Fejér Megyei Hírlap, 1999. október (44. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-01 / 229. szám
1999. október 1., PÉNTEK A kastély őriztetése sem olcsó A megpályázottnál lényegesen kisebb összeget, egyenként hathat millió forintot nyert el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma millenniumi pályázatán a Cziráky-kastély Műemléki Alapítvány és a perkátai önkormányzat. Mindketten kastélyfelújításra kértek támogatást. Az év végig várhatóan befejeződnek a művészettörténeti kutatások a lovasberényi Cziráky-kastélyban. Ezt követően készülnek majd el helyreállítás kiviteli tervei és kerül sor az engedélyeztetésre. 2001 tavaszán kezdődhet el aztán a rekonstrukciója az épületnek, amelynek jószerével csupán csupasz falai állnak - tájékoztatott Varga Zsuzsanna, a Cziráky-kastély Műemléki Alapítványa vezetője. Az állami tulajdonban levő ingatlant a kezelő, a Kicstári Vagyoni Igazgatóság meghatározott időre bocsátotta vagyonhasznosítási szerződés keretében az alapítvány rendelkezésére. Megvan viszont a kastély kápolnája felújításának engedélyezési terve. Már nagyobbrészt elkészült a falképek restaurása, s még az idén le kívánják cserélni a torony sisakját. Az épületgépészeti munkálatok elvégzése, a berendezés beállítása után várhatóan 2000 szeptemberében szentelik fel a kápolnát, amelynek helyreállításához hatmillió forintot nyert el az alapítvány a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) millenniumi pályázatán - mondta el Varga Zsuzsanna, akitől megtudtuk: az alapítvány által a kastély udvarán az idei évben már másodszor megrendezett kulturális programok - legalábbis pénzügyileg - veszteségesnek bizonyultak. A kastély őriztetése, a közüzemi számlák, a kápolna felújítása összességében egyébként hozzávetőleg évi húszmillió forintjába kerül az alapítványnak. A megpályázott húszmillió forint helyett hatmillió forint támogatást nyert el az NKÖM millenniumi pályázatán a perkátai önkormányzat a Győry-kastély központi szárnyának felújítására. A pénzt a közösségi funkciókat ellátó, s az önkormányzat tulajdonában levő épület tetőzetének, csatornájának cseréjére fordítják - mondta el Radeczki György polgármester. Az önkormányzat a jövő évben is pályázni kíván annak érdekében, hogy a homlokzatot is felújíthassák, s megoldhassák a csapadékvíz elvezetését. A teljes felújításhoz azonban - a polgármester szavai szerint - az eredetileg megpályázott húszmillió is kevés lenne, a múlt századi épület azonban olyan értéket képvisel - jegyezte meg Radeczki György -, amelyet mindenképpen meg kell őrizni. B.K.L. A perkátai Győry-kastélyban - többek közt - könyvtár, helytörténeti múzeum található Gyújtogatás volt Zámolyon (Folytatás az 1. oldalról) A főkapitány azt is elmondta: a rendőrök birtokában két olyan levél is van, amit a romák kaptak. Az egyiket Miskolcon adták föl két hete. Ez nem fenyegető, inkább becsületsértő és becsmérlő tartalmú. A másik, mely valóban tartalmaz fenyegetést, múlt hét pénteken került a postára Szegeden. Mindkettőt írás- és pszichológus szakértő vizsgálja. Borsics László, a fehérvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerint az eddigi tanúkihallgatások során nem találtak olyan személyt, aki az elkövetőket látta volna. (Azt a kezdeti információt sem erősítette meg egyetlen tanyvallomás sem, hogy bárki Csákvár felé „menekült” volna.) A rendőrök a gyújtogatást kapcsolatba hozzák az éppen egy hónapja történt, halálos végű tragédiával, mikor a faházakban élő romák és három csákvári fiatalember közti „vita” végén egy csákvári fiatalember, a 21 éves Cs. Ferenc holtan maradt a helyszínen, az előző bűncselekményről viszont a nyomozás érdekeire való tekintettel nem nyilatkoztak. A korábbi ügy „túlélő sértettjeit” a bűncselekmény elkövetéséből kizárják, a két fiatalembernek alibije van - közölte Rónai István, az ügyet átvevő megyei kapitányság nyomozó osztályának vezetője.kl- KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Módszertani központ lett a