Fejér Megyei Hírlap, 2010. május (55. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-03 / 101. szám
2010. MÁJUS 3., HÉTFŐ HÚSZ ÉVE ÍRTUK - 1990 AZ FMH-BAN Fehérvári szobormászóSzentelt búza sarjad FELELEVENÍTETT Pogány szokásból lett keresztény hagyomány (Folytatás az 1. oldalról) Középkori magyar szokás volt - sőt, ha az emberiség történelmének egészét veszszük alapul, akkor eredetileg pogány ünnep a búzatábla szentelése, megáldása. Kultúrkörünk szerint az élet egyik alapvetése, a magyar ember számára maga az élet. A Mzaszentelés elkallódott szokását akarta újjáéleszteni a felcsúti önkormányzat a református és katolikus egyházzal és a gazdakörrel közösen. Vasárnap, a szentmise után körmenet sétált át a templomtól a temető mellett zöldellő búzatábláig - éppen úgy, ahogy a középkori magyarok tették. Akkor azonban nemcsak a búzatáblát ,i l f r i. • 1./not szentelték meg, hanem a mezőket, s mindent, amit a természet az embernek adni tudott, s kérték az Isten segedelmét, védelmét terményeik fejlődése érdekében. Felcsút határában tegnap felelevenedett ez a szokás. A szentelés, áldás után a szertartást Tóth Tamás plébános, valamint Kolozsváry Kiss János és Kolozsváry Kiss Jánosné református lelkipásztorok vezették - Wass Albert szavai is elhangzottak: „Ennek a földnek olyan az illata, mint maga az élet. Aki beleereszti az eke vasát, az életet szánt magának. S aki kaszája mögött izzad, s tüdőre szívja a mező szagát... az életet szív magába” - emlékeztette az embereket Tessely Zoltán országgyűlési képviselő (Fidesz- KDNP). A Vértes hegység előtt heverő friss búzamező tehát szentelt búzakalászt terem majd. Sokan tépkedtek is belőle, vitték haza, ahogy a régi hiedelmek világában élők. Akik akkor betegséget űztek el vele, védelmezték azt, akihez tartozott, ma Négy szálat szedtem, amelyeket a szoba négy lakárban helyezek majd el, így remélem, a baj nem férhet be hozzánk - magyarázta Tessely Zoltán a kezében lévő „búzacsokrot”. Sokan tépkedtek belőle, ahogy egykor, a régi hiedelmek világában élők Fotó: Pati-Nagy Bence A szentmise után körmenet zarándokolt a Felcsút határában, a Vértes lábánál fekvő búzatáblához, ahol megáldották a terményt Tribolt Lajos tribolt.lajos@fmh.pk.hu Ami 1989-ben elméletben megfogalmazódott, kikristályosodott, az 1990-ben valósult meg. Akkor intézményesült a rendszerváltás. Húsz éve május elsején a megyében sehol sem volt felvonulás. Dunaújvárosban az üzemek és a vasmű gyáregységei szerveztek programot saját dolgozóiknak, Fehérváron közös rendezvények várták a majális résztvevőit. Tombor István a sikeres birkózó mesteredző azt követelte interjújában, hogy szűnjön meg a megyei sporthivatal, az Ady Endre utcai épületet kapja vissza a város, s ha a bérletből bevétel van, azt fordítsák a város sportjára. A lap beszámolt egy rablóbanda tevékenységéről, akik templomi perselyeket törtek fel a fehérvári bazilikában, a Barátok-templomában, a Jézus Szíve- és a Prohászka-templomban. Bűnlajstromukon számos autó feltörése is szerepelt. A bíróság egy-két év közötti büntetéseket szabott ki. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP ■HEBQEOraBIEQBB Egy 56 éves férfi felmászott a megyeszékhely Szentháromság szobrára. A nagyszámú közönséget vonzó produkciót néhány hónappal korábban már előadta, akkor is és most is a tűzoltók hozták le a szoborról. A detoxikálóba szállították. Anyák napja: Ili mama lila orgonája Petra, Rebeka és Roland a nagyihoz ment Bodajk (kk) - Virágok, édességek, versek. Anyák napja volt tegnap, amikor legalább egy szál rózsával, vagy a kert végéből szakajtós orgonával köszöntötték az édesanyákat. „Anyol anyólja!” Tréfás kedvű legnagyobb unokám szokta néha alkalmazni a megszólítást. Tegnap sok unoka indult nagyiköszöntőbe, és biztosan sokféleképp szólították meg a mamákat. Az édesanyák és az édesapák édesanyját sem lehetett kihagyni az ünnepeltek sorából, hisz annyi mindent köszönhetnek nekik a gyerekek. Elsősorban a szüleiket, a kényeztetést, a finomságokat, amelyek tegnap is ott várták őket a nagyinál, ahogy Potesz Petrát és testvéreit, no meg a szüleit. Az édesanyák kezébe valószínűleg már kora reggel odakerült a virág, arcukra a puszi, és elhangzott a vers, amit az óvodában tanultak a gyerekek. Petra azt mondta, ő nem mond verset, csak virágot ad. A családdal