Fejér Megyei Hírlap, 2011. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-01 / 127. szám

2011. JÚNIUS 1., SZERDA Új alapokon a polgárőrség Csak közigazgatási határokon belül Fejér megye (fk)­­ Az Or­szággyűlés május 16-án elfogadta a polgárőr­ségről szóló törvény módosítását. Már csak a rendőrséggel kötött megállapodással telje­síthetnek szolgálatot. A rendőrséggel kötött írás­beli együttműködési megálla­podással is csak azon a terüle­ten végezhetik tevékenységü­ket a polgárőrök, ahová erede­tileg bejegyezték őket.­­ Új alapokra helyezi a tör­vény a rendőrséggel, önkor­mányzatokkal és a társszerve­zetekkel való közös munkát. Korábban azokra a szomszé­dos településekre is átmehet­tünk, ahol nem működött pol­gárőrség. Ez most csak külön megállapodással lesz lehetsé­ges. A szolgálat megkezdése­kor be kell jelentkeznünk az illetékes kapitányság ügyele­tén. Továbbra is bejelentési kötelezettségünk van a rend­őrség felé, amikor szabálysér­tést, bűnesetet észlelünk, fel­tartóztatunk egy tettest. Köte­lezővé teszik a szolgálati nap­lót, amelyben leírjuk hány fő, hol és mit csinált. Ezt a me­gyében már használtuk koráb­ban járőrnapló néven - mond­ta el kérdésünkre Cseh István, a Fejér Megyei Polgárőr Szö­vetség elnöke, aki maga is szükségesnek tartja az ide vo­natkozó törvény módosítását. A közelmúltban történt visszaélés egyenruhával. A törvény értelmében aki pol­gárőrként vagy civilként jogosulatlanul végzi tevé­kenységét, elzárással vagy 150 ezer forintos bírsággal sújtható. A polgárőr megté­vesztésre alkalmas, hatósági jelre utaló formaruhát, rend­fokozati jelzést nem használ­hat, a gépjárműveken is kizá­rólag a „Polgárőrség” felirat helyezhető el. A törvény to­vábbra is lehetővé teszi a gázspray használatát, ám a megyei elnök elmondta: ők a lakosság védelméért vannak, ezért nem tartja szükségesnek a spray meglétét, használatát. B. Kiss László kiss.laszlo@fmh.pl­.hu Mór - Úgy tűnik, min­den mindennel össze­függ. A 81-es régóta óhajtott felújítása a fog­lalkoztatással. Ettől pe­dig a korábban már el­tervezett munkásszálló létesítése függ. A lapunk által a kisváros­ban rendezett lakossági fóru­mon szóba került a közelmúlt­ban - Mór önkormányzatá­nak kezdeményezésére - lét­rehozott autóipari klaszter is. Köszönet érte - mondta az egyik felszólaló olvasónk, majd hozzátette: az infra­struktúra azonban még fej­lesztésre szorul. A helyzet a 81-es úton katasztrofális. Az­ elmúlt időszakban sok mun­kahely szűnt meg, ráadásul a városban - a felszólaló véle­ménye szerint - alacsonyak a bérek. Jó hír, hogy a 81 -es út ismét visszakerül a közútfejlesztési programba. Korábban már szerepelt benne, a fehérvár­csurgói emelkedő négysávú­­sítására a tervek és a pénz is megvolt, csakhogy időközben kivették belőle. Kellett a pénz a metróra - mondta el vála­szában Fenyves Péter polgár­­mester. A főúton 1,2 kilomé­terre jut egy baleset, s a közel­múltban Móron járt illusztris vendégek is megállapították: Budapestről előbb le­het Fehérvárra eljut­ni, mint a megyeszék­helyről Mórra. A 81- es fölött húzódó, ve­­legi úti közúti felüljáró 1957-ben épült a szovjet hadse­reg járművei számá­ra, alacsonyabb négy méternél és járda sincs rajta - sorolta a polgármester. A he­lyére körforgalmat terveznek, amelynek tanulmányterve már kész tutit ki a polgármester szavai­ból. Az elöljáró elmondta: az autóipari klaszterhez eddig 22 cég csatlakozott, az első pá­lyázatot már benyújtották. Áprilisban 1250 munkanél­küli volt a városban, de a több­ség Fehérváron, Győrben ta­lál munkát. Az Audi minden­kinek, akit helyi autóipari be­szállítótól bocsátanak el, jelentkezési lapot nyom a ke­zébe - fogalmazott Fenyves Péter, aki szerint az alacsony bér a betanított munkásokra jellemző. Majd példát hozott arra, miszerint az egyik, móri multinál 136 ezer a nettó át­lagkereset. Ugyanennek a cégnek az esetében egyébként már engedélyezés alatt van egy 32 ezer négyzetméteres csarnok, amely révén 