martonvásári gyerekjóléti A kistérségi társulásban végzett eddigi szakmai munka elismerése is, hogy mától a martonvásári gyermekjóléti szolgálat módszertani központként működik. A tegnap rendezett ünnepségen ennek is örültek, de megemlékeztek egy évfordulóról is: a településen éppen húsz éve indult el a házi segítségnyújtás. A martonvásáriak mellett a fehérvári gyermekjóléti szolgálat is indult a szociális minisztérium pályázatán, s mivel a megyei gyámhivatal mindegyik intézményt támogatta, mindketten nyertek is. A martonvásáriak esetében a színvonalas szakmai munka elismerése mellett kiemelt szerepet játszott, hogy a feladatot két éve jól működő kistérségi társulásban végzik. Kicsit üröm az örömben, hogy a munkához elnyert 1,2 millió forint (ami egy ember bérét és a szükséges tárgyi feltételek beszerzését fedezi) egy évre szól, jövőre újra pályázni kell. A minisztérium azonban szeretné elérni, hogy a módszertani intézmények a későbbiekben magasabb vagy plusz normatívát kapjanak a működéshez. Módszertani központként 57 megyei település gyermekjóléti szolgálatának munkáját segíti majd a martonvásári. Első lépésként a szolgálatokat levélben keresik meg, hogy felmérjék, hol, ki, milyen képesítéssel dolgozik, milyen segítségre lenne szükség a munkához. Vannak olyan képzések, amelyek azonnal indulhatnak: a szociális munkáról például, de kommunikációs tréningre is jelentkezhet, akit ez érdekel - mondta el Czirják Erzsébet, a családsegítő és gyerekjóléti szolgálat vezetője. Más területen (egészségügy, deviáns viselkedés, óvodai, iskolai nevelési problémák, szabadidős programok), két-három héten belül kezdődhet a képzés, az előadókkal már beszéltek, csak időpontot kell egyeztetni. A tréningek egy része térítés nélkül, más része megfizethető térítés mellett zajlik majd. Mindemellett szeretnének felállítani egy tanácsadó testületet, amely a háttérben segíteni a módszertani központ munkáját, ehhez várják azok jelentkezését, akik szívesen részt vennének ebben. Tegnap a házi segítségnyújtás 20 éves évfordulóját is ünnepelték Martonvásáron. Elsőként ez indult a településen, s azóta is jól működik. Ma három főállású gondozónő látogatja naponta a hozzájuk tartozó idős embereket, akiket nem csupán fizikailag segítenek, nem helyettük, inkább velük együtt dolgozva a házban, a ház körüli munkában, hanem a lelküket is gondozzák jó szóval, odafigyeléssel. H.Cs. Fejlesztésre jövőre sem lesz több pénz az ideinél Az országos tűzoltónap jövőre Kaposváron A 130 éve működő Magyar Tűzoltó Szövetség tegnap választmányi ülést tartott Martonvásáron, a kutatóintézetben. Az ülés után dr. Száray Zoltán tűzoltó dandártábornokot kérdeztük a szövetség munkájáról, a megyei tapasztalataikról. A Fejér megyeiek munkáját jól ismeri a szövetség, hiszen tavaly Székesfehérváron tartottuk a tűzoltónapot, ami rendkívül jól sikerült rendezvény volt. Az ország talán legdinamikusabban fejlődő megyéje, ahol a tűzvédelemnek és a fejlesztésnek a jövőben is komoly feladatai vannak. A megyei szövetség beszámolójában hallottunk a gondokról, a problémákról, ezeket a lehetőségeihez mérten kezelik a helyiek, de ebből a tulajdonosokat nem lehet kihagyni. A megyében dolgozik két önkéntes tűzoltóság - Bicskén és Válón -, mindkettő jól szervezett. Polgárdiban is szerveződnek, ha a feltételek megteremtődnek, jelentkezhetnek területért, és akkor önkéntes tűzoltósággá válhatnak. Az országos parancsnokság kikéri a szövetség véleményét a fejlesztéseknél, a jogszabályi előterjesztéseknél. A belügyminisztériumi költségvetésben egy sor az önkéntes tűzoltó-egyesületek és önkéntes tűzoltóságok működési támogatásával foglalkozik. Az idén 400 millió forint szerepelt a költésgvetésben, felét az önkéntes tűzoltóságok működésére, másik felét pályázatok útján az önkéntes egyesületek fejlesztésére fordítottuk, így szóba jöhetett a védőruházat, a technika fejlesztése, a járműpark frissítése azonban ebbe már nem fért bele. A jövőben sem lesz több pénz, mint az idei, meg kell