Fejér Megyei Hírlap, 2000. június (45. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-01 / 127. szám
2000. június 1CSÜTÖRTÖK___________________KRÓNIKA Miként bánnak Fejérben közpénzzel, vagyonnal? A számvevők tíz éve vizsgálják az önkormányzatok gazdálkodását Tekinthetjük, úgy, hogy az Állami Számvevőszék is a rendszerváltás „szülötte”. Fejér Megyei Ellenőrzési Irodájának munkatársai e tíz év alatt három önkormányzat kivételével - 100, 300 lélekszám körüliek és még az idén sorra kerülnek - a megye valamennyi polgármesteri hivatalában belepillantottak már a számlák, bizonylatok, határozatok halmazába. Sárbogárd következik Még hogy beletekintettek? Ezen idő alatt a Fejér Megyei Önkormányzatnál 41, a székesfehérvárinál pedig 33 alkalommal tartottak vizsgálatot a gazdálkodás valamely területén, bár az igazán átfogó pénzügyi ellenőrzés mindkét helyen csak ezután következik. S, hogy ez milyen is, azt Gárdonyban már tudják, mert náluk nemrégiben fejeződött be, Sárbogárdon pedig ezután tapasztalják, mert itt napokon belül kezdődik. Ébner Vilmosné számvevőtanácsos, irodavezető, a múlt évi ellenőrzések tapasztalataiként elmondta, általuk a megyében büntetőeljárás kezdeményezésére nem volt szükség és csupán egy önkormányzatnál, Sárszentmihályon ajánlották a hiányosságok miatt a személyi felelősségrevonást. Tavaly bejelentés miatt elrendelt, rendkívüli ellenőrzést sem folytattak sehol, pedig erre korábban volt példa Csórón, Nadapon, Ráckeresztúron és Szárligeten. A múlt évben a számvevők a megyében harminc önkormányzatnál végeztek a legkülönfélébb témában vizsgálatot. Ilyen volt többek között az önkormányzati tulajdonban lévő közutak, hidak fenntartása és fejlesztése. Vizsgálati tapasztalataként összegezték, hogy az önkormányzatok többsége nem rendelkezik közútfejlesztési tervvel, útnyilvántartással, az ingatlankataszter nem tükrözte az útvagyon valós állapotát, a felújítások, fejlesztések során keletkező értéknövelő költségvetési ráfordításokat. Egyedi döntések A vagyongazdálkodás feltételeit és a vagyon feletti rendelkezést áttekintve megállapítható az érintett önkormányzatoknál, hogy a vagyon változását a testületek egyedi döntései motiválták és nem alkottak átfogó vagyongazdálkodási koncepciót. A legtöbb gondot a vagyonnyilvántartások pontatlansága, a vagyonkataszter és a számviteli nyilvántartások egyezőségének hiánya, valamint a törzsvagyon előírt elkülönítésének elmaradása okozta. A kórházak vizsgálata kimutatta, az intézmények az 1996. évi adósságkonszolidációt követően pénzügyi helyzetüket hosszabb távon nem tudták egyensúlyban tartani. Az önkormányzatok a finanszírozási rendszerből adódóan, sajnos, nem váltak jó tulajdonossá. Kórházi tartozások Az adósságállomány a megyei és a dunaújvárosi kórháznál folyamatosan növekedett és közelítette a csődhelyzet törvény által meghatározott mértékét. Az adósságállomány összetevőiben a két kórház közötti lényeges különbség, hogy a székesfehérvári a szállítóknak tartozik, a dunaújvárosi pedig önkormányzatának. Egyik önkormányzat sem döntött biztos kijelöléséről. A Fejér Megyei Ellenőrzési Iroda vezetője elmondta azt is, a tavalyi rendkívül időjárás okozta anyagi károk a megye településeinek csaknem felét érintették, ennek náluk még nincsenek vizsgálati tapasztalatai, de az idei gazdasági pénzügyi ellenőrzések valamint a folyamatban lévő zárszámadási témavizsgálat a helyreállítási költségek felhasználását illetően is szolgálnak majd adatokkal. A számvevők az idén ismét vizsgálják majd, hogy az önkormányzatok miként alkalmazták gyakorlatukban a közbeszerzési törvényt, annál is inkább mert ez a közelmúltban módosult. M.L. Leváltották