Fejér Megyei Hírlap, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-01 / 286. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1988.­­DECEMBER 1. CSÜTÖRTÖK Gazdaság- és társadalompolitika Küldöttek az országos szakszervezeti értekezletre A december 2-án kezdődő országos szakszervezeti értekezleten a szakmák, az ágazatok képviseletében Fejér megyéből 15 küldött vesz részt. Közülük hármat mutatunk be, véleményeik már jelzik, az országos értekezleten sokszínű vita várható. Egységes fellépéssel Munkaköre olyan, hogy ismeri az egész gyárat, az ott dolgozókat, s nemcsak a saját, hanem valamennyi terület eredményeit és Per­sze gondjait. Az üzemfenn­tartás üzemzavar-elhárítá­sának vezetője, amit akár jelképesnek is felfoghatunk — hiszen szakszervezeti be­osztásánál fogva is egyfajta ,,zavarelhárítás”, problé­mamegoldás kell, hogy ve­zérelje. Grell József, az Ikarus Móri Alkatrészgyár Leány­­vállalat művezetője, az üzemfenntartás szakszer­vezeti főbizalmija. Három éve választották meg, s társadalmi megbízatásában 200 dolgozó tartozik hozzá. De, mint már utaltam rá, ismeri, ismernie kell a gyá­ri kollektívát, sőt, a nagy­­vállalat gondjait, problémá­it is. Nemcsak a ,,kötelező illendőség” mondatja vele: úgy véli, a leányvállalat kedvezőbb helyzetben van, bizakodóak itt az emberek. Talán, mert sikeres erőfe­szítéseket tettek a több lá­bon állásra megkeresve minden eredménnyel ke­csegtető piaci lehetőséget. Részt vett a vasasszak­szervezet legutóbbi ülésén. A szerkezetváltás az ehhez az ágazathoz tartozó válla­latokat érinti a legjobban, itt a legnagyobb az ipari munkásság száma. A vasa­sok azt szeretnék, ha a kor­szerűsítést úgy tudnák megoldani, minél kevesebb lenne az állástalanok szá­ma, akár átirányítással vagy átképzéssel segítve az elhelyezkedést. Pénteken kezdődik, Bu­dapesten az országos szak­­szervezeti tanácskozás, amelyen küldöttként vesz részt. Bízik benne, hogy tudnak újítani, s olyan fel­adatokkal bízzák meg az országos vezetést, amely se­gíti a tagság, a szervezett dolgozók érdekeit. Határo­zottabb fellépést igényel, mert az áremelések, a sze­mélyi jövedelemadó és az elmaradt bérreform kap­csán sok és jogos kritika ér­te a szakszervezetet. Ugyan­ez vonatkozik a tényleges érdekvédelemre, képviselet­re, melyet szintén meglehe­tősen sok kifogás ért. Nem értenek, nem érthetnek egyet a szakszervezeti jogo­sultságok szűkítésére irá­nyuló törekvésekkel. Hatá­rozott, kemény kiállásra van szükség ezügyben, de — Grell József szerint — mindenek előtt egységes fellépésre. Úgy véli, a szét­tagoltság nem vezethet eredményre, ma mindennél inkább az együttes, közös, összefogott szakszervezeti tevékenység hozhat sikert. A rétegszakszervezetektől sokat várnak Az első ilyen nagyszabá­sú tanácskozás lesz, ame­lyen Gantnerné Halmai Ju­dit küldöttként vesz részt, mint a Korona Kereskedel­mi Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára. „ Nem szeretek sehol felkészületlenül ülni, így az országos konferenciára ki­adott anyagokat is átta­nulmányoztam. Ha nem ha­ragszik, erre a beszélgetés­re is készültem — veszi elő a jegyzeteit, így a kérdés, ha szót kapna, mely témákat érin­tené elsősorban­, nem érte váratlanul. — Nem szándékozom szólásra jelentkezni, de azért néhány általam, és a munkatársaim által fontos­nak tartott témát leje­gyeztem.