Fejér Megyei Hírlap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1990. JANUÁR 2 KEDD Zárszámadásra készülnek a tsz-ek Csökkenő nyer­eség, növekvő hitelek Ezekben a téli napokban a könyvelők serénykednek legin­kább a termelőszövetkezetek irodáiban. Ezidőtájt még a decemberi számlákat könyvelik, hogy körülbelül január cse­­rekán elkezdhessék a legtöbb helyen a mérlegkészítést, mely elengedhetetlen tartozéka a zárszámadásnak. Tavaly a szövetkezetek összes nyeresége 525 millió forint volt. Az idén ennél bizonyosan kevesebb lesz – vélekedik Matolcsi László, a Fejér Megyei Termelőszö­vetkezetek Területi Szövet­ségének a titkára, s hozzá­teszi, hogy a megyében négy-öt termelőszövetkezet pénzügyileg bajban van, ha nem is lesz veszteséges, szá­mottevő eredményt nem tud felmutatni.­­ Hatalmas a költségnö­vekedés a gazdálkodásban, nagy összegű hitelek terhe­lik a legtöbb közös gazdasá­got, sok a tsz-ek kintlévősé­ge, meg a váltó, melyek beváltása nem is mindig egyszerű. A nyereséget ne­héz megbecsülni, mivel a­ Pénzügyminisztérium meg­szüntette az eddig kért há­romnegyedévi adatszolgál­tatást a várható eredményről — mondja a Teszöv titkára. Fejér megyében tizennégy termelőszövetkezet tért át az egyszerűsített kettős könyv­vitelre, melynek lényege,, hogy a saját készletüket ér­tékben nem tartják nyilván, s ez egyszerűsíti az admi­nisztrációt. Ez papíron vesz­teséget mutat, de ez csak technikai veszteség, az el­számolásokból adódik, a könyvelők három év alatt ír­ják le a készletüket, gya­korlatilag eddig nem mutat­nak ki nyereséget. Ezt a könyvvitelt csak a 250 millió forint éves árbevétel alatti szövetkezetek alkalmazhat­ják. Lemérhető, hogy lényege­sen csökkent a beruházási kedv a tsz-ekben, elsősor­ban az állami támogatások leépítése miatt. Tovább csökken a keresetek reálér­téke, hiszen a bérek szerény növelése nem tud lépést tartani az inflációval. Sok helyen zárszámadó küldöttgyűlést tartanak csak, ám március végéig minden szövetkezetben össze kell hívni a közgyűlést is, hiszen a megváltozott szövetkezeti és földtörvény miatt alap­szabálymódosításra van szükség. A zárszámadásra való ké­szülődés mellett szervezik a területi szövetségen a romá­niai segélyakciót is, általá­ban 20—150 ezer forint ér­tékű felajánlásokat tesznek a közös gazdaságok, ter­ményt, állatot és készpénzt egyaránt adnak. G. G. Még hiányzik a világkiállítás idei költségeinek fedezete Felgyorsult az 1995. évi Budapest—Bécs világkiállí­tás előkészítése. Hol tarta­nak a munkálatok — ettől érdeklődött az MTI munka­társa Somogyi Lászlótól, a világkiállítás kormánybiz­tosától. — Miután eldőlt, hogy a délpesti térség ad majd ott­hont az Expónak, kiadtuk a megbízást a Fővárosi Mély­építési Tervező Vállalatnak a mérnöki felmérések elké­szítésére. Az ott lévő épüle­teket ki kell sajátítani, meg kell határozni az alapozás módját, kijelölni a közmű­vek helyét, és el kell dönte­ni, hogy milyen dunai part­védelem szükséges. — Mikorra várható a konkrét építési terv kiírása? — Az osztrák féllel össze­hangolva március végéig meghirdetjük a tervpályáza­tot. Reméljük, hogy ezt ezút­tal már az Építőművészek Szövetségével együttmű­ködve