Fejér Megyei Hírlap, 1999. augusztus (44. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-02 / 178. szám

1999. augusztus 2., HÉTFŐ Jókedv, jó idő, jó sör Nadapon... Ha július utolsó szombatja, akkor svábbálon ropják a táncot a nadapiak. Állítólag ez már hosszú évek óta hagyomány, de egyszer valaki vagy valakik úgy gondolták, hogy megváltoztat­ják az időpontot. Volt is baj be­lőle, ugyanis nem az új időben, hanem a megszokottban érkez­tek a vendégek, bár meg sehol. Nos, ez a múlt szombaton nem fordulhatott elő, hiszen minden készen állt a remek mulatozás­hoz. Állt a sátor, különlegesen jó illatok úsztak a levegőben a vendéglátást biztosító kiszolgá­lóhely felől. A kirakodóvásár néhány árusa sem unatkozott, hiszen ha nem is volt mindig vá­sárlója, de szólt a zene. Az idei svábbált ugyanis a szervezői, a település önkor­mányzatának vezetői összekö­tötték egy sörfesztivállal. A cél az volt, hogy egyre több vendé­get csalogassanak a településre, akik a természeti szépségek mellett megnézik a felújításra szoruló, a 2000-re remélhetőleg megújuló templomot, ahol a kö­zeli Kápolnásnyék nagy szülött­jét, Vörösmarty Mihályt keresz­telték. A nadapi ősjegy, a szinte­zési alappont önmagában nem nagy látványosság, de a kör­nyék, a hegyek, a túraútvonal sokaknak kínál maradandó él­ményt. A sörfesztivál ezeket az adottságokat hivatott kiegészí­teni és ha az idei, az első nem is volt hasonlatos a fergetes „test­vérekhez”, mégis jó szórakozást nyújtott az érdeklődőnek. Akik jöttek is, hisz egymás után álltak meg szombat este a német rend­számú kocsik, gyerekek, felnőt­tek sétáltak kardigánjukat szo­rongatva a sörsátor felé. Hajnal­ban hűvös volt. Jó volt ez a két nap, remek volt az idő, kitűnő a hangulat, jó a sör, és nem utolsósorban jó az ötlet, hogy fesztivált rendezze­nek Nadapon. Küszöbön egy újabb „szilíciumvölgy”? Mór változatlanul kedvelt a befektetők körében Annak idején Székesfehérvár viselte kis túlzással a kitüntető címet, ma, szintén kis túlzással Mórra illik a „szilíciumvölgy” jelző. Földrajzi szempontból alapvetően igaz a Móri-árokban elhelyezkedő iparterületre, ám lehet, hogy a rövidesen kezdődő számítástechnikai egységek gyártása már tényszerűen is kö­zelít a kitüntető címhez. Akár így lesz, akár úgy, tény, hogy a vértesaljai város válto­zatlan népszerűségnek örvend a külföldi befektetők körében. A hivatalosan északnyugati ipar­területnek nevezett, a 81-es út jobb oldalán elhelyezkedő 30 hektáros területre újabb igény­­bejelentések érkeztek az önkor­mányzathoz. Schmidt Ferenc polgármester arról tájékoztatott, hogy a SUMI IMAG 3 hektáron két ütemben építi meg objektumát, ahol majd az esztergomi gyárnak gyártott alkatrészek készülnek, s folya­matosan kiköltöznek az IMAG területéről. Már áll egy nagymé­retű csarnok, de további beruhá­zás várható. Első lépésként 16 ezer négy­zetméteres területet vásárol az önkormányzattól a barcelonai ESMAR cég, mely a Hulet Packard beszállítójaként szá­­mítógép-alaplemezeket kíván gyártani Móron. Bővíteni akarja területét az AFL Hungary is, így ezzel a céggel, valamint az ame­rikai Lear Co. Hungary (a Kei­­per Racarot vásárolta meg) és a Hammerstein Rt.