Fejér Megyei Hírlap, 2001. augusztus (46. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-01 / 178. szám

4 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP KRÓNIKA RÖVIDEN Sátor a táborban FMH-információ­ Az Al­ba Regia Ifjúsági és Szabad­idős Egyesület és a Városi Biciklizés Baráti Kör au­gusztus 17-19. között sátor­tábort szervez. Bővebb in­formációt Sárközi Tímea programkoordinátor ad a 70/ 217-9095-ös számon. Egy másik lehetőséget kínál az ABISZ a Székesfehérvári Álláskeresők Egyesületével karöltve: családoknak, cso­portoknak, ifjúsági közös­ségeknek Keszthelyen szer­veznek táborozási, nyaralási lehetőséget július 24. és au­gusztus 20. között, egyhetes, illetve hétvégi turnusokban. Erről a lehetőségről a 333- 460-as telefonszámon ad­nak felvilágosítást. Szent Donát búcsú, zarándoklattal Székesfehérvár (sf)­A megyeszékhelyen augusz­tus 5-én tartják az öreghegyi Szent Donát-kápolna búcsú­napját. 17.30-kor gyalogos zarándoklat indul a Bá­nyatótól a kápolnához, ahol 18 órakor dr. Takács Nándor megyés püspök mutat be szentmisét, majd megáldja a külső liturgikus teret. Orsolya a völgyben FMH-információ­ A Mű­­vészetek Völgye rendez­vénysorozat keretében ma, szerdán 19 órakor a fehérvá­ri Németh Orsolya, a 2000. évi Első Magyar Nem­zetközi Csembalóverseny Haydn-díjasa ad koncertet a vigántpetendi katolikus templomban. Gerinctörés nélkül úszta meg az esést A játékok a legszigorúbb minőségi követelményeknek is megfelelnek - állítja a bérbeadó Gárdony (hp/m.e.) - 2003 májusáig van üzemeltetési engedélye annak a „Kaland­park” nevű felfújható játék­nak, melynek csúszdájáról hétfőn leesett egy kisfiú. A gyermeknek szerencsére nem tört el a gerince. - Éppen kifelé jöttem a víz­ből, amikor a sokadalmat meg­láttam a felfújható mászóka mellett. Az anyja nem is volt ott a kisfiúnak, csak a nagynéni ért oda pár perccel később. A hátára esett szegény, a kiérkező mentő­orvos egyből azt kérdezte, tud­­ja-e mozgatni a lábát? Szeren­csére nem bénult le... - mondja egy őszes úr, aki szemtanúja volt a keddi balesetnek a gárdo­nyi Sport Beachen. Ottj­ártunk­kor sokan már el is felejtették a balesetet, bár a gumicsúszdára szinte senki nem engedi fel cse­metéjét. - Nézze, itt elöl széthasadt a szövet, csak úgy ömlik a levegő a csúszdából. Nem hiszem, hogy így megfelelő keménysé­gűre föl lehet fújni ezt a játékot. Ott fönn a magasban egy szál kapaszkodójuk van a gyerekek­nek, az is gumiból - mutatja egy asszony, aki a csúszda közelé­ben terítette le aznap délelőtt a plédjét. Bárhol kérdezősködök, azt senki nem tudja, hogy került a kisfiú annyira a mászókás csúszda szélére, hogy onnan le­esett. A kötélből készült mászó rész ugyanis jóval beljebb van. Lehet, hogy a szülői felügyelet hiánya, vagy a túl nagy „vir­­goncság” következménye a baleset? Tény, hogy a hétéves kisfiú lezuhant a négyméteres magasságból, gerincére esett, de nagy szerencséjére nem tört el semmije. Ifjabb Bálint Györgytől, a Bál-Na Produkció Kft. ügyve­zetőjétől megtudtuk, a Kaland­park előírásszerű használatát mindig ellenőrzik, de a helyszí­nen lévő lány dolga elsősorban az, hogy ne engedjen föl 5-6, legfeljebb 35 kilós gyereknél többet. Szintén a lány dolga a zsetonok beszedése, és ha fönt valaki rosszalkodik, szintén ő szól rá a rendetlenkedőre. Ha vi­szont a „nagy vagánykodás” közben valaki megcsúszik, lent­ről semmit nem lehet tenni. Bá­lint György elmondta, a strand­belépő hátoldalán szerepel, hogy az ár tartalmazza a strand területén bekövetkező balese­tekre és sérülésekre a biztosí­tást, de az is rajta van, hogy a strandon lévő összes szolgálta­tást mindenki a saját felelőssé­gére használhatja. A játék maxi­mális teherbírása nyolc, negy­venkilós gyerek, valószínűleg nem túlterheltség miatt követ­kezett be tehát a baleset. A játék szakadt részét egyébként hama­rosan megjavítják. Tál Ferenc, az Allianz-Hun­­gária Biztosító Rt. közép-du­nántúli területi igazgatója ér­deklődésünkre elmondta, a nyár­ i háttérben látszó csúszdáról esett le a fiú, akinek „nem fogták a