Fejér Megyei Hírlap, 1995. november (51. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-01 / 256. szám

4 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Vonatdobálókat fogtak el Újabb vonatdobálókat fogtak el hétfőn délután a Rákospalota-Újpest vasút­állomáson. Az öt fiatalkorút a helyszínen dolgozó váltó­kezelő segítségével a rend­őrség fogta el. A fiatalok nem csak a vonatokat dobál­ták meg, hanem a vágányok­ra is köveket raktak. A rend­őrség és a MÁV szakértői az ügyben tovább folytatják a vizsgálatot. Kábítószer-csempészt ítéltek el A másodfokon eljáró Vas Megyei Bíróság 3 és fél év börtönben letöltendő sza­badságvesztésre, mellék­­büntetésül pedig a Magyar Köztársaság területéről kiu­tasításra ítélte kedden azt a kolumbiai állampolgárt, aki még januárban — 116 le­nyelt gumikapszulában — 1170 gramm kokaint akart hazánkon át Olaszországba csempészni. Ez az adag többszöröse annak, amit a törvény jelentős mennyiség­nek ítél. A szakértők szerint 450 ember halálát okozhatta volna, az értéke pedig meg­haladja a 10 millió forintot. Az ügyben elsőfokon a Kör­mendi Városi Bíróság au­gusztusban hasonló döntést hozott. Ez volt hazánkban az első testüregbe rejtés mód­szerét alkalmazó csempé­szés leleplezése. Mint emlé­kezetes, Humberto Ramirez Escobar, 27 éves Santa Fe-i taxisofőr január végén Amszterdamból érkezett Ferihegyre, ahonnan taxi­val, csomagok nélkül utazott a rábafüzesi határátkelőhöz. Ott gyanússá vált, de mert kábítószert nem találtak ná­la, a körmendi kórházba szállították, ahol megrönt­genezték. így derült ki, hogy úgynevezett kábítószernye­­lőt fogtak. A kihallgatások­nál kiderült, hogy a férfi Bo­gotában kapta a megbízást, hogy Milánóba szállítsa az árut. Munkájáért 1900 dol­lárt kapott volna. A szomszédtól kapnak áramot a Liget utcaiak A földkábel már „csak” 100-150 ezerbe kerülne Velencén van egy utca, ahol néhány házban sötétség lenne, de hogy nincs például Gálék há­zában, az csak annak köszönhe­tő, hogy a szomszédtól kapnak áramot.­­ A lakhatási engedélyt már több mint 10 éve megkaptuk, de sajnos az utcán nincs közvilágí­tás, a lakásban pedig csak úgy van világosság, hogy a szom­szédtól vezetjük az áramot. Per­sze fizetünk érte rendesen, de ez nem lehet végleges állapot — mondta Gál Lászlóné, amikor felkereste a szerkesztőséget. — A szomszédok közül még kettőt érint az ügy, de ők nem állandó lakosok. Az önkormányzathoz fordultunk segítségért, de állító­lag nem tudnak mit tenni. — Gálék kálváriát járnak. Megkeresték a hivatalt és mi megpróbáltunk segíteni — kezdte a történetet Oláhné Su­­rányi Ágnes, a nagyközség pol­gármester-asszonya. — Az Édász '92-ben megtervezte a Li­get utcai kisfeszültségű hálóza­tot. Az ár sajnos már akkor ma­gas volt — 30 százalékkal több, mint más ajánlatok — áfával együtt 462 994 forintba került volna a lakóknak. Érthető, hogy nem tudták vállalni a költsége­ket. Abban az évben, áprilisban az Édász nem járult hozzá a földkábel fektetéséhez, műszaki okokra hivatkozva, pedig az ol­csóbb megoldás lett volna. Az Édászt '94-ben megkértük, hosszabítsák meg a terveket.­­ Többszöri telefonos huza­kodás után az idén januárban az Édász fehérvári igazgatósága megadta az engedélyt és az újabb árajánlatot, amely most már 742 425 forint, elég irreális ár — vetette közbe Törjék Zol­tán, a hivatal műszaki ügyinté­zője. — Ismét tervhosszabítást kértünk, júniusban megadták az engedélyt, de a hivatal közben egy vállalkozótól is árajánlatot kért, amely jóval kevesebb an­nál, amit az Édász ajánlott. Saj­nos, a lakók ezt sem képesek ki­fizetni, így ismételten felkeres­tem a szolgálatatót: járuljon hozzá az olcsóbb földkábeles megoldáshoz. Elviekben hozzá­járultak, de a lakóktól nyilatko­zatot kérnek, amely valahogy úgy szól: ha kiépülne a légveze­ték, akkor kötelesek arra rákötni