Fejér Megyei Hírlap, 2004. szeptember (49. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-01 / 204. szám
2004. szeptember 1., SZERDA Etyeki varrónőből díszlettervező Etyek (str) Tizenhét fiatal kezdi meg szeptemberben az etyeki Kolumbusz Gimnázium új médiatagozatán a tanulmányait. A képzés indítása szorosan összefügg a Demján Sándor-féle filmstúdió építésével. A médiaszakosok 2 éves általános képzést kapnak megerősített informatikával, idegen nyelvvel és kommunikációval. Harmadiktól választhatnak az OKJ-s szakirányok közül, negyedikben pedig érettségit és szakmai vizsgát tesznek. Az újonnan induló tagozaton olyan tanárok adnak majd órákat, mint például Jakab Györgyi médiakutató, Pécsi Ildikó vagy Fazekas Lajos filmrendező - nyilatkozta lapunknak Kopcsik István, az iskola igazgatója. A harmadik évben a diákok választhatnak a hangmester, hangtechnikus, színész, díszlettervező, játék- és animációsfilm készítő, valamint világosítástechnikus szakirányok közül. Olyan, iskolarendszeren kívüli képzések indítását is tervezi az iskola, melyeknek elvégzésével a filmstúdióban helyezkedhetnek el az intézményből frissen kikerülő szakemberek. E képzések témáját az ide települő befektetői réteg határozza majd meg. - Olyan szakembereket szeretnénk képezni, akik a szakmai ismeretek mellett nyelvi, kommunikációs és informatikai tudással is rendelkeznek - teszi hozzá az igazgató. - Másrészt pedig olyan munkanélkülieket képzünk majd, akik az eredeti szakmájukra építve tanulhatnak új ismereteket, s vehetnek majd részt a filmstúdió körüli munkálatokban - hiszen ezer-ezerötszáz embert szeretnének folyamatosan alkalmazni a Korda stúdióban. Gondolok itt például a varrónőkre, akikből díszlettervezőket képzünk. Az iskola a tervek szerint biztosítékot kér majd a filmgyártól, hogy azok az emberek, akiket kitanítanak, a gyár területén munkát is kapjanak. - Ezért sem tehetjük meg, hogy több főt vegyünk fel, mint amennyire szükség lesz - mondja az igazgató. KRÓNIKA Lángolt a határ, égtek a bálák Szándékos gyújtogatás okozta a tüzet, az anyagi kár mintegy 8-10 millió forint Sárszentmihály (bm) - Mintegy 3 ezer széna- és szalmabála égett le keddre virradóra a határban, a kár 8-10 millió forintra tehető. A tüzet a helyszínen tapasztaltak szerint szándékos gyújtogatás okozta. Hétfőről keddre virradó éjszaka. A telefonnál Pavelcze László, a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője. Három különböző helyszínen nagy területen széna- és szalmabálák gyulladtak ki Sárszentmihály határában. Oltani nem lehet, a fehérvári tűzoltók a terület körbekerítésén dolgoznak, így próbálják megóvni a többi, még ép bálát a tűz terjedésétől - mondta. Az első jelzés kevéssel negyed 12 után érkezett a tűzoltóságra: lángol egy nagyméretű szalmakazal és egy bálákkal megrakott utánfutó a határban. A helyszínre elsőként érkező tűzoltók a felderítést és a terület körbehatárolását megkezdték, majd észrevették, hogy a közelben még két helyen is bálák és kazlak gyulladtak meg. A 800 méter sugarú körben lévő 3 tűzesetnél a kirendelt tűzvizsgáló a szándékos gyújtogatás gyanúját állapította meg. A fehérvári rendőrkapitányság rongálás bűncselekménye miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított - tudtuk meg R. Szabó Ágnes rendőrségi szóvivőtől. A tűzoltóság információi szerint a tűzben megsemmisült mintegy 3 ezer bála. A tüzet oltani nem lehetett, az izzó bálák széthúzásán még a délutáni órákban is dolgoztak. Lapunk úgy tudja, hogy két vállalkozást és egy magánszemélyt ért kár. Molnár János főtörzszászlós és kollégái több száz bálaréti szénát mentettek meg Fotó: BM Nem elég ölbe tett kézzel várni a szolgáltatókat Már működik a bankautomata, és lesz térerő Pátka (bkl) Több intézkedést is hozott az életminőség javítása érdekében a település önkormányzata. A rendezési terv módosítása révén üzlethelyiségek kialakítására nyílik mód a faluközpontban. Ezekre azért is szükség van, mert a parcellázásoknak köszönhetően tovább növekszik a község lélekszáma - mondta el Füri Béla polgármester. Problémát okozott a településen, hogy gyenge a térerő a mobiltelefonáláshoz. Az önkormányzat ezért azzal kereste meg az egyik szolgáltatót, hogy létesítsen átjátszó állomást. Erre most kerül sor, mégpedig oly módon, hogy az átjátszó tornyot egy másik mobilszolgálgaltató is igénybe veheti, így mindhárom mobilszolgáltatónak lesz bázisállomása a településen. Már múlt időben lehet beszélni egy, a mindennapi életet megkönnyítő harmadik intézkedésről. Ugyancsak az önkormányzat volt a kezdeményezője annak, hogy az egyik pénzintézet bankautomatát telepítsen a községbe. Az éjjel-nappal működő pénzkiadó fölszerelése az önkormányzat anyagi hozzájárulása mellett valósult meg - tudtuk meg a polgármestertől. Végigjárta a „szamárlétrát” Egy bronz már volt, most ezüst érdemkereszttel jutalmazták Székesfehérvár (hcs) - Alig jut ideje kicsit beszélgetni. Pedig ok most van rá. Szent István ünnepén a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki a megyei gyámhivatal vezetőjét, aki azt vallja: az a legjobb a munkájában, hogy segíthet. - Végigjártam a „szamárlétrát”, míg idejutottam - mondja mosolyogva Takács Jánosné, amikor pályájáról kérdezem. - A Hunyadi szakközépben végeztem, az ügyviteli ágazaton. Bicskén, a közös tanácsnál, az iktatóban kezdtem 1979-ben. A tanácselnök, Nyúl István szinte a lányaként kezelt, pár hónap múlva odajött hozzám, kezében az államigazgatási főiskolára szóló jelentkezési lappal, és azt mondta: Gyöngyi, magának tanulni kell! Abban az évben nem sikerült, a következő évben kerültem be a főiskolára, amit aztán gyes mellett végeztem el. Amikor visszament '85-ben, az építési csoport, majd később a hatósági osztály vezetője lett. Ez jó tanuló idő volt, említi, mert itt a közigazgatás szinte minden területét megismerte. Lánya születése után, 1990-ben, még mindig Bicskén, a szervezési osztályt vezette. Aztán jött az ajánlat Csákvárról: jegyzőnek hívták. Nehezen ment el Bicskéről, szerette kollégáit, és talán azok is őt, mondja, de végül - csákvári születésű ugyanis, a nagyszülei révén pedig Bodmért is jól ismerte - mégis vállalta a körjegyzői jelölést. — Szép időszak volt az is — emlékszik Takácsné Gyöngyi -, pedig a változások, a rengeteg új jogszabály, az éjszakába nyúló testületi ülések után alig maradt idő a családra. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, meg persze a férjemnek, akik akkor is, meg a tanulás idején is mellettem álltak, segítettek, vigyáztak a fiamra és a lányomra. A család most is „jól tűri” az édesanya munkáját: az 1997 óta a megyei gyámhivatalt vezető Takácsné bizony gyakorta visz haza is jókora pakkot a hivatali papírokból, és sokan felkeresik otthon is tanácsért. Ha a sok papír nem is, mondja, az mindig elégedetté teszi, ha segíthet, ha látja: az ügyfél úgy megy el a hivatalból, hogy végighallgatták, elmondhatta a panaszát - és azt még orvosolni is sikerült. Takács Jánosné a közigazgatás sok területén dolgozott Megbízott óvodavezető ££?RJ|ELR. pénzváltó Székesfehérvár, Liszt Ferenc út 9. ______________Tel.: 22/330-229______________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 245.0000 252.5000 USD 203.0000 209.9000 CHF 158.0000 164.5000 GBP 364.0000 376.5000 SKK 5.9500 6.4500 CAD 153.0000 160.0000 Érvényes: 2004. augusztus 31. Közületeket is kiszolgálunk! ______________Nyitva mindennap 8-21 óráig oicsma*1) ________________________________________________________| 1-------------■---------1------*—----- tett többséget, így a testület egy éves időtartamra az eddigi helyettest, Tolnai Zsuzsannát bízta meg az óvodavezetői teendők ellátásával. Az álláshelyre a pályázatot jövőre ismét kiírják. Enying (w) - A képviselő-testület a Szirombontogató Óvoda intézményvezetői állására kiírt pályázatról zárt ülésen döntött. Gróf Lajosné a szavazáskor nem kapta meg a szükséges minőst FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . RÖVIDEN Elmarad a kiállítás Pákozd (hcs)- Technikai okok miatt elmarad a szeptember 4-ére tervezett, Gelencsér Ferenc fotóit bemutató kiállítás a művelődési házban. A tárlatot később rendezik meg. Orvostalálkozó Szár (str) - Negyedik alkalommal rendezik meg a településen a Romhányi orvostalálkozót, melynek a Lelkigyakorlat (manrera) orvosoknak alcímet adták. A szeptember 4-ei program a római katolikus templomban lesz 9 és 16 óra között, ahol értekeznek majd az orvoslásról és a betegápolásról , mint hivatásról vagy jövedelmező foglalkozásról, valamint az erkölcsi természettörvényről. Csoóri Sándor költő az ember és a költészet témakörében szólal fel. Olyan, filozófiai mélységeket érintő kérdést is megtárgyalnak majd, mint hogy mit ér ma a tudomány és a tudós, de szó lesz még a néphagyományról és a jövő műveltségéről, valamint az antik és a modern összevetéséről is. Cégünk Európa egyik legdinamikusabban fejlődő diszkont élelmiszerüzletlánca. Sikerünk titka magasan képzett munkatársainkban rejlik. Székesfehérváron megnyíló logisztikai központunkba keresünk munkatársakat az alábbi munkakörbe: Raktári csoportvezető a zöldség-gyümölcs részlegre Hivatkozási szám: LAPOG Feladatai: • felelős a logisztikai központ zöldség-gyümölcs részlegének (árubeérkezés, komissiózás, árukiszállítás) működéséért • a zöldséggyümölcs termékek minőségi és mennyiségi átvétele, minőség ellenőrzés elvégzése, valamint esetleges reklamációk kezelése • a raktári munkafolyamatokban való aktív részvétel • 7-8 fős csoport irányítása Elvárások: • 3-5 éves szakmai tapasztalat zöldséggyümölcs kereskedelem területén • rendkívüli munkabírás • nagyfokú szellemi és fizikai terhelhetőség • precizitás, pontosság • jó kapcsolattartó képesség • raktári munkában és emberek vezetésében való jártasság előny • munkaidő-beosztásbeli rugalmasság • német, szlovák vagy cseh nyelv ismerete előny, de nem feltétel Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér • karrierlehetőség Felkeltettük érdeklődését? Ha igen, küldje el postai úton fényképes pályázatát a hivatkozási szám/munkakör megjelölésével magyar nyelvű önéletrajzával együtt, szeptember 10-ig a következő címre: LIDL Magyarország, 1535 Budapest, Pf.: 886 ltel