kezét” „Beszélő fej” marad belőle... - A gerincsérülések rendkívül veszélyesek - mondja dr. Rónai László idegsebész, a Fejér Megyei Szent György Kórház idegsebé­szetének vezető főorvosa. - Amennyiben „csak” törés következik be, az nyom nélkül gyógyulhat, ha viszont az idegek is sérülnek, akkor maradandó károsodás lép fel, a sérült megbénulhat. A legsúlyosab­bak a nyaki sérülések, hiszen ekkor a kéz és láb is megbénul, és az emberből marad egy „beszélő fej”. A deréktáji és ágyéktáji idegsé­rülés során a lábak bénulnak meg. Idejében, a balesetet követő hat órán belül elvégzett műtéttel szerencsés esetben elkerülhetők a leg­súlyosabb következmények, de ekkor is hosszadalmas a gyógyulás. Általában a baleset után egy évvel lehet kimondani, hogy a beteg ál­lapotában már nem történik számottevő változás. A gerincsérülé­sek, főként a törések gyakoriak, s Székesfehérváron operáljuk pél­dául a balatoni sérülteket is, idén nyáron már több külföldi turista is műtőasztalra került egy-egy rossz fejesugrás után... Elmarad az exhumálás...? Egyelőre bizonytalan a battyáni roma tömegsír feltárása Szabadbattyán (FMH)­­ Mint annak idején hírt ad­tunk róla, a nagyközség ha­tárában mintegy 30 roma származású ember nyugszik egy II. világháborús tömeg­sírban, melynek feltárása egyelőre várat magára. A 7-es főközlekedési út mel­letti akácosban feltételezett sí­rok helyét - a háborúban még gyermekkorú - Jónás Vince mutatta meg Krasznai József­nek, a Fejér Megyei Független Cigányszövetség elnökének, aki az exhumálás és az újrate­metés kezdeményezője. Ott volt területbejáráson - a sajtó jelen­létében - Gádori István, a Fejér Megyei Önkormányzati Temet­kezési Kft. igazgatója is, aki a munkálatokra cége nevében az árajánlatot tette. Információnk szerint, csak az exhumálás költ­sége - az újratemetés és a sírem­lék nélkül - mintegy 700 ezer forintra rúg. A munkálatokat augusztus első napjaira tervezték, ám az előkészítést, a kutatógödrök ásását már az elmúlt napokban megkezdték a temetkezési kft. emberei, a költségeket - Kalmár Tibor gazdasági igazgató el­mondása szerint - Krasznai Jó­zsef megelőlegezte a cégnek, mely rendelkezik a szakhatósá­gok, közte a székesfehérvári ÁNTSZ engedélyével is. Bár mind ez ideig sikertelennek bi­zonyult minden kutakodás, most abban bíznak, hogy az aká­cos melletti búzatábla learatása után újabb kutatóárkok megásá­­sával folytathatják a feltárást. Közben nem várt fordulatot vett az exhumálás ügye: a Fejér Megyei Cigány Kisebbségi Ön­kormányzat néhány héttel ez­előtt feljelentette Krasznai Jó­zsefet, a zámolyi romák vezető­jét, a megyei cigányszövetség elnökét, mert 2000 márciusában 600 ezer forintot biztosítottak Krasznainak a sírok feltárására, amivel a szerződésben megje­lölt határnapig, 2000. december 30-ig nem tudott­?) elszámolni. Lapunk információit Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr­főkapitányság sajtóreferense megerősítette: az ügy augusztus 20-ig vizsgálati szakaszban van. S nem érkezett meg a Krasz­­naiék által remélt pályázati pénz a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivataltól sem, ami hátráltatja a kegyeleti feltárás munkálatait. Megerősített szolgálat a Balatonnál MTI-információ­­ A Készen­léti Rendőrség, valamint a szomszédos megyék rendőrei is segítik a Balaton körüli rend fenntartását az idegenforgalmi szezon közepén. Megerősített rendőri szol­gálatot tartanak, hogy kiszűrjék a nyaralók nyugalmát veszé­lyeztető bűnözőket, betartassák a közúti, a vízi és a légi közleke­dés szabályait. Nemzetközi dzsessznapok Neszmélyen MTI-információ­­ Hatodszor rendeznek nemzetközi dzsessz­­napokat Neszmélyen. A Duna­­parti szabadtéri színpadon au­gusztus 3-a és 5-e között lépnek föl a szólisták, zenekarok. E hét végén a magyar dzsesszélet leg­ismertebb művészei közül szín­padra lép Pege Aladár, Berki Tamás, Szakcsi-Lakatos Béla, Kőszegi Imre és még sokan má­sok. A külföldi művészeket­­ többek között az amerikai Marc Abrams, a lengyel Janusz Muni­­ak, az izraeli Michael Blam, a német Hannes Beckmann és a jugoszláv Jasna Jovicevic kép­viseli. Rutka Ferenc zenetörté­net ihlette tárlatának a helyi álta­lános iskola ad otthont. 