Fejér Megyei Hírlap, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-02 / 51. szám

4 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP „Mindent meg kell őrizni...” Saját levéltára valószínűleg egyetlen falunak sincs az ország­ban. Azaz egy kivétel azért akad. Az iváncsai helytörténeti gyűj­teményben ugyanis a falu múltját idéző, szépséges régi tárgya­kon kívül a szakemberek által is elismert iratanyagot gyűjtött és rendezett össze a kis múzeum alapítója, a 89 éves Fűrész Gyula. Háromszáz doboznyi irat fel­iratozva, gondosan elrendezve — ez az iváncsai levéltár. Ami persze naponta gyarapszik újabb és újabb dokumentumok­kal. Gyula bácsi fáradhatatlanul gyűjt: az iratokon kívül könyve­ket — megvan az első iváncsai is, a jegyző írta 1862-ben —, az iskola osztálynaplóit 1958 óta, fotókat, kottákat, térképeket, és persze tárgyakat, minden meny­­nyiségben. Bronzkori leletek a falu ha­tárából, köztük egy „kölökma­­mut” foga, amit valaki hálából hozott. Beljebb kannák, kan­csók, köcsögök, kisebb és na­gyobb mákdarálók, olaj- és pet­róleumlámpák, szépséges rok­kák sorakoznak a polcokon, a mángorló mellett egy hatalmas dagasztóteknő, faeszterga az egyik sarokban, a másikban meg egy kovácsműhely teljes felszerelése. Amott az 1864-ből való sző­lőprés, az egyik polcon bika­­csök, a másikon egy állóka, az ablak alatt egy századeleji gye­rekkocsi, arrébb az asztalon tűz­oltósisak, egy polcon palatábla — „jobban írtak rajta a gyere­kek, mint most”, bújik elő a pe­dagógus Gyula bácsiból —, mellette hengerfejes írógép, fel­jebb Sztálinnak szánt szocreál szobor — mert „mindent meg kell őrizni, ami a múlthoz tarto­zik”, vallja. Nem győzöm kapkodni a fe­jem, annyi a látnivaló. És közben Gyula bácsi mesél. Szinte minden tárgyhoz van egy története. Hetven éve írta az első helytörténeti munkáját — mondja, azóta nem is tudott ki­gyógyulni ebből a szenvedély­ből. Most éppen a faluban élt rajztanár-festőművész hagyaté­kát rendezgeti. Naponta két órát tölt a gyűjteményben: „eddig huszonnyolc könyvet írtam, de még volna mit csinálni” — és sorolja terveit... H.Cs. Fotó: Gregority Antal „Szalagos” maturandák A két évszám: 1994—1998, felejthetetlen az idén érettségiző diákok életében. Színes szalagra hímzett szimbolikus jel, ame­lyet büszkén viselnek a középis­kolától búcsúzók. A kápolnás­­nyéki Vörösmarty Mihály Álta­lános Iskola és Gimnáziumban pedig azért is jeles ez a dátum, mert a Velencei-tó környékén elsőként indult gimnázium első szalagavatóját rendezték meg a hét végén. A kiröppenő, „első fecskék”, két osztály hatvan diákja, taná­rok, szülők, meghívott vendé­gek, a szlovák és az olasz test­vériskolákból érkező barátok olyan ünnepi vigasságon vehet­tek részt, amelyen a hagyo­mányteremtő szándékot, a régi szokásokat a kápolnásnyéki vö­­rösmartysok és kedves tanáraik ötletei formálták egyénire. KRÓNIKA 1998. március 2., HÉTFŐ KRIMIKRÓNIKA A Fejér Megyei Rendőr-fő­kapitányság központi ügyelete az alábbi bűnesetekről tájékoz­tatta szerkesztőségünket. Szivattyú mellé bort A tavasz közeledtét jelzi, hogy kirajzottak a hétvégi házak tolvajai. Polgárdi­ Ipartelepen három házikót is meglátogattak gyors egymásutánban. Az egyikből ellopták a szivattyút, mellé a bort, 55 ezer forint kárt okozva, a másikból 2 ezer fo­rintnyi pálinkával távoztak, a harmadikból ruhaneműt és élel­miszert loptak, 8 ezer forint ér­tékben. Szabadbattyán-Lajoste­­lepen szintén hétvégi házat láto­gattak meg. Itt is a szivattyút nézték ki és cipelték el, értéke 28 ezer forint. Tóparti szarkák Nem várt vendégek a Velen­­cei-t­ó partján is meglátogattak néhány hétvégi házat. Gárdony­ban, a Bikavölgyben kettőt is. Az egyikben a porszívó, vala­mint a konyhai kisgépek nyerték meg a „szarkák” tetszését, 25 ezer forintos kárt hagytak ma­guk után. A másikban találtak egy légpuskát, s ha már ott jár­tak, „kilőtték” és magukkal vit­ték a televíziót, a rádiót, tovább a konyhai kisgépeket. A kár 200 ezer forint. Ágynemű és porcelán A változatosság kedvéért családi házba