Fejér Megyei Hírlap, 2014. november (59. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-03 / 255. szám

2014. NOVEMBER 3., HÉTFŐ Letették az esküt Nem alakul önálló közbiztonsági bizottság Székesfehérvár (bt) -Rendkívüli ülést tartott Székesfehérvár önkor­mányzata pénteken. Zárt ülésen döntöttek a kép­viselők a tanácsnokok és bizottsági elnökök sze­mélyéről, a bizottságok összetételéről. Hét nyilvános napirendi pontot tárgyalt a testület pén­tek reggel, első rendkívüli közgyűlésén. A testület mó­dosította a szervezeti és mű­ködési szabályzatot. A tanács­noki és a bizottsági struktúrá­ra vonatkozó módosítást egy­hangú döntéssel fogadták el. Ezután Farkas László képvi­selő örömét fejezte ki a több mint, 1100 közalkalmazottat érintő intézkedéssel kapcso­latban, ami szerint akiknek nem éri el a fizetése a bruttó 160 ezer forintot, tízezer fo­rint értékű egyszeri juttatást kapnak Erzsébet utalvány for­májában. Márton Roland képviselő módosító javaslatát, miszerint alakuljon külön közbiztonsági bizottság, a közgyűlés elve­tette. A testület egy meglévő bizottságot ruházott fel köz­­biztonsági funkcióval, így jött létre a Jogi, Ügyrendi és Köz­­biztonsági Bizottság. A Ké­mény Zrt. több új feladatkört kapott, és az Országos Diák­parlament megrendezéséről is döntöttek, amit eddig, 1990 óta csak Budapesten és Zán­­kán szerveztek meg. Majd zárt ülésen tárgyalták a bi­zottságok összetételéről, el­nökeiről és a tanácsnokok személyéről szóló javaslatot. Székesfehérvár (bt) - A Te­rületfejlesztési tevékeny­ség Fejér megyében című ÁROP pályázat megyei záró konferenciáját ren­dezték meg pénteken a Megyeháza Réztermében. A záró rendezvény célja az volt, hogy a megyei települé­sek önkormányzatai átfogó képet kapjanak a projekt eredményeiről, és a tervezési folyamat további feladatairól. A konferencián Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt.­­ Nagyon jelentős mér­földkövéhez érkezett a Fejér Megyei Önkormányzat, ami­nek feladat és hatásköre 2012. január elsejével átalakult. A 2010-ben hatalomra kerülő új kormány konszolidálta a me­gyei önkormányzatokat és új típusú terület és településfej­lesztési feladatokkal ruházta fel azokat. A megyei önkor­mányzat sikerrel pályázott 90 millió forint értékű ÁROP forrásra, amiből 2014 május végére elkészülhetett a megye területfejlesztési koncepciója. Sikerült felmérni a megye 108 településének fejlesztési igényeit, ténylegesen a hely­ben élők szándékait figyelem­be véve. A 2014-2020-as uni­ós tervezési ciklusban 37 mil­liárd forintot tud majd Fejér megye településeinek fejlődé­sére fordítani - mondta el be­szédében Molnár Krisztián. további képek, információk feol- FMH Online Túl az első lépésen PROJEKT Zárókonferencia a megyei területfejlesztésről Többek között az SZMSZ módosításáról és az Országos Diák­parlament megrendezéséről is tárgyaltak a pénteki közgyűlésen a 11­­1 ez­r­er 'a Z_iO 'C h­o IL­ Molnár Krisztián szerint az előző ciklusban azért születhettek olyan agyament dolgok, mint a negyven cm-es kilátó vagy a kutya rekreációs központ, mert központilag jelöltek ki útirányokat Bővült a galéria Székesfehérvár (bl)­­ Ün­nepélyes keretek között adták át a Szent László királyunkat ábrázoló táb­lát, amit Balogh Mihály ötvösművész készített. Ez a rézdomborítás a nyol­cadik eleme a Nemzeti Em­lékhely Királygalériájának. A sorozat képi világát a 2010- ben elhu­nyt Kodolányi Lász­ló szobrász találta ki. Az ille­tékes szakemberekkel egyez­tetve, a Thuróczy-krónika áb­rázolásai alapján készültek el a táblák, így a legújabbal is ezt a hagyományt követték. Balogh Mihály Ferenczy Noé­­mi-díjas ötvösművész alkotá­sa, a korábbi