot és 110 póttagot vá­lasztottak be a Kínai Kom­munista Párt új Központi Bizottságába. Az új köz­ponti tanácsadó bizottság 200 tagú, az új központi fe­gyelmi és ellenőrző bizott­ság pedig 69 tagú. A határozatok elfogadása után elhangzott zárszóban Csao Ce-jang kijelentette: az egész pártnak arra kell törekednie, hogy határo­zottan ültesse át a gyakor­latba a párt alapvető vo­nalát a szocializmus kez­deti szakaszáról, követke­zetesen hajtsa végre a kongresszuson elfogadott határozatokat, törekedjék a kijelölt feladatok valóra­­váltására és vezesse a kí­nai népet a folyamatos előrehaladásban a kínai jellegű szocializmus építé­sének útján. Csao Ce-jang köszönetét fejezte ki mindazoknak a politikai pártoknak és szervezeteknek, amelyek a világ különböző részeiből üdvözölték a 13. pártkong­resszust. A körülbelül fél órás záróülést az Internacionálé hangjaival fejezték be. : C­­ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 1987. NOVEMBER 2. HÉTFŐ Szovjetunió: a 70. évforduló (8.) A szovjet iparosítás A szovjetek V. össz-szövet­­ségi kongresszusa 1929-ben (május) jóváhagyta az opti­mális, ugyanakkor rendkívül feszített első ötéves tervet. A terv adatai lenyűgözőek voltak. Ipari nagyberuházá­sokra négyszer annyi össze­get terveztek, mint az előző évben. Kiemelt ütemű fej­lesztést írt elő a terv a ne­héziparban. Az első ötéves terv sok vi­tát váltott ki nemcsak a Szovjetunióban, hanem kül­földön is. Sokan bukását jó­solták, mert szerintük a még mindig „gyengélkedő” ország nem lesz képes elviselni a tervezett fejlesztési ütemet. A párt soraiban is felerősöd­tek az iparosítás ütemének lassítására, a hátország fel­zárkóztatására vonatkozó kö­vetelések. Ennek ellenére a másik álláspont győzött, és 1929 közepétől egyre több döntés született az amúgy is feszített terv feladatainak növeléséről. Gyakorlatilag ezzel azt akarták elérni, hogy az ötéves terv négy év alatt teljesüljön. Az 1929-es évet a kortársak a „nagy áttörés évének” nevezték. Ettől kez­dődően a gyors iparosítás valósággá vált. Az iparosítás a szovjet néptől óriási erőfeszítéseket és átmeneti lemondást igé­nyelt. A kapitalista országok iparosításának klasszikus példáival szemben — ame­lyek 100—200 évig tartottak és a gyarmatbirodalmak kincseire és külföldi kölcsö­nökre épültek — a Szovjet­unió kizárólag saját tartalé­kaira támaszkodhatott. Rend­kívül nehéz helyzetben volt az ország. Néhány tény: élelmiszerjegyek, alacsony fizetések, és abból is jelen­tős iparosítási kötvényjegy­zések, nehéz lakáshelyzet, földkunyhók, a barakkokban egy ágy már tisztességes la­kásnak számított. ..Az emberek hallatlanul nehéz körülmények között építették a gyárakat — írta ezekről az időkről Ilja Ehrenburg. — Azt hiszem, soha sehol senki így nem építkezett, és nem is fog épít­kezni.” Dolgoztak minden nehézség ellenére. Nemcsak önfeláldozásról, vagy öntu­datosságról volt szó. Az új társadalom építését meg­kezdve — az egyéni boldogu­lást jobb időkre hagyva — sokan nagyon hamar meg­értették, hogy a boldogságot már akkor megtalálták a tu­datos, magasra értékelt tár­sadalmi tevékenységben. Az emberek érezték, hogy szük­ség van rájuk — ez volt a fő forrása a lelkesedésnek. Az iparosítás során már 1930-ban megszűnt a munka­­nélküliség, és a szovjet ál­lamnak első ízben kellett megoldania a teljes foglal­koztatottság bonyolult szo­ciális-gazdasági problémáját. Az első ötéves tervidőszak­ban az ipari munkások szá­ma 5 millióval nőtt. A hely­zetet nehezítette, hogy több millió paraszt özönlött az iparba. A jobb helyekért jár­ták az országot, keresték a szóbeszédek alapján a job­ban fizető munkát. A mun­kaerő-vándorlás katasztrofá­lis méreteket öltött. Mély­pontra süllyedt a munkafe­gyelem. Rohamosan romlot­tak a gazdasági mutatók. Az új dolgozóknak az ipari kul­túrával történő megismerte­tése bonyolult és időigényes feladat volt. Ha figyelembe vesszük, hogy ugyanakkor nagy hiány volt mérnökök­ben, műszakiakban, tapasz­talt, kezdeményező gazdasági szakemberekben, akkor már érthetőbbé válik, hogy miért kellett ebben az időszakban bevezetni az utasításos jelle­gű gazdaságirányítást. Az ország minden rendel­kezésre álló erejét alávetni egy célnak: ez a szigorú kö­vetelmény mély nyomot ha­gyott a­­ szovjet társadalom életében. A tartalékoknak a kiemelt fejlesztési irányokra történő centralizálása és koncentrálása