Fejér Megyei Hírlap, 2011. szeptember (56. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-01 / 204. szám

2011. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Kiszorít, szigetel, megállít KÖVETÉS A döntések pillanatai Kovalcsik Katalin kovalcsik.katalin@fmh.pk­.hu Iváncsa - A napokban szinte mindenhonnan a rendőrségi autós üldö­zésről hallani. A szabad­­battyáni eset keltette fel leginkább az emberek érdeklődését, amikor egy személykocsiban két férfi mellett még hat gyermek is ült. Nem ül­dözték, követték. A gépkocsivezető nem állt meg, hogy ellenőrizzék, így megkezdődött az üldözés he­lyett a követés, aminek az lett a vége, hogy egyszer csak fé­kezett a sofőr, aki hat gyereket és egy férfit fuvarozott. Nem sérült senki, de biztosan lesz­nek következményei a siet­ségnek. - Ezt a történetet nem is­merem - mondta Németh Miklós százados, a megyei rendőr-főkapitányság iván­csai autópálya alosztályának vezetője. - A pályám során volt már részem több követés­ben, számomra az egyik leg­emlékezetesebb egy mezőfal­vi eset. Úgy kétezer tájékán lehetett, járőrként dolgoztam. Mezőfalva és Dunaújváros között mentünk a kollégám­mal, én vezettem a kocsit, amikor szembe jött velünk egy Lada. A kocsiban egy eléggé ismert bűnöző ült, tud­tuk, hogy körözik. Ő is tudta, igyekezett eltűnni előlünk. Ott volt a lehetőség, hogy megfogjuk, nagyon oda kel­lett figyelni, hisz lakott terület felé közeledtünk. Mezőfalván egyébként sem könnyű a köz­lekedés. Kezdett alkonyodni, de azért lehetett biciklis, gya­logos az úton. A követési eljá­rásnak az az alapvetése, hogy senkit nem lehet veszélyeztet­ni, ezeket a helyzeteket el kell kerülni, de ezt nagyon nehéz kivitelezni. Nekünk a legna­gyobb fegyverünk, hogy többen vagyunk. Rádión ké­rünk segítséget, de ezt Mező­falván nem lehetett megtenni, magunk voltunk. Vezetés­­technikai manőverekkel kel­lett eredményt elérnünk, egy­részt azért, mert a férfiről el­terjedt, hogy nem lehet meg­fogni. Nekem sikerült. Körülbelül 3-6 kilométer kö­zötti utat tehettünk meg, Me­zőfalva belterületén sikerült úgy megállítanom, hogy ő már nem tudott menekülni. Ő kö­vetett el vezetéstechnikai hi­bát, amire én reagálni tudtam, a korrigálás nem sikerült neki. Egy Skoda Feliciával volt Hányszor láttuk már a fil­mekben, hogy a nyomo­zó üldözi a gyanúsítottat, leáll az autója, így odaug­­rik egy kocsi elé, felvil­lantja a jelvényét, kipa­rancsolja belőle a tulajt és elszáguld a kocsival. Itthon ilyen esetre nem emlékeznek a régi mo­zink, de ma már olyan Sko­dánk van, ami sikeres az autó­pályás követéseknél, bárkit meg tudunk állítani. Jól kép­zettek a kollégák, és az autók valóban alkalmasak arra, hogy autópályán kivitelez­hessük a megállításokat. A százados azt mondta, a követéseknél az a cél, hogy a megállításra szánt autót vala­milyen metodikával leválasz­­szák a forgalomról. Egy városi követés­nél olyan utakra igye­keznek terelni a ko­csit, ahol kisebb a for­galom, kevesebb em­bert veszélyeztetnek, de ahonnan nincs me­nekvés.­­ Számtalan a variáció, ho­gyan állítsunk meg egy autót - mellé állunk, oldalt állunk -, de a fő feladat az, hogy elte­reljük a nagyobb forgalom­ból. A megállításokra vannak kidolgozott metodikák, de au­tópályán nincs keresztbe for­gatás, nagyon extrém helyzet­ben, ORFK engedéllyel lehet a pályán útzárat felállítani. A követési akciók végén elemzik a történteket, mivel a toros rendőrök sem. Sze­rencsére még nem tar­tunk ott, hogy úton-útfé­­len motoros, autós üldö­zéseket - mindegy hogy hívjuk, lehet követés is - kell élesben végignéz­nünk. A többség jobb szereti a beállított, filmes jelenetek izgalmát, jó és az esetlegesen rossz megoldások is tapasztalatot jelentenek. Másodpercek alatt kell a rendőrnek dönteni, de ha nekimegy egy parkoló au­tónak, akkor balesetet oko­zott. Úgynevezett idő-stressz tréninggel próbálják szimu­lálni, hogyan reagál a vizsgá­zó egyes helyzetekre.­­ Kell a vizsga, mert azt nem tudjuk szimulálni, ho­gyan üldöz egy bűnözőt, már esetleg rá is lőttek, megy fö­lötte a kék lámpa jobbról, bal­ról az autók, satufékkel állnak meg, az adrenalin szárnyal. Azt kell látnunk a vizsgán, hogy stresszhelyzetben ho­gyan teljesít a kolléga. Aki si­keresen vizsgázik, valószínű­leg sikeresebben végezheti el a feladatát élesben. A megyében Németh Mik­lós a háromszintű vezetés­technikai képzés vezető okta­tója, kollégájával Bánfi Zsolt­tal látják el ezt a feladatot. Van alapszintű képzés, amit mindenkinek el kell végezni, aki valamilyen rendőrségi au­tót vezet, azután vezetheti a rendőrségi kocsikat. Utána van az egyszerűsített alap­szintű vizsga, ez köztes álla­pot az emelt és az alapszint között.