Fejér Megyei Hírlap, 2002. július (47. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-01 / 151. szám

2002.július 1., HÉTFŐ A polgármester nem mond le Enying (v.v.)­­ Mint lapunk­ban megírtuk, dr. Óvári László polgármester, rendzavarásra hi­vatkozva, befejezettnek nyilvá­nította a múlt heti testületi ülést. A képviselők a nyílt ülést nélkü­le tartották meg. A hét végén a város új gyógy­szertárának avatásán a ti­zennégy tagú testületből kilenc­en részt vettek az eseményen. Munkatársunk az eseményt követően a polgármester távol­létében megtartott ülés utáni na­pok történéseiről kíváncsisko­dott. Megtudta, hogy míg a me­gyei közigazgatási hivatal nem foglal állást arról, hogy törvé­nyes vagy törvénytelen volt-e a csonka ülés, a polgármester egy napirendi pontot mindenképpen újra tárgyaltat, nevezetesen a háziorvosokkal kötendő megbí­zási szerződés tervezetét. Az erről szóló értesítést már kézhez is vették a képviselők. A levélben közölte a polgármes­ter, hogy a rendkívüli ülés idő­pontját, az egyeztetéseket köve­tően pontosítják. Dr. Miljánovits György, az egészségügyi és szociális bi­zottság elnöke - aki múltkori, napirend előtti felszólalásában kifejtette, hogy a polgármester, egészségi állapotának megőrzé­se érdekében vegye fontolóra a közéletből való visszavonulás lehetőségét - nem kívánt egye­bet elmondani érdeklődésünkre. Dr. Óvári László polgármester szintén nem kommentálta a tör­ténteket, csupán annyit jegyzett meg az újságírónak: egészsé­gesnek érzi magát, nem fontol­gatja visszavonulását és lemon­dását. KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 A halászlé és a tenger „Csak szívvel-lélekkel lehet elkészíteni” - vallják a szakácsok Agárd (str) - Csőstül jöttek mindenhonnan a pihenni vá­gyók a Popstrandra, és volt is mivel elfoglalniuk magukat. Már jócskán fortyogtak a bográ­csokban a halászléfőző verseny „áldozatai”, a pontyok, mire odaértünk. Gondoltuk, ebédidő­re be is futunk. Be is, még előtte is, így hát a halászlé illatával bo­rított strand területére is volt idő bekukkantani. Mintha nem is a Popstrandon sétáltunk volna! Homokos röp­labdapálya, sportolni és mozog­ni vágyó fiatalok és családok, ameddig a szem ellát. Tavaly ilyenkor még szerény körülmé­nyek között várt minket e strand, de 2002-re végre sikerült nem­csak a tó partját, de a mosdókat is valóban kulturálttá varázsol­ni. Persze mindez igazából nem volt varázslat, inkább kemény munka, amelyért Turbók János, a Popstrand vezetője felelt. Egy órára minden csapat el­készült a maga titkaival­ meg­spékelt halászlevével, amiket a zsűri szorgosan kóstolgatott is. Végül Sturcz Károly és étke mellett döntöttek. - Csak úgy érdemes főzni, ha van kinek - meséli a dinnyési hobbiszakács. - Egyébként pedig sokkal job­ban szeretem a hal kifogását és a leves elkészítését, mint magát, az étkezést. De ezzel mindegyik verseny­ző így volt, bár azért azt tegyük hozzá, hogy mindannyian férfi­ak voltak. Hogy ennek mi lehe­tett az oka, arra Alapi Attila -szintén versenyző - adott vá­laszt. Szerinte ugyanis a nőknek a hétköznapjaik azzal telnek, hogy főznek folyamatosan, így rutinná válik a feladat. A halász­levet viszont csak szívvel-lélek­kel lehet elkészíteni, amiben nincs helye rutinnak. Az első helyezett egyébként