Fejér Megyei Hírlap, 2005. március (50. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-01 / 50. szám
2005. március 1., KEDD Segíteni akar a baráti kör Szoros, de teljesíthető költségvetés Szabadegyháza (ko) - Mintegy százharmincan gyűltek össze múlt héten a művelődési házban, hogy részesei legyenek a község múlt évi és idei évre tervezett költségvetése vitájában. Az élénk érdeklődés és nagyfokú aktivitás a közügyek iránti figyelem fokozódására utal. Az idei költségvetés főösszege gyakorlatilag megegyezik a tavalyival, azaz 308 millió forint, csak a felosztás tér majd el az előző évitől. A falu büdzséjét még három évig terheli a csatornahitel törlesztési kötelezettség, aminek lejárta után kicsit fellélegezhetnek. Schmitsek József polgármester tájékoztatójából azt is megtudtuk, hogy a település tavaly 40 millió, idén 60 millió forint likviditási hitelkerettel számol, amely az intézmények működéséhez szükséges. Sajnos, a pénzmaradvány évről évre apad, míg 2000-ben 50,5 millió volt, 2004-ben már csak kb. 6 millióval zárják a pénzügyi évet. Végső fázisába jutott a szakhatóságokkal, elsősorban a környezetvédelmi felügyelettel folytatott egyeztetések miatt három éve húzódó községrendezési terv, és a képviselő-testület reményei szerint még az idén jóváhagyja a minisztérium. Két nagyobb pályázatuk tavaly forráshiány miatt nem nyert, ezek az iskolai sportudvar és a szeszgyári lakótelephez vezető út építésének terve. Kedvező fogadtatásra talált Kolonics Attila hozzászólása, aki a pár hete alakult Szabadegyházáért Baráti Társaság terveiről tájékoztatta a megjelenteket. A formálódó civil szervezet többek között tiszta, virágos falut, internetes honlapot, újságot szeretne. Szeretnék, ha lenne falunap, amely csak a szabadegyháziaké, külön az állami ünnepektől. A baráti társaság számít a lakosság aktivitására és az önkormányzat támogatására. Többen sürgettek lépéseket a parlagfű irtására, és jelezték igényüket az óvoda nyitvatartási rendjének megváltoztatása érdekében, hogy a gyermeküket nevelő anyák is munkába állhassanak. Mint több hozzászólásból kiderült, a lakosság szemléletváltozására van szükség, viszont azok, akiknek a saját terciája nincs rendben, a falugyűlésről is távol maradtak. Nagyik a pódiumon Minden szereplő emléklapot kapott Székesfehérvár (sf) - A XII. Kortárs nyugdíjas ki mit tud vetélkedő harmadik fordulója a Csákvári Általános és Művészeti Iskola táncosainak ajándékműsorával kezdődött a hétvégén. A megnyitót követően mérték össze tudásukat a szereplők, csoportos és szóló produkciókkal, a Tóparti gimnázium színpadán. A szakmai zsűri végül dr. Lendvai György - vers (Sárbogárdi, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Ligetsori Klubjának asszonydalköre (Székesfehérvár), Pfeiffer Zsuzsa - ének (Székesfehérvár), az Abai Nyugdíjasklub dramatikus játék, a Vörösmarty Művelődési Egyesület énekkara (Dunaújváros), a Búzavirág Vegyeskar (Balatonbozsok), a Palkó-duó - Kovács Sándorné, Turbucz Olivérné (Csákvár), a Barátság Nyugdíjas Egyesület népdalköre (Baracs), a Polgárdi Nyugdíjasklub népdalköre, Túrai Istvánná - vers (Polgárdi) és az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Vasútkörnyéki klubjának népdalköre műsorát jutalmazta kategóriadíjjal. A negyedik bemutató napon Párniczky Józsefné - ballada (Székesfehérvár), a mátyásdombi Őszirózsa Nyugdíjasklub énekkara, Mráz Jánosné - vers (Előszállás), a váli Vadvirág Népdalkor, a daruszentmiklósi Darumadár Nyugdíjasklub show-ja, Balassa Gyuláné - táncdal és Polgár Sándor - dal (Székesfehérvár), Király Gyula - hangszerszóló (Székesfehérvár), az igazi Népdalkor, Pályovics Mihály - magyar nóta (Velence), a Peresztegi Ferencné - Sági Jánosné - Polgár Sándor trió, a székesfehérvári Nosztalgia Tánccsoport, Baranyayné Selinga Ilona - vers (Agárd) és az enyingi Rozmaring Nyugdíjasklub tánccsoportja lett a díjazott. Minden szereplő emléklapot, a díjazottak pedig emléklapot ésplakettet vehettek kézhez a bemutatók értékelése után. A dunaújvárosi Búzavirág Hagyományőrző Klub énekkara KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Perkátán betelt a pohár Aláírást gyűjtenek az elkerülő út megépítéséért (Folytatás az 1. oldalról) A Dunaújvárost Székesfehérvárral összekötő, Perkátán átvezető 62-es út a nagy személygépjármű-forgalom mellett rendkívüli teherforgalmat is lebonyolít, mivel a 8-as útról, a nyugati határtól a déli, illetve a keleti országrészekbe és határátkelők felé tartó kamionok is erre járnak. Az út mellett a településen sok vert falú öreg ház van, melyeket összedőlés fenyeget. Mind a házak, mind az aszfalt állapota mutatja a nagy terhelés nyomait: a házfalakon repedések, az úton hatalmas vályúk. Vajon ki téríti meg a háztulajdonosoknak az elszenvedett károkat? Kockázatos mutatvány az út egyik oldaláról a másikra való átkelés, mivel egymást érik a gépjárművek. A település domborzati viszonyai miatt a téli időszak további megpróbáltatásokat jelent, hiszen az emelkedőkön gyakran elakadnak a kamionok, nem egyszer traktorral kell levontatni a jegeshavas úton a szalagkorlátra felfutó járműveket. Az elkerülő út megépítése mellett a fentieken kívül még egy nagyon fontos érv szól: az egymilliárdos beruházással megépült csatornarendszerből 4,2 kilométeres szakasz közvetlenül az út alatt halad, és a közútkezelő csak az út felületi helyreállítását vállalja - tudtuk meg Radeczki György polgármestertől. Ezért a település első embere különösen aggasztónak ítéli az úton átmenő nagy teherforgalomnak az aknanyílásokra, illetve a csőhálózatra való hatását. Félő, hogy csőtörés, vagy aknanyílás beszakadása esetén a települést sújtja a helyreállítás költsége, ami az önkormányzat nehéz pénzügyi helyzete miatt megoldhatatlan feladat elé állítaná a testületet. - Már most az elviselhetetlenség határára ért a helyzet, nem szabad tovább várni az elkerülő út megépítésével - mondja a polgármester. - Én már harminc éve ismerem a terveket, és nem szeretném, ha az utódom is még harminc évig nézegetné azokat. Drámai a helyzet, bármikor tragédiák következhetnek be, házak dőlhetnek össze, vagy gázolások történhetnek. Nem szabad addig várni, míg elkészül az új híd, mert akkortól azok a teherautók is erre jönnek majd, amelyek addig máshol keltek át a Dunán. Tudomásunk van róla, hogy elindult az aláírásgyűjtés, mert a lakosság a türelme végére ért, és tudomásunkra hozták, hogyha kell, a polgári engedetlenség eszközeivel is élni fognak. Szinte percenként dübörögnek végig a falun a nehézgépjárművek Fotó: Tóth D. Gábor Napi 500 teherautó Már 20 km-es sebességkorlátozó táblákat helyeztek ki az Adonyt és Perkátát összekötő 6208 számú út mentén, mivel az M6 autópálya építésében részt vevő tehergépjárművek miatt nagyon megrongálódott az útpálya. Az alsórendű út nem bírja a napi ötszáz teherautó által okozott terhelést. Emiatt a kistérség központjába igyekvő perkátaiak kerülőre kényszerülnek, ráadásul a 6-os úton bekövetkező balesetek miatti útlezárások alkalmával ezt az utat szokták terelőútként használni. Becsapottnak érzik magukat Az üzemmérnökség „meghozta” volna az útkorrekciót Ráckeresztúr (hcs) - Nagy a felháborodás a faluban: egy megállapodás szerint ide került volna az épülő M6- os üzemmérnöksége. A lehetőség a leendő munkahelyeken kívül a községet tehermentesítő út elkészültével is kecsegtetett. Az üzemmérnökség azonban Iváncsára kerül. A Ráckeresztúrt Ercsivel, illetve Martonvásárral összekötő 6204-es úton, a falu belsejében két nagy kanyar is próbára teszi az arra járó figyelmét. Az út keskeny, van, ahol még két méterre sincs a ház falától a széle. Az eredmény több helyen is látható: repednek a falak. Amikor az M6-os autópálya építésének terve felmerült, az önkormányzat megkereste a tervezőt, az építtetőt. Tartottak ugyanis a forgalom növekedésétől, s a nagyobb károk elkerülése, valamint a lakosság nyugalma érdekében igyekeztek lépéseket tenni. - Szóban tulajdonképpen meg is állapodtunk az Autópálya Rt.