Fejér Megyei Hírlap, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-01 / 125. szám
1993. JÚNIUS 1. KEDD FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3. OLDAL GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM A Szentszék rendelkezett A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a pápa a hazánkban eddig meglévő három érsekség számát (Esztergom, Kalocsa, Eger) növelve, új érsekséggé, valamint metropolitai székhelylyé emelte az eddigi Veszprémi Püspökséget. Az új érsekség első érsekévé dr. Szendi József veszprémi megyéspüspököt nevezte ki. A pápai döntés nyomán a Dunántúlon a Veszprémi Egyházmegyéből létrejön a Kaposvári Egyházmegye, a Tiszántúlon pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéket magában foglalva megalakul a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye. A Szentatya kaposvári megyéspüspökké Balás Béla eddigi veszprémi segédpüspököt, debrecen-nyíregyházi megyéspüspökké pedig Bosák Nándor egri hittudományi főiskolai rektort nevezte ki. A jövőben Budapest főváros egész közigazgatási területe, Csepel kivételével, az Esztergomi Főegyházmegyéhez tartozik, amelynek új elnevezése: Eszergom-Budapesti Főegyházmegye lesz. A Szentatya arról is rendelkezett, hogy a Kalocsai Főegyházmegye elnevezése a Kalocsa- Kecskeméti Főegyházmegye legyen, és az érsekség vegye át a Váci Egyházmegyétől egész Bács-Kiskun megyét, beleértve Kecskemét városát is. A fenti területrendezés intézkedik a legtöbb magyarországi katolikus egyházmegye határainak módosításáról is. A bulla végrehajtásával II. János Pál pápa Angelo Acerbi érsek, apostoli nunciust bízta meg, aki annak hatályba lépéséről is intézkedik. Fejér egyházmegyét is igen jelentős mértékben érintik ezek a változások. Több, mint egy tucat budapesti plébánia kerül ki egyházmegyénk fennhatósága alól, azon törekvés jegyében, hogy Nagy-Budapest felett egységes legyen a katolikus egyházi irányítás. A változás másik része, hogy Enying környékén több plébánia — a politikai megye határvonalát követve — viszont a fehérvári püspökség irányítása alá tartozik majd a jövőben. A legjelentősebb változás, hogy a tatabányai, s a Komárom-Esztergom megyei székhely környékén található plébániák is Fehérvárhoz tartoznak majd — amelyek viszont sem politikailag, sem egyházi szempontból, sem történelmileg nem tartoztak ide Magyarországon. Beszélgetés a budapesti orosz nagykövettel Talpra fogunk állni Ivan Pavlovics Aboimov szerda este 18 órától a Megyei Művelődési Központ „zöld szalonjában” dr. Kelemen András vendége lesz a Határon túli beszélgetések soron következő rendezvényén. —Nagykövet úr! Hogyan élik meg az orosz emberek a most folyó változásokat, a Szovjetunió szétesését, a gazdasági összeomlást? — Az emberek reménykednek. Természetesen nem örülnek ennek a válságnak, komoly gazdasági problémák, óriási szociális feszültségek vannak, amelyekkel meg kell küzdeniük. Ugyanakkor a nemrég megtartott referendum (népszavazás) során a lakosság a további reformok mellett állt ki. Ennek mértéke még Jelcin elnök számára is váratlan volt. Két dolog derült ki. Egyrészt, az emberek megértették, hogy ami korábban volt — habár az szociális szempontból előnyösebb helyzetet jelentett —, annak az útnak nem mutatkozott perspektívája. A másik pedig, hogy a lakosság megértette a reformok szükségességét. Ugyanakkor természetesen reménykednek, hogy az óriási gazdasági potenciállal bíró Oroszország kimászik ebből a válságból. Hogy milyen hosszú lesz az átmenet, azt senki sem tudhatja, de a gazdasági stabilizálódás első jelei már mutatkoznak. A Szovjetunió szétesését, őszintén szólva, az orosz emberek többsége sajnálja, de csak elvétve akadnak olyanok, akik erővel akartákakarnák visszafordítani ezt a folyamatot. A mértékadó politikai tényezők között ilyen nézetek nincsenek. Korábban a Szovjetunió érintettnek tekintette magát a világ bármelyik részén felbukkanó helyi konfliktus esetében is. Az orosz külpolitika ugyanígy reagál, vagy más elképzelések alapján tevékenykedik? —Igaza van, korábban a Szovjetunió nélkül nem lehetett érinteni, kezelni még a regionális helyi konfliktusokat sem. Az orosz külpolitika —és az orosz emberek — nem váltak közömbössé ugyan távoli tájak problémái iránt, de Oroszországban és közvetlen határainknál oly sok feszültség jelent Ivan Pavlovics Aboimov 1936-ban született orosz családban, a Dél-Uralban. A háború után szüleivel a Baltikumba (Lettországba) költöztek. Pedagógiai főiskolát végez, majd (a 60-as évek végén) diplomáciát tanul. A diplomáciai főiskolán három évig a magyar nyelvvel ismerkedik. Külszolgálatra Magyarországra küldik, ezután Moszkvában, a diplomáciai testületben dolgozik. Újabb magyarországi külszolgálat után hazakerül, Sevaradze idejében külügyminiszter-helyettes lesz. E minőségében szovjet részről vezetője a Magyarországról és Csehszlovákiából való szovjet csapatkivonási tárgyalásoknak. 