a balatoni halászlére esküszik. Az alaplébe a Velencei-tóban fo­gott keszeg, kárász, harcsa és csuka kerül, amit aztán átpaszí­roznak. Ebbe teszik a fűszere­zett pontyszeleteket. Sturcz Ká­roly szerint ezzel jobban jól le­het lakni és finomabb is. És ezt a zsűri is így gondolta. A második helyezett idén Lojt László, a harmadik pedig Kulcsár István lett. Lojt László évtizedekig szolgált a tengeren, és nagy ta­pasztalattal rendelkezik a halét­kek terén. Ő úgy gondolja, hogy tengeri halból nem is lehet jó ha­lászlevet főzni, ahhoz legalább egy velencei-tavi halacska kell. A forró hallé fortyogása közben jutott idő a szomszéd versenyzőkre is... Fotó: Páti Finom borok, cigányzenével Nyitott pincékkel és nyitott szívvel látták vendégül az érkezőket Vál (rd) - „Poharunkban puskom gyöngye, ízlelgetjük gyönyörködve...Oly kedvező­ az íze-aromája, bizony-bi­zony a lélek orvossága!” Eme sorok olvashatók Sze­rencsés Lajos pincéjének bejá­ratán, aki egyike volt azoknak a váli gazdáknak, akik szombaton nyitott pincével és nyitott szív­vel látta vendégül a szőlőhegyre érkezőket. Váradi Endre és fele­sége lábszárból főzi a pörköltet. Gázláng rotyogtatja az étket, noha bográcsos nemzet va­gyunk, azért haladni kell a bor­ral. Mondják, a rizling, zöld vel­­telini és Zalagyöngye szőlőkből érlelt csillogó bor a papa, Varga László napi verejtékének ered­ménye. Kérdem, mivel tálalják a pörköltet, mire kikerekedett szemmel, csodálkozva kérdez vissza a gazda: „Mi mással? Borral!” Idén harmadszor rendeztek borversenyt — meséli Tóth Fe­­rencné polgármester, mikor vé­gigsétálunk az idén először megnyitott pincék előtt. Hol vadpörköltet főznek, hol sajtos vagy tepertős pogácsát kínál­nak, de hozzáértő szervezésre vall, hogy meghívták a közeli Felcsútról Szelényi Katalint il­latos és fenséges ízű kecskesajt­jaival együtt. A tudósító tapasz­talatból mondhatja: ennél fino­mabb borkorcsolya nemigen lé­tezik! Az étkek-italok kifinomult élvezetéhez kelle­mes hátteret adott valamennyi színpadi produkció: a kajászói, pázmándi és helyi népdalkör szereplése, Halász Mária nótaé­nekes produkciója éppúgy, mint a cigányzenészek muzsikája. RÖVIDEN Honismereti tábor Aba (hcs) - Mától egy hé­ten át a Sárvíz térség múltjá­val, néprajzi hagyományai­val ismerkednek a megyei ifjúsági honismereti tábor résztvevői. Szíjjártó- és ko­vácsműhely, fafaragó- és csuhékészítő-mester várja az ifjakat, akik ellátogatnak Rétimajorba is, ahol a halá­szati múzeumot is megné­zik. Megismerkednek az abai Pátria Kör gyűjtemé­nyével, kirándulnak Sárke­­resztúrra, Sárszentágotára, Soponyára, készítenek népi játékokat fából és még a ke­nyérsütéssel is megpróbál­kozhatnak. Aranykagyló és Boróka Cég (w) - A Boróka tánc­­együttes két alkalommal is fellép az aranykagyló nem­zetközi folklórfesztiválon, Siófokon tájékoztatta la­punkat László Péterné Krisztina, a csoport vezető­je. A hajóállomásnál felállí­tott szabadtéri pódiumon jú­lius 2-án, kedden 17 órától, és ugyancsak ott, másnap 16 órától adnak ötvenperces műsort a dégi fiatalok. Drogprevenció Csákberény (rh) - Gyer­mekeknek és szüleiknek rendeztek videovetítéssel egybekötött drogmegelőzé­si előadást a művelődési házban. Szó esett az alko­holról, a nikotinról és a gyógyszerek hatásáról.

Next