Fejér Megyei Hírlap, 2015. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-01 / 204. szám

2015. SZEPTEMBER 1., KEDD „Már majdnem hiányzik a tanulás" KEZDŐDIK A 140. évfordulóját ünneplő Teleki Blanka iskolában volt a központi tanévnyitó Fejér megye (ss)­­ Hivata­losan is vége a nyári szü­netnek, ma reggel min­den iskolában megszólalt a tanórát jelző csengő. Késői kelés, egész napos lustálkodás, nyaralás, fürdő­zés, táborozás, 0-24 óráig tar­tó játék - ezeknek a vitán felül csodás elfoglaltságok­nak, amelyek egyben a nyári szünet kötelező velejárói is, megint csak búcsút kell mon­dani, hiszen a mai nappal el­kezdődött a 2015/2016-os tanév. Tegnap a legtöbb oktatási intézményben lélekben már felkészítették a nebulókat. A központi tanévnyitón, ame­lyet ezúttal a 140. évforduló­ját ünneplő Teleki Blanka Gimnázium és Általános Is­kolában tartottak - pontosab­ban előtte, a Budai út és a Várkörút kereszteződésében - az iskola diákjai énekelve, szavalva köszöntötték az évet, sőt, az iskola új diákjai még egy közös táncprodukcióval is készültek, ami üde színfoltja volt a műsornak. Ahogy ők, úgy az iszkaszentgyörgyi ál­talános iskolában is már na­pokkal ezelőtt elkezdtek ké­szülődni. Szalainé Egri Hella és ta­nulói három napja szorgos­­kodnak azon, hogy feldíszít­senek egy tantermet az első becsöngetésre. Ottjártunkkor már igen előrehaladott álla­potban volt a projekt: a falon egy hatalmas festett fa nyúj­­tóztatta ágait, mellette egy há­zikó állt délcegen és lassacs­kán a papírból készített ma­A Teleki Baranka Gimnázium és Általános Iskola új diákjait, a fehérvári oktatási intézmények vezetőit és pedagógusait, illetve a megyeszékhely diák önkor­mányzati képviselőit a jubiláló iskola jelenlegi nebulói örven­deztették meg műsorukkal Fotó: Molnár Artúr dázijesztő, és a varjak is fel­kerültek a falra. A tanárnő elárulta, utóbbi­akat csak odaszögelik, hogy az évszakok változásával pár­huzamosan tudják majd vari­álni a díszítést. Télen vattából készült „hó­­pihék” lepik majd el a kör­nyéket, tavasszal pedig élénk színű levelek, virágok borít­ják majd az ágakat. A nagy készülődés köze­pette a szorgos diákok azt is elárulták, igencsak vegyes ér­zelmekkel várják az első isko­lai napot. - Nagyon jó volt a nyár, de már örültem, hogy visszajö­hetek az iskola falai közé. A korán keléssel biztos lesznek az első hetekben gondjaim, de bevallom: a tanulás már majdnem hiányzik - mesél Zimmermann Helga, aki most kezdi a hatodik osztályt Isz­­kaszentgyörgyön. Osztálytársnője, Jelinek Veronika aranyosan azt jegyzi meg, hogy neki az osztály az, ami miatt várta szeptember elsejét, és persze a közös raj­zórák. Tanárnőjük, Hella moso­lyogva teszi hozzá: Neki is hiányoztak a gyerekek, no A tanárok is izgatottak a tanév kezdete miatt meg a rendszer az életében, ami nyáron mindig felborul. - Nagy izgalom van ilyen­kor bennünk, tanárokban is. A nyári szünetben mindig elter­vezem, hogy a következő tan­évben mindent másképp csi­nálok, és javítok ott ahol tu­dok. Ez most extrán igaz rám, hiszen új tankönyvből kell ta­nítanom. Nagy az elvárás az év kezdetén magunkkal szem­ben is - magyarázza a mate­matika szakos tanítónő. további képek, információk feoUP FMH Online CZ 01 - CZ s­z ö­kgp A Mészöly Géza utcai rendelőben évtizedes kérés valósul most meg: lesz lift, új, akadálymentes mosdók, 40 millió forintból Lesz lift a rendelőben Székesfehérvár (bp)­­ Már az előző polgármester idején is volt ígéret arra, hogy a Mészöly Géza ut