Fejér Megyei Hírlap, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-01 / 77. szám
I Gazdaság- és társadalompolitika 1 Bonyodalmak egy megrendelés körül Hívatlanul jött a szerelő? A városkörnyéki településeken sincs mindenütt vezetékes ivóvíz, szennyvízcsatorna, a gázvezetékről pedig sok helyen csak álmodnak. A közműveket korábban „ajándékba” adták, most fizetni kell érte. Ennek útja-módja változik, ugyanúgy az ára is. Gáz az utcában A történetünk rendhagyó. A seregélyes szőlőhegyi lakos, Sinka István befizette a közműfejlesztési hozzájárulást, majd megrendelte a gázbevezetés belső szerelési munkáit. A vezetékek, fűtőberendezések beszerelése után jöttek a bonyodalmak. — Magam sem értem, hogy történt. Megrendeltem a munkát, de mások jöttek elvégezni Bánnám is én, hogy mi a kivitelező neve, csak ne kerülne ilyen sokba. A szomszédomnál harmadannyiért csinálták meg, s el is felejtették az egészet. Az ügy, mint egy rossz álom, még mindig nyomaszt. Kénytelen voltam elindulni az igazam megkeresésére — fűzi a szavakat egymásba, s közben tanácstalan, kit is hívjon segítségül, igazának bizonyítására. A számla rendezetlen A tavaly ősz óta tartó vita még mindig tart. A munkálatok befejezése után, majdnem karácsonyi ajándékként, december 22-én az Épgépszer Kisszövetkezet elnökhelyettese, Tóka Tibor adta át a számlát. A 31 ezer 953 forintos végösszeg ellen Sinka Istvánnak kifogása volt, és hivatkozott a szomszédjára. A második számla már 24 ezer 106 forintról szólt de a tulajdonos ezt sem fogadta el. Panaszbejelentésre elkészült harmadik számlán „már” 23 ezer 809 forint szerepelt. A csökkentett számlát sem akarja kifizetni Sinka úr, mert szerinte nem a szövetkezetünknek adott megbízást a kivitelezésre. A belső szerelések alatt nem volt kifogása, sőt a műszaki átadásnál sem. A család is segítségünkre volt a munkálatok ideje alatt. Most a megrendelés hiányára hivatkozik — panaszolja az elnökhelyettes, majd hozzáfűzi: mi a lehető legkorrektebbül jártunk el. A munkálatok megrendeléséhez szükséges a lakás címe, az elvégzendő munka mennyiségére, minőségére vonatkozó kívánalom, a lakás tulajdonosának hozzájárulása, hiszen ezek nélkül nem végezhető kivitelezés. Az érem másik oldala Az természetes, hogy egészen másként látja a munka „megrendelője” a vele történteket, és másként a kisszövetkezet munkatársa. A legilletékesebbe, aki a munkát „felvette”, aki a szerelési idő alatt a dolgozókat ellenőrizte és aki a munkát átadta a lakás tulajdonosának, vagyis Tóka Tibor elnökhelyettes. — Nagyon sajnálom, de a több kilóra duzzadt aktában nem lehet megtalálni az írásos megrendelőt. Az is igaz, hogy az árajánlat mind a négy példánya is itt van, mert ottjártamkor a további megrendelések miatt „érvényét” vesztette az árkalkuláció. A szóbeli megrendelés is megrendelés, de itt ennél többről van szó — állapítja meg az elnökhelyettes. A tavaly októberben alakult szövetkezet az egyik seregélyes szőlőhegyi lakótól, Oláh Jánostól kapta meg a tervdokumentációt, több mint tíz lakásra, köztük Sinkáékét is. A munkálatok megkezdését mindenütt örömmel fogadták. Sinkáéknak sem volt kifogásuk. A számla ellen annál inkább. — A kiadott számlákat felülvizsgáltuk, mivel az egyik tételt aránytalanul magasnak tartottuk azt mérsékeltük. Így lett kevesebb a végösszeg, de Sinka úr ezt sem akarta átvenni tőlem, mondván, még mindig magas összeget állapítottunk meg. Az is tény, hogy ekkor már panaszbejelentése ,,folyamatban” volt — fűzte hozzá Tóka Tibor. A tanács is közbeszólt A panaszbejelentés nem múlt el