Fejér Megyei Hírlap, 1994. szeptember (50. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-01 / 204. szám
1994. SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3. OLDAL „Átmozgató” pontyok Csurgón A fehérvárcsurgói víztározó a pátkai és zámolyi tavak kényszerű felszámolása után a Velencei-tó mellett Fejér megye legjelentősebb horgászvize, melynek halállományáról a Horgászegyesületek Fejér Megyei Szövetsége gondoskodik. Bár a tó természetes szaporulata — hála a kifogástalan vízminőségnek — nem elhanyagolható, mégis szükségszerű a rendszeres őszi-tavaszi halutánpótlás. A telepítések alkalmával igyekeznek lehetőség szerint méretes halakat a vízbe helyezni, egyrészt a horgászok meglehetősen borsos napijegyének ellensúlyozására, a fogási lehetőség javítására, másrészt pedig azért, hogy a kisebb halak ne váljanak a tóban meglehetősen elszaporodott ragadozók martalékává. A szerdai csurgói pontykihelyezés Purgel István, a megyei horgászszövetség elnöke véleménye szerint amolyan átmozgató telepítés. Tapasztalataik és a horgászok véleménye szerint ugyanis a nyár folyamán a túlzott etetés és a tropikus jellegű melegek miatt a pontyok ellustultak, nem mozognak, nem keresik a felkínált csalit. A tíz mázsa, Ercsiből származó, átlagosan két kiló feletti újonnan telepített pontytól várják, hogy elevenségük átragadjon ellustult társaikra. p.a. Ipari termelés: több a tavalyinál ■' H -^(bot/: Ifid): .neiv.inKOhc.vk ■. A gazdálkodó szervezetek száma júniusban 1305-tel, júliusban 1126-tal gyarapodott, az ipari termelés 2,7 százalékkal csökkent egy hónap alatt, a külkereskedelmi eladások mennyisége 3,4 százalékkal emelkedett. A munkanélküliek száma júniusban 21 ezerrel mérséklődött, júliusban azonban már mintegy 7000-rel növekedett. A külkereskedelmi termékforgalom behozatali többlete 28 milliárd forinttal, a központi költségvetés hiánya 49 milliárd forinttal emelkedett a második fél év első hónapjában — derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi értékeléséből a gazdasági folyamatok alakulásáról. A KSH összesítése szerint az ipari termelés ebben az évben eddig minden hónapban meghaladta az egy évvel korábbi értékeket, az első fél évi termelés volumene összességében 8 százalékkal több a tavalyinál. Az építőipari vállalkozások 22 százalékkal többet produkáltak, mint a múlt év azonos időszakában. Élénk építési keresletet jeleznek a megkötött új szerződések, valamint a megkezdett építmények számának és költségvetési értékének adatai is. A mezőgazdasági termelés kilátásait a vetésterület növekedése és a tavaszi időjárás kedvezően, a nyári többhetes tartós meleg és csapadékhiány, valamint az állatállomány további csökkenése viszont kedvezőtlenül befolyásolta. A mezőgazdasági termékek felvásárlása mintegy 9 százalékkal maradt el a tavalyi első fél évi mennyiségeknél. Az energiafelhasználás országos szinten 5 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbinak. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a foglalkoztatottak száma tovább csökkent: az első fél évben a 20 főnél nagyobb létszámú vállalkozásoknál 6 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a regisztrált munkanélküliek szintén kevesebben voltak mint tavaly. A bruttó átlagkeresetek 25,4 százalékkal haladták meg a múlt évit, a nettó keresetek 27,7 százalékkal emelkedtek. A kiskereskedelem eladása mennyiségében 7 százalékkal elmaradt a múlt évitől. A Budapesti Értéktőzsdén a statisztikai adatok szerint július végén 104 különböző értékpapírral lehetett kereskedni, közülük 37 részvénytársaság papírjaival. rrrrrrr r---------------------------------------------------------------mmmmm Hírlapkihordói munkakörbe KERESÜNK NŐI-FÉRFI MUNKATÁRSAKAT Mór, Mezőszentgyörgy, Sáregres, Mátyásdomb területére. Kora reggeli munkavégzés. A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni lehet: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. HI. emelet Magyar Médiaszerviz Kft. Tel.: 340-258,316-520/217 8.00-16.00 óráig