Fejér Megyei Hírlap, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-01 / 50. szám
1999. március 1., HÉTFŐ KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Húsz százalékkal kevesebb bűncselekmény a megyében A gazdálkodás példás volt, de ehhez szigorítások is tartoztak A megye tavalyi bűnügyi helyzetéről kértünk rövid összefoglalót dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitánytól. Ezredes úr, ön nem kedveli a statisztikai szemléletet. A számok mégis közvetítenek valamilyen tendenciát. Mi volt a jellemző 1998-ra? - A helyzet alapvetően nem változott, a bűnügyileg közepesen terhelt megyék közé tartozunk, a százezer lakosra jutó ismertté vált bűncselekmények valamivel az országos átlag felett vannak, de az átlaghoz közel. A bűncselekmények sem változtak, kapitányságonként 60-75 százalék között vannak a vagyon elleni bűnügyek. Az ismertté vált bűnügyek száma húsz százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz. - Ez a szám elfogadott? - Igen az, de a kérdés jogos, mivel a statisztikai elszámolhatóságunk körül nem volt mindig minden teljesen egyértelmű. A csökkenés eredmény, de kevesebb a lopás is. A gépkocsilopásoknál és a jármű önkényes elvitelében évek óta folyamat a csökenés. - A nagy értékű kocsik lopása okozott a legtöbb gondot? - Becsúszik egy-egy nagyobb értékű gépkocsi ellopása is, de a jellemző inkább a kisebb, régebbi típusok kelendősége. A közlekedéshez kapcsolódva, sajnos ezen a területen nem tudtunk igazán jók lenni, a két nagyvárosban és környékén több volt a balesetek száma. Itt előre kell lépnünk. Amire büszkék lehetünk: a kábítószeres ügyeknél az a fajta nagyságrendi növekedés, ami 1996-ról '97- re bekövetkezett, tavaly elmaradt, valamilyen szinten regulálni tudtuk a dolgot. - A megye sokáig büszkélkedhetett azzal, hogy nincs felderítetlen életellenes bűnügye. - Eredmény, hogy a kiemelt bűnügyekben - életellenes cselekmények, a rablások, a fegyverrel, a fegyvernek látszó tárggyal elkövetett esetek - a felderítetési szintünk elérte a korábbi színvonalat, az országos átlag felett van. Az életellenes bűnügyek száma '97-ben négy volt, tavaly pedig tizenkettő - köztük sok a családon belüli -, jelenleg három gyilkossági ügyben dolgoznak a kollégák. - A pénzügyek hogyan befolyásolják a bűnüldözést? - A főkapitányság az elmúlt évet adósságmentesen zárta. Az ORFK szerint példásan gazdálkodtunk, de ehhez szigorítások is hozzátartoztak. Az állománynak tartozunk. A juttatásokat kifizettük, de vannak lemaradásaink, az informatikai hálózat korszerűsítésében, az ingatlanaink állapotában. Eredménynek tekintem, hogy a bűnügyi hírszerzés, a nyomozás és a vizsgálat a helyére kerülhetett, létrejött egy valós értékelő, elemző szervezet. Sok avatott, mesterségét értő szakembert hoztunk a megyébe. A rossz bérek ellenére 97 százalékos telítettséggel dolgozott a főkapitányság. A járműállományban is volt javulás. Keserű dolog, de meg kellett szüntetni az óvodánkat. K.K. A kézművesek is farsangoltak Az évszázad, az évezred utolsó, hagyományteremtő bálja Nem csak a farsangi szezon utolsó bálja, de az évszázad, sőt az évezred utolsó fehérvári farsangi bulija volt a Fejér Megyei Kézműves Kamara hétvégi dáridója - hangsúlyozta Dávid Lajos, a kamara elnöke. Az Alba Regia Hotelben rendezett mulatság lelkes szervezői a kamara elnöke mellett az egészségügyi osztály dolgozói voltak. A remek hangulatú bálon, amely a kézműves közösség első vidám, táncos estéje volt, a Vörösmarty Színház művészei ajándékozták meg dallal, tánccal, humorral a jelenlevőket. A nyitó táncot a Felicita együttes járta. A vérforraló ritmusok gondoskodtak arról, hogy a táncos kedv ne lassan kerekedjen, hanem minél gyorsabban vigye táncba a bálozókat, akik a Prizma együttes zenéjére járták a keringőt, a tangót, s ropták a gyorsat, a fergetegest. A szemnek, a szájnak, a gyomornak ingerei mellett tombola nyeremények gondoskodtak arról, hogy éjfél után is kellő izgalom és jó kedv járja át a bálozókat, akik jól szórakoztak és hagyományt teremtettek. Nem csak magyarok pályázhatnak Csak törvény írhatja elő az állampolgárságot Hírül adtuk, hogy a megyei önkormányzat a kórházigazgatói állásra új pályázatot írt ki, amiben már nem szerepel feltételként a magyar