értékelhetjük, s hogy a szövetség a továbbiakban aktív részese lesz a világki­állításnak. A következő fela­dat : nyilvános nemzetközi pályázat meghirdetése a vi­lágkiállítás reklám- és pro­pagandaügyeinek intézésé­re. A nemzetközi verseny­­tárgyalásra várhatóan janu­árban kerül sor. Munkálko­dunk az Expo-Budapest Részvénytársaság megalapí­tásán is. Ez a szervezet üz­leti alapon kapcsolódik a világkiállításhoz. A rész­vénytársaság tagjai — válla­latok, bankok, és terveink szerint, magánszemélyek is — részt vesznek az Expo épületeinek létrehozásában, illetve a munkálatok finan­szírozásában, a kiállítás „működtetésében” és a terü­let utóhasznosításában. Szükséges, hogy a vállalat megalapításához az állam anyagilag is hozzájáruljon.­­ A korábbi információk szerint a világkiállítás elő­készítése idén mintegy 5 milliárd forintot igényel az állami költségvetéstől. Az Országgyűlés legutóbbi ülés­szakán elfogadott költségve­tés azonban nem tartalmaz­za ezt az összeget; ez azt je­lentené, hogy hiányzik a vi­lágkiállítási munkálatok idei költségeinek fedezete?­­ Egyelőre valóban­ nem ismeretes, hogy a mintegy 80 hektáros területen lévő üzemek, létesítmények, csaknem 30 cég és néhány lakóház, illetőleg üdülőtelek tulajdonosait, bérlőit és használóit miként kártala­nítják. Több megoldás is kí­nálkozik, így például, hogy valamelyik magyar keres­kedelmi bank ad hitelt a ki­sajátításhoz a kormány fel­hatalmazása alapján az elő­készítő bizottságnak vagy a Fővárosi Tanácsnak. — Egyre-másra jelentkez­nek már a magyar és külföl­di befektető-jelöltek. Konk­rét ajánlatot adott egy sváj­ci bank és egy francia—an­gol pénzügyi csoport, vala­mint egy osztrák—magyar közös vállalat — mondotta Somogyi László kormánybiz­tos. (MTI) p­ályázat A Móri Állami Gazdaság Vállalati Tanácsa pályázatot hirdet a nyugdíjba vonulás miatt megüresedő IGAZGATÓI munkakör betöltésére. A Gazdaság „K” (kiemelt) kategóriájú vállalat. A GAZDASÁG FŐBB TEVÉKENYSÉGI KÖRE: — szántóföldi növénytermesztés, erdőgazdálkodás — szőlő és gyümölcstermesztés — élelmiszeripari feldolgozás, — bor, szörp, üdítő ital előállítás — textilipari fonál feldolgozás. A gazdaság 4170 ha-on gazdálkodik, termelési értéke: 764 millió Ft, átlagos dolgozói létszám: 857 fő, átlagkereset: 113 ezer Ft/év, mérleg szerinti eredménye: 21 millió Ft. Az igazgatói­­munkakör 1990. március 1-től tölthető be. A választás meghatározott időre, 5 évre szól, melyet a testület alkalmasság esetén újraválasztással meghosszabbíthat. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — magyar állampolgárság — szakirányú egyetemi végzettség — 50 év alatti életkor — 10 éves mezőgazdasági nagyüzemi gyakorlat, melyből az utolsó 5 év egyúttal vezetői gyakorlat — vállalja a VT által meghatározott követelményrendszer teljesítését. · AZ IGAZGATÓ FONTOSABB FELADATAI: — a vállalat működőképességének biztosítása, hatékony­ságának fokozása, — a vállalat irányítása, szervezeti érdekeltségi működési rendszerének korszerűsítése, — a vállalat tevékenységének, szerkezetének rugalmas kialakítása a piaci igényekhez, — a gazdaság fejlődésének, fejlesztésének a testület által meghatározottak