Fejér Megyei Hírlap, 2006. szeptember (51. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-01 / 205. szám
2006. SZEPTEMBER 1., PÉNTEKKRÓNIKA Beniczky Péter üzenete Kezdő építészként találkoztam először Veled, mint a Városi Tanács Főépítészével. 1986-ot írtunk, családi házam építéséhez kértem segítségedet, telket kerestem... Pékséget terveztem az Öreghegyen, s a Te véleményed kellett az engedélyhez. Otthon feküdtél beteg lábaddal... Sorolhatnám még, hogy hányszor segítettél megyei, móri főépítészként, fogadtál betegen, mert ez éltetett. Segíteni az embereken, megoldást találni problémáikra önzetlenül, szeretettel. Jó érzéssel kerestelek fel hivatalodban, mert tudtam, benned bízhatok, te a jogszabályok mögött az embert látod. S közben új világ született, melyben - mint annyian - nem találtad helyed. Érezted, e világ nem az emberekről szól, hanem a hatalomról, a jogi útvesztőkbe kényszerített marakodókról. Jólesett a megérdemelt elismerés, az év főépítésze életműdíj, hiszen 40 éven át kitartóan szolgáltál." Ez év elején arról beszélgettünk, hogy sok tennivaló van a városban, miben tudnál segíteni még ágyhoz kötötten is. Igaz. Valamit tenni kéne, mert a tekintetek üressége, a szeretet, tisztesség hiánya hová vezet? A te üzeneted nem erről a világról szól! Nem a közöny, nem a tagadás, hanem az önzetlen segítség, a megértés világáról. Mondd ki Péter: Megállj! Mi értelme a földi létnek otthontalanul, támasz és szeretet nélkül, kiszolgáltatottan?! Te most egy másik létben talán tudsz még valamit tenni a városért, az emberekért... Köszönjük! Az elhunyt temetése végakarata szerint családi körben történik. Németh László, építész In memoriam Beniczky Péter Koszorús költőnk tükre a csillagoknak A kertek nem mindig vigasztalták virággal Székesfehérvár (ze) -Takács Imrére emlékeztünk tegnap délután és este koszorúzással, új kötetekkel, kortársi, baráti, költőtársi emlékezésekkel, népdallal, néptánccal, versekkel... „Zajosabb pályatársaihoz képest kevésszer állt föl a dobogóra, kevésszer a színpad előterébe, de aki jól ismeri, tudja hogy a kínlódó, a nevetségességtől sem ijedező és a változásokra egyre fogékonyabb költő még sok meglepetést tartogat. A fölfedezések izgalma mellé a megrázkódtatások erejét is” - írta róla 45. születésnapját köszöntvén Csoóri Sándor. Vajon felfedeztük-e őt igazán, a maga teljes valójában? Tudunk-e eleget a világ dolgaival perlekedő és szöszmötölő költőről, aki a Férfi táncában saját rejtelmeit is kereste: „Lakik bennem valaki, akit nem neveltek, / akit nem szült meg anyám, és a kertek nem vigasztaltak virággal. A Szent István Művelődési Ház és a Vörösmarty Társaság tegnapi emlékestjén, amelyet síremlékének megkoszorúzása előzött meg a Béla úti temetőben, közelebb kerültünk egyedi figurájához, rejtelmekkel teli költészetéhez, de mindez csak növelte hiányérzetünket. Pótolhatjuk mulasztásainkat két új kötet: Bakonyi István kismonográfiáját és Takács Imre Tükre a csillagoknak című versválogatását olvasgatva. Az emlékesten felléptek az Alba Regia Tánceggyüttes tagjai is Az utolsó ülés Az önkormányzat gyors pénzügyi injekciójára szorul a kórház cserélnek le B. Kiss László Mór Két fontos kérdésben is felülbírálta a képviselő-testület saját, néhány perccel korábban hozott döntését. Az önkormányzat utolsó ülése egyébként a kampány jegyében zajlott. Bár - szinte kivétel nélkül - öltönyben érkeztek a képviselők a móri önkormányzat szerdai ülésére, a hangulat mégsem volt ünnepinek nevezhető a több mint két tucat napirendi pont maratoni vitája során. A grémium - várhatóan - utolsó ülése már az október elsejei helyhatósági választás jegyében zajlott. Nem fogadta osztatlan lelkesedés azt a rendhagyó kamarakiállítást sem, amelyet a szünetben nyitottak meg az egyik városatya, Langmáhr István fotóiból. A képek az egyik testületi ülésen készültek, s a képviselőket, illetve a polgármesteri hivatal dolgozóit