állampolgárság. A megyei közigazgatási hivatal a szárligeti önkormányzatot is értesítette, hogy az orvosi állásra kiírt pályázatnak az állampolgárságra vonatkozó megszorítása törvénytelen. Dr. Gelencsér József, a közigazgatási hivatal vezetője elmondta, hogy az Alkotmánybíróság 1997-ben az orvosok országos nyilvántartásba vételének szabályai közül megsemmisítette a magyar és külföldi állampolgárok megkülönböztetésére vonatkozó szövegrészeket. A bírói testület indoklásában kimondta: „A munkához és a foglalkoztatás megválasztásához való jog a magyar alkotmány szerint emberi jog, azaz egyes külföldi alkotmányoktól eltérően - nem állampolgári jog.” Az alkotmány így fogalmaz: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen, faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Majd így: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és foglalkozás szabad megválasztásához.” A fentiek alapján alkotmányellenes a magyar állampolgárság feltételként megjelölése, kivéve, ha a magyar állampolgárságot törvény szabja meg feltételül. Ilyen szerepel a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben, ám a közalkalmazottak jogállásáról szólóban nem. Vagyis a köztisztviselőknél feltétel a magyar állampolgárság, a közalkalmazottaknál nem. A hivatalvezető elmondta azt is, hogy az uniós csatlakozás közeledtével a jogrendszerünk közelítése is megtörténik. Márpedig az Európai Unió egyik alapelve az áruk, személyek, szolgáltatások és tőke szabadáramlása. T.L. Nem minden plazmagömb, ami fénylik Beszélgetés a Randi-díjas Pintér Andrással Mint arról a napokban beszámoltunk, Pintér András, a Teleki Blanka Gimnázium harmadikos tanulója kapta a Természet Világa című folyóirat diákpályázatának szkeptikus különdíját. „Nem minden ufó, ami fénylik” című dolgozatáért. Az elismerést James Randi, a világhírű bűvész ajánlotta fel. A díjazottal még az eredményhirdetés előtt beszélgettünk. - Honnan jött az ötlet, hogy intelligens plazmagömböket figyelj meg és tapasztalataidat megírd a Természet Világa diákpályázatára ? - Immár negyedik éve vagyok tagja a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló szakkörének. Egyszer valaki elrettentésképpen behozott egy könyvet, amely az „Ufó-atlasz” címet viselte, és a plazmagömbökről, illetve legfontosabb lelőhelyeikről szólt. Kiderült, hogy a szerző által legjobbnak tartott helyek éppen Fehérvár határában vannak, nem is olyan messze a lakóhelyemtől. Nem okozott tehát különösebb gondot, hogy Verőczei Ernő útmutatásai alapján kijárjak és kémleljem a környéket. Rendszeresen olvasom a Természet Világát és azt is tudtam, hogy az előző három díjból kettő Fehérvárra került. Szerettem volna megőrizni a város és az iskola jó hírét, hiszen Fűrész Gábor - ald a második Randi-díjat kapta - jó barátom, és szintén telek is volt, továbbá - természetesen - ő is a fehérvári csillagdában kezdte. - A megfigyeléssorozat előtt volt valamilyen elvárásod az eredményt illetően? Végeztél előtanulmányokat a plazmagömbök területén? - Nem voltak előzetes elvárásaim. Pont az a lényeg a tudományos jellegű kutatásban, hogy ne legyenek előítéletei az embernek, mert az befolyásolhatja a végeredményt. Különösen egy ilyen tisztázatlan kérdésben. A plazmagömbökről hallottam korábban is, láttam a róluk készült videokazettát, aztán elolvastam az Ufó-atlaszban a szerző elméleti fejtegetéseit. Boszszantott, hogy eléggé durva hangnemben írt a tudományról és a tudósokról. Ettől persze még lehet igaza, amit azonban csak az észlelés dönthet el. Ezért úgy döntöttem, hogy rendszeresen kijárok megfigyelni. - Hány intelligens plazmagömböt láttál? - Egyet sem. Verőczei úr leírásai alapján özönleniük kellett volna, de valamiért nem tették. - Annyiból állt tehát a pályázatod, hogy leírtad: „nem láttam plazmagömböket’’ ? - Azért nem egészen. A dolog nem csak a plazmagömbökről szól, hanem a hitről is, amely a manapság oly divatos para- és természetfeletti jelenségekkel kapcsolatban tapasztalható. Itt elsősorban a hiedelmek hátteréről, valamint ezeknek a tudománnyal való kapcsolatáról tettem említést. Szerintem kényelmesebb elhinni egy jól hangzó, divatos magyarázatot, mint elgondolkodni és megkeresni a probléma tudományos hátterét. Nagyobb is az ember