-vel együtt már hat multinacionális cég fog mű­ködni a kisebb vállalkozások mellett a móri iparterületen, mely azért nem pályázott az ipa­ri park címre, mert, mint a pol­gármester elmondta, meg akar­ták őrizni függetlenségüket. Ipari parki pályázati pénzfelvé­tel esetén ezt nem tehetnék, így az önkormányzat adja az infra­struktúra jelentős részét, a cé­geknek az áramellátásról és a te­lefonról kell gondoskodniuk. A most működő vállalatok mintegy 5 ezer dolgozót foglal­koztatnak, ami azt jelenti, hogy kimerültek a móri munkaerő­tartalékok, így Veszprém­ és Komárom-Esztergom megyé­ből is szállítanak már busszal munkásokat a móri üzemekbe. A munkanélküliségi ráta szep­temberre legfeljebb 5 százalé­kos lesz, ám gyakorlatilag Móron ma csak az nem talál magának munkát, aki nem is akar dolgozni. p.i. A Stollwerck nyugat felé bővíti idei exportját A Stollwerck Budapest Kft. ebben a fél évben előrelátható­lag már a spanyol, az olasz és az amerikai piacra is szállít - tájé­koztatta az MTI-t a cég ügyve­zető igazgatója, Fredrick A. Rothhaar.­­ A vállalatnak azt követően kellett új nyugati piacok után néznie, hogy érzékeny vesztesé­get szenvedett a közelmúltban az orosz piacon - mondta az ügyvezető igazgató. A múlt év őszén bekövetkezett orosz gaz­dasági válság miatt a magyar cég kivitele havi 500-1000 ton­nával csökkent az orosz reláció­ban. Ez a krízis azóta is tart. A cég ottani leányvállalata-, ame­lyet jórészt a budapesti me­nedzsment segítségével hozott létre a Stollwerck - egyébként átvészelte a válságot és most a legjelentősebb szereplő az orosz édességpiacon. Az orosz válság hatására az idén valószínűleg a tavalyi szinten marad a Stoll­werck magyar érdekeltségének árbevétele: 16,5 milliárd forin­tot tesz ki a tervek szerint az év végére. Ennek ellenére a cég megőrizte a magyar édességpia­con a vezető helyét, a több mint 30 százalékos piaci részesedé­sét. Éves termelése eléri a 32 ezer tonnát. Ennek egyharmada kerül exportra.­­ A piaci nyitásnak a fejlett ipari országok felé jövőre már meglesznek az eredményei: a remények szerint akár 20 száza­lékos árbevétel-növekedést is elér a Stollwerck magyar érde­keltsége - mondta az ügyvezető igazgató. Az ügyvezető igazga­tó szakmai teljesítményét az édességiparban is elismerik, ezt jelzi, hogy Rothhaar­t megvá­lasztották a Magyar Édesipari Szövetség alelnökévé. KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Isztiméren címert avattak Néhány csepp eső esett, az égen sötét felhők gyülekeztek, de a szabadtéri ünnepséget még­sem mosta el az időjárás. Teg­nap délután zászló- és címerava­tó ünnepségre gyülekezett Iszti­­mér apraja-nagyja a római ka­­to­likus templom melletti téren, a világháborús emlékműnél. Fiedler Albertné polgármester köszöntője után dr. Fülöp Gyu­la, a Fejér Megyei Múzeumok igazgatója, amúgy „bakonykúti szomszéd” idézte fel a falu tör­ténetét. „Isztimér címere akkor született, amikor Zichy István kérelmére I. Ferenc a települést mezővárosi rangra emelte. A cí­mer és pecsét ábrázolása: hár­mas halmon álló ötágú tölgyfa (a Bakony erdeje), mellette két­oldalt stilizált ezüst színű eke­vas és csoroszlya lebeg - ez a község megélhetésére utalt.” A címert Szász József készítette el. A