is betörtek a hét végén. Sárbogárdon történt mindez, a Tinódi utcában. Elvit­tük a porcelánkészletet, az ágy­nemű pedig talán azért kellett, mert az edényeket abba csoma­golták. A kár 100 ezer forint. Székesfehérváron, a Lövölde úton egy Suzuki ablakát törték ki. A kocsiból kiemelték a kézi­táskát, benne iratokkal és kész­pénzzel, a lopással okozott kár 100 ezer forint. M­EGÖLTE A FELESÉGÉT Családi tragédia történt mellkasán, hátán többször meg­­szombaton este Lepsényben, a szúrta 26 éves feleségét, Az asz- Mártírok úton. A 34 éves G. Ti­­szony a helyszínen meghalt. A bár közös lakásukban heves férfit, aki maga értesítette a szóváltást követően a nyakán, rendőrséget, őrizetbe vették. Őrizetbe vették az orvosnő feltételezett gyilkosait Lapunkban már beszámol­tunk róla, hogy ismeretlen tette­sek csütörtökre virradó éjszaka székesfehérvári lakásában zsi­neggel megfojtották dr. T. M. Magdolna 60 éves orvost. Az el­követők a lakásban értékek után kutattak, majd az áldozat autójá­val elhagyták a helyszínt. A ko­csit a rendőrök később a bűncse­lekmény helyszínének közelé­ben, a Mancz János utcában megtalálták. A rendőrségtől származó információnk szerint a Fejér Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi osztálya pénte­ken 16 órakor őrizetbe vette a 32 éves székesfehérvári G. K.-t, a 28 éves sárkeresztúri K. A.-t, mindketten férfiak, továbbá egy 43 éves székesfehérvári nőt, B. I.-nét. Ők hárman alaposan gyanúsíthatók az emberölés el­követésével. Lebuktak és kórházban vannak a határsértők Egy közlekedési ellenőrzés során 33 külföldi határsértőre bukkantak a rendőrök Tunyog­­matolcs külterületén—tájékoz­tatta az Magyar Távirati Irodát szombaton a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapi­tányság ügyeletese. Az eset még pénteken délután történt, amikor a fehérgyarmati városi rendőrkapitányság járőre a közúton megállított egy Ford Tranzit típusú kisbuszt, amely­ből 31 Srí Lanka-i, valamint egy-egy iraki és libériai állam­polgár került elő. Az előállítás után a debreceni sofőr annyit árult el, hogy a hajdú-bihari me­gyeszékhely piacára kellett vol­na szállítania a külföldieket, akik feltehetően Nyugat-Európa valamelyik országába tartottak. Az illegálisan hazánkba ju­tott külföldi polgárok a kihallga­tás során rosszullétre panasz­kodtak, ezért szombaton a kora reggeli órákban a fehérgyarmati és a nyíregyházi kórház fertőző osztályára szállították őket. Ráday János, a fehérgyarmati gyógyintézet osztályvezető fő­orvosa szombat este az MTI tu­dósítójának elmondta: hozzájuk hat beteg került. A jelzett tünete­ket nem tapasztalták náluk, in­kább az éhezés és a szomjúság jeleit fedezte fel a vizsgálat. Egy személy infúziót kapott, de már az ő állapota is kielégítő. Schalzmann Marianna, a nyíregyházi kórház ügyeletes orvosa elmondta: 27 külföldi ál­lampolgár fekszik a kórház fer­tőző osztályán. A kezelőorvo­sok — egy kivétellel — közöt­tük sem tapasztaltak fertőzésre utaló tüneteket. Inkább fáradtak és éhesek voltak a páciensek, amikor a mentők beszállították őket. Megfigyelésüket folytat­ják. Az ügyben tart a rendőrségi vizsgálat, a külföldieket a kór­házi elbocsátásuk után feltehe­tően kiutasítják az országból. Teherautó-mentes hétvégék Ismét él vasárnaptól a teher­gépjárművek hétvégi forgalom­­korlátozására vonatkozó rende­let. Eszerint március 1. és au­gusztus 31. között vasárnap és ünnepnap reggel nyolc órától este tízig Magyarország útjain nem közlekedhetnek a hét és fél tonnát meghaladó tehergépjár­művek. A rendelet bizonyos esetekben—például közhasznú feladat ellátása, élő állat, friss áru, stb. szállítása esetén — ki­vételt tesz. Az érvényben lévő rendelkezések szerint június 15. és augusztus 31. között nemcsak vasárnap, hanem szombaton sem közlekedhetnek a kamio­nok szombat reggel 8 és vasár­nap 22 óra között. A közlekedéssel függ össze, hogy március elsejétől a más tulajdonában lévő járművet csak a tulajdonos írásos hozzá­járulásával lehet kivinni az or­szágból. Ezt a határon ellenőr­zik.

Next