sikere, mert a média - tisztelet a kevés kivételnek - felkapja az ilyen szenzációnak számító hírt. Nem az a lényeg, hogy igaz, az a fontos, hogy szenzáció legyen. A plazmagömbök és felfedezőjük esetében arra a következtetésre jutottam, hogy aki nagyon hisz valamiben, az előbb-utóbb látni is fogja azt, amiben hisz és bizonyítékokat is talál rá. - Mit csinálsz akkor, amikor éppen nem plazmagömböket figyelsz meg? - Ez egyszeri alkalom volt. Szeretem a természetet, gyakran figyelem a csillagos eget, nem véletlenül járok a csillagdába. Mielőtt feltennéd a kérdést, nem láttam ufót, vagy más gyanús jelenséget, pedig sok-sok órát töltöttem már a szabad ég alatt. Engem és általában a csillagászokat valahogy elkerülik a földönkívüliek, de lehet, hogy mi túl jól ismerjük az égboltot ahhoz, hogy minden fénypontban idegenek nyomát lássuk. Ezek szerint csillagász leszel? - Nem valószínű. Budapesten szeretnék továbbtanulni az Állatorvostudományi Egyetemen. De a csillagászat azért marad. - Amit eddig elmondtál, kissé illúzióromboló lehet egyesek számára. Ennek ellenére tudnál-e valamit tanácsolni azoknak, akik mégis valami rejtélyes, titokzatos dolgot szeretnének látni? - Ez az illúzió kezd veszélyessé válni. Gyakran hallani, hogy az idegenek már itt vannak közöttünk és minden gondunkat meg tudnák oldani. Ha erre építenénk, nem is kéne foglalkoznunk a rákkal, az AIDS-szel, vagy a környezetszennyezéssel. Aki mindenképpen valami érdekes, titokzatos dologgal akar foglalkozni, az ismerje meg a csillagok világát. Van olyan izgalmas és szép, mint amit sokan a földönkívüliekről hisznek, ráadásul veszélytelen és valódi. Trupka Zoltán Pintér Andrásnak az elsők között gratulált Dallos Róbert, aki (Takács Gáborral együtt) az első Randi-díjat kapta 1993-ban, a nevezetes fehérvári gabonakör megalkotásáért. A felvételek az idei Randi-díjas leggyakoribb előfordulási helyén, a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban készültek RÖVIDEN 5,3 százalékkal esett a BUX-index A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos indexe, a BUX 5620,94 ponton fejezte be a pénteki tőzsdenapot, ez 314,78 ponttal, 5,30 százalékkal alacsonyabb elmúlt hétvégi záróértékénél. A részvénypiac forgalma az eltelt héten 88,40 milliárd forint volt, ami szinte megegyezik az egy héttel korábbival, amelynek értéke 88,20 milliárd forint volt. A legtöbb üzletet ezen a héten is a MOL, az OTP és a Matáv papírjaival kötötték, sorrendben 38,62, 16,65 és 12,98 milliárd forintért. BÁT: a múlt héten az euró volt a favorit A Budapesti Árutőzsdén február utolsó hetében 24 182 kontraktust adtakvettek a brókerek, a tőzsde összforgalma 6,81 milliárd forint volt. Ebből a határidős pénzpiacon a hónap utolsó napjaiban 19 738 kontraktus kelt el, 4,7 milliárd forint értékben. Az euró volt a hét favoritja, 10 840 kontraktus adásvételével, miközben az amerikai dollár forgalma 5408, a svájci franké 1300 kontraktust ért el. A sorban a japán jen következik 1260, a német márka pedig 830 kontraktussal, míg az utolsó 100 kontraktusnyi forgalommal az angol font volt. A német márka 0,25-0,80 forinttal drágult, júniusra már 134 forintot kértek érte. Az amerikai dollár árfolyama szinte szárnyalt, a hét eleji szinteket 2,65-4,15 forinttal múlta felül és a közeli márciusi lejáratra már 230,75 forintot ér. Az euró júniusig 1,00-1,33 forinttal drágult, azonban márciusra felment egészen 254,40 forintig, decemberre viszont elszámolóára már 274,50 forinton zárt. A svájci frank esetében három határidő 0,80-2 forintos áremelkedést hozott, míg a héten megnyílt májusra 164,10 forint lett a heti elszámolóár. Székesfehérvár, Vasvári P. u. 3. vízmoa* Tel.: 22/329-393. A mai REPÜLŐJEGY ajánlatai: ZÜRICH 39 900 Ft LONDON 38 500 Ft MÜNCHEN 34 400 Ft LISSZABON 47 000 Ft SIDNEY 150 000 Ft AMSTERDAM 35 000 Ft PÁRIZS 38 500 Ft LOS ANGELES 95 000 Ft C?R.NELR. pénzváltó Székesfehérvár, Kossuth u. 12. (volt Árpád fürdő) Telefonszám: (22) 330-229. Érvényes: 1999. február 27. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internett: www.goldinfo.hu Pénznem egységre Vétel Eladás RTS 18,06 18,45 CHF 156,50 160,00 DEM 127,20 129,50 ESP 1,4850 1,5400 GRD 0,7650 0,7900 ITL 0,1280 0,1320 LEK 27,5350 28,5318 USD 226,00 232,00