szerinti biztosítása, — a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása, jövedelmének emelése. Az igazgató alapbérének, prémiumának megállapítása — a hatályos jogszabályok keretei között — a vállalati tanács határozata alapján történik. A PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL: — elképzeléseit a Móri Állami Gazdaság irányításáról — részletes önéletrajzot, jelenlegi munkájának, beosztásának és eddigi szakmai tevékenységének ismertetésével, — kitöltött személyi adatlapját, — iskolai végzettségét tanúsító okleveleinek másolatát, — 3 hónapnál nem régebbi keltezésű erkölcsi bizonyítványt, — orvosi igazolást arról, hogy a munkakör ellátására egészségileg alkalmas. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Palotay Sándor közgazdasági igazgatóhelyettes a Mór 51. telefonon. A pályázatot 1989. január 31-ig lehet benyújtani Palotay Sándornak címezve, a borítékon szerepeljen a „PÁLYÁZAT”. Cím: Móri Állami Gazdaság, 8061 MÓR, Major u. 3. pf. 18. A pályázat elbírálásának határideje: 1990. február 15. A döntésről a pályázók 8 napon belül értesítést kapnak. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. 28 103 Ismét Oszoli Ferenc sérelmeiről Az igazságszolgáltatás sem ártatlan Tényfeltáró írásban került nyilvánosságra Oszoli Fe­renc, csákvári parasztember sérelme, amely lapunk 1989. december 2-i számában je­lent meg, amire dr. Végh László megyei bírósági el­nökhelyettes válaszolt la­punk, 1989. december 9-i számában. Megértve a jó­szándékú újságírói lelket („mentalitást”) az ügyben, de rögvest elmarasztalván a bí­rósággal szemben megnyil­vánuló — feltételezett! — új­ságírói ellenszenv miatt. Tu­domásomra hozza, hogy „a politikai hatalom eltorzult értékrendjét a jogalkalmazó szervként eljáró bíróság nem változtathatja meg”. Tökéle­tesen egyetérthetünk ebben a megyei bíróság elnökhe­lyettesével, hiszen nemcsak ügyvéd, de újságíró sem akadt akkor Magyarorszá­gon, aki vállalta volna, hogy segít, a jogszolgálat eszköze­ivel, illetve a sajtó nyilvá­nosságával Oszoli Ferenc és „bűntársai” ügyének tisztá­zásában. Mielőtt bármit monda­nánk, minősítenénk az akko­ri igazságszolgáltatást, eb­ben az időszakban még bő­ven alkalmazták a kulák megbélyegzést, ha már hiva­talosan nem is szentesítették. Százak, ezrek ültek az igaz­ságszolgáltatás „közremű­ködésével­’, mint ellenforra­dalmárok, a nép, a nemzet ellenségeinek kikiáltott ár­tatlan polgárok. S még akasztottak is holott büntet­lenséget ígértek mindazok­nak, akik valamilyen formá­ban részt vettek az 1956-os eseményekben. A sajtónyil­vánosságról szólva el kell mondani, hogy lett volna mód és lehetőség tisztázni Oszoliék „ügyét”, hiszen az akkori jogszabályok, bár­mennyire is koncepciózusak voltak, lehetőséget adtak arra, hogy a „birtokpert” sé­relem nélkül rendezzék. Ugyanis jogszabály mondta ki: aki kilép a tsz-ből, annak ki kell adni az általa bevitt vagyont, illetve annak meg­felelő csereingatlannal kell rendezni az ügyet. Az 1959. 