község zászlaját Gerendai Sándor katolikus plébános szentelte meg, majd Jákob János református lelkész áldotta meg. Lassan hagyomány, hogy Gárdony város központjában a nyáron egy hétvége a country jegyében telik. Ilyenkor nem csak a jól ismert és kedvelt, táncra hívó muzsika szórakoztatja a zene és az egyedi hangulat kedvelőit, hanem mindenféle különlegesség is hívogatja az érdeklődőket RÖVIDEN Az APEH csak utólag módosíthat Annak ellenére, hogy a közelmúltban emelkedett a benzin ára, az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal szeptember végéig nem vál­toztathatja meg az adóbeval­lásnál alkalmazható üzem­­anyagárakat, a módosításra csak utólag, a következő ne­gyedévben kerülhet sor - mondta az APEH illetékese. Tájékoztatásából kiderült: a személyi jövedelemadóra vonatkozó törvény szerint az adóhivatalnak negyed­évenként kell közzétennie az adóbevalláskor figyelem­be vehető árakat. Legutóbb június végén határozták meg a július 1. és szeptember 30. között elszámolható árakat, eszerint például a 95-ös ól­mozatlan benzinnél 181, a 98-asnál 190 forintot, a ke­veréknél pedig 180 forintot lehet literenként elszámolni. A költségelszámolásnál fi­gyelembe vehető árak kép­zéséről szólva az illetékes hozzátette: minden alka­­l­­ommal a legnagyobb bel­földi üzemanyag-forgalma­zók árainak számtani átlagát veszik alapul a következő negyedévben meghirdeten­dő áraknál, így a legközeleb­bi ármeghatározásnál az APEH minden bizonnyal te­kintettel lesz a júliusi ben­zináremelésre. A szakember emlékeztetett arra, hogyha az adózó az APEH által meg­határozott áron számolja el az üzemanyagköltségét, úgy arról nem szükséges számlát beszerezni. Természetesen a tételes elszámolásra is mód van, ebben az esetben vi­szont minden tankoláskor számlát kell kérni a töltőál­lomásnál. 0,70 százalékkal erősödött a BUX A Budapesti Értéktőzsde I részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 0,70 százalék­kal erősödött, pénteken 7256,51 ponton zárt, ez 50,19 ponttal magasabb elő­ző hétvégi záróértékénél. A részvényforgalom értéke 39 százalékkal nőtt az előző héthez viszonyítva, több mint 60,60 milliárd forint ér­­­­tékben cseréltek gazdát a részvények. Ebből az A­ka- k­­egóriás papírok 59,10 milli­­­­árd forinttal részesedtek. A legnagyobb forgalmat az egyben látványos erősödést produkáló TVK érte el. A papírt 23,60 milliárd forint­­ értékben adták-vették. A­­ Mol 11,36 milliárd, a Matáv 1­8,50 milliárd, az OTP 5,34­­ milliárd, a Richter 4,87 mil­liárd forint értékben cserélt­­ gazdát. /BUSZ I­ I?- UTAZAS!/RODA ! Székesfehérvár, Vasvári P. u. 3. Tel.: 22/329-393. mai ajánlatai: MALLORCA 69 900 Ft KRÉTA 64 900 Ft TUNÉZIA 69 900 Ft MÁLTA 74 900 Ft SANTORINI 79 500 Ft PARALIA busszal 37 500 Ft STAVROS busszal________________36 900 Ft CSFR_NE_12. pénzváltó Székesfehérvár, Kossuth u. 12. (volt Árpád füttjó) Telefonszám: (22) 330-229. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 18,20 18,50 CHF 156,50 160,00 DEM 128,00 130,30 ESP 1,4950 1,5550 GRD 0,7650 0,8050 ITL 0,1288 0,1330 SEK 28,2764 29,2842 USD 234,00 240,00 Érvényes: 1999. július 31. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internett: www.goldinfo.hu

Next