­­ A kereskedelemben nagy és örökzöld téma a bérek, a keresetek alakulá­sa. A szervezett dolgozók többsége elégedetlen. Ezen a területen több mint­ húsz éve nem volt központi bér­fejlesztés. A kereskedelem­ben dolgozók körülbelül 50-60 százaléka — ez orszá­gos adat — nem fizet sze­mélyi jövedelemadót, olyan alacsony a fizetése. A háló­zati fizikai munka — az eladók tartoznak ide — megerőltető, és jelentős idegi megterheléssel is jár, hiszen a vásárlók mérge a pultok előtt, az eladóknál csapódik le. — Szintén országos gond a munkaerő-vándorlás. Nagyon sokan — szakkép­zett kereskedők — hagyják el a pályát az előbbiekben említettek, a munkaidő­beosztás, a nehezen kivehe­tő szabadnapok miatt. A Korona évekkel ezelőtt alapot létesített, segíteni akarták a fiatalok lakáshoz jutását.­­ Nemrégiben létrehoz­ták a központi alapot, amelybe természetesen a vállalatnak is fizetni kell. Egyelőre nem világos, ho­gyan, mi módon jut majd vissza ebből a pénzből az egyes cégekhez. A másik kiragadott példám az üdü­lési rendszer megújítása. A kedvezményes üdültetés megváltozása azokat sújtja, akiknek a legnagyobb szükségük lenne erre a szo­ciális juttatásra. Igaz, a vállalat adhat — jutalom formájában — hozzájáru­lást, ám az összeg személyi jövedelemadó köteles ... A KPVDSZ-en belül megalakultak a rétegszak­szervezetek, remélhetőleg ezek működésével jobban érvényesülnek majd a ré­tegérdekek, a valódi érdek­­védelem, érdekképviselet, k. k. Harcosabb érdekképviseletet Egyszerűen berendezett szoba, az íróasztal iratok­kal megrakva, a falon egy kombájn műszaki rajza. A Csákvári Állami Gazdaság szakszervezeti bizottságá­nak titkára itt dolgozik, ha a szakszervezeti ügyeket intézi. A fiatalos, negyven év körüli Schmek Ferenc a beszélgetésünk elején le­szögezi: — Ez a kép azért van a falon, hogy tudjam honnan jöttem. — Mindig emberekkel foglalkoztam, így ismerem a gondjaikat problémáikat. Most rossz az emberek hangulata. Sok észrevétel, kritika éri a mozgalmun­kat, néha olyan is, ami, mondjuk a pártra tartoz­na. Az emberek nem hang­zatos szavakat, látványos nyilatkozatokat várnak, hanem azt, hogy az elvég­zett munkáért tisztességes munkabért kapjanak és őszintén, nyáran szóljanak hozzájuk, az őket érintő minden kérdésről. A törek­­véseink erre irányulnak, de vajon mennyi ideig tart, míg idáig eljutunk? — tár­ja szét karját a titkár. Az országos értekezletős nagy várakozás előzi meg. Az várható, hogy értékelni fogják az eddigi tevékeny­séget, feltárják a hibákat, valamint felkészülnek a kongresszusra. A titkár bi­zakodó, hiszi, hogy a múlt tapasztalataiból tanulva, sokkal harcosabb, markán­sabb szakszervezeti érdek­­képviselet formálódik, bár ennek nincsenek még meg a jogi garanciái. A Csákvári Állami Gaz­daságban — a titkár el­mondása szerint — sok olyan feladatot már meg­oldottak mikrokörnyeze­­tükben, amit az országban megtenni készülnek. Azért itt is vannak problémák. Elsősorban az idős nyug­díjasok