a móri kórház gazdasági igazgatóját Mór Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kedden az esti órákban zárt ülést tartott, melynek témájáról szerda délelőtt adott tájékoztatást Schmidt Ferenc polgármester. A téma a móri kórház tetemes adósságállománya a felelősség megállapítása volt. Az ismert alulfinanszírozott egészségügyi helyzet sem teszi elfogadhatóvá, hogy a móri kórház mintegy 70 millió forintos adósságot szedett össze. Igaz, az összeg nem ebben az évben jött össze, tavalyról is „görgetett” az intézmény 28 milliót, ám így is elfogadhatatlannak ítélte a testület a tetemes hiányt. A képviselő-testület vizsgálóbiztost nevezett ki a kórház gazdasági helyzetének felmérésére. Megállapítása nyomán kiderült, hogy a gazdasági igazgató 4 pontban marasztalható el helytelen gazdálkodás miatt, ami sértette az államháztartási törvényt és több kormányrendeletet. Nyilvánvaló, hogy szinte képtelenség ma eligazodni a rendeletek útvesztőiben, de ez sem adhat felmentést. A képviselő-testület elmarasztalta a gazdasági vezetőt és azonnali hatállyal felmentette állásából. A testületi ülés egy másik naprendi pontjaként arról döntöttek, hogy június 1-jétől a móri kórház orvos-igazgatója, egyben intézményi igazgatója is dr. Juhász Tivadar lesz. p.i. A strand vége... Adja tudtul a rozsdásodó tábla. A hattyúk persze fittyet hánynak erre és sok más tiltó, óvó táblára. Érdekes, nálunk minden tilos! Nem kérnek rá, hogy ne lépjünk a fűre, ne szemeteljünk, ne együnk a medencetérben... A tilos országa vagyunk, de ez a kecses madarakat hidegen hagyja Fotó: Páti Mától van betegjogi biztos Fejér megyében dr. Szabó Sándor jogász személyében mától van betegjogi képviselő. Az egészségügyi törvényben meghatározottak szerint az ÁNTSZ szervezeti egységén belül, de függetlenül végzi feladatát a betegek jogainak érvényesítése területén. Mint dr. Ferencz Pétertől, megyei tiszti főorvostól megtudtuk, a betegjogi képviselő az ÁNTSZ Fejér Megyei Intézetében hétfőn és szerda délelőttönként az ügyfélfogadási időben elérhető, ezen kívül pedig a megye gyógyító intézményeiben kereshetik fel őt a betegek és hozzátartozók, mégpedig az alábbi rend szerint: hétfő délután Csákváron, kedden egész nap a Fejér Megyei Szent György Kórházban. A betegjogi képviselő a szerda délutánját Móron tölti, a csütörtöki napot a dunaújvárosi, a péntekit pedig ismét a megyei kórházban. Valamennyi intézményben az igazgatóságon biztosítanak a betegjogi képviselő számára irodát, ahol négyszemközti tárgyalásra van lehetőség. Cég R.NLR. pénzváltó Székesfehérvár, Kossuth u. 12. (volt Árpád fürdő) Telefonszám: (22) 330-229. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 18,70 18,90 CHF 162,70 166,50 DEM 131,70 132,90 ESP 1,5300 1,5850 GRD 0,7530 0,8000 ITL 0,1315 0,1350 LEK 30,310531,3533 USD 276,00 281,00 Érvényes: 2000. június 1. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internett: www goldinfo hu •1 33pMMgr Székesfehérvár,^ ^utazás/&gím Vasvári P. u. 3. 1? ................ Tel.: 22/329-393.1 mai ajánlatai: Costa Brava busszal, félp. VI. 9-18. 55 000 Ft Costa Brava repülővel, félp. VI. 10-17. 79 900 Ft Kréta apartman VI. 8-15. 39 900 Ft Portugál krt.+nyaralás VI. 16-23.179 900 Ft Rodosz VI. 6-13. 39 900 Ft Málta VI. 9-16. 49 900 Ft Paralia VI. 17-26. 26 900 Ft Pünkösd Velencében VI. 10-12. 