1990. június óta az Orosz Köztársaság budapesti nagykövete. Felesége, két gyermeke és két unokája van. Kiválóan beszél magyarul meg, hogy figyelmünk elsősorban ezekre irányul. Az „utódállamok” között számtalan súrlódás van, Oroszország kénytelen részt venni ezek megoldásában, elsimításában, Moldvától Belső-Ázsiáig. Számunkra nagy terhet jelentenek ezek, Oroszország azonban stabilizáló tényező a térségben. Az utódállamokban élő orosz lakosság miatt természetesen érdekünk a viták tárgyalásos úton való rendezése. Az orosz hadsereg jelenleg a térségben olyan szerepet tölt be, mint másutt az ENSZ-csapatok, sajnos, mi ehhez egyelőre nem kapunk nemzetközi segítséget. A legtöbb esetben kifejezetten kérik csapataink jelenlétét, mert ez a biztosítéka a konfliktus kiszélesedése megakadályozásának. Tádzsikisztán esetében például, csak Oroszország adott segítséget a belháború megállításához. Moldvában ugyancsak az orosz csapatok jelenléte segítette-segíti a rendezést, akárcsak Dél-Oszétiában. Szeretnénk olyan támogatást kapni, mint az ENSZ-békefenntartók, ez egyrészt „hivatalossá” tenné jelenlétünket, másrészt anyagi kérdés is. — Itthon nagy vitát váltott ki a magyar-ukrán alapszerződés ratifikálása. Tudomásom szerint Oroszország nem reagált erre... — Valóban nem reagáltunk, mint ahogy még nagyon sok ország sem nyilvánított véleményt. A szerződést mi a két ország ügyének tekintjük. Ugyanakkor Oroszország a második világháború utáni határok fenntartásában érdekelt, a szerződés ezt a pontot nem érintette. Természetesen az Ukrajnában történtek már csak azért is figyelmünk középpontjában állnak, mert az Oroszország határain kívül élő 25 millió oroszajkú emberből 11 millió ott él. — Vannak problémáik a határokon kívüli oroszokkal kapcsolatos „bánásmód" miatt? — Ukrajnában és a legtöbb helyen nincsenek. Két balti állam hozott olyan törvényeket, amelyek ellentétesek érdekeinkkel és az emberi jogokkal. Észtország és Lettország megtagadta az állampolgárságot az ott élő oroszoktól. — Befejezésül, megkérdezem, hogyan látja egy orosz diplomata a magyarországi változásokat, országunk helyzetét? — Nem vagyok itt új ember, a változások a szemem előtt zajlott le. Magyarország egyike a volt szocialista országoknak, lényegében ugyanazokkal a nehézségekkel kell megküzdeni valamenynyiünknek. Összehasonlítva más országokkal úgy ítélem meg, hogy önöknél — különböző okokból — jobban sikerült eddig megoldani ezeket a problémákat, mint máshol. Bár természetesen ez sem ideális. Az árak itt is emelkednek, a munkanélküliség növekszik, az ipar, a mezőgazdaság átalakítása sem megy olyan ütemben, ahogy szeretnél. De pl. nálunk ezek a problémák sokkal élesebben jelentkeznek. Sok olyan tapasztalatuk van, amelyet nekünk is hasznosítani kellene. Az életszínvonal Magyarországon messze nem esett úgy vissza, mint a környező országokban. Sajnos, nincsenek receptek, mert ha lettek volna, mindannyian sikeresebben vittük volna végbe az elkerülhetetlen átalakítást. — Nagykövet úr, köszönöm a beszélgetést! Butola Zoltán Kegyeleti hely, hazai sírjel (Folytatás az 1. oldalról) fenére győztesek voltak, mert győztek önmaguk felett. A II. magyar hadsereg pusztulásából le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket. Azt, hogy egy kis ország hadseregének mi a kötelessége... Határainak védelme. És mi ezt a hadsereget fenntartjuk olyan szinten, hogy fel tudja tartóztatni a támadót. De nem kötelessége, nem feladata, hogy a világpolitika alakításába belefolljék, hogy nagyhatalmak oldalán mások háborúiba beavatkozzék. Ezt a hadsereget viszont támogatjuk, szeretjük, hiszen a mi fiainkból, katonáinkból áll, akik a mi határainkat oltalmazzák. A II. magyar hadsereg tragikus veresége, s minden körülmények között való helytállása erőt ad ahhoz, ha szükséges, ők is halálukig fogják védeni az ország határait. Ez a kápolna és minden hősi emlékmű lezár valamit. A múlt lezárását jelenti, megbékélést a valósággal, a jelennel. Ezután