táblák méreté­hez, anyagához és készítési technikájához és egész szelle­miségéhez is alkalmazkodik. - Aki megnézi az egész so­rozatot, láthatja, pusztán ab­ban különbözik az előzőektől, hogy új, de nemsokára ez is régi lesz - mondta el Demeter Zsófia múzeumigazgató a pénteki ünnepélyes átadáson. dios— Qi­­­ez 'a­7—Io po Ll_ Szent Lászlót ábrázoló táb­lával bővült a Királygaléria KRÓNIKA Megújulnak a tetők A 120 milliós beruházás az év végéig befejeződik Székesfehérvár (bl) - A Te­leki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai épülete és a Hétve­zér Általános Iskola is be­ázott a szeptemberi nagy esőzésekkor. Most meg­oldódik a probléma, pén­teken már át is adták a munkaterületet. Extrém körülmények kö­zött indult a tanév ezekben az iskolákban. Sokáig úgy tűnt el sem kezdődhet a tanítás, hiszen úgy lapátolták ki a vi­zet a termekből, több osztály pedig költözni kényszerült. Mindkét intézmény azonnali segítségre szorult. Szeptem­ber 19-én döntött a közgyűlés arról, hogy ez a kivitelezési munka elkezdődhet. A Hétve­zér Általános Iskola 3200 négyzetméteres tetőszigetelé­sét cserélik le, a felújítás mintegy 70 millió forintba kerül. . A Sziget úti épületben pedig egy 51, 5 millió forin­tos beruházás kezdődik el a napokban. A felújítást fehér­vári vállalkozások végzik majd, év végére már új tető alatt tanulhatnak a diákok­ .A munkálatok közben a tanítás zavartalanul mehet tovább, hiszen a zajosabb munkafo­lyamatokat délutánra és hét­végére ütemezik majd. Az ön­­kormányzat felismerte, hogy ezekben a régi épületekben a toldozgatás már nem megol­dás, az Ybl-program kereté­ben tizenhat másik intéz­ményben is nagyszabású be­ruházás kezdődhet, amit 2015-től három ütemben va­lósítanak majd meg. Lángfalvy Péterné a Hétve­zér Általános Iskola igazgató­nője elmondta: - Nem tudunk termeket nélkülözni. Volt úgy, hogy az ebédlőben és az aulá­ban több tanuló csoport tanult egyszerre, mikor a tantermek­ben szabályszerűen esett az eső. Örülünk, hogy az elsők között lehetünk. Deák Lajosné és Farkas László képviselők az intézményvezető társaságában adták a munkaterületet a fehérvári kivitelezőknek Or '=› rez› ez'›Z_io 'O o Li­ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Találkozás a központban Székesfehérvár (bl) - A csoda bennünk van cím­mel tart előadást no­vember 5-én 17 órától a Viktória központban Schaffer Erzsébet újságí­ró, a Nők Lapja munka­társa. Az író olvasó ta­lálkozót dedikálás köve­ti. Újra tópartis tárlat Székesfehérvár (bl) - Ki­állítás nyílik a Tóparti Gimnázium és Művé­szeti Szakközépiskola diákjainak alkotásaiból szerdán 15 órakor a Munkácsy Mihály Álta­lános Iskolában, ame­lyet Brájer Éva alpol­gármester ajánl az ér­deklődők figyelmébe. A kerámia szakos növen­dékek munkáit mutatják be a november 19-ig lá­togatható tárlaton. Az emlékezés napja Pázmánd (bl) - Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésé­nek 58. évfordulójának tiszteletére, a Történel­mi Emlékparkban meg­emlékezést tartanak no­vember 4-én 18 órakor. Hirdetés FORD FOCUS AMBIENTE 1,6 benzines 105 LE már 3.464.000 Ft-tól* 2.000.000 Ft. Vajon az Ön csomagtartójában lesz? Találja meg nálunk szerencséjét és vegyen részt legújabb nyereményjátékunkban. Vásároljon nálunk 2014. szeptember 15. és 2014. december 20. között új Ford személygépkocsit, és nyerjen hozzá 2.000.000 Ft-ot.** ivanics.hu Ivanics AUTO * Ford Credit Bónusz Finanszírozási akcióval 2014. október 1-től a készlet erejéig érvényes. Az ár nem mi­nősül ajánlattételnek. Vegyes átlagfogyasztás: 4,71/100 km. vegyes C02 kibocsátás: 109 g/km. ** További részletek a www.ivanics.hu-n. Az autó csak illusztráció.

Next