Fejér Megyei Hírlap, 2007. április (52. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-02 / 77. szám

2007. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ Újabb pályázatot írnak ki Pusztaszabolcs (kp)­­ Éj­szakába nyúlt a testület legutóbbi ülése. Hu­szonhat napirendi pont­ban döntöttek. Egy témát levettek napi­rendről, mert Ádámné Farkas Beáta igazgató úgy ítélte meg, az előterjesztésben írtak sze­rint nem áll rendelkezésre az egész napos általános iskolai oktatás pénzügyi fedezete, ezért még az ez évtől beindí­tott iskolaotthonos osztály is megszűnik a következő tan­évtől. Az első napirendi pontban a testület a főállású közműve­lődés-szervezői pályázat résztvevőit hallgatta meg. A bizottsági meghallgatás után a testület előtt az öt pályázó közül négyen személyesen, egyikük írásban fogalmazta meg elképzeléseit, majd a tes­tület visszavonult és értékelte a hallottakat. Este háromne­gyed nyolckor hirdettek ered­ményt, azaz eredménytelen­séget, hiszen a név szerinti szavazás során egyik pályázó sem kapta meg a kinevezésé­hez szükséges minősített többségi (8 fő) szavazatot. Ezért a pályázatot eredmény­telennek nyilvánították, és azt is bejelentették, hogy új pá­lyázatot írnak ki. A polgármester virágcso­kor átadásával köszönte meg Tánczos Krisztinának, a gim­názium tanárának eddigi, mellékállásban végzett köz­művelődés-szervezői munká­ját. A testület ezután még éjjel fél egyig ülésezett. Gyógyító simogatás A kutyák nagyon eredményesen segítenek a sérült gyermekek fejlesztésében Móré Erzsébet more.erzsebet@fmh.pl­.hu Székesfehérvár- Szá­mol a kislány: egy-ket­­tő-három. Számol, ugat Bogár, a kutya: egy-ket­tő három. Kívülről fi­gyelve ez csak egy re­mek játék, gyereknek, kutyának is. Pedig nem. A hátteret ismerve ugyanis bizton kijelenthetjük, játéknál sokkal többről van szó. De ne vágjunk a dolgok elébe. Lássuk elsőként a (ku­tya) kiképzést. Gyönyörű napsütésben, a tavasz friss, tiszta illatát élve­zem, miközben Ildikót várom. A kutyakiképző telepen Gá­bor, az egyik legismertebb ki­képző éppen egy kaukázusi juhászt próbál „vadítani”, vagyis a félénk, túlzottan is szelíd jószágból testhez illő feladatra, a házőrzésre megta­nítani. A gyakorlatok közötti pár perces szünetekben mesé­­li, milyen hibákat követnek el tenyésztők, állattartók. A ne­velési hibák következménye tragikus lehet: a kutya a nála gyengébbet, például gyere­ket, öreget támad meg. A ku­tyák természetes közegükben soha nem támadnak náluk esendőbbre: egyszerűen nem vesznek róluk tudomást. Közben megérkezik egy törékeny, fiatal nő, két nagy németjuhásszal.­­­sirka Ildi­kó, kutyakiképző és terapeu­ta, a négylábúak pedig a négy­éves, vöröses-barna szőrű Dorka és a három és fél éves, hollófekete fiú, Bogár­ a terá­piás kutyák. Barátságosak, szelídek, láthatólag nagyon magas fokon képzettek, pedig csak egy éve dolgoznak a fej­lesztő terápiában. Szemük mindig a „gazdin” van, akkor is, amikor pedig szívesen el­veszik kezemből a „jutalom­falatot”, tűrik a simogatást - de csak egy pillanat,­s enge­déllyel, máris nagy rohangá­­szásba és játékba kezdenek. Ildikónak egész életében voltak kutyái. Közgazdász­ként végzett, aztán - sajnos nem ritkaság a mai világban -, nem kapott állást. Minden rosszban van valami jó, el­ment a kutyakiképző telepre, először gyakorlatot szerzett, aztán elméletet tanult. - Ez volt életem álma, megvalósult, kutyaképzéssel foglalkozom - mondja és sze­retettel simít végig a lábánál sertepertélő Dorka fején. (Nem mellesleg mindkét terá­piás kutyája „megmentett” ál­lát, csakúgy, mint az otthon lévő további három négylábú­ja.) A nagyvilágban a kilenc­venes évek elején kezdődtek azok a programok, amelyek­ben az úgynevezett állat-asz­­szisztált fejlesztéssel a moz­gásában vagy mentálisan sé­rült gyermekek foglalkozásá­ban a kutyákat is „bevetik”. Fehérváron az Ezredéves is­kolában - amely a tapasztala­taival, elméleti és gyakorlati felkészülésével egyre ered­ményesebben a régió mód­szertani központjává növi ki magát - hetente kétszer ven­dégeskedik Dorka és Bogár. Dorka mancsot nyújt a kislánynak, aki szintén bemutatkozik. Bogár meg számol­­ A kutyák „kedvéért” a gyerekek olyan feladatokat is megtanulnak, megoldanak, amelyet a pedagógus hiába kér tőlük. Néha számunkra is hihetetlenül gyors fejlődés ta­pasztalható egy-egy gyer­meknél - mondja az iskola igazgatója, Kremnitzky Gá­­borné. Lombos Zsoltné Kovács Ri­­­ta gyógypedagógus dolgozta ki azokat a programokat, ame­lyeket együtt végez a gyer­mek