gondolni, mire juttatunk. A külföldi partnerkapcsolatok révén sok szövetség jutott gépjárműhöz, ez nagyon pozitív dolog, de az sem mindegy, milyen állapotú járművek kerülnek be az országba. Az ülésen jónak értékelték a megyei szövetség munkáját, a gondoskodást, amivel az önkéntesek felé fordulnak. Több megye jelentkezett a jövő évi tűzoltónap rendezésért, némi csata után született a döntés: 2000- ben Kaposvár a helyszín. A tüzet oltani kell, ha van rá pénz, ha nincs. Az önkéntes egyesületek és önkéntes tűzoltóságok támogatása is fontos feladat Volt egyszer egy vidámpark A környékbeli lakók szóltak, hogy életveszélyes a bejárat feletti felirat, ezért vetették le tegnap a betűket a városgondnoksággal közösen - tudtuk meg a Pagát Kft. ügyvezetőjétől. A vidámparki szolgáltatásokra évről évre egyre kisebb az igény, az elöregedett játékokat leszerelik, s elviszik a MÉH-be. Idén is csak májusban üzemelt a park, s már ekkor is csak a dodzsem és néhány egyéb játék üzemelt. Most, hogy véglegesen eldőlt a szállodaberuházás Ady Endre utcai helyszíne, továbbra is kérdéses, lesz-e valami - és ha igen, mikor - a Rózsaliget mellett. Az önkormányzatnak nincs pénze a vidámpark felújítására, ez a Pagát Kft. erejét is meghaladja, de mint halljuk, igény sincs rá. zs.f. CH?RNELRA pénzváltó Székesfehérvár, Kossuth u. 12. (volt Árpid fürdő) Telefonszám: (22) 330-229. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 18,45 18,80 CHF 157,25 162,30 DEM 130,00 132,00 ESP 1,5150 1,5700 GRD 0,7600 0,8050 ITL 0,1308 0,1350 LEK 28,9778 29,9772 USD 239,50 245,00 Érvényes: 1999. október 1. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internett: www.goldinfo.hu RÖVIDEN Kié lesz az Interspar mögötti terület? A Forma 99 Kft. neve sokak előtt ismert Székesfehérváron, azok előtt mindenképpen, akik lakásvásárláson törik a fejüket, és meg tudják fizetni - szocpollal, kedvezményes hitellel együtt - a 130 ezer forintos négyzetméterárat. Mint ismeretes, a cég megállapodott a fehérvári önkormányzattal a terület hasznosításáról, a telek árát azonban nem tudták határidőre kifizetni. Szeptember 1. óta ismét „szabad a pálya” mindenki előtt, tehet tehát vételi ajánlatot a területre az OTP Ingatlan Rt. Közép-dunántúli Régió is, amelynek igazgatója fenntartja korábbi ajánlatukat. Szalai Zoltán érdeklődésünkre elmondta, hogy az első körben komoly, számításokkal megalapozott ajánlatot tettek. Az abban leírtakat most is fenntartják, s annak ellenére, hogy az anyag tudomása szerint nem került a közgyűlés elé, tobvábbra is érdekli őket a terület. Újabb ajánlatot tett a Forma 99 Kft., ami értesüléeeink szerint lényegében nem sokban különbözik az előzőtől. A téma várhatóan októberben kerül a testület elé. Második világháborús emlékművet avatnak Szombaton 10 órakor második világháborús emlékművet avatnak Mezőkomá■ romban. Misét dr. Takács Nándor megyés püspök celebrál majd. Állatotthonok fóruma A jövő héten, október 9- én Székesfehérváron rendezik meg az állatotthonok második országos fórumát, amelyen egyebek mellett az állattartási rendeletekről is vitáznak a résztvevők, de adományszervezési technikákról is hallhatnak. annon Lapok Társasága P CSALÁDI NYEREMÉNY ELŐFIZETÉSSEL! i heti nyertes előfizetőink: „ 4 db bögrét nyert: Gól Simon - Székesfehérvár w» v~_ Vígh Imre - Mór Bartos László - Sárosd • Dl Nagy István - Agárd Jakubik Istvánná - Székesfehérvár puzzle játékot nyert: Szántó István - Székesfehérvári Bencze Tibor - Székesfehérvár utazótáskát nyert: Szauer István - Óborok Tóth Imre - Bakonycsernye _karárát nyert: Tropa Istvánná - Sárkeresztes » fúrókészletet nyert: Varga Sándor - Sárbogárd Pánnél József - Isztimér » hűtőtáskát nyert: Böhm László - Úrhida Szalai Imréné - Székesfehérvár Gratulálunk szerencsés előfizetőinknek! A nyeremények átvehetők a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. Fejér megyei terjesztési irodájában, hétköznap 8-16 óráig. Címünk: Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: 06/80/200-272