HITELEK NÉLKÜL IS LEHET FEJLESZTENI A négy évvel ezelőtt elgondolt programnak persze csak az egyik, ám annál fontosabb része volt a községben addig bizony elég hiányos infrastuktúra fejlesztése, sőt kiépítése — mondja Kossa Lajos polgármester. Mára van egészséges, vezetékes ivóvíz a faluban. Van gáz, amivel ugyan időközben voltak kisebb problémák, de most már lassan befejeződik az építkezés. A telefonálás gondjai is megoldódtak, illetve megoldódnak hamarosan, hiszen az eddigi háromszáz mellé az idei év végére még legalább ennyien kapnak majd vonalat a faluban. Mindezeket a beruházásokat sikerült úgy megvalósítani, hogy az mind az önkormányzatnak, mind a lakosságnak a lehetőségekhez mérten a legkevesebb pénzébe kerüljön. Minden esetben versenypályázaton döntöttek arról, hogy mely vállalkozó végezze a munkákat. A legkedvezőbb ajánlatokat kiválasztva el lehetett kerülni a hitelfelvételeket, és így az eladósodást is, ami egy kistelepülés önkormányzata esetében bizony nem utolsó szempont. A legfontosabb, alapvetőnek is mondható fejlesztések után már „luxus” dolgokra is gondolhattak az abaiak. A kábeltévéhálózat gyakorlatilag már az egész faluban kiépült. A helyi rendezvényekről, az Aba napokról szóló felvételeket már több alkalommal láthatták is a falubeliek. Ebben az évben sikerült megvásárolni a helyi stúdió felszereléséhez és működtetéséhez szükséges berendezéseket. Az ősszel szeretnék beindítani a rendszeres adásokat. Hogy értő kezekbe kerüljön a stúdió, abban bizonyára segíteni fog majd a szintén ősszel induló alapfokú művészeti iskola, amelynek egyik tagozatán videóképzést is kaphatnak az érdeklődők. Az iskolában ezenkívül zene-, néptánc- és kézműves oktatás is folyik majd. Mindezek a dolgok valójában nem újak már Abán, hiszen a különböző szakkörök és szabadidős foglalkozások régóta jól működnek az iskolában, óvodában és a közösségi házban , amely egyébként a stúdiónak is otthont ad. Az iskola keretén belül mostantól összefogottabban mennek majd a dolgok, januártól pedig, ugyanúgy, mint az általános iskolánál, ide is jár a gyerekenkénti állami támogatás. Egy vállalkozás segítségével sikerült megoldani, de legalábbis javítani az Aba és a hozzá tartozó két község — Belsőbáránd és Bodakajtor — közötti közlekedés feltételeit. A helyi járat a mai naptól hozza-viszi az óvodásokat, iskolásokat és persze az ügyeiket intéző lakosokat is. Az elmúlt négy év alatt a községben több egyesület alakult, két éve pedig biztatóan alakult a kapcsolat egy svájci faluval. Ők is jártak már itt, idén pedig tucatnyi abai gyerek táborozott náluk ott. A távoli kapcsolat mellett nem hanyagolják el a közelieket sem: a szomszédos önkormányzatokkal szintén évek óta együttműködik az abai. Többször tartottak már közös rendezvényeket, pedagógusfórumot, sportnapokat. E jó szokásokat a következő években is hasznos lenne megtartani — véli a polgármester, hiszen egyegy nagyobb beruházás esetében együtt könnyebben boldogulhatnak a községek. H.Cs. A négy év egyik eredménye a vezetékes vízhálózat kiépítése FRANCIA SEGÍTSÉG Együttműködési szerződést írt alá a világ egyik legnagyobb árutőzsdéje, a francia MATIF és annak leányvállalata, a MAESTRO, valamint a Budapesti Értéktőzsde. VALUTA Az MNB valutaárfolyamai Érvényben: 1994. augusztus 31. Pénztám vételi közép eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 166,42 167,92 169,42 Ausztrál dollár 80,64 81,31 62,98 Belga frank (100) 334,59 337,34 340,09 Dán korona 17,42 17,57 17,72 Finn márka 21,35 21,52 21,69 Francia frank 20,11 20,28 20,45 Görög drachma (100) 45,42 46,82 46,22 Holland forint 61,37 61,89 62,41 ír font 164,66 166,06 167,46 Japán jen (100) 108,99 109,92 110,85 Kanadai dollár 79,08 79,84 80,60 Kuvaiti dinár 363,29 366,62 369,95 Német márka 68,89 69,49 70,09 Norvég korona 15,69 15,83 15,97 Olasz líra (1000) 68,41 69,02 69,63 Osztrák schilling (100) 978,79 987,14 995,49 Portugál escudo (100) 67,61 68,18 68,75 Spanyol peseta (100) 82,88 83,61 84.34 Svájci frank 81,75 