­­ Aki régebben kapta a jo­gosítványát az még a 10 óra tíz perces kormányfogást sa­játította el - példálózott a szá­zados. - Ez azóta annuláló­­dott, most a 9 és 3 órás kor­mányfogást tanítjuk, gyorsab­ban lehet vele fordítani a kormányt, ha vészhelyzetben kell cselekedni. Azt szoktam mondani a kollégáknak, hogy a videomegosztó portálon re­mek videók vannak autóver­senyekről, azokon meg lehet nézni, ho­gyan fogják a kor­mányt, és milyen mozdulatokkal dol­goznak a versenyzők. Kiélezett szituációban gyorsan kell dönteni, ahogy a követéseknél is. Az ötévenkénti vizsgán bi­zonyosságot kell tenniük a kollégáknak arról, hogy ben­ne van a kezükben a gyakor­lat, a fejükben az elmélet. Az éles helyzetek nem túl gyakoraik, annak ellenére, hogy az utóbbi időkben tolva­jokat is követtek a rendőrök. további képek, információk fmkt A cél: kivinni a nagy forgalomból a követett autót veszélyeztetés nélkül Németh Miklós százados megmutatta a Skodát, amivel utol lehet érni a legtöbb, autópályán száguldó gyanús személygépkocsit is Budapesten a Thököly úton több autót is összetört egy meghiúsult rablásból menekülő autó Herczog és a hitel Brüsszel (mti/hp)­­ Tájékozta­tást kér Jean-Claude Trichet­­től, az Európai Központi Bank (EKB) elnökétől Herczog Edit a hitelválság megoldása érdekében. Az EP-képviselő azt tudakolja, milyen lépése­ket tervez az EU. A képviselő szerint olyan európai javaslat­­csomagot kell kidolgozni, amely a terheket nem hagyja egyoldalúan az adósokon. Ha előfordulhat, hogy, mint Ma­gyarországon, az összes jelzá­loghitel ötven százalékát de­vizában adták, miközben kö­zel 150 ezer család van a kila­koltatás határán, és ez már veszélyezteti a pénzügyi szektor stabilitását is, akkor ott mindenképpen meg kell vizsgálni a bankrendszer mű­ködésében rejlő hibákat. Vi KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Felújított síremlék Velence (kk) - A velen­cei református egyház közössége, a Lakiteleki Népfőiskola és a Nem­zeti Fórum kezdemé­nyezésére felújították Móllá Szadik velencei síremlékét. Az avatás ma délután 15 órakor lesz, az Üzbég Köztár­saság nemzeti ünnepén. Csókakői koccintás Csókakő (kp) - A Koc­cintás 2011 című ver­seny célja, hogy megta­lálják hazánk legked­veltebb borvidéki tele­püléseit. A versenyben az a telpülés nyer, ahol szeptember 4-én 16 óra­kor a - lakosságszámra vetítve - a legtöbb bor­kedvelő koccint. A ver­senyben Csókakő is részt vesz! Közép-dunántúli régió Előzni akart, árok lett a vége Moha (hp)­­ Előzni akart egy Opelt vezető férfi a Mohára vezető úton, de elképzelhetően kisodródott, így az árok­ban landolt. A sofőrt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. Szerencsétlenül ért véget az opeles sofőr előzése­ Fotó: Koppán Viktor Hirdetés 2+1 Lakossági apróhirdetés aktió* A szeptember hónapra 2 megjelenésre feladott apróhirdetését a második hirdetés megjelenésének hetében egyszer ingyenesen megismételjük! SZEPTEMBERBEN MINDEN TÖRZSVÁSÁRLÓNK E-MAIL CÍME KEDVEZMÉNYT ÉR! RÁADÁSKÉNT ELKÜLDJÜK ÖNNEK E-MAILBEN A SZÁMTALAN KEDVEZMÉNYRE JOGOSÍTÓ KUPONFÜZETÜNKET IS! Keresse fel ügyfélszolgálati irodáinkat! Háromszori megjelenés­­ csak dupla áron! Az akció időtartama: 2011. szeptember 1- 30. az akció a Bolhapiac hirdetésekre nem vonatkozik! Része a kedvezménynek! Nyitva tartás: Hétfő-Szombat: 8:00-20:00 Vasárnap: 8:00-18:00 Székesfehérvár Balatoni út 44-46. Tel.: (22)m­6­ 000 Praktiker Az akció 2011.09.01-30-ig tart a székesfehérvári Praktiker áruházban (8000 Székesfehérvár, Balatoni út 44-46.), személyes vásárlás esetén. Az akcióban részt vesznek a törzsvásárlói kártyával rendelkező és az újonnan regisztráló törzsvásárlóink is, amennyiben ezen hirdetést kivágva átadják az áruház főin­formációs pultjánál kollégánknak, és ott megadják adataikat és e-mail címüket. A feltételeknek megfelelő sikeres regisztráció után egy 10 % kedvezményre jogosító kupont adunk át, amit az átadás napján lehet felhasználni a székesfehérvári Praktiker áruházban. Vásárlásonként kizárólag egy darab kupon használ­ható fel és egyéb kuponos, kártyás kedvezménnyel nem vonható össze! A 10 % kedvezmény a termékek bruttó árából kerül levonásra, a kerekítésre vonatkozó szabályok alkalmazása mellett, a kupon fizetés előtt történő átadása ellenében. A kupon készpénzre nem váltható, utólagos érvényesítése kizárt!

Next