Fejér Megyei Hírlap, 2004. január (49. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-02 / 1. szám
2004. január 2., PÉNTEK Testre szabott támogatásokat! Az önrész hiánya miatt sok pályázatot egyszerűen nem is tudnak beadni Enying (w) - „Pályázz, magyar!” Sok településen, amikor meghallják ezt, egyenesen a frász kerülgeti őket, főként az önrész hiánya miatt - vélekedik Tóth Dezső, a mezőföldi kistérségi társulás elnöke. - Talán sajátos, amit mondok (pláne az uniós csatlakozás küszöbén, amikor még a vízcsapból is a „pályázatosdi” folyik), de én a hátrányos helyzetű térségekben a helyzetfeltáráson alapuló, célirányos, központi fejlesztéseket helyezném előtérbe - hangsúlyozza. - Ne csak pályázati úton lehessen forrásokhoz jutni, mert nagyon sok településnek még a kötelező önrész összekuporgatása is sok esetben megoldhatatlan feladatot jelent. - A pályázat olyan, mint az önéletrajz. Ha őszinte, akkor nem nyerő. Ha viszont nyerő, akkor meg nem őszinte. Mire a bürokrácia útvesztőit végigjárjuk, és pályázni szeretnénk, mondjuk egy iskola felújítására, az elhasználódott tető régen a nyakunkba szakad. Így vagyunk mi a déli végeken, nemhogy felzárkózni nem tudunk, de egyre inkább lemaradunk. Testre szabott támogatásokat tudnék elképzelni, a hátrányos helyzetű településeket, kistérségeket mintegy alanyi jogon segíteni a talpra állásban. A mezőföldi kistérséghez Enying, Lepsény, Mezőszentgyörgy, Kisláng, Mátyásdomb, Dég, Mezőszilas, Lajoskomárom, Mezőkomárom és Szabadhidvég tartozik. A közutak kiépítettsége és állapota nem XXI. századi, először a településeket kellene biztonsággal megközelíteni - folytatja a társulási elnök, a mezőföldi kisváros polgármestere. Másodikként említi a szennyvízcsatornázást, harmadikként a belső utak felújítását, majd negyedikként a markáns településkép kialakítását. Ezekből indul ki, ezek meglététől lehet várni, hogy növekedjen a foglalkoztatottság, és javuljon a lakosság életminősége. Az enyingi kistérségben Mezőszilas rendelkezik szennyvízcsatornával, Lepsényben és Mezőszentgyörgyön a hetekben zajlott a rendszer műszaki átadása. A többi település még csak nem is sejti, mikor kapja meg vajon az állami támogatást. A kálozi programban megfogalmazottak megoldásához ők is elvárják a kormányzati, a régiós és a megyei segítséget. Lajoskomárom már 1995-től kéri, hogy az állami földalapba jelölt területek egy részét önkormányzati tulajdonba adják: gyógyfürdő és üdülőcentrum kialakítása szerepel terveik között, az uniós pályázat előkészítő alap igénybevételével. Összekötő utakat kellene építeni Mátyásdomb és Ágostonpuszta, Enying és Siómaros, valamint Pélpuszta és Ádánd között. Szeretnék, ha végre pont kerülne a megyét megosztó vitára, nevezetesen, hogy hol is haladjon az M8-as gyorsforgalmi út nyomvonala. Ők a déli változatot szeretnék. A kistérségekben élők helyben tartására, a fiatalok elvándorlásának megakadályozására és az esélyegyenlőség megteremtésére fejleszteni szükséges az oktatási intézményeket, a képzést. A dégi Festetics-kastély mielőbbi hasznosítása érdekében az alapítvány szeretné a kastély vagyonkezelői jogát megkapni. A turizmus, az idegenforgalom jelentős kitörési pont lehet. Az enyingi kistérségben is számos projekt született az elmúlt évek során, kéréseik konkrét programokhoz kapcsolódnak. Éppen a munkanélküliség drasztikus állapota miatt a kis- és középvállalkozások letelepedését inkubátorházak létrehozásával szeretnék segíteni Enyingen és Lajoskomáromban. Ugyancsak kistérségi szinten gondolkoznak a gazdaság- és turizmusfejlesztésben, a térségi menedzser iroda felállításában. A Dég és Káloz közötti öszszekötő út megépítéséhez további forrásokat remélnek. Mezőszilason felnőttképzési és vidékfejlesztési központot terveznek, Szabadhidvégen a tartósan munka nélkül lévők, illetve a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását akarják megoldani. Mezőszentgyörgy zsáktelepülés jellegét szeretné feloldani, a falut a 7-es főúttal összekötni. Enyingen a Batthyány-kastély rehabilitációját kezdik meg, mezőgazdasági és térségi központtá, pihenő- és sportvárossá, igazi balatoni háttértelepüléssé kívánnak válni. - Úgy érezzük, elképzeléseinkkel a földön