és a kutya: két, idegen számára is látványos feladat, amikor „bemutatkoznak” ke­zet nyújtanak egymásnak, s amikor számolnak. A gyerek a labdákkal, a kutya ugatással mondja meg, mi mennyi. A gyerekek a kutyák „kedvéért" olyan feladatot is szívesen megcsinálnak, amit egyébként nem Bogárdi észlelés, helyszíni rajtaütés Országos hálózat a bűnmegelőzés céljával Sárbogárd (CG) - Re­mélhetően nő a közbiz­tonság - mondta Juhász János polgármester és Lasancz Zoltán rendőr­­kapitány egyaránt. S mitől volt a két úr ennyire optimista pénteken? Elsősor­ban azért, mert a városban ti­zenkét éve működő Légió 2000 Security Kft. Vagyon­védelmi és Szolgáltató Kft. új elemmel bővítette szolgálta­tását, nevezetesen új riasztó­­rendszert adtak át központ­jukban. Ezt, a Sárbogárdon főleg a Németh-fivérek társas vállalkozásaként ismert társa­ságot a vagyonvédelmi piac, illetve kereslet sarkallta erre a beruházásra. A rendszer lé­nyege, hogy elektronikusan figyelik a szolgáltatást igény­lő objektumot - mely lehet például Nagykanizsán is - üz­let, családi ház, raktár, iroda, vagy akár nyaraló is. A moni­torok ellenőrzik önmagukat is, de rögzítik a nyitási, illetve zárási adatokat, és illetéktelen behatolás esetében­­ például egy vegyesboltban az úgyne­vezett „pánikgomb” megnyo­mását azonnal észlelik, és a járőrszolgálatot azonnal in­dítják. No, de maradjunk a nagy­­kanizsai hasonlat mellett. Németh Attiláék akármennyi­re is fürgék, Kanizsára két óra az út, így nem maguk, hanem a velük kapcsolatban álló ot­tani bűnüldözési erők lesznek akik útra kelnek. De ennél iz­galmasabb a jövő. Nán Jenő, a Crimebox Bűnmegelőzési Országos Egyesület ügyve­zetője elmondta, hogy a kö­vetkező lépés a video-távfel­­ügyeleti rendszer lesz ebben a témában. Korszerű járművekkel, gyorsan startolhatnak Sárbogárdról Támogatják a társulást Káncsa (ko)­­ A képviselő­­testület legutóbbi ülésén töb­bek között az önkormányzat szervezeti és működési sza­bályzatának, valamint a pol­gármesteri hivatal ügyrendjé­nek módosításáról döntött. In­tézményi és pedagógus önér­tékeléssel egészítették ki az ÁMK Intézmény Minőség­­irányítási Programját (IMIP), és elfogadták az iváncsai ÁMK és a besnyői intézmé­nyek társulásáról szóló szán­déknyilatkozatot. Mint arról múlt héten beszámoltunk, Besnyő község képviselő-tes­­tülete két nappal korábban ha­tározott az Iváncsával való oktatási intézményi társulási szándéknyilatkozat elfogadá­sáról. A két önkormányzat e döntések birtokában nekilát­hat a részletek kidolgozásá­nak. A társulással az Adonyi kistérség első intézményi tár­sulása jöhet létre. Kútba esett, de kimentették Csép (mti)­­ Egy 72 éves, sü­ketnéma asszonyt mentettek ki a tűzoltók és a rendőrök egy 10 méter mély kútból a Komá­­rom-Esztergom megyei Csé­­pen. Az idős hölgynek a kihű­lésen kívül nem esett baja. Először a rendőrök értek a helyszínre, ők kötelet enged­tek le a bajba jutott asszony­nak, majd a nagyigmándi ön­kéntes tűzoltók létrával fel­hozták a kútból. A kútban csak másfél méteres volt a víz, ennek köszönhetően nem tör­tént tragédia. KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Módosítják a szerződést Mezőszilas (b)­­ A kép­viselők a fogorvosi és a védőnői szolgálat múlt évi tevékenységéről tár­gyalnak ma, hétfőn 15 órakor kezdődő ülésü­kön. Módosítják a köz­ponti orvosi ügyelet működtetési szerződé­sét, a szervezeti és működési szabályzatot, valamint a magánsze­mélyek kommunális adójáról szóló rende­letet. Zárt ülésen dön­tenek az idei községi Németh László-díj oda­ítéléséről. Szakma kiváló tanulója verseny Velence (kk)­­ A dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakiskola és Kol­légium bemutatásával kezdődik a szakma ki­váló tanulója verseny ma délelőtt az intéz­ményben. A szakmai képzés keretében a résztvevők élelmiszer­biztonsági kérdésekről, az új kártevőkről halla­nak előadást. Kedden megnézik a gyakorlati munkákat és egy orchi­dea- és gerberakertésze­­tet. Mindeközben a diá­kok hétfőn írásbelivel kezdik a versenyt, dél­után gyakorlati felada­tokat oldanak meg. Kedden tartják a szóbeli versenyt. Hirdetés ! rUJJ TE LE FDfl-ELD FIZETÉSI Did flELKUL i havi díj • 1 számla • 1 szolgáltató Tudod, mi a YO! Neked? Hogy a korlátlan internet mellé jár egy tele­fonszolgáltatás is, amiért nem kell telefon-előfizetési díjat fizetned, csupán a lebeszélt percek után számolunk fel díjat. így lesz egyszerre két jó a Tiéd a tehető legegyszerűbb módon, egyetlen szolgáltatótól, a GTS Datanettől. GTSKDatanet gOra

Next