2001. augusztus 1., SZERDA A tulajdonos­ ­ Egy éve, a gárdonyi Sport Beach számára készült a Ka­landpark nevű játék, melyet a rendkívül szigorú minőségbiz­­tosító rendszer, az EMI-TÜV magyarországi leányvállalata vizsgált meg az elkészítés után és 2003 május közepéig meg­adta rá az üzemeltetési enge­délyt - mondta érdeklődé­sünkre Dulai Zsolt, a bérbeadó Felfújható Játékvilág Szolgál­tató Kft. ügyvezetője. Magyar­­országon még nincs kialakult szabályozás ezekre a felfújható játékokra, így arra sincs elő­írás, milyen gyakorisággal kell ezeket ellenőriztetni. Vizsgáz­tatni csak akkor kell a játékot, ha más helyszínre kerül. Dulai Zsolt elmondta, az általuk üze­meltetett játékokon még egyet­len baleset sem történt, de rendszeresen szervizelik a bér­be adott eszközöket is és alka­lomszerűen ellenőrzéseket tar­tanak bérbe adott játékaiknál. A gumijáték megfelelő ke­ménységéről egy nagy teljesít­ményű kompresszor gondos­kodik, mely az esetleges szivár­gásokkal is „lépést tud tarta­ni”. A biztonságos üzemeltetés azonban a bérlő, jelen esetben a Bál-Na Produkció dolga. A­ szünidőben történt balesetek­re általában nem terjed ki a tanulóbiztosítás, hanem az Eu­rópában megszokott módon a tanítás kezdetétől a végéig és a csoportosan kötött és ezért jóval kedvezőbb árú biztosítás. Ter­mészetesen arra bármelyik ta­nulónak lehetősége van, hogy a nyár időszakára egyéni biztosí­tást kössön éppen az ilyen, nem várt események miatt. Fegyveres őrök vigyázó tekintete előtt dolgoznak Négy fogvatartott munkába áll a Székomnál Székesfehérvár (sz.z.)­­ Mától négy fogvatartott, a Fejér Megyei Bv. Intézetben büntetését töltő elítélt kezdi meg munkáját a székesfe­hérvári Székom Rt.-nél. A kommunális hulladék szét­válogatását végzik. Három fogház-, illetve egy börtönbüntetésre ítélt személy dolgozik a hulladékhasznosító telepen, két fegyveres őr fel­ügyelete, vigyázó tekintete előtt. A Fejér Megyei Büntetés­végrehajtási Intézet parancsno­ka, Cséri Zoltán alezredes la­punknak elmondta: szerződést kötöttek a fehérvári céggel. A Székom fizeti a munkadíjat, a rabok szállítását és az egyéb költségeket, az ellátásról és a ru­háról pedig a bv-intézet gondos­kodik. A fogvatartottak a tavalyi minimálbér egyharmadát, azaz 8500 forint munkadíjat kapnak. A munkaidő 8 óra, a foglalkoz­tatás folyamatos. Az elítéltek ki­választásánál szerepet játszott a magaviseletük és természetesen a biztonsági szempontok is. Ez annyit jelent, hogy figyelembe vették az elkövetett bűncselek­mény súlyát. A szóban forgó személyek nem főbenjáró bű­nért ülnek: ketten közúti baleset okozása, a többiek kisebb súlyú lopás, illetve orgazdaság miatt. Várhatóan további személyek foglalkoztatására is mód nyílik. A történet előzménye, hogy az Igazságügyi Minisztérium feladatul szabta: új munkáltatási formákat kell találni az elítéltek­nek. Részben azért, mert a fog­vatartottak száma drasztikusan megnőtt, részben amiatt, hogy a „munkaterápiával” idejüket hasznosan töltsék, és emellett a köz javára tevékenykedjenek. Repülős, ejtőernyős ünnep Székesfehérvár (sz.z.) - Hármas ünnepet tartanak szom­baton Székesfehérváron. A 62. ejtőernyős zászlóalj megalaku­lásának 50., a Repülők és Ejtő­ernyősök Fejér Megyei Egyesü­lete, illetve a Magyar Ejtőernyő­sök Bajtársi Szövetsége meg­alakulásának 10. évfordulója alkalmából tartanak megemlé­kezést. A helyőrségi klubban délelőtt tíz órakor kezdődik az ünnepség, amelyen felolvassák a kitüntetésekről, elismerések­ről szóló parancsot. Ezután a résztvevők, köztük a veteránok a koronázási templomba láto­gatnak, majd megkoszorúzzák az Ikarus gyár szomszédságá­ban felállított repülős és ejtőer­nyős emlékművet. A 62. ejtőer­nyős zászlóalj sárpentelei egy­kori táborhelyénél folytatódik a program, ahol átadják az okle­veleket, elismeréseket, kitünte­téseket. Ugyanitt tart ejtőernyős és sárkányrepülő bemutatót az Albatros Repülő Egyesület.

Next