elősegítette a szigorúan központosított gaz­dasági mechanizmus kiala­kulását és megerősödését, az adminisztratív irányítási módszerek előtérbe kerülését a gazdasági módszerek kárá­ra. A vezetők között ekkor született meg az a típus, amelyet „pártparancsnok­nak” neveztek, és akiknek a fő munkastílusát az admi­nisztráció jelentette. Más hi­bák is jelentkeztek. A sztáli­ni személyi kultusz törvényi sértései a 30-as években, amelynek következtében az ipar tudományos-műszaki és szervező kádereinek egy ré­szét elvesztette. Az iparosítás helyzete bi­zonyította, hogy a roham­, tempó, az baráti módszerek nem vezetnek eredményre ott, ahol új technika elsajá­tításáról, a minőség és mun­katermelékenység javításá­nak problémáiról van szó A lelkesedést szakmai tudással és hozzáértéssel párosítani — ebben foglalható össze a második ötéves tervidőszak (1933—1937.) feladatainak lé­nyege. Komolyan hozzá kel­lett fogni a káderképzéshez, és szakítani kellett a szociá­lis szféra elhanyagolásának gyakorlatával is. A második ötéves terv éveiben a városi munkásosztály életszínvona­la jelentősen javult, amely­nek bizonyítéka többek kö­zött, hogy 1935­-ben eltöröl­ték a jegyrendszert, és az öt év alatt több mint két és fél­szeresére nőtt a lakossági fogyasztás. 1935-ben az ipar előtt ko­moly feladat állt. Át kellett térni a normarendszer új formáira. Ennek az intézke­dés-sorozatnak a sikeres megvalósításától nagyon sok minden függött, mindenek­előtt a munkatermelékenység növelése, továbbá az előző időszakban létrehozott gaz­dasági potenciál hatéko­nyabb kihasználása. Először ezt a problémát a régi mód­szerekkel akarták megolda­ni. Utasítást adtak ki, hogy meghatározott határidőre át kell térni az új normák al­kalmazására. A helyszínen azonban ezt az utasítást nem sikerült végrehajtani. Hol és mennyivel kell emelni a normát? Ezekre a kérdések­re a termelés lehetőségeit legjobban ismerő munkások aktív segítsége nélkül lehe­tetlen volt válaszolni. Ebben a helyzetben született meg a­ sztahanovista mozgalom. 1935 második felében Alek­­szej Sztahanov donyecki bá­nyász tizennégyszeres terv­túlteljesítésének hatására az egész országban újabb és újabb munkahelyi rekordok születtek. Egyre szélesebb körben kezdték alkalmazni a munka erkölcsi és anyagi elismeré­sének módszereit. Megszün­tették a korábbi felső kere­seti határokat, amelyeknél a munkás többet nem kereshe­tett. A 30-as évek második felében a sztahanovisták gyakorlatilag nemzeti hősök­nek számítottak. Képeik dí­szítették az utcákat, az ün­nepi felvonulásokat. Ilyen körülmények között hihetet­len gyorsan nőtt a dolgozók önbizalma, új, nagyobb ered­mények elérésére törekedtek. A sztahanovista mozgalom tapasztalatai sem mindig azonos értékűek. Már ezek­ben az években kiderült, hogy hibás felfogás egyes dolgozókat kiemelkedő re­kordok elérésére orientálni Ki kellett alakítani a megfe­lelő munkaritmust, szorosab­bá kellett tenni egyes mun­kafolyamatok kapcsolatát. A tény azonban tény maradt. A sztahanovista mozgalom segítségével sikerült az ipart az új normákra átállítani, ezzel jelentősen növelni a termelékenységet, és az elő­zőnél jobb eredményekkel zárni a második ötéves ter­vet. A sztahanovista mozga­lom tapasztalatainak jelen­tősége más akkori kezdemé­nyezésekhez hasonlóan nem­ csak a munkarekordokban van. Ezek bizonyították, hogy sikerre csak akkor lehet számítani, ha sikerül bevon­ni a dolgozókat és megte­remtik az emberi alkotó erők realizálásához szükséges fel­tételeket. A háború előtti három nem teljes ötéves tervidő­­­szakban (1928—41) felépült kilencezer­­ iparvállalat és egy sor új, fontos gazdasági ágazat született. Új gyárak jelentek meg, a régiek pe­dig jelentősen bővítették kapacitásukat. Ide tartozik az energetikai és kohászati gépgyártás, továbbá szer­számgépek, gépkocsik, trak­torok, repülőgépek, villa­mosmozdonyok, gőzmozdo­nyok, út- és építőipari és mezőgazdasági gépek, villa­­mosberendezések és műsze­rek gyártása. Az ipar brut­tó termelése 1940­-ben az 1913-as évhez viszonyítva 7,7-szeresére nőtt. Ezen be­lül a nehézipar kulcságaza­tában — a gépgyártásban és a fémfeldolgozásban har­mincszorosára. A Szovjet­unió az USA mögött a máso­dik helyre zárkózott fel az ipari fejlettségben. Oleg Hlevnyjuk APN—KS Az ipar egyik büszkesége volt traktorgyár a sztálingrádi (ma volgográdi)

Next