ábrázolják. A felvételekhez - szándéka szerint humoros - aláírást is mellékelt az alkotó. Az ülést most is közvetítette a városi televízió. Feltehetően ez a tény is magyarázza a képviselők aktivitását. Megesett, hogy egy témánál némelyik képviselő háromszor vagy többször is szót kért és kapott, ami - mint azt az ülést vezető Schmidt Ferenc polgármeter megjegyezte - a szervied és működési szabályzat szerint nem lett volna lehetséges. Ugyanakkor az is igaz: olyan nagy horderejű ügy is terítékre került, mint a város új településszerkezeti terve, és az erre alapozott új építési szabályzat. Az ülés - jobb szó híján - igazi furcsasága ezzel a napirenddel volt kapcsolatos: a testület kétszer is revidiálta, felülbírálta saját. Az ülést közvetítette a városi televízió. Feltehetően ez is magyarázta az aktivitást néhány perccel korábban hozott döntését. Először ugyanis sem az új szerkezeti terv, sem az új építési szabályozás nem kapta meg a szükséges többséget. A polgármester mindkét esetben a képviselőkre próbált hatni - mint a végeredmény mutatja, nem is eredménytelenül. A településrendezés új elvei- _knek, eszközeinek elutasítása meggátolja például az új buszpályaudvar építését - hangsúlyozta a most leköszönő, „veterán” elöljáró, aki csupán - idézem - a ,,dacnak”, illetve a készületlenségnek tudta be, hogy a stratégiai fontosságú előterjesztésre elsőre nem bólintott rá a testület. Más - folyosói vélekedés szerint - ebben inkább az előkészítetlenség, az előzetes egyeztetés hiánya játszott szerepet. Az ülésen rendesen ment az adok-kapok. Míg a fentebbi napirendnél a szocialista Iván János kifogásolta, hogy a polgármester a Mór Város Jövőéért Egyesület színeiben induló Kelemen Levente módosító javaslatát is újraszavaztatta, addig Kelemen Levente az egyesületből kivált Dévai Pétert provokálta, több ízben is. Az önkormányzat első féléves költségvetésének végrehajtásáról szóló napirendnél több képviselő a tervezett fejlesztések csúszását, az előzetesen kalkuláltnál magasabb költségeket tette szóvá. Erre viszont a fideszes Törő Gábor reagált úgy, hogy a felszólalók csupán a városfejlesztési igazgatón keresnek fogást, mivel az polgármesternek jelöltette magát. Ugyancsak Törő Gábor volt az, aki a településszerkezeti terv kapcsán éles kirohanást intézett a szocialisták ellen. Eleve nem úgy jöttek az ülésre, hogy elfogadják azt. Módosító indítványa sem volt a frakciónak - mondta Törő, aki - bár nyilván nem tartozott ide - Iván János a megyei közgyűlés alelnökeként végzett munkáját is sommásan minősítette. Nem volt mentes politikai felhangoktól a városi kórház tarto____ zásait taglaló napirend sem. Mint az a vita során kitűnt, a városi intézménynek a szállítók felé 27 millió forint a 30 napon túli, és mintegy 11 millió a 60 napon túli tartozása. A likviditási helyzet orvoslása érdekében a testület végül úgy döntött: több hónapra előre megelőlegezik a kórháznak az önkormányzat által nyújtott bértámogatást. Programot Felavatták, rendelnek hirdetett az MSZP Alig több mint egy év alatt épült fel az egészségügyi központ Polgárdi (me) - Két részletben készült el a új egészségügyi központ. Avatóünnepségét tegnap tartották. A város a Székesfehérvári kistérség tagjaként társközpont szerepet vállalt, így többek között önálló ügyeleti rendszert alakított ki az új intézményben. Az ügyelet már január óta működik és Polgárdin kívül ellátja Füle, Kisláng, Mátyásdomb és Mezőszentgyörgy lakosságát is. A teljes épületkomplexum építése, berendezése a közelmúltban fejeződött be, néhány simítás még hátra van, de az intézetben két hét múlva már kezdődik a rendelés. Három háziorvosi körzet mellett fogorvosi rendelő, gyermekrendelő működik majd. Külön helyiséget kapott a védőnői szolgálat és - önálló bejárattal is rendelkező - fektetőben különíthetik el a fertőző betegeket. A tágas, szép intézmény minden előírásnak, sőt az uniós normáknak is teljes mértékben