Fejér Megyei Hírlap, 2012. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-02 / 1. szám

4 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Közép-dunántúli régió Sikeres volt a papírgyűjtés Rácalmás (ke) - A koráb­bi évek papírgyűjtései­hez viszonyítva idén megérte a szülők, a peda­gógusok és a gyermekek fáradozása. A Jankovich Miklós Általános Iskolá­ba járó tanulók több mint 40 ezer kiló papírt vittek be az intézménybe. A hulladékot leadja az is­kola, az érte kapott pénzt a diákönkormányzat programjaira és jutalma­zásra költik. Fejtetőre borult egy autó Kisláng (str) - A polgárdi önkéntes tűzoltók vonul­tak ki egy fejtetőre borult autóhoz szilveszter haj­nalban, amelyben egy fő könnyebben sérült. Kul­cson pedig, a 6-os úton felborult egy autó, de itt nem kellett a tűzoltók­nak közbeavatkozniuk. Bő „termés” volt ez az új esztendő első pillana­taiban. Kulcson a 6-os úton felborult egy autó, de ott szerencsére nem kellett a tűzoltóknak közbeavatkozniuk. Piac-pályázat helyi termékre Enying (w)­­ A képvise­lő-testület helyi termék­piac kialakítását tervezi, a felújítás tervei már el­készültek és a pályázatot benyújtották. Szerencsés esetben a 15 millió forin­tos vidékfejlesztési tá­mogatásból megvalósul­hat a László király utca 1. szám alatti volt kereske­delmi épület felújítása és piaccsarnokká alakítása. A pályázatot várhatóan idén tavasszal bírálják el. KRÓNIKA Változó feladat- és hatáskörök ÁTALAKULÁS Az új törvény szerint az államhoz kerülnek az iskolák és a kórházak Budapest (mti)­­Állami fenntartásba, illetve tulaj­donba kerülnek január 1- jével egyebek mellett a megyei oktatási és egész­ségügyi intézmények, köz­tük a kórházak és a szak­rendelők. Az intézmények átadását az új önkormányzati törvény írja elő, amely rendelkezik arról is, hogy a települések a saját be­vételeik növelésére helyi adót vethetnek ki. Az Országgyűlés december 19-én fogadta el a kétharmados támogatást igénylő új önkormányzati tör­vényt (Ötv), amely alapvetően átrendezi az állam és az önkor­mányzatok közötti feladat- és hatáskörmegosztást. A több mint két évtized után átalakuló önkormányzati rendszer egyik újdonsága, hogy a megyei közoktatási in­tézmények és a kórházak is ál­lami fenntartásba kerülnek. A kormány a módosítástól azt várja, hogy az új struktúra költségtakarékos és feladat­­központú lesz, továbbá szigo­rúbb kereteket szab az önkor­mányzati autonómiának. A jogszabály a településeket együttműködésre, térségi tár­sulások alakítására ösztönzi. Az önkormányzatok a jövő­ben is vállalhatnak önként fe­ladatokat, ám ezek ellátása nem veszélyeztetheti a kötele­zően előírt feladatokat. Továb­bi korlát, hogy a fakultatív fe­ladatok finanszírozása a saját bevételek, illetve az e célra biztosított források terhére le­hetséges. A törvény rögzíti az önkormányzatok ellátandó feladatait, ezek között szerepel a közbiztonság fenntartása, az ivóvízellátás, a szennyvízke­zelés, a hulladékgazdálkodás, a távhőszolgáltatás és a hajlék­talan ellátás. A változások közé tartozik az is, hogy az új törvény he­lyiadó-kivetési jogot ad a tele­püléseknek saját bevételeik növelésére. A megyék szerepe is alap­vetően megváltozik, intéz­ményfenntartó szerepük meg­szűnik, az iskolákat, egészség­­ügyi és szociális intézménye­ket, valamint az ott dolgozó munkatársakat az állam veszi át. A megyék a jövőben