1. sz. törvény 31. paragrafusa (1) a következő­ket mondja a bevitt föld ki­adása, kilépés, vagy kizárás esetén: „Abban az esetben, ha a tagsági viszony kilépés folytán (17. paragrafus (1) bek) szűnik meg, a kilépés­­kor folyó gazdasági év végén, ha pedig a tagsági viszony kizárás. folytán szűnik meg, a közgyűlés által meghatáro­zott időpontban kell a tag ál­tal bevitt földdel azonos ér­tékű, lehetőleg azonos nagy­ságú és művelődési ágú föl­det, elsősorban a termelőszö­vetkezet szétszórtan fekvő parcelláiból vagy a község (városi, városi kerületi) ta­nács végrehajtó bizottság ál­tal erre a célra átengedett ál­lami tartalékföldből, ezek hi­ányában a táblák szélén le­vő földekből a volt tag részé­re kiadni. (2) Rendkívüli kilépés (17. paragrafus (2) bekezdés) ese­tén a kilépő kérésére a föl­det a kilépéskor folyó gaz­dasági év végén kell kiadni. (3) Ha a föld kiadása nem a kilépéskor folyó gazdasági év végén történik, a föld ki­adásának időpontjáig a volt tag részére haszonbért kell fizetni. (4) A haszonbérlet címén bevitt földet kilépés vagy ki­zárás esetében nem lehet ki­adni, a haszonbérlet a szer­ződés szerint továbbra is fennmarad. Szó sincs háztájiról, hol­mi kegyességről, ahogyan azt beállították a csákvári ve­zetők, amit kritika nélkül el­fogadott a bíróság. Aki csak kevésbé járatos ezekben a jogszabályokban, az első hallásra is megérti, köny­­nyed „csúsztatásról” van szó. Ismétlem: Oszoli Feren­cet és családját maradék nél­kül kárpótolni kellett volna. A hatalom, ha kényszeredet­ten is, de a magántulajdont, mint személyi tulajdont is elismerte. Az ügyészi vád is a „ház­táji” fogalommal küszködik, holott tulajdon-visszaadás­ról lehetett volna csak szó. Nincs szándékomban untatni az olvasót, hogy mi a különb­ség a kettő között. Dicséren­dő lett volna, ha erre a bíró­ságon jönnek rá, már akkor, a 1962—1968. közötti időszak­ban. 1969-ben már hatályon kívül helyezték az idézett törvényt. Oszoliék huszonva­­lahány holdjának az is része volt, amit a tsz tagosított. Oszoli Ferenc ajánlatot is­­tett arra, vonatkozóan, ho­gyan látná tisztességesnek megoldani az ominózus szőlő­­terület tulajdonlását, de azt kézből, kapásból elutasítot­ták. Csak az egyetlen „verk­li” szólt, mégpedig arról, hogy Oszoli Ferenc és család­ja „bűntársakként” meglop­ták a közöst, a Tolbuhin Me­zőgazdasági Termelőszövet­kezetet. A névadóhoz méltó­an valósággal legázolták (az igazságszolgáltatást is föl­használva) a kisemmizett pa­rasztembert. A megyei bíróság elnökhe­lyettese az ősi latin­ bölcses­ség jegyében, az „auditur et altera pas” (meghallgatandó a másik fél is) kioktat, hogy elmulasztottam megkérdezni az akkori bírákat, miképpen is volt akkor, huszonhét—hu­szonnyolc évvel előbb. Ma­gyarországon az átlagpolgá­rok előtt is világos, hogy a pártállamban egyetlen igaz­ság volt, a totalitárius rend­szer igazsága, amiv­el a „krité­riumaival” aligha kívánatos untatni az olvasót. Az akkor, alig három-négy évvel az ötvenhatos földin­dulás után, az országszerte lefolytatott hasonló eljárá­sokról ki kellene monda­nunk : törvénytelenek és igazságtalanok voltak. Leg­alább ennyi elégtétel kijár Oszoli Ferencnek és társai­nak. (peresztegi) Egyidős a századdal ,ő az a magyar ember, aki túlélte a törökvészt, a tatár­­dúlást, az első háborút és a fölszabadulást. Nem esett ha­difogságba, nem vitték