helyzete aggasztja Schmek Ferencet. — Lelkiző alkat­­ vagyok. Ebből következik, hogy ne­hezen viselem el a mező­­gazdasági nyugdíjasok ne­héz helyzetét. Hiába próbál a szakszervezet segélyt ad­ni, ez csak átmeneti megol­dás. Arról még nem is szól­tam — teszi hozzá —, hogy abból a kevésből is levon­ják az adót. Ilyenkor fáj a szívem, és megkeseredik számban a falat. Talán ezt lenne érdemes szóvá tenni az országos értekezleten. Üzen a főváros Egy politikai tanácskozásnak nemcsak a témája, a megvitatott kérdések fajsúlya ad­ja meg a jelentőségét. Van az ilyen tanács­kozásoknak eztmagát gerjesztő — vagy ép­pen fagyos közönybe fullasztó — hangulati hatása is. A fővárosi kommunisták aktíva­értekezletén elhangzottakat a lapokból, a rádióból, a televízióból megismerhették ol­vasóink. Az elhangzottakról lehet tovább gondolkodni, vitatkozni, hiszen a szövegek visszalapozhatók. A hangulati hatás azon­ban egyszeri és megismételhetetlen, ám — s ezt reméli a résztvevő tudósító — ez is tovább gyűrűzhet a kommunisták közössé­gének érzelmi hullámhosszán. Lehet az ország legnagyobb befogadóké­pességű helyiségéről azt mondani, hogy a meghittség és az otthonosság légkörét árasztja? Az ott lévők nagy többsége ezen a délutánon így érezte. Nemcsak azért, mert régi harcostársak találkoztak, hiszen a je­lenlévők nagyobb része már nem „régi” és nehezen illik rájuk a „harcos”-társ jelzője is Ők az elmúlt évtizedekben léptek be a pártba, ritkán élték meg, hogy közösség­ként demonstrálják elvi elkötelezettségü­ket, politikai céljaikat. Ez a generáció ab­ban az­ időben került a párt soraiba — a főtitkárt idézem —, amikor sok minden lett fontos, de legkevésbé az ember, akinek a gondolataival, szellemiségével törődni kel­lett volna. Most tapasztalhatták az aktívaértekezlet hangulatában is azt, amit a főtitkár érvelő, meggyőző — ne óvakodjunk a jelzőtől — agitatív erejű előadásában is kifejtett. A kollektivizmus, mondta, a szocialista moz­galom egyik legértékesebb hagyománya. De csak abban az esetben válik napjainkban is értelmessé ez a hagyomány, ha a kom­munista közösségek világosan megfogalma­zott célok megvalósítására szövetkeznek. Ezt az igényt szolgálta az aktívaértekezlet. A főtitkár előadása arról kívánta meg­győzni a kommunistákat, hogy mo­st van elegendő tennivaló — és viszont­ az ország előtt álló feladatok csak az ő közreműködé­sükkel oldhatók meg. Kérdezhetik, mikor nem mondtak ilyene­ket az elmúlt évtizedekben a párt vezetői? Mondták. Ám — még ha vállalja is a múlt­ját — ez már nem az a párt, amelyben az ilyen szavak csak rutinból hangzottak el. Miért hallgat ma a párt több százezres serege? Miért nem tudnak ma a kommunis­ták aktív politikai életet teremteni saját szervezeteikben és környezetükben? A fő­titkár válasza: mert elszakadtak a valóság­ problémáitól. De nem azért, mert az embe­rek lettek mások, váltak közönyössé a nem­zeti sorskérdések, a szocializmus céljai iránt. A közeg változott meg, amelyben ma élnek és a problémák mások, mint tegnap, vagy tegnapelőtt. A pártvezetés mulasztása, hogy ezt nem ismerte fel időben. Az aktívaértekezlet hangulati elemeiről beszélek. Nos, jóleső