terü­letfejlesztési és a területrende­zési feladatokat látnak el. Az új jogszabály megvál­toztatta az összeférhetetlensé­gi szabályokat is: eszerint te­hát polgármester nem lehet or­szággyűlési képviselő a 2014- es választások után. A közélet tisztaságáért a törvény szabá­lyozza a vagyonnyilatkozatté­­teli kötelezettséget, ami a há­zastársra, az élettársra és a gyerekekre is vonatkozik. A szabályok a bizottságok külsős tagjaira is vonatkoznak majd. A törvény „megerősíti” a polgármestereket a képviselő­­testülettel szemben, így példá­ul a polgármester - meghatá­rozott esetekre - vétójogot kap, és tisztségének megszű­néséről csak bíróság dönthet. Testületi ülést évente leg­alább hatszor kell tartani, akár a fővárosi, illetve megyei kor­mányhivatal indítványára is. A helyi konfliktusok felol­dásának eszközeként a testület minősített többséggel mond­hatja ki a saját feloszlását, ek-Helyiadó-kivetési jogot ad a törvény a településeknek kár három hónapon belüli idő­pontra időközi választást kell kiírni, ennek költségét az ön­­kormányzat viseli. Kivételes eszközként az Or­szággyűlés a kormány javasla­tára is dönthet a testület felosz­latásáról, ha az alaptörvény-el­lenesen működik. A köztársa­sági elnök hatásköre, hogy ekkor megbízza az illetékes kormányhivatal vezetőjét az önkormányzati feladat- és ha­táskörök ideiglenes gyakorlá­sával. Fotó: Archív A megyék jelenlegi intézményfenntartó szerepe ezzel megszűnik, a kórházakat az állam veszi át mm ■■ ■ | W 0 Köszöntek a munkát Székesfehérvár (str) - A me­gyei bíróság épülete előtt adta át jókívánságaival együtt a ta­valy végzett munkájukért kö­szönetképp ajándékát decem­ber 31-én reggel Varga György, a Magyar Autóklub műszaki állomásvezetője a fe­hérvári, a megyei és az autópá­lya rendőrség képviselőinek. FOTO: GREGORITY ANTAL Varga György átadta a rendőröknek az ajándékot és jókívánságait ----------------------------------------­Veszélyes kéménytűz Vereb, Polgárdi (str) -Kéménytűz volt szil­veszter hétvégéjén a két településen - tudtuk meg a tűzoltóság ügyeletétől. Vereben a kéményből kicsapó lángok a tetőte­ret és a szigetelést veszé­lyeztették, de a tűzoltók hosszú munkával sze­rencsére megakadályoz­ták a lángok átterjedését. Polgárdin pedig a ké­mény belsejében lerako­dott korom égett egy olyan háznál, amely sze­rencsére nem volt mesz­­sze a helyi tűzoltóságtól, így hamar eloltották. Százezer képeslapot küldtek - szeretettel Nagykarácsony (ke)- A gyorsmérleg adatai szerint az előző évivel közel azo­nos mennyiségű üdvözlő­lapot továbbított advent első hétvégéjétől év vé­géig a Szeretet Posta. Az idei már a huszonharma­­dik advent volt, amikor a Ma­gyar Posta Zrt. ünnepi díszbe öltöztette a nagykarácsonyi postahivatalt, amely a minden­ki által nagyra becsült Szeretet Postaként üzemelt december végéig. Dr. Horváth Sándor, a Ma­gyar Posta Zrt. pécsi területi igazgatója elmondta a megnyi­tón: a mostani alkalom külön­legessége, hogy Nagykará­csony 75 éves temploma, vala­mint 10 éves betleheme elő­ször szerepel az ünnepi bélyegen. Az idei advent négy hetére a húszéves hagyomány­nak megfelelően négy külön­leges bélyeggel készült a pos­ta. A területi igazgató javasol­ta, a várakozás és készülődés időszakában gondoljanak a szeretteikre és küldjenek nekik legalább egy tenyémi üdvözle­tet a Szeretet Postán keresztül. Sokan