82,41 83,07 Svéd korona 14,03 14,15 14,27 USA-dollár 108,40 109,40 110,40 ECU (Közös Piac) 131,34 132,46 133,58 (MTI) Mezőgazdaság: kedvező időjárás A távlati előrejelzés szerint szeptemberben várhatóan kedvez majd az időjárás a mezőgazdasági munkáknak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológusa az MTI érdeklődésére szerdán vélekedett a prognózisok alapján úgy, hogy szeptember első napjait kivéve viszonylag száraz időjárásra lehet számítani. Az átlagos hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul, a hónap elején esetleg még magasabb is lehet. Általában országszerte napos időre lehet számítani, ami kedvező a betakarítási munkákhoz. Nem tartotta valószínűnek azokat a magánelőrejelzéseket, miszerint szeptember közepén a hajnali órákban esetleg már talajmenti fagyokra is lehetne számítani. Biztosító pénztárak A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége társaságot alapított önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak szervezésére. A Realitás Kft. létrehozásával a legnagyobb szakszervezeti konföderáció célja, hogy szolgáltató szakszervezetként támogassa az öngondoskodás új formáit — hangzott el az MSZOSZ szerdai sajtótájékoztatóján. A Realitás Kft-t 10 millió forint alaptőkével hozták létre, melyből 30 százalékkal részesedik az MSZOSZ, 49 százalékkal a Postabank, a fennmaradó hányad pedig három ágazati szakszervezeté, a Vasas, a Postás és a Ruházati Dolgozók Szakszervezetéé. Az érdekvédelmi szervezet azzal számol, hogy az állam szerepvállalása a szociális ellátásban folyamatosan csökken, ezért egyre nagyobb szerephez jut az egyéni tehervállalással működő pénztári szolgáltatás. RÖVIDEN Fegyverüzlet Negyvenmillió forint értékű barterüzletről született elvi megállapodás Keleti György honvédelmi miniszter és Anatolij Lopata vezérezredes, ukrán vezérkari főnök budapesti tárgyalásán szerdán. A megbeszélést követően elhangzott, hogy magyar gyógyszerekért cserébe a hadsereg számára feltétlenül szükséges alkatrészeket szállít az ukrán fél. Keleti György hozzátette: az üzletet még azért nem kötötték meg, mert egyelőre bizonytalan, hogy sikerül-e a honvédség idei költségvetéséből előteremteni ezt az összeget. Anatolij Lopata beszámolt arról is, hogy meghívott egy magyar felderítő szakaszt Ukrajnába közös gyakorlatra. Keleti György ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az ilyen alegységszintű gyakorlatok szorosan illeszkednek a NATO békepartnerségi programjához, ugyanis a szomszéd országok között ez bizalomerősítő lépésnek számít. A Rába a hannoveri vásáron A Rába Rt. önálló kiállítóként az idén először vesz részt a szeptember 3-án nyíló hannoveri nemzetközi vásáron. Bemutatja a kéttengelyes luxusautóbusz-alvázat, amely süllyesztett vezetőülésű távolsági buszokhoz készül és minden olyan feltételt biztosít, amely egy hosszú utazás során a járműtől elvárható. Kiállítják a környezetbarát D10-es motort, amely eleget tesz az EURO 1 szabvány környezetvédelmi előírásainak. Felvonultatják a földmunkagépekhez használatos hátsó futóművet, amely három világszabadalmat tartalmaz. A szakmai érdeklődők elé tárják a hátsó futóműnek azt a típusát is, amely az alacsony, padló magasságú buszokba építhető be. Nemzetközi faipari szakkiállítás Tíz országból 100 kiállító vonultatja fel termékeit a szerdán Sopronban megnyílt nemzetközi faipari szakkiállításon, a Ligno Novumon. A szeptember 3-ig látogatható bemutatón különböző faipari gépeket, szerszámokat, ragasztó- és felületkezelő anyagokat, technikai és technológiai újdonságaikat mutatják be a hazai, a közép-európai és a nyugat-európai cégek. Immár negyedik alkalommal rendezik meg a szakkiállítást az Ikva-parti városban. Mezőgazdasági gépkiállítás Gödöllőn Nagy az érdeklődés a pénteken kezdődő háromnapos mezőgazdasági gép- és eszközkiállítás iránt, amelyet Agri-Med '94 címmel a gödöllői agráregyetem és az Agri-Expó beruházási iroda szervez. A bemutatón 60 hazai és külföldi cég kínálja legmodernebb termékeit.