érzéssel vették tudo­másul a jelenlévők, hogy ezúttal nem a ko­rábban oly sokat ismételt, de igazán végig nem gondolt noszogatást kellett meghall­gatniuk: legyenek aktívabbak, tevékenyeb­bek. Ehelyett értelmes helyzetmagyarázatot kaptak, a politikai élet legkényesebb kérdé­seire alapos válaszokat, világos állásfogla­lást. Majd pontos megfogalmazását annak is, mit kell tenni itt és most a kommunis­táknak. Mi a kommunisták feladata ma? A főtit­kár így válaszolt erre: mindenekelőtt véde­ni a szocializmust, kiállni a politika mellett úgy, hogy alkot, tesz, cselekszik az ország érdekében. Visszautasítani a demagógiát, a konjunktúra-lovagokat, a bürokratákat, akik most a megújulás aktuális jelszavát sajátítják ki, hogy a régi kiváltságaikat hit­­bizományként megőrizzék. Ez ma a párttagok dolga. De mindezek érdekében csak akkor lesznek képesek be­folyásolni másokat — hiszen a parancsolga­tás végképp kiselejtezendő a kommunisták eszköztárából­­, ha minden egyes párttag politikai személyiséggé válik. Ha a párt elemi sejtjei, a pártszervezetek olyan kö­zösségekké válnak, amelyek után vágynak az emberek, amelyekben jó érzés jelen len­ni. Úgy is fogalmazhatjuk, tisztább, embe­ribb viszonyok kellenek a pártmozgalom­ban is. Kommunista politikushoz méltó felelős­ségtudattal fogalmazott Grósz Károly: Gaz­dasági struktúraváltást demokratikus mó­don még sehol sem sikerült megvalósítani. Ez eddig csak a diktatúra eszközeivel sike­rült. Mi mégis a demokratikus utat válasz­tottuk, mert a politikai struktúra korszerű­sítése is kényszerű adósságként jelenik meg közéletünkben. Ha e feladatot sikerült megoldanunk, az, utókor megállapítja, hogy n­agy tettet hajtottunk végre. De ha nem tudjuk megoldani, belebukik a párt, de be­lebukik az ország is. Az aktívaértekezlet végén az elnök elkö­szönt és felszólította a résztvevőket: énekel­jük el az Internacionálét. Kissé meglepőd­tek az emberek. Elszoktunk ettől is. Sokan már meg sem tanulták. Ezért kezdetben csak a kísérőzene szólt a hangszórókból. Aztán előbb tétován, majd egyre határozot­tabban a szöveg is felhangzott. Ezzel a han­gulattal indultak haza kedden este a buda­pesti kommunisták. V. J. 3. OLDAL „Mi lesz veled, háztáji sertéságazat?” Hizlalni ma már nem nagy üzlet — Úgy tudom, van a nagy­községben egy jelentős ser­téstenyésztő szakcsoport.. . — kezdem a tudakozódást Polgárdiban, a gabonaforgal­­mi tápkeverőjének irodájá­ban. — Hát, a jelentős az túl­zás, de van. Két éve alakult újrá. Az elnök Wéber Gyulá­­né, az áfész felvásárló ki­­rendeltség vezetője — igazít útba Simon Zsuzsa, a keve­rőüzem vezetője. Korábban már megvolt az említett sertés- és nyúlte­­nyésztő szakcsoport, de a volt elnök körül anyagi visz­­szaélésekről kezdtek beszélni. (Lapunk annak idején fog­lalkozott vele.) Erről ma már nem szívesen beszél, senki, meg aztán nem is tudják pontosan, mi volt a gond — tudom meg néhány szakcso­porti tagtól, hiszen nagyrészt a régi­­tagokból alakult az új közösség is. Wéber Gyuláné apró iro­dájában várja a vevőket, mert ilyenkor leginkább elad és nem vásárol. Ketten is ér­keznek félóra alatt, nyúltá­­pot visznek, mázsáját 