29 000 Ft Kevés a védőnő, a rendőr Ercsi nagyközségben Testületi ülésen tárgyalt kedden a nagyközség egészségügyi helyzetéről a képviselő-testület Ercsiben. A falu egészségügyi ellátottsága nem rossz, de pénz hiányában a finanszírozás nem képes újabb feladatokat felváltani. A reumatológiai és a traumatológiai ellátásra így egyelőre várni kell, nyugtázták a szomorú tényeket a képviselők. Másik, igen kellemetlen helyzet, hogy a nagyközség négy védőnői körzetében mindössze két védőnő látja el a feladatokat. Jogszabályi előírás, hogy felsőfokú végzettséggel lehet ellátni ezeket a feladatokat — mondta Bátki József polgármester. - Csakhogy az élet ezen a területen sem alkalmazkodik az előírásokhoz, nem lehet felsőfokú végzettséggel jelentkezőt találni az álláshelyekre. Könnyen lehet, hogy a rendőrnek fenntartott szolgálati lakást - ha lesz pályázó a védőnői állásra - nem egyenruhás, hanem egészségügyi dolgozó kapja meg, ha így betölthetjük a helyeket. Nálunk a rendőr is kevés, sorra mennek vissza a városokba, akik itt teljesítettek szolgálatot. Volt egy jelentkező, kétgyermekes apa, de végül valamiért nem fogadta el az állást és a lakást sem. Valamit tenni kell ebben az ügyben is, annak ellenére, hogy az őrs vezetőjének beszámolóját a tavalyi rendőrségi tevékenységről elfogadta a testület. A képviselők egyébként tárgyaltak még a nagyközség sportéletének helyzetéről, megbeszélték a sportkoncepciót, amelynek értelmében az óvodástól a nyugdíjaskorú emberekig, mindenki bekapcsolódhat valamilyen formában a sportéletbe a településen. K. Regionális fejlesztési konferencia Zánkán A közép-dunántúli és a Balaton régió területfejlesztéssel, térségi menedzseléssel foglalkozó szakemberei számára június 9-én, Zánkán térítésmentes konferenciát szervez a Veszprémi Egyetem , a Kodolányi Főiskola és egy ajkai fejlesztési társulás. Június 5-ig a 87/568-577- es telefonon lehet jelentkezni. Játékfesztivál Agárdon A Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének (FIDE) magyar egyesülete idén az agárdi vízisportiskolában rendezi játékfesztiválját. A június 3-i seregszemlén bemutatják az állami gondoskodásban élő fiatalok szabadidős tevékenységét. Játékok, zene, tánc, kulturális- és sportprogramok követik majd egymást, de lesz kézműves-bemutató is. Ekkor rendezik meg az Országos Gyermekönkormányzati Fórumot is. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . RÖVIDEN Népzenei találkozó a dégi pihenőfaluban Három dégi dalkör: a Gyöngyvirág, a Szivárvány és a Búzavirág közreműködésével rendezik meg a 3. népzenei találkozót június 3-án 17 órakor a pihenőfaluban. Wakler Anna szólóénekes is fellép, akit Varró János kísér. Vendégük lesz még az ádándi és a magyarkeszi pávakor. Közreműködik a dégi Boróka néptánc-csoport. A találkozó rendezői, házigazdái: a művelődési ház és a helyi népdalkörök. Ötven éve végeztek A sárosdi általános iskola nyolcadik osztályát ötven évvel ezelőtt fejezte be egy osztály. Az osztálytársak, akik még el tudnak menni - június 3-án a fél évszázad jegyében találkoznak 10 órakor a jelenlegi iskola kapuja előtt. „Ne törődjünk az elszelelt ötven esztendővel!” - invitálja az egykori társakat a meghívó. Osztályfőnöki órát tartanak, a Sárosdon eltemetett halottak sírjára virágot visznek, majd kellemes ebéd mellett beszélgetnek az öreg diákok. Millenniumi zászló Sárszentmihálynak E hét vasárnapján 14 órakor millenniumi zászlóavatási ünnepségre és a sportöltöző felavatására várják vendégeiket Sárszentmihályon, ahol a többi között fellép az Ikarus Néptáncegyüttes, és a szabadbattyáni citerazenekar. Hosszú, hideg volt a tél. De a kényelmet, biztonságot nyújtó földgáz a háztartás minden területén kiszolgált bennünket. Így vált egyszerűen családunk tagjává... Ha Önöknél még nem családtag a földgáz, hívja KEK információs vonalunkat, ahol készséggel nyújtunk felvilágosítást arról, hogy Ön milyen egyedi, személyre szabott kedvezményeket vehet igénybe a földgáz bevezetéséhez. KÉK számnak: 06/40/22-00-22