nyomtalanul. A Fejér Megyei Tanács V. B. ipari osztálya vizsgálatot indított a szövetkezetnél. Megállapításait határozatban „közölte”. —■ Mindez februárban történt. A számlánkat további 297 forinttal csökkentettük. A saját kezdeményezésű változások és a tanácsi felmérések után elkészített számla az előírásoknak megfelelő — jelentette ki az elnökhelyettes. A szövetkezet elnöke, Kállai Dezső szerint a tavaly használt rezsiórabérrel talán a legolcsóbban dolgozó kivitelezők közé tartoztak. Mindezek ellenére Sinka István továbbra sem egyenlíti ki a számláját, arra hivatkozva, hogy ő nem rendelte meg a munkát a szövetkezettől. A kért nyilatkozatot sem írta alá, miszerint „A családi házam gázszerelésének tárgyában az Épgépszer Kisszövetkezet számomra végzett munkáját a módosított számlaértékkel elfogadom. A fentiek alapján követelésem a kisszövetkezet felé nincs”. A sokat átkozott bürokrácia hány esetben kerékkötője a gyors és megfelelő ügyintézésnek! Itt azonban az ellenkezője történt. Nincs papír, nincs aláírás a szerelési munkák megrendelésére, holott az már el is végeztetett. A következmény: gáz van, a fizetség nincs. Orbán Zoltán Milliók közcélra Mai mecénás A tavaly év elején közzétett nem hivatalos szövetkezeti „toplistán” óriási előnnyel végzett az első helyen a székesfehérvári Albacomp Számítástechnikai Kisszövetkezet. Nem változott a helyzet idén sem, legfeljebb annyiban, hogy nem készült ilyen jellegű rangsorolás. A szövetkezet több mint 700 millió forintos árbevétele és ezzel arányos jelentős nyeresége azonban többek fantáziáját „megmozgatta”. Fantáziát láttak ugyanis abban, hogy a nyereségből úgymond „részesedjenek”. A kisszövetkezetet azonban nem kellett „pumpolni”, közgyűlésük elfogadta, hogy a nyereség egy részét a „városi költségvetési keret” mintegy bővítésére fordítják. Ezért döntöttek például úgy, hogy egymillió forintot adnak a megyei kórháznak az új szívvizsgáló készülék beszerzésére és várhatóan egy, illetve kétmillió forintot adnak szintén a kórháznak egy NSZK-ból származó traumatológiai műtőasztal megvásárlására. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskola kollégiumának mintegy 200 ezer forintot érő számítógépet adtak és 400 ezer forinttal támogatják a székesfehérvári Vörösmarty Színház ősszel színre kerülő produkcióját, a Játék a sötétben című darabot. Tavaly hozták létre azt az egymillió forintos alapítványt, melynek évenkénti 13 százalékos kamatából az iskola két tanára és öt diákja részesülhet. A kérdésre, hogy miért ilyen adakozók, Minárovits János elnök elmondta, hogy minden értelmes célra hajlandók áldozni, mégpedig hátsó gondolatok nélkül, az adóból ugyanis, csak a közcélú adakozás vonható le és még nem dőlt el, hogy a kórháznak juttatott pénz annak minősül-e? *p. a. A szellemi kapacitás záloga a továbblépésnek (Folytatás az 1. oldalról) közé tartozik, mely sikerágazatnak könyvelhető el az utóbbi évtizedekben. Azért, mert helyreállt a bizalom a párt és a parasztság között a tsz-szervezések nem mindig lenini jelszavak jegyében történt gyakorlata óta. Az egyén és a kiscsoport érdekeinek szem előtt tartása ma is egy perspektivikusan ideális szerveződési forma, ellentétben azzal a korábbi felfogással, mely szerint a szövetkezetek alsóbbrendű egységek az állami gazdasági formánál. Fontos — mondta —, hogy a mezőgazdasági jövedelmek a piactól, és ne a költségvetésből származzanak, ennek első lépéseként került bevezetésre az állami támogatások megvonása, s az árakba való beépítése. Rámutatott, hogy az agrártudományi egyesületben tevékenykedők