363 fo­rintért. Megtudom, hogy míg ta­valy májustól év végéig 922 hízót adott le a szakcsoport, az idén egész évben eddig csak kilencszázat, s ehhez már nem sok jön hozzá az év végéig hiszen karácsony előtt megkezdődnek a saját vágások a családoknál. — Mi az oka a visszaesés­nek? — Szerintem elsősorban az alacsony felvásárlási árak, a tápok drágulása, meg aztán a tápok minőségének a romlá­sa — magyarázza a szakcso­port elnöke, aki maga is le­adott idén 25 hízót. — Eddig meghízlalták a disznókat 100 kilósra hat hónap alatt, ma már hét-nyolc hónapra toló­dik ki a hizlalási idő, pa­naszkodnak sokan a GMV táposó eltérő minőségére. Megtudom, hogy a konku­rencia is nagy a sertésfron­ton, a polgárdi és fülei tsz is vásárol fel a háztájiból hí­zót, kissé jobb áron, mint az áfész. Ezért sokan kiléptek a szakcsoportból, hogy szaba­don értékesíthessék a hízói­kat. A nyúlnál még rosszabb a helyzet, az idén csak 1800- at tudtak felvásárolni a szak­csoport tagjaitól, a tavalyi 2500-zal szemben.­­ Volt, hogy a Tózker a saját vágóhídjára szedett ösz­­sze tavaly vágónyulat, és 15 forinttal a mi áraink fölé tudtak menni decemberben is, persze, aki tudta, hozzá­juk vitte — emlékezik Wé­­berné. — Akkor mi a szakcsoport­tagoknak az előnye az egyéb áfész-t­agokkal szemben? — Szinte semmi. Annyi, hogy év végén a nyúlhús le­adott kilójáért 50 fillért kap­nak vissza, a leadott serté­senként pedig 25 forintot ez azonban nem elég ösztönző. Az elnök szavait erősíti meg a Kossuth utcában Ban­kó Gyula szakcsoporti tag és felesége is. Kapásból mond­ják, hogy nem éri meg ma már a hizlalás, míg koráb­ban a munkabért­ nem szá­molva — 500 forint tiszta nyereség képződött egy-egy eladott hízó után, ma már ez az összeg csupán 200—300 fo­rint körül mozog. — Tudjuk, hogy január 1- jétől emelik a felvásárlási árakat, de nem olyan mér­tékben, hogy lépést tartaná­nak a tápok árdrágulásával, mely idén kétszer is előfor­dult, és januártól újra vár­ható — mondta Bankó G­yu­­láné. Mi idén harminchatra szerződtünk, jövőre ugyan­csak meggondoljuk, hogyan lesz, de ennél biztosan ke­vesebbet hizlalunk. Úgy próbálnak takarékos­kodni a táppal, hogy az árpa­dalához maguk teszik hozzá a koncerttrátumot, nem vásá­rolnak kész, ámde drágább keveréktakarmány is Hasonlóan vélekedik Ban­kóné sógornője, s az idén a legtöbb hízó leadására szer­ződött Fűrész Ferencék. A vélemények elgondolkod­tatóak. Hazánkban a sertés­hús 40 százalékát háztáji és kisegítő gazdaságokban állít­ják­ elő. Mi lesz, ha ennek a fele kiesik, nem csinálják to­vább, és levágják a tenyész­­kocákat is? Bankóék pár éve még 62 hízót adtak le, idén csak 36-ot. A tendencia nem­csak Polgárdiban mutat csökkenést. — A szakcsoport léte azért még nem forog veszélyben? — kérdem a felvásárlótól és egyben az elnöktől. — Azé nem, csak az enyém... — mosolyog fa­nyarul Wéberné. — Nincs alapfizetésem, hanem a fel­vásárolt termékektől függ a jövedelmem. A felvásárlói ár növekedése maga után vonja a fogyasztói áremelést is. Se­baj, majd levágjuk a disznó­kat, veszünk egy nagy hűtő­ládát, és egy jó darabig nem kell a henteshez menni hú­sért! Gabnai Gábor

Next