járunk - emeli ki Tóth Dezső. - Tudjuk, a többség számára a jólétnek a munka az alapja. Az önkormányzatoknak viszont nem a munkahelyteremtés a feladata, hanem az, hogy legyen szándéka, területe minderre, tegye lehetővé, legyen fogadókész. Ezekben nincs hiány! Tóth Dezső: Elképzeléseinkkel a földön járunk Fotó: VJ Átminősítik az épülő intézményt Negyven apartman, nyolcvan személy Bodajk (rh) Folyamatban van a bodajki nyugdíjasház átminősítése idősek otthonává, az átadás márciusban várható. Erre azért van szükség, mondta Oszlánszki Zsolt polgármester, mert idősek otthona esetén egyrészt állami normatíva vehető igénybe a működtetéshez, másrészt minőségben változik a lakók helyzete, hisz 24 órás nővérügyeletet fognak kialakítani. Amennyiben az átminősítéshez szükséges engedélyeket beszerzik, 20-25 millió forintos többletköltséggel kialakítanak a tetőtérben orvosi és nővérszobát. Lift és korszerű hívórendszer is lesz az intézményben. A nyugdíjasház építésére 2002. október 9-én írták alá a szerződést, 183 millió forintot a Széchenyi-tervből kaptak, mintegy 40 millió az önkormányzat önrésze volt, amit hitelből vállalt a képviselő-testület. A hároméves törlesztést a beruházás befejezése után kezdik el, 8 millió forintot már elkülönítettek erre a célra. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonú épületben 40 apartmant alakítottak ki, ami maximum 80 fő befogadására alkalmas. A működtetést is az önkormányzat kívánja kézben tartani, nem adják ki sem alapítványnak, sem vállalkozásnak - tudtuk meg a polgármestertől. Új vállalkozót keresnek a helyi közlekedésre A képviselők elhalasztották a félsziget eladását Gárdony (kk) Múlt évi utolsó testületi ülésükön elhalasztották a képviselők a félsziget eladását. A hitelfelvétellel kapcsolatban a szakértő csoport tovább tárgyal. Kedd délig nem érkezett be a város bankszámlájára a félsziget ajánlott vételárának 10 százaléka, így a testület igen gyorsan döntött az értékes terület jövőjéről. Szabó István polgármestertől megtudtuk, a 22 hektár továbbra is eladó. Az ülésen megjelent az a csoport, amely 590 millió forintot ajánlott a területért, de a képviselők nem változtattak döntésükön, ennyiért nem adják a félszigetet. Abban viszont,állást foglaltak, ha elérhető áron nem tudják megvásárolni a megye kéthektáros részét, akkor a 22 hektár városi tulajdont önállóan kínálják megvételre. A második napirendi pont a hitelfelvétellel kapcsolatos tárgyalások folytatása volt. Ezzel hosszabb ideig foglalkozott a testület, végül úgy döntöttek, hogy a már rendelkezésre álló 300 milliós hitel mellé akkor veszik igénybe az 550 milliót, amikor ténylegesen fizetniük kell a fürdőberuházás számláit. A hitelfelvétel érdekében a háromtagú szakértő csoport folytatja a tárgyalásokat. A helyi közlekedés volt a harmadik tárgyalandó kérdés. Az előző vállalkozóval szerződést bontottak, így most ideiglenesen megbízott vállalkozó látja el a helyi közlekedési feladatokat, de a pályázatot már januárban kiírják, hogy februárra megszülethessen a döntés, ki fuvarozza a gárdonyiakat településükön. KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Túllépnek a korlátokon Rehabilitációs munkahelyeket teremtettek Polgárdi (me) - Barátságos, gondozott parkon vezet az út befelé, az épületekhez. A régi parasztházat szépen felújították, ahol valaha konyha volt, most számítógépek zümmögnek. A fészer alatt fémforgács hull, a hátsó szobákban dobozt hajtogatnak, a másik épületben már szállításra várnak a becsomagolt illatszerek. Az RH Szociális Szolgáltató Kft. sokoldalú üzem. De nem ebben különbözik más cégektől, hanem abban, hogy kizárólag megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak a műhelyekben. A társaság lelke, egyúttal a kft. megálmodója, Szabó Lászlóné, aki egész felnőtt életét segítségre szoruló és segítséget, támogatást váró emberek között töltötte. És a segítségnek bizony nagyon fontos módja az, hogy munkát adjon, megélhetést biztosítson. Hat évvel ezelőtt alakult a kft. A célunk az volt, hogy az egészségkárosodott emberek számára rehabilitációs munkahelyet teremtsünk - idézi a kezdeteket Mariann. „Kicsiben”, huszonöt dolgozóval kezdték, ma több mint nyolcvanan vannak - köztük tíz halmozottan sérült. Ennyi család életében történt nagy változás azzal, hogy munkát kaptak, rokkantnyugdíjukat, járadékukat tisztes munkával szerzett tisztes fizetéssel egészíthetik ki. Hosszú volna sorra venni, mi mindennel foglalkoznak. Az tény, a cég profilja a megalakulást követően gyors ütemben bővült: a textilipari tevékenységet fémtömegcikk-gyártással és fémmegmunkálással egészítették ki. Különleges, úgynevezett pillow pack csomagológépükkel szinte tetszőleges méretű multipack csomagolásra képesek, számítógép vezérlésű hímzőgépük pedig akár kilenc színnel is hímezhet: lógókat, felvarrható emblémákat, különböző feliratokat törülközőre, ágyneműre, kabátra vagy pólóra, ahogy a megrendelő kívánja. Képzelhetetlenül sok munka van amögött, amit látunk. Hiszen a jó szándék nem elég, fel kellett kutatni, meg kellett találni azokat a lehetőségeket, feladatokat, amit az esetenként súlyosan sérült emberek a kívánt minőségben el tudnak végezni. Igen nagy elismerésnek tartjuk, hogy a Pénzügyminisztérium célszervezetté nevezte ki a céget, ahol egyébként már az európai szabvány szerinti minőségirányítási rendszerben dolgozunk - folytatja az igazgatónő, aki rövid időre sem pihen meg a „babérokon”. A közelmúltban a városban szervezett távmunkafórumon találkoztunk, ahol elmondta, úgy látja: az informatika, a telekommunikáció fejlődésével a távmunka jelentősége egyre nagyobb lesz. Hiszen sok olyan ember él közöttünk, akit balesete, betegsége mozgásában korlátoz, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy szellemi adottságai ne volnának kiválóak, így hát most e téren is próbálkoznak. Ma már nyolcvan embernek adnak munkátFotó: Lázár Lívia RÖVIDEN Szorosabb együttműködés Dunaújváros, Székesfehérvár (dk) — A Pannon Lapok Társasága vezetésének stratégiai döntése értelmében a mai naptól szorosabb együttműködésben dolgozik a Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér Megyei Hírlap szerkesztősége. Az ezzel járó személyi változások jegyében mától Elekes András főszerkesztőként jegyzi mindkét lapot, Zsigó Ferenc pedig a Fejér Megyei Hírlapnál felelős szerkesztői megbízást kapott. Az együttműködés révén a DH változatlan belső munkatársi köre a jövőben fokozottan számíthat az FMH és a PLT egészének háttértámogatására, az olvasók hatékony és teljes körű tájékoztatása érdekében. Programtervről a nyugdíjasklubban Sárszentmihály (sl) A Fejér Megyei és Székesfehérvári Nyugdíjasok Baráti Szövetségének Sárszentmihályi Nyugdíjasklubjában január 5-én (hétfőn) 15 órakor értékelik a múlt esztendőben elvégzett feladataikat, valamint összeállítják és várhatóan el is fogadják a 2004-es esztendő első féléves munkatervét. Nemcsak füstölt, égett is a húsfüstölő Megyei körkép (hcs) - Petárda és karácsonyfa okozta tűzhöz szerencsére nem vonultak szilveszter és újév napján a megyei tűzoltók. Pusztaszabolcson viszont egy ház egyik lakószobáját oltották, itt ketten füstmérgezést is szenvedtek, őket a mentők a megyei kórházba szállították. Mányon nemcsak füstölt, égett is egy húsfüstölő az év utolsó napján. Tegnap pedig a megyeszékhelyen, a Maroshegyen egy könnyűszerkezetes ház falai égtek, ott oltottak a lánglovagok. Közüzemi díjak Enying (wv) - A képviselőtestület a lakásbérleti díjakat a piaci árakhoz igazította: 100 százalékos áremelésre került sor. Többletbevételt ez nem jelent az önkormányzat számára, csupán az ingatlanok fenntartási költségeit fedezi. A lakossági vízdíj köbméterenként 181 forint lett, a csatornadíj pedig (ahol van) 143 forint. Ez utóbbiból júliusban, augusztusban és szeptemberben 10 százalék locsolási kedvezményt biztosítanak. Alsótekerespusztán az ivóvíz köbméteréért 355 forintot kell fizetni. A helyi járatos autóbusz vonaljegy 78 helyett 86 forintba, az összvonalas bérlet 1810 helyett 1990 forintba kerül. CA RrnIELR. pénzváltó Székesfehérvár, Liszt Ferenc út 9. _ _____________Tel.: 22/330-229____________| Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 255.0000 263.0000 USD 205.0000 213.0000 CHF 163.0000 168.5000 GBP 363.0000 375.0000 SKK 6.1000 6.6000 CAD 155.5000 162.0000 Érvényes: 2003. december 30. Közületeket is kiszolgálunk! Nyitva mindennap 8-20 óráig