Bodajkon találkoztunk, Potesz Tamás tolta az ikreket - a kétéves Rebeka és Roland vidáman cumizgatva nézte a fényképezőgépet -, az édesanya, Poteszné Varjas Csilla mellettük sétálva ügyelt a családra. Petra kezében az orgonacsokorral még hozzátette, a Zengő oviba jár és fényképet is visz a nagyiknak. A családfőtől megtudtuk, még így sem a teljes család köszönti az egyik nagymamát, a két nagyobb gyerek, Márk és Marci később csatlakozott hozzájuk. A család még így sem egész, a két legnagyobb a városban járt Mentős vezette le a szülést Dunaújváros (gp) Pénteken délután a Lorántffy iskola előtt, a Dózsa György úton gázoltak el egy tizennégy éves előszállási fiút, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Ezzel egyidőben a Március 15-e térre is mentőt hívtak, otthonszüléshez. Mivel a rohamkocsi a balesetnél volt, így a kiemelt mentőegység indult a másik helyszínre. Miután a mentőápoló a lakásban sikeresen levezette a szülést, a tűzoltók segítségével vitték le az anyát és gyermekét az emeletről, majd kórházba szállították őket. Mindketten jól vannak. KRÓNIKA Markovicék vizet ittak Pincenyitó majális orgonával, fehérborral és jó zenével Etyek (str) - A Boban Markovic Orkestar vendégeskedett vasárnap délután a Rókusfalvy Pincénél, ahol a gazda, Rókusfalvy Pál a majálist újfajta megközelítésben képzelte el: - Ötvözném a borkóstolással és a jó zenével - mondta, hűs chardonnay-t kortyolgatva, természetesen a sajátját, amellyel vendégeit - köztük az etyeki Hernyák famíliát is - kínálta szelíden. Nem is kellett senkin erőszakot ejteni, fogyott a jó bor, a pince hűsét pedig mostantól minden hét végén élvezhetik a borturisták egészen a szeptemberi Kezes-Lábos fesztiválig. Egy csapat nem kóstolt csak: Markovicék ásványvízzel frissítették magukat... A Boban Markovic Orkestar tegnap nem kóstolta az etyeki bort FEJÉR MEGYEI HÍRLAP" . Buszsofőrök vetélkedtek Székesfehérvár (bbl) - Marékkel Tibor nyerte az Alba Volán buszsofőrei részére a múlt héten rendezett forgalombiztonsági vetélkedőt. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett országos verseny a megyei autóbuszközlekedési vállalatnál lezajlott fordulójában összesen 56 gépkocsivezető vett részt, akiknek először elméleti, majd gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk. A június 5-én esedékes országos döntőbe - Marekkel Tibor mellett - a második helyezett Gárdonyi Gábor, illetve a harmadik helyen végzett Czikle Sándor jutott tovább. Hétfőtől él a pontytilalom Velence (tt) Május 3- án, hétfőn 0 órától pontytilalom lépett életbe a Velencei-tavon és előre láthatóan június 15-éig tart. (De másra is lehet eredményesen horgászni: szombaton például 17 kilós amurt akasztottak a tavon.) A Horgászegyesületek Fejér Megyei Szövetségének kérésére a megyei halászati felügyelő hozzájárult a pontytilalom feloldásához a fehérvárcsurgói és a pátkai tározókon, valamint Fehérváron, a palotavárosi tavakon. A pátkai tározónál a Rovákja-patak és a gátőrház közötti szakaszon táblával megjelölt területen, a csurgói tározón a kiöntésen és a kíméleti területen tilos a horgászat. Közép-dunántúli régió Szirénapróba a körzetben Alap (tt) - Csökkentett idejű szirénapróba lesz május 3-án 13 órakor Alapon, Alsószentivánon, Cecén, Vajtán, Előszálláson, Nagykarácsonyban, Sáregresen, Dunaújvárosban, Ercsiben és Ráckeresztúron. Hirdetés ■b « Sajtófesztivál a Bb Magyar Lapkiadók Egyesületének ■ szervezésében. Programok 05.15. Vörösmarty tér 10.00- 11.00 Gyermekfoglalkoztató bohócokkal. 11.00- 12.00 Győri Vaskakas Bábszínház előadása. 12.00 Könnyű dzsesszmuzsika CD-ről. 14.00 Megnyitó beszéd - Kázmér Judit elnök (Magyar Lapkiadók Egyesülete), és a kiemelt főtámogatók köszöntője. 14.15-15.00 Famous társulat musicalműsora - Réthy Zsuzsa, Nagy Szilárd, Vastag Csaba. 15.00- 16.00 Ádám és Éva - Neoton slágerek. Közreműködik: Csepregi Éva és Végvári Ádám. _________ ______ 16.00- 17.00 Tombolasorsolás. 17.00- 17.45 Király Viktor műsora. Partnerünk az Kiemelt főtámogatóink 1 5* UniCredit Bank, amelynek betéti kártyáival most ingyenes a pénzfelvétel több mint 19 000 ATM-ből itthon és további 17 európai országban. nyiss az olvasásra műni paksi atomerőmű Támogatóink /1). yPosta i’m lovin’ttkfmap in-hM N kM MP security AV CONTROL Th« BiokTM Compc UPM pannon lapok társasága MediaLOG