megfelel. A tervezést az Archicom Rt., a minőségi kivitelezést a Siófoki Építő Konzorcium végezte. Polgárdi város önkormányzata egyébként 2004-ben döntötte el, hogy új központi ügyeletet, illetve orvosi rendelőt épít, saját anyagi erejét 200 milliós hitel felvételével egészítette ki. A beruházási hitel fedezetére a rendelők feletti szinten lakásokat alakítottak ki, valamennyit értékesítették is. A központi IICTVflot felszerelésére minisztériumi pályázaton tizenhárommillió forint nyert el a város, abból egyebek mellett „futotta" egy ügyeleti gépkocsira is. S hogy mi lesz az egyébként a közelben lévő orvosi rendelő épületének sorsa? Valószínűleg lakásokká építik át - szükség is van rá. Az avatóünnepségen ezúttal is nagy tapsot kaptak a mazsorettek Székesfehérvár (bj) - Az MSZP két Fejér megyei listáját nyilvántartásba vette a Területi Választási Bizottság - jelentette be Szabados Tamás, a párt megyei elnöke sajtótájékoztatón. A találkozón Szabados Tamáson kívül jelen volt Szabó Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, és Besztercei Zsolt közgyűlési képviselő. Szabó Gábor az MSZP választási programját ismertette, amely az értékmegőrzés és megújulás kettősségére épül. - Programunk első pontjai tartalmazzák, hogy szeretnénk megyénk vezető gazdasági, társadalmi szerepét megőrizni - kezdte a politikus. - A következők a jelen legfontosabb feladataira - vagyis a településekkel, régiókkal, kistérségekkel való összhangra - koncentrálnak. A harmadik rész a megye dinamikus fejlődésének fontosságát hangsúlyozza - fejtette ki Szabó Gábor. Besztercei Zsolt hozzátette: igyekeznek a megye érdekérvényesítő képességét erősíteni. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Igazolványokat FMH-információ (str) -Az új jogszabályoknak köszönhetően lecserélik a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói igazolványokat. Emellett az egyéni és társas vállalkozások tevékenységi (működési) engedélyeit is lecserélik - tudatta lapunkkal a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Az új dokumentumok fénykép nélküliek lesznek, melyek 5 évre szólnak, és kizárólag a személyazonosító igazolványnyal együtt lesznek csak érvényesek. Az igazolványok és működési engedélyek kiváltásának díja nem változott: az előbbi 6900 forintba, az utóbbi pedig 23 ezer forintba kerül. Júniustól azonban már nem illetékbélyegen, hanem készpénzátutalási megbízással kell leróni a díjat. Az ehhez szükséges csekket az igazgatásrendészeti osztályon lehet igényelni. A június előtt kiváltott igazolvány mindemellett december 31-én érvényét veszti. Az ügyintézési idő akár 60 napot is igénybe vehet, ezért érdemes októberben már elkezdeni intézkedni. Jóléti feladatok, társulásban Szabadbattyán (w) A nagyközségi önkormányzat képviselő-testülete kifejezte szándékát, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint 2007-től a gyermekjóléti szolgáltatást, mint alapellátási feladatot, a Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás keretében kívánja megoldani. A feladat ellátását a székesfehérvári önkormányzat családsegítő központja és gyermekjóléti szolgálata biztosítja majd. Szabadbattyánban családgondozó ténykedik, azonban az állami támogatás a dolgozó bérét sem fedezi. Ugyanakkor a költségvetési törvény a normatív támogatáson felül további támogatásban részesíti azon önkormányzatokat, amelyek többcélú társulás formájában kívánják megoldani a kötelező feladatot. A település képviselő-testülete a fentiek miatt is támogatja a gyermekjóléti szolgáltatás társulási formában történő ellátását. Hirdetés 00\Zb\Q.\ZPénzváltó Székesfehérvár, Liszt Ferenc út 9. ____________Tel.: 22/330-229___________ Pénznem 1 egységre VÉTEL EUR 271.5000 USD 211.5000 CHF 171.5000 GBP 401.0000 SKK 7.0000 CAD 189.5000 Érvényes: 2006. augusztus 31. Közületeket is kiszolgálunk! Nyitva mindennap 8-20 óráig a ELADÁS 278.5000 217.9000 178.5000 415.9000 7.5500 197.4000