750 új munkahely teremtésére van kilátás - derült ki a polgár­­mester szavaiból. A 81-es úttal kapcsolatban tíz-tizenöt éve zajlik már a csiki-csuki - vélekedett egy másik felszólaló. Tényleg csi­­ki-csuki zajlik - adott igazat olvasónknak Fenyves Péter, aki 1974 óta - hol tervező­ként, hol ellenőrként, hol kivi­telezőként - figyelemmel kí­sérte az út sorsát. Az út forgal­mi terhelése autópályáéval vetekszik. Az a gazdasági erő­tér, aminek létrehozásához az új klaszter is hozzájárul, kikö­veteli a felújítást - vélekedett a polgármester, aki egy következő felszó­lalás kapcsán azt is el­mondta: a német mun­kaerőpiac megnyitása újabb kihívást jelent. Aki Móron dolgozik, azt itt, a városnak kell kiszolgálnia - hang­súlyozta. Egy lakos a bérlakásprogramot hi­ányolta. Ha szakmun­kás kell, alkalmazzák az ötven éven felülie­ket is, persze őket egy bizonyos mértékig már meg kell fizetni - tette hozzá a fel­szólaló. Az önkormányzat szigorította a lakásrendeletet. A válság előtt pedig munkás­­szálló létrehozását kezdemé­nyezték a Velegi utcában. Ha létrejön ezer új munkahely, leporolják a tervet - ígérte vá­laszában Mór polgármestere. további képek, információk fmh. Reménykednek FÓRUM A 81 -es és a foglalkoztatási helyzet is szóba került A polgármester szerint a gazdasági erőtér kiköveteli a főút felújítását A polgárőrök munkáját befolyásolják a törvénymódosítások Az olvasó és az elöljáró véleménye is megegyezik a 81-esen tapasztalható katasztrofális állapotokról - tűnt ki lapunk móri fórumán ____ ­ Matrica nélkül nem viszik el a hulladékot A szemétszállításért mindenütt fizetni kell Gárdony, Kápolnásnyék (kk) - A hulladékszállítás díját minden esztendő­ben kikalkulálják a szol­gáltatók, az előterjesz­tést megtárgyalják az érintett képviselő-testü­letek, és szavaznak. Gárdonyból két panaszos éveiben fordult szerkesztősé­günkhöz, mindketten a hulla­dékszállítás díját sokallják, il­letve egyikük az úgynevezett Bikavölgyben, a zártkertek­nél fölöslegesnek tartja a szol­gáltatást. Mindkét panaszos dűlő-, illetve zártkerttulaj­­donos, szerintük olyan szol­áltatásért kell fizetniük, amit nem is vesznek igénybe. Fő­­árosi panaszosunk levelében at írta, reménykedett, hogy­alamilyen rugalmas komp­­rmisszumot ajánl fel a cég, de nem így történt, válaszle­velükben közölték, hogy a szolgáltatás teljes összegének kifizetésétől nem tudnak elte­kinteni. Az összeg évi 16 015 forint, plusz az áfa. Másik panaszosunk, a fe­­érvári Szűcs Ferenc elmond­­a, a korábbi években is felve­tte a hivatalban a szolgálta­­s szükségtelenségét a zárt­­értéknél, nem először teszi szóvá önmaga és mások nevé­ben. A panaszossal régebben végigjárta a város polgármes­tere és a szolgáltató igazgató­ja a szóban forgó üdülőterüle­tet, a tapasztalatuk az volt, hogy a körülbelül 150-160 te­lek ötven százalékától vittek el szemetet a szolgáltató gép­kocsijaival. Néhány napja megkérdeztük a cég ügyveze­tőjét, Kovács Attila elmond­ta, munkatársainak jelzései alapján tudja, hogy nem szük­ségtelen a szállítás, a terület feléről gyűjtöttek be háztartá­si hulladékot. Olvasónk leve­lében arra hivatkozik, hogy Olvasónk ajánlotta MEGÍRTUK , nincsenek üdülők a területen, nincs háztartás, mivel közmű­vek sincsenek. Kápolnásnyékről, a Bartók Béla utcából telefonált egy panaszos, nem vitték el a sze­metet. A szolgáltatótól azt a választ kaptuk, ahol hiányzik a matrica az edényről, onnan nem gyűjtenek. Kint jártunk a telefon után, hogy meggyő­ződjünk a káoszról, a Bartók utcában rend volt. KRÓNIKA Új fenntartó, régi felállás Kápolnásnyék (kk)­­ Teg­nap délután igen rövid­ke együttes ülést tartott a tókörnyék kilenc tele­pülésének testülete a művelődési házban. Megalakult a mikrotár­­sulás. A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás a tókörnyék általános iskoláit, gimnáziumait eddig társulás­ban működtette, Sukoró, Ve­lence és Nadap kivételével. A társulás három tagja, Kápol­násnyék, Vereb és Pázmánd