Szi­bériába, nem járt Recsken és nem internálták, mint kulá­­kot. Egyidős a századdal. Al­­csútdobozon született, ma is ott él, idősebb Buzi János. A neve, hát igen. Alcsúton senki nem ütközik meg raj­ta, így hívják, hát így hívják. Mindig is köztiszteletnek ör­vendett a család, János meg különösen. Bicskéről szár­maztak Alcsútra, Bicskére meg Szabadszállásról. Hátul, a gazdasági udvar­ról kerítem elő, a színből tolja ki a tragacsot, szeme hol kék, hol zöld, szomorúan hunyorog. „Édesapám tizenhétben halt éhen a román hadifog­ságban, öreg népfölkelő volt, Galati mellett Lipotán támadta meg a tífust. Nem tért haza. Nem, nem nézem fiam a tévében a román ese­ményeket, ott most folyik az öldöklés, én nem nézek ilyet. Nem nézi a tévét, de hall­gatja a rádiót, olvassa az új­ságot, mindent tud. A föld­rajzot és a történelmet is, mert mindig a legjobb tanu­lók voltak az iskolában Zsó­­fika húgával együtt, dehát parasztokat nem taníttattak. S miből is tanultak volna? Az édesanyja ott állt har­minc hold földdel, meg öt gyerekkel özvegyen! János azóta dolgozik a földdel. Most is. A nyáron találkoz­tunk a buszon, vitte a kaput a Cserhegyre. „Hát kötözni már nemigen tudok, fiam, de még elkapálgatok”. Aztán tizenhét májusában csak elvitték katonának, de nem került ki a frontra, mert beiratkozott a kerékpártanfo­lyamra. Aztán meg telegráf­­tanfolyamra. Pedig mondta neki a főhadnagy: Te Jancsi! — mert a fiatal gyerekek a komoly huszonéves főhadna­gyoknak csak Jancsik voltak — te Jancsi, legyél a csicská­­som! Nem lett. Aztán meg spanyolban volt. Mármint a náthában. Abban, amiben többen meghaltak a háború utolsó esztendejében, mint a csatákban. János kigyógyult belőle, hazajött. Na, a katonaságnak ezzel még nem fellegzett be, mert negyvenben is behívták, olyan öregen, mint az apját annak előtte. Részt vett az erdélyi bevonulásban, s on­nan is hazatért. Mikor a né­metek beszállásoltak hozzá, engedélyt kértek arra, hogy kazjaiból vehessenek a lova­iknak. Kissé nehezményezte, s szólt is a parancsnoknak. „Nagyon megerelte a kame­rád a szénát!” A parancsnok meg csak bólogatott, de mi lesz még eztán! Lett is. Va­gyis hogy nem lett. A faluban összesen három tyúk kárált negyvenötven. János is né­mán kísérte hol kék, hol zöld tekintettel, amint lovait ki­vezetik az istállóból, fejős te­henét sütik az udvaron. Éhe­sek voltak azok a katonák is ... A legnehezebb időben, 44- 45 telén megválasztották az alcsútiak bírájuknak, majd a nemzeti bizottság elnökének. Kovács Imre, a Nemzeti Pa­rasztpárt elnöke is fölkereste, mikor Alcsútra jött, mert János szervezte a faluban is a parasztpártot. De aztán — mivel nemcsak a földjeihez, meg az állataihoz értett — kitűnő politikai érzékkel visszavonult a politikától. A másféle hangadókkal szem­ben, a megfelelő pillanatban látta, nincs más út. S dolgo­zott tovább. Fölnevelt két gyermeket, van három unokája, hat déd­unokája. Felesége, Zsuzsi né­ni, három évvel fiatalabb nála, nyáron reggel nyolcra kannából meglocsolja a ker­tet. Kérdem tőle, tessék mesél­ni! „Mit meséljek fiam? Nincs mit mesélni. Eltelt...” Zsohár Melinda Fotó: Fási László 1. oldal | 1|| ,Mv' 1 | ■ íjj

Next