éltek a lehetőséggel és ellátták küldeményüket a „Nagykarácsonyon keresz­tül!” jelzéssel. Lendvay Ist­vántól, a dunaújvárosi főposta vezetőjétől tudjuk, hogy nagy­jából 100 ezer darab üdvözlő­lapot, csomagot és levelet to­vábbítottak, amivel elégedet­tek lehetnek a mai világban, amikor az internetes és mobil telefonos üdvözlet hódít. Nagykarácsonyban kisegítő alkalmazottat foglalkoztattak az elmúlt hetekben, akinek csak a bélyegzés volt a felada­ta, illetve Dunaújvárosban szortírozták a küldeményeket, hogy megkönnyítsék a kará­csonyiak dolgát. A postaveze­tő elmondta, novemberben és december elején elsősorban külföldre adták fel küldemé­nyeiket az emberek, karácsony előtt és év végén pedig a bel­földi üdvözletek domináltak. A Szeretet Postán különleges bélyegzővel látták el a képeslapokat 2012. JANUÁR 2., HÉTFŐ további képek, információk fmht A hulladék jelentős részét feldolgozzák A projekt 2014 közepére valósulhat meg Polgárdi (w) - Megkez­dődhet a 168 önkor­mányzatot összefogó új hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása, amely hét megyében mintegy 680 ezer állam­polgárt érint. A fejlesztés lényege: az ömlesztve begyűjtött települé­si szilárd hulladékból termiku­san jól hasznosítható tüze­lőanyagot állítanak elő ce­mentművi hasznosításra. A maradék hulladékot mechani­kai-biológiai előkezelésnek vetik alá - tájékoztatta lapun­kat Nyikos László, a Közép- Duna Vidéke Hulladékgazdál­kodási Önkormányzati Társu­lás alelnöke, az operatív tanács elnöke, Polgárdi polgármeste­re. Az előállított finom frakci­ót bányarekultivációs, tájreha­bilitációs célra is használják, és megvalósul a képződő pa­pír-, műanyag-, fém- és üveg­hulladék szelektív visszagyűj­tése és hasznosításra történő továbbadása, valamint a zöld­hulladék komposztálása is. A hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése során nö­velik a házhoz menő­­ háztól jövő szelektív gyűjtést és a há­zi komposztálás lehetőségét. Háromszázhat hulladékgyűjtő sziget, huszonkét hulladékud­var, egy átrakó állomás (Bu­daörs), három önálló kom­posztáló (Mór, Várpalota, Ve­lence) és hét települési kezelő­központ (Adony, Dömsöd, Dunaújváros, Oroszlány, Pol­gárdi, Sárbogárd, Székesfe­hérvár) készül. Öt helyen a ke­zelési technológia mechani­kai-biológiai jellegű lesz, három központnál válogató­művet alakítanak ki. Nyikos Lászlótól megtudtuk: a beru­házás tervezett bekerülési érté­ke bruttó 16,2 milliárd forint, az elszámolható költség nettó 12,9 milliárd forint. Az elnyer­hető támogatás 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a magyar állam állja. A pro­jekthez szükséges 30 százalé­kos önerőt a társulás a nyertes üzemeltető által fizetendő koncessziós díjból finanszí­rozza majd. A leendő üzemel­tetőt közbeszerzési eljárás so­rán választják ki. A projekt 2014-es megvaló­sulása után az évi hulladék­­mennyiség háromnegyedét tudják majd feldolgozni. Autót, fát hátrahagyva menekültek Enying (str) - Autójukat hátra­hagyva menekültek azok a tol­vajok, akik 15 mázsa fát akar­tak elvinni egy erdőből szom­baton délelőtt. A tulajdonos azonban lefülelte őket, akik azonnal kereket oldottak, s au­tót, fát otthagyva menekülőre fogták - mondta el Németh- Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvi­vője. A 40 ezer forintnyi lopási kár így megtérült, ennek ellen­ére keresik a tetteseket.

Next