polgármesterei és a képvise­lő-testületek tagjai úgy gon­dolták, hogy ezentúl mikro­­társulásban működtetnék az oktatási intézményeiket. Ahogy eddig, a kápolnásnyé­­ki Vörösmarty Mihály Általá­nos Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tölti be a székhely feladatait, de a mikrotársulás - amelynek neve Kápolnás­nyék-Pázmánd-Vereb Köz­oktatási Intézményi Társulás - alapítói és fenntartói jogkö­rének gyakorlója ezentúl a nyéki önkormányzat lesz. A tegnapi közös testületi ülést össze kellett hívni, hogy a jogszabályi előírások szerint módosítsák a tókörnyéki tele­pülések társulási megállapo­dását. A mikrotársulás létrehozá­sa tulajdonképpen nem jelent jelentős változást sem tanulói létszámban, sem a foglalkoz­tatottak körében. Sági Tibor - Kápolnásnyék és Nadap jegy­zője - kérdésünkre elmondta, a változással a gazdálkodást szeretnék javítani. (Igaz, ko­rábban az is elhangzott, hogy a mikrotársulásban tudják anyagi biztonságban magukat az érintett települések.) A nor­matívákat megkapják a társu­lás tagjai, de az valóban igaz, hogy Kápolnásnyéknek a vál­tozás évi ötmillió 100 ezer fo­rinttal több ráfordítással jár, ahogy ez igaz Pázmánd eseté­ben is, a településnek is ötmil­lió forint körüli összeget kell hozzátennie a működéshez. A verebi hozzájárulás évi két­százezer körüli, mondta a jegyző. Pázmándon marad a 7-8. osztály, és ahogy Virá­­nyiné Reichenbach Mónika polgármester asszonytól megtudtuk, a település nem esik el a két osztály fenntartá­sához törvényileg járó norma­tívától. A fenntartói jogokat a kápolnásnyéki önkormányzat 2011. július elsejétől gyako­rolja, így szól a mikrotársulási megállapodás.­ ­OP­OI— : Ebédidő a Vörösmartyban, ide tartozik Vereb és Pázmánd is FEJÉR MEGYEI HÍRLAP *3 RÖVIDEN Digitális táblák a kistérségben Mór (bkl)­­ A móri több­célú kistérségi társulás még 2008-ban nyújtotta be nyertes pályázatát, amelynek eredménye­ként mostanra jutott di­gitális eszközökhöz a kistérség fenntartásá­ban működő nyolc álta­lános iskola - hangzott el a keddi projektnyitó rendezvényen. A csak­nem 65 millió forint tá­mogatásnak köszönhe­tően - mások mellett - összesen több mint száz személyi számítógéppel és több tucat, notebook­­kal és speciális projek­torral ellátott digitális táblával gyarapott­­ a móri Radnóti, valamint a pusztavámi, a bodajki iskola mellett­­ a fehér­várcsurgói, a kincsesbá­nyai, a csókakői, illetve a csákberényi általános iskola is. Tatabánya Székesfehérvár MHi - Veszprém Közép-dunántúli régió Korózs Lajos lesz a vendég Dunaújváros (gp)­­ A Fészek Klub (Köztársa­ság u. 2.) soros vendége június 3-án, pénteken 15 órától Korózs Lajos ko­rábbi államtitkár, az idősügyi tanács titkára lesz. A meghívottal a nyugdíjról, az alkotmá­nyozásról és a szociál­politika aktualitásairól beszélgetnek. Eltűntek, de előkerültek Ercsi - Dunaújváros (gg)­­ Ercsiben igazoltattak a rendőrök egy lányt, akiről kiderült: eltűnés miatt körözi a Dunaúj­városi Rendőrkapitány­ság, mert még március 31-én távozott a nevelő intézetből. A fiatalkorú lányt meghallgatása után az Előszállási Ott­honba vitték. Egy 74 éves bácsit viszont sze­rencsére gyorsabban si­került felkutatni. A férfi kora este a dunaújvárosi Idősek Otthonából tűnt el, a rendőrök egykori lakcímén találták meg, és visszavitték az ott­honba. Hirdetés Pénzváltó címe: Liszt F. u. 9. Zálog- és Ékszerház címe: Piac tér 2. Tel.: 22/330-229. www.cornergroup.hu Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 264,5000 270,4900 USD 183,5000 189,9900 Érvényes: 2011. május 31. Közületeket is kiszolgálunk! Napközbeni árkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap 6-20 óráig Meghosszabbítottuk ballagási akcióinkat!!! Továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak arany és ezüst ékszereket! Gondoljon a jövőre, vásároljon befektetési színaranyat és színezüstöt! Cím: Székesfehérvár, Piac tér 2. « Nyitvatartás: h-p 8.30-17.30 § ___ szó: 8-12_____________|

Next