Fejér Megyei Hírlap, 1999. június (55. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-01 / 125. szám
1999. június 1., KEDD A roma koordinátorok munkára jelentkeznek Feladatuk a többi cigány munkához segítése Lapunkban is beszámoltunk róla, hogy a megyei munkaügyi központ támogatásával roma közösségfejlesztő asszisztensi képzés zajlott a regionális átképző központban. A Fejér Megyei Cigány Szövetség javaslatára 14 munkanélküli kezdte meg a tanfolyamot tavaly novemberben. A létszám hamarosan 11 főre apadt, s ők már végig kitartottak. A tegnapi vizsgán valamennyien sikerrel szerepeltek. Saját településükről kellett cselekvési programot írni, s elméleti vizsgát tenni cigány kultúrából, jogi tudnivalókból, környezetelemzésből. A feladatuk az lesz, hogy kapcsolatot tartsanak a helyi önkormányzattal, a munkaügyi szervezettel, illetve a romákkal. E koordinációs feladatot azonban csak akkor tudják ellátni, ha a saját településükön erre alkalmazzák a közeljövőben őket. Krasznai József, a megyei cigányszövetség vezetője, a tegnapi vizsga elnöke elmondta érdeklődésünkre, hogy a végzettek elhelyezkedéséhez a munkaügyi központ segítséget ad majd, valószínűleg munkabérük 90 százalékát átvállalja. A központtal hamarosan felveszi a kapcsolatot és együtt megbeszélésre hívják az érintett települések polgármestereit. Szeretnék, ha a most végzettek minél nagyobb hányada tudná végezni azt, amit tanult. Krasznai szerint 7-8 fő elhelyezése biztos, még akkor is, ha az önkormányzatok egy része nemet mondana. Akkor ugyanis az Autonómia Alapítványnál pályáznak. Fontos lenne minél több koordinátor munkába állítása, hiszen az ő legfőbb feladatuk az, hogy munkához juttassák a romákat. T.L. Új elnök a Duna Menti Regionális Népfőiskola élén Az elmúlt év tevékenységét elemző beszámoló, a számvizsgálói jelentés, valamint az idei munkaterv elkészítése mellett szomorú kötelesség várt a Duna Menti Regionális Népfőiskola tagjaira a szervezet napokban tartott „évi rendes” közgyűlésén. A népfőiskola elnöke, dr. Molnár László halála miatt tisztújító napirend is szerepelt a közgyűlésen. A népfőiskola új elnöke Almási Zsolt lett, akinek jelölését támogatta a népfőiskola két legjelentősebb partnere, a Dunaferr Rt. és a dunaújvárosi főiskolai kar vezetése is. Tagja maradt az elnökségnek, de munkahelyváltoztatása miatt leköszönt a népfőiskola titkári tisztéről Szalafainé dr. Klementz Anna, a szervezet új titkára Mihály Józsefné lett. A népfőiskola új számvizsgálójának Borka Istvánnál választották. A népfőiskolai közgyűlés Berecz András ének- és mesemondó előadásával ért véget. KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . „A 150 forintos blokkon látható postakocsi képét egy ősrégi osztrák szakmunkában találtam” Találkozás a bélyegtervezővel (Folytatás az 1. oldalról) Az idei bélyegnap bélyegtervei egy postai évfordulóhoz kötődtek: Mária Terézia ugyanis 250 éve vezette be a kocsipostajáratot. A 32+15, illetve 52+20 forintos címletű bélyegek és a 150 forintos blokk a kor eszközeit, viseletét, hangulatát tükrözik. - A Postamúzeumba jártam heteken keresztül, az akkori ruhák gyűrődéseit is meg kellett figyelnem. A postakocsi képét egy ősrégi osztrák szakmunkában találtam. Tavaly júniusban kaptam a megbízást, októberben lettem kész a tervekkel. A grafikusművész mögött jó három évtizedes múlt áll: az alkalmazott grafikának minden ágát művelte már, a könyvillusztrációtól a reklámgrafikáig. A fővárosi és Székesfehérváron csak hat éve élő szakember asztalán ott a modern technika, de mint mondja, azt nem szeretik a megrendelők, ezért ma is minden vonal saját kézből, nem számítógépből kerül ki. Forgács Miklós fő profilja a reklámgrafika és a kiállítások arculattervezése: mint a Hungexpo művészeti vezetője, annak idején ő találta ki a Foodapest nevét és sárga csibéit. Másik büszkesége a párizsi magyar napok arculatterve, amellyel ő boríthatta be a francia fővárost. Nemzetközi reklámbiennálé fődíjas munkája a Time magazin címlapján szerepelt, de tervezett bélyeget a környezetvédelemért, a vadászati világkiállításra, a háború befejezése és a holdraszállás évfordulójára, legutóbb a 100 éves FTC és az 50 éves Európa Tanács tiszteletére. E két utóbbi bélyeg ugyancsak most májusban jelent meg. Húszéves bélyegtervező munkásságát Pécsett kiállításon láthatták - talán választott városa, Fehérvár is rendez majd hasonlót? Forgács Miklós szeretnivalóan szép bélyegei addig is népszerűsítik önmagukat és gyűjtésüket. -kocsis- RÖVIDEN Tűzoltóversenyek Az elmúlt hét végén rendezték meg a móri és a bicskei körzetek I. fokú tűzoltóversenyét Válon. A Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség 1995-ben alapított vándorserlegét idén a Vál Önkéntes Tűzoltó Egyesület nyerte el, míg a móri körzetben ugyanezt az elismerést a Csákberény Önkéntes Tűzoltó Egyesület már ötödik alkalommal érdemelte ki, s ezzel végleg elnyerte. Orvosok Albániába A szükséges karbantartások elvégzése után a héten indul útnak Albániába a Magyar Speciális Mentők Egyesületének egészségügyi csoportja. Pavelcze László elnök-mentésvezető lapunknak elmondta, hogy olyan orvosok és sürgősségi betegellátásban járatos egészségügyi dolgozók jelentkezését várja (tel: 06/20/ 325-312), akik önként dolgoznának a humanitárius katasztrófa helyszínén, az albániai menekülttáborban. A speciális mentők tábori kórházat is magukkal visznek, és várhatóan olasz és német egységekkel együtt tevékenykednek majd. Co&tin R. Pénzváltó Székesfehérvár, Kossuth u. 12. (volt Árpád fürdő) Telefonszám: (22) 330-229. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 17,90 18,25 CHF 154,00 158,00 DEM 126,25 128,30 ESP 1,4800 1,5300 GRD 0,7550 0,7950 ITL 0,1270 0,1310 LEK 27,1642 28,1655 USD 236,00 241,00 Érvényes: 1999. június 1. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu ) Jövünk!m ." A MATÁVŐR kiépíti az Ön házának védelmét biztosító rendszert és a távközlési hárlgzat segítségével folyamatosan felügyeli azt. Történjen bármilyen rendellenes esemény, a MATÁVŐR azonnal intézkedik otthona és értéktárgyai védelmében. Biztonság - már az első részletre! A MATÁVŐR szolgáltatását részletfizetéssel is igénybe veheti. A biztonsági berendezé- Xéések telepítését már az induló összeg tb- befizetésekor elvégezzük. Induló összeg: Választható futamidő.