Hatsek József, a fehérvári zsidó hitközség vezetője mondott imát az elhunytakért. Majd dr. Takács Nándor megyéspüspök szólt az egybegyűltekhez. Többek közt a következőket mondta: Széles e hazában számos emlékmű épült, de tudomása szerint ez az egyetlen, melynek a harangját is megáldja. A harangra régen felírták a csodálatos szép mondatot: Hívom az élőket, elsiratom a holtakat, megtöröm a villámokat. Ez a harang is hívja az élőket emlékezni, megerősödni, hogy soha többé puszító háborúba ne keveredjünk. Azok, akiknek emlékét itt akarjuk őrizni, most már véglegesen isten békéjét élvezik. S azért könyörgünk itt az oltárnál, hogy ne csak a holtak között legyen meg ez az isten áldotta béke, hanem közöttünk, élők között is. A II. világháborúban, de főként a Don-kanyarban elesett szüleink, testvéreink, gyermekeink emlékét akajuk itt őrizni, hogy az egész országból mint kegyeleti helyre jöhessen ide bárki, akinek szerette valahol ott, az idegen földben maradt. Az ökumenikus szertartás részeként Márkus Mihály református püspök is áldó imát mondott az elhunytakért. A templomszentelő imádság után dr. Takács Nándor szentelte meg az épületet és a harangot, melyet meg is kondítottak. A bajtársak nevében dr. Zakar József köszönte meg a kuratórium áldozatos munkáját, melyet a kápolna felépítéséért végzett. Személyében olyan ember szólt, aki a II. magyar hadsereg 9. hadosztálya katonájaként az utolsók közt hagyta el az áttört frontot. Részt vett az emlékúton is, s tapasztalta, hogy a magyar katonasírokat elpuszították. A fehérváriak kezdeményezéseként végre van egy olyan hely, ahol leróhatják kegyeletüket a hozzátartozók, s a nemzet lelkiismerete is megnyugodhat. Beszéde után virágcsokrok és koszorúk borították el a márványfajot, melyen ez áll: A Don-meni csaták hőseinek tiszteletére. (p.i.) Interjú a köztársasági elnökkel „Történelmünk része” Az avatás után Göncz Árpád köztársasági elnök interjút adott a Fejér Megyei Hírlapnak: — Elnök úr! Ön avató beszédében is megemlítette, hogy ma már sok magyar faluban áll valamilyen emlékmű vagy emléktábla a Don-kanyar, a második világháború áldozataira emlékeztetve. Szükségesnek tartja, hogy ennyi helyen emlékezzenek az elesett magyarokra? — Igen! Sokáig nem emlékezhettek rájuk. Nagyon sok katonának ma sem tudjuk, hol a sírja, s mivel a hozzátartozók soha nem juthatnak oda, hogy egy szál virágot tegyenek nyugvóhelyükre, hát legalább itthon, s így emlékezhessenek rájuk — akikre egyként mondhatjuk, hogy hősök is, és áldozatok is voltak. — Azt hiszem, mind a hős, mind az áldozat szó eléggé általános. Ön szerint kire emlékeztetnek az eléktáblák, emlékművek, kire emlékeznek a hozzátartozók? — A nagyapjukra! Apjukra! Testvérükre az élők! Azokra, akikre már akko sem volt szabad emlékezni, a áttörés idején, s azután sem, meg nem illett bele a politikai összképbe. Rájuk emlékeznek... emlékezünk... A Don-kanyar történelmünk kitörölhetetlen része Eddig nem volt alkalom lezenni ezt az ügyet. Most van itt az idő, emlékezni, és a helyére tenni a dolgokat. Pl. Érvénytelen népszavazás (Folytatás az 1. oldalról) A település lakosságát évek óta foglalkoztatja a Fejér megyétől való elszakadás gondolata. Az emberek jó része nehezményezi, hogy minden hivatalos ügyben a távoli megyeszékhelyre, Székesfehérvárra kell utaznia, oda-vissza 140 kilométert megtennie. Holott a Komárom-Esztergom megyei Tatabánya mindössze 10 kilométerre van Szárligettől. További érvük, hogy sokan dolgoznak Tatabányán, vásárolni is odajárnak, és a diákság egy része is tatabányai iskolákban tanul. Az átcsatolástól azt is várnák, hogy javulna a helyi és a helyközi autóbuszközlekedés, kívül egyszerűsödne a telefonálás is. A Fejér megyéhez ragaszkodó „ellentábor” úgy vélekedik, hogy a munkahely, a vásárlás, a tanulás szempontja nincs összefüggésben a megyehatárral, az átcsatolással, a település pénzforrásai sem növekednének, viszont az ezzel járó procedúra milliókba kerülne. A vitát eldöntendő írták ki a szombati népszavazást, amely azonban eredménytelenül zárult. A szavazásra jogosultaknak csak 47,8 százaléka járult az urnákhoz, a törvényben előírt 50,1 százalékos részvételi arány helyett. A voksokat leadók többsége viszont a Komárom- Esztergom megyéhez való csatlakozásra szavazón. A menni, vagy nem menni küzdése egyelőre Függőben marad mert a választási törvény szerint egy éven belül nem lehet ebben a témában újabb népszavazást kiírni.