és fizetni az akkor megállapított díjat. A vállalkozók a földkábe­les megoldásra 100-150 ezer fo­rintos árajánlatot tettek. Kértem Gálákat, hogy próbálják bevon­ni a szomszédokat a beruházás­ba, hogy csökkenjenek a költsé­gek. De így sem lenne kevés a fi­zetnivaló. — Az önkormányzatnak már évek óta nincs fejlesztési lehető­sége — folytatta a polgármes­ter-asszony. — Mindössze egy utcában vezettünk áramot, de ott sok volt a hozzájáruló. A gáz be­vezetésénél a vállalkozó meghi­telezte a lakóknak a 47 millió fo­rintot. Az önkormányzat szer­vez és folyamatosan utalja neki a lakossági befizetéseket. Az emberek kölcsönt vesznek fel, de a kamat magas. Nem tudni mi lesz a megol­dás Gáléknál, ha a szolgáltató nem vállalja a költségeket...­­. KRÓNIKA Kezdődik a haderő-átalakítás November 1-jétől mintegy félszáz helyőrségben tartanak állománygyűlést a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Hon­védség vezetői, hogy bejelent­sék a haderő-átalakítással kap­csolatos helyi feladatokat. Az MTI kedden úgy értesült, hogy az állománygyűlések so­rán a többi között laktanyabezá­rásokat, leépítéseket, áthelyezé­seket is bejelentenek, de lesznek olyan helyőrségek is, ahol növe­lik a katonák létszámát. Ezek közé tartozik Tata, ahol az egyik leendő NATO-dandárt alakítják ki. A létszám-leépítések első­sorban a polgári alkalmazotta­kat érintik. Tiszteket nem bo­csátanak el, de a tárca vezetése azzal számol: nem mindenki vállalja majd a költözést, azt, hogy a jövőben más helyőrség­ben szolgáljon. FEHÉRVÁRON MEGALAKULT A„KÉK” A jövőben feltehetően egyre többet hallunk majd a Székesfe­hérváron tegnap megalakult „KÉK”-ről, azaz a Közös Érde­kek Kerekasztala elnevezésű szerveződésről. A városi civil szervezetek integrált együttmű­ködéséről van szó, ennek jegyé­ben tartotta alakuló ülését a ke­rekasztal tegnap, a városháza nagytermében. Mint azt Nagy Zoltán Péter­től, a hivatal referensétől meg­tudtuk, Székesfehérváron ösz­­szesen 245 civil szervezet léte­zik, amelyek közül 80 jelezte korábban, hogy részt kíván ven­ni a város által szervezett együttműködésben. Az önkormányzat célja, hogy a civil szervezeteket bevonja a döntés-előkészítésbe. Ennek ér­dekében a képviselőkből és szakértőkből álló szakbizottsá­gokba tagokat delegálhatnak a szervezetek, s ilyen módon elő­zetesen megismerhetik a képvi­selők elé kerülő indítványokat, előterjesztéseket, javaslataik­kal, véleményükkel hozzájárul­hatnak a döntési folyamathoz. Fontos a civil szervezetek bevo­nása a munkába azért is, mert az önkormányzat szervezeti és mű­ködési átalakulása során az ese­tek nagy részében döntés már a bizottságok szintjén is születik. Több civil szervezet vezető­jével, képviselőjével beszélget­ve kiderült: örülnek a város kez­deményezésének, ugyanakkor azt is tudják, hogy az együttmű­ködés még nem jelent számukra több pénzt. Ezt visszaigazolta Warvasovszky Tihamér gazda­sági alpolgármester is, aki az ön­­kormányzat 1996. évi költség­­vetési elképzeléseiről tartott tá­jékoztatót a fórumon. Felvetődhet a kérdés, nem működésképtelen-e egy 80 tagú fórum — nem is beszélve arról az esetről, ha az eddig nem csat­lakozónak is részt kívánnak venni a munkában. Nagy Zoltán Péter szerint vannak jó példák ennek ellenkezőjére, s a „KÉK” működése nem parttalan tanács­kozások sorozatában, hanem a delegáltak révén az önkormány­zati bizottságok ülésein tud iga­zán hatékony lenni. A HÍRLAP MEGKÉRDEZTE Mi a véleménye a temetők rendjéről, biztonságáról? Somogyi Elekné, fehérvári nyugdíjas: — Sajnos sokan elhanyagol­ják a hozzátartozóik sírját. A férjem mellettiek is csak akkor rendezettek, ha valaki lekaszálja róluk a füvet. De azért általában, akiben egy kis jóérzés van, az rendben tartja a sírokat. Ami a biztonságot illeti: én azt tapasz­talom, hogy mostanában már nem lopják a