szellemi kapacitása egyik garanciája lehet az előbbre lépésnek. Barta László, Fejér megye MÉM „összekötője” a tárca megújítási szándékait sorolta el, majd dr. Dimény Imre foglalta össze a vitát, mely a MAB ügyvezető elnöksége döntése szerint az utolsó volt ebben a sorozatban. G. G. Az egészségre is figyelni kell! Nehéz elhelyezkedni Az év elejéhez képest nem sokat változott a helyzet a megyei tanács munkaügyi, szolgáltató irodájában. Sok az érdeklődő, elhelyezkedéséhez segítséget kérő ember, s bár nagy az álláshelyek száma, március 30-án mégis 715 elhelyezedendőt tartottak nyilván. Közülük 626 már munkanélkülinek számít: 55-en nem fizikai munkások, 119-en szakmunkások, a többiek segéd-, illetve betanított munkások. 340-en már hat hónapnál régebben tartoznak a munkanélküliek közé. Február 28-án még csak 644 elhelyezendő szerepelt a nyilvántartásban, és 560 munkanélküli, akik közül 316 volt hat hónapnál régebben ebben a kategóriában. Ugyanakkor csökken a felkínált álláshelyek száma: egy hónappal korábban még 3909 volt, tegnap már csak 3822 munkahely állt üresen. Figyelemreméltó, hogy a vállalatok egyre gondosabban választják ki leendő alkalmazottaikat, felértékelődik tehát a több szakma ismerete, a kevés előző munkahely, a büntetlen előélet , és nem utolsósorban a jó egészségi állapot! Míg az állást keresők között a segédmunkások vannak a legtöbben, közülük keresik a legkevesebbet: 356-ot. A legnagyobb a kereslet a szakmunkások iránt: őket 1673 munkahely várja. Igen ám, csakhogy a munkahelyek nem mindig ott vannak, ahol az állást keresők, hol a munkaidőbeosztás, hol a munka nehézsége nem felel meg valamelyik félnek hol pedig a megfelelő szakértelem hiányzik. A legfrissebb adatok szerint a legtöbb üres állás az iparban van: 1941, a második helyen a közlekedés és a hírközlés áll, 926 hellyel. GÁZSZIVÁrgást JELZŐ KÉSZÜLÉK. Napjainkban sajnos gyakran hallani gázrobbanásokról. Ezek megelőzésére fejlesztették ki a Villamosipari Kutató Intézetben azt a levegőszennyezés-jelző berendezést, mely érzékelni képes a háztartásokban előforduló valamennyi gázfajta szivárgását, szénmonoxidot, valamint sokféle vegyianyag párolgásából, gőzöléséből eredő levegőszennyezést. A már kereskedelmi forgalomban is kapható készülék fokozatos hang- és fényjelzéssel jelzi a veszélyt tulajdonosainak Az Intertourist olcsóbb Az Intertourist boltokban április 5-étől minden számla értékéből 5 százalékot — a fizetéshez használt valutában — azonnal visszatérítenek a vásárlóknak. A Csemege Kereskedelmi Vállalathoz tartozó valutás üzlethálózat vezetői úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt arra a plusz haszonra, ami a forint 5 százalékos leértékeléséből származik. Ez az intézkedés érinti a cég valamennyi, mintegy 4500 cikkcsoportját. Tehát bármilyen árut, bármilyen értékben vásárol az Intertourist boltokban valaki, a pénztárgép automatikusan levonja a számla összegéből az 5 százalékot. KUPAK Olvastam, hogy egyesült államokbeli tudósok szobahőmérsékleten egyesítettek hidrogén-atommagokat. Eddig csak tömegpusztító fegyverekben, óriási hőfokon sikerült ez! A magfúziós erőművek régi álmai a fizikusoknak és az energetikusoknak: a maghasadáson alapuló atomerőművek ugyanis drága nyersanyaggal, kis hatásfokkal, és sokáig életveszélyes hulladékkal dolgoznak. Ha a mostani hír igaznak, a kísérlet eredménye pedig a gyakorlatban akalmazhatónak bizonyul, akkor a felfedezés jelentősége felmérhetetlen: energiaínságos világunkban ■’Iti korszak kezdődik. Mindez kupakcsavargatás közben jutott eszembe. Egy üveg tonik kupakját próbáltam lecsavarni. Első kísérlet, második kísérlet, harmadik.. . Nem folytatom: aznap nem ittam a tonikból. Ellenben kifakadtam, és elpanaszoltam a feleségemnek, hogy bezzeg Amerikában már szobahőmérsékleten képesek egyesíteni két atommagot! Elcsodálkozott kissé, de aztán belátta, hogy a két dolog között szoros összefüggés van, ha e kapcsolat nem is gyakorlati. Legalábbis a mi kupakunk, és az ottani atommagok között nincs semmiféle kapcsolat. Azonban ahhoz, hogy ott a magfúzió problémáját megoldhassák, szükség volt nemetek kiváló tudósokra, jól felszerelt laboratóriumokra, hanem precíz műszereket előállító, megbízható iparra is, amey ipar többek között játszi könnyedséggel képes olyan kupakokat gyártani, melyek ott szakadnak el, ahol kell. * Mi, sajnos, egyelőre a kupakokkal vesződünk. A kupak és az üveg megfelelő egyesítésével. De egyszer talán sor kerül majd az atommagokra is... Pekarek János A vállalkozás árnyoldalai A nagyon megkeseredett vállalkozók azt mondják, lassan csak árnyoldalai vannak a többet, a jobbat akarásnak. Első helyen a hervasztó bürokratikus kötöttségeket, az értelmetlen igazolásokat, lassú ügymenetet említik. A második helyen a logikátlan szabályozást, vagyis az értékteremtést, a jó üzletkötést, aműszaki fejlesztést csaknem lehetetlenné tevő nyereségelvonást, büntetésnek is felfogható adómértéket szidják. Természetesen ebbe a kérdéskörbe beletartozik az „amit szabad Jupiternek” kezdetű hivatali igazságtalanság, packázás is. Ez utóbbira néhány példa. Az évente többszázezer dollár értékben exportáló vállalkozó, az újabb üzletkötés, megbeszélés érdekében külföldre kíván utazni, de az OTP-nél „kezelt” devizaszámlájáról nem tud tízezer dollárt — a legszükségesebb költségeket felvenni, mert a pénzintézetnél pillanatnyilag nincs valuta. Magyarán, az ő számára, kamatozás nélkül tartott devizát időközben más célra használták fel. Más: a vállalkozó telephelye előtt, sőt az egész utca mindkét oldalán egyszerre „megállni tilos” KRESZ-táblát helyeztet ki a tanács, pedig a kisszövetkezet a gyár előtt, saját költségén kiszélesítette és aszfaltoztatta az utcát. Valahányszor gépkocsi parkol a gyár előtt, a rendőr megbünteti, vagy a bejárattól hatszáz méterre kijelölt parkolóhoz irányítja az idegent. Aztán a termékminősítés, az esetleges hitelügyletek nehézkessége (olykor a hivatalnokok „hálapénzre” városával, később gáncsoskodásával) a külkereskedelmi vállalatok, minisztériumok ímmel-ámmal végzett szolgátatásai. Ezt tetézi a sanda gyanúsítgatás: minden vállalkozó milliomos — ennek megfelelően az adóhivatal több millió forinttal többet követel a Pénzügyminisztérium által megszabott adómértéknél. (Lásd Morvai Ferenc bírósági keresete az APEH-hel szemben.) A magánszemélyek, a sajtóorgánumok is gyakorta „jótékonykodásra szólítják fel a vállalkozókat: volt, akit történelmi kutatásra, könyvkiadásra „nyertek” meg az alapítványokról, országos gyűjtésekről már ne is beszéljünk. No persze, azért ne essünk át a ló másik oldalára. Azért vállalkozni, üzletelni még mindig érdemes és anyagilag kifizetődő. Csak az átlagosnál sokkal több munkára, nagyobb kitartásra is kötélidegekre van szükség hozzá. Zsiday Csaba A SZÉKESFEHÉRVÁR, Takarodó út 2. sz. alatti Binomi Áruházunk ^ JUGOSZLÁV FAGYASZTÓ LÁDÁT 200 literes 18 500,— Ft JUGOSZLÁV FAGYASZTÓ LÁDÁT 300 literes 21 200,— Ft JUGOSZLÁV FAGYASZTÓ SZEKRÉNYT 300 literes 25 300,— Ft-os reklámáron árusít. Minden vásárlónknak 1 db kannás permetezőt ajándékozunk. Várjuk megtisztelő látogatásukat. 5473