-vel, hogy a főmérnökség idekerül hozzánk. Ez egyrészt munkahelyeket jelentett volna a falunak - magyarázta Ónody Miklós polgármester. - Ésszerűnek látszott ez a megoldás amiatt is, mert közel vagyunk az M7-es martonvásári főmérnökségéhez, de talán ennél is fontosabb, hogy az üzemmérnökség, az oda vezető utak kialakításához szükséges építkezések azzal kecsegtettek, hogy elkészülhet a 6204-es út vonalkorrekciója, amely kiváltja a két éles kanyart a községben. Ezt az önkormányzat egyedül, önerőből nem képes megoldani. A testület ennek a megállapodásnak a tudatában adta meg a szükséges hozzájárulásokat, engedélyeket. Egy előzetes kiadványban benne is volt, hogy Ráckeresztúron lesz az üzemmérnökség, amikor azonban megkötötték a koncessziós szerződést, kiderült: abban Iváncsa szerepel helyszínként. Természetesen megkeresték az Autópálya Rt. és az M6 Duna Autópálya Koncessziós Rt.-t is. Az utóbbi ügyvezető igazgatója, Tombor Sándor a találkozón arról tájékoztatta őket, hogy a megállapodásról a koncessziós szerződésben nem esett szó, ilyen kikötés nem szerepelt az iratokban. Ők szakmai szempontok miatt döntöttek az iváncsai helyszín mellett. A faluban nagy a felháborodás, sokan telefonáltak a hivatalba, mi lesz most, ha ránk zúdul az építkezés miatti nagy forgalom? - mondta a ráckeresztúri polgármester. És felmerül az a kérdés is, hogy a még szükséges hozzájárulásokat ezek után megadja-e a testület... M6: nagy lehetőség Molnár Tibor iváncsai polgármester úgy véli, nagy fejlődési lehetőséget hoz az új M6 autópálya a nyomvonalába eső valamennyi településnek. Megérett 6-os főút arra, hogy egy alternatív, korszerű autópálya váltsa ki a balesetveszélyes szakaszokat. Az, hogy Iváncsa területét jelölték ki az üzemmérnökség helyszínéül, a település számára nagy kihívást jelent. A szakmai szempontok szerinti döntés megszületett, az iváncsai önkormányzat teljes mellszélességgel igyekszik megfelelni e kihívásnak. RÖVIDEN Gyorssegély Csősz (me) — Százezer forint gyorssegélyben részesítette az önkormányzat azt a családot, amelynek háza leégett. Mint lapunkban olvashattak róla, a tűzben lelte halálát a harmincnégy éves apa. Gyermekei és édesanyjuk a tűzeset idején a szomszédos községben, a nagyszülőknél tartózkodtak. Foltvarrók Pákozd (kk) — Ma délután 18 órakor nyitják meg a művelődési házban a fehérvári Korona foltvarró kör munkáiból összeállított kiállítást. A kört Lukácsi Pálné mutatja be. A kiállítás március 10-ig lesz nyitva. Működik a sípálya Bodajk (bkl) — A megyében egyedüli, 460 méter hosszú, 360 méteres felvonóval ellátott, 62 méter szintkülönbségű pályán változatlanul síelésre alkalmas a hó. A felvonót hétköznap 15 órakor indítják el, s megfelelő igény esetén akár 21 óráig is jár. Jubileumi Aranyhét Besnyő (ko) — Tizenöt évvel ezelőtt vette fel Arany János nevét a helyi általános iskola, ezért hagyományos Arany-hetüket e jubileum jegyében rendezik. Kiállítások és vetélkedők várják a gyerekeket ezen a héten, s a hagyományokhoz híven megkoszorúzzák az Arany János emlékfalat. Folytatódik a nyílászárók cseréje Beloiannisz (ko) - Pályázaton nyert pénzből múlt év decemberben kicserélték az iskola nyugati szárnyában lévő tantermek ablakait. Idén a keleti szárnyon folytatják a cserét, amitől jelentős működésiköltség-megtakarítást remélnek. Pályázat a családról iskolásoknak Székesfehérvár (me) Az egészség világnapja alkalmából általános iskolás felső tagozatosoknak és középiskolásoknak hirdet pályázatot az Egészségügyi Világszervezet Magyarországi Irodája, a népegészségügyi programhoz kapcsolódva. Az „Én milyen családanya /családapa akarok lenni?” című pályázat célja, hogy minél több olyan alkotás - tanulmány, rajz - szülessen, amely bemutatja, hogy a fiatalok hogyan képzelik el magukat egészséges és boldog szülőkként. A pályaművek mutassák be, hogyan lehet felkészülni a családi élet felelősségteljes feladatára, mit tehetnek a fiatalok azért, hogy egészséges felnőttként egészséges gyermekeik lehessenek. A pályázatokat az ÁNTSZ területileg illetékes megyei intézetének egészségvédelmi osztályára kell benyújtani lezárt, jeligével ellátott borítékban március 14-ig. A pályázatról további információt az ÁNTSZ megyei intézetében kaphatnak fel: 22/314-090.