virágokat, koszo­rúkat. Legalább is a férjem sír­ján mindig megmaradnak. Jánosi Mihályné, nyugdí­jas: — Évközben nem sokat tö­rődnek velük, de ilyenkor, min­denszentek környékén azért mindig jobban odafigyelnek a temetőkre. A hivatal is, meg persze a hozzátartozók is. Saj­nos ilyenkor gyakrabban tűnnek el a virágcsokrok a sírokról. Ez bizony nagyon elszomorító és szerintem kegyeletsértő dolog is. Éppen elég az embernek a sa­ját fájdalma... Varga László, rokkant­­nyugdíjas: — Elég siralmas állapotban vannak. Olvastam az újságban az önkormányzat közleményét, hogy hoznak kavicsot a sírok környékének rendezéséhez. Hát nem mindenhol találni belőle... Az utak rendben tartása például nem a hozzátartozók feladata. Szerintem mindenképpen több pénzt kellene fordítani a város temetőire, s talán nem ártana jobban odafigyelni rájuk. Bátor Marianna, a Kodo­­lányi főiskola hallgatója: — Nem túl gyakran járok te­metőbe, de a televízióban láttam és ismerősöktől is hallottam már olyan esetekről, hogy koszorúk tűntek el a sírokról és vandálok megrongáltak síremlékeket. Ezt elég visszataszítónak találom. A lopások oka valószínűleg az, hogy a temetők őrzése nem megoldott, az önkormányzatok­nak nincs pénzük őrző-védő szervezeteket alkalmazni. 1995. november 1., SZERDA rr - -......................3 ENGEDMÉNYES ARANYVÁSÁR 74 karátos hivatalos magyar fémjellel ellátott ékszerek 20 - 40% ÁRENGEDMÉNNYEL Kínálatunkból: Nyaklánc: 1.980,- Ft-tól, Karlánc: 2.080,- Ft-tól, Medál: 590,- Ft-tól, Fülbevaló: 1.790,-Ft-tól, Gyűrű: 1.980,- Ft-tól: 5.000,- Ft feletti vásárlás esetén AJÁNDÉKPARFÜM! Székesfehérvár, 1995. november 2. - november 3. 10-17 óráig. CIFRA ÜZLETHÁZ ! HASZNÁLT ARANY ÉKSZERÉT BESZÁMÍTJUK! | ■ SZÉKESFEHÉRVÁRI KÉPZŐ KÖZPONT A Székesfehérvári Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ a Fejér Megyei Munkaügyi Központ támogatásával az alábbi térítésmentes, illetve részben térítéses tanfolyamokat indítja november hónapban: XC, CNC gépkezelő Számítógéppel segített rajzolás, tervezés AutoCAD-del Angol középfokú „C” típusú nyelvvizsgára felkészítő (10.000, -Ft saját hozzájárulással) Jelentkezni a Munkaügyi Központ területileg illetékes kirendeltségein lehet november 9-éig. Bővebb információ: Székesfehérvári Képző Központ Székesfehérvár, Seregélyesi út 123. tel.: (22) 310 - 308. Ügyfélszolgálati Iroda Székesfehérvár, Piac tér 10. III./301. tel.: (22) 312 - 312 /154 IKE Ingatlankezelési Egyesülés 80K, Székesfehérvár, Honvéd u. 1. 1995. november 23-24-én Székesfehérváron a Technika Házában kiállítók jelentkezését várjuk az alábbi területekről: - Ingatlanforgalmazás, - közvetítés, - kezelés, vagyonértékelés. - Informatika, számítástechnika. - Átviteltechnika, híradástechnika. - Iroda automatizálás, irodaberendezés Jelentkezni lehet telefonon, faxon, levélben. (ORIGO Bt. 8002 Székesfehérvár, Pf. 332) _____________T­el./fax: 06 (22) 322-597 Információ: 06 (20) 439-057 (119821/IH) „INGATLAN és INFORMATIKA’ IZE’szsd­. címmel konferenciát, kiállítást és vásárt rendezünk ■ 1450,- Ft 1450,- Ft NEMZEI ÜDÜLÉSI ÉS UTAZÁSI IRODA Rend­­kívüli Aj­án­lat a­­ VÁROSNÉZÉS és BEVÁSÁRLÁS B€CSB€N MINDÖSSZE 1450,- FT-ért Ft részvételi díj a következőket tartalmazza: - utazás kényelmes távolsági autóbusszal - autóbuszos városnézés Bécsben - szabadprogram, vásárlási lehetőség - utasbiztosítás - fakultatív részvételi lehetőség az „FI.Bender" Nemzetközi értékesítési és Kereskedelmi Kft. árubemutatóján ebéddel egybekötve. Hazaérkezés az esti órákban. Ne Felejtse magával hozni útlevelét! Jelentkezés: FI Hunguest Travel Székesfehérvár, Kossuth u. 9. alatti irodájában személyesen és a 22/340-938- as telefonszámán. 1450,- Ft Indulási hely és idő: 1995. november 08-án: (H9834/ik) Székesfehérvár 06.00 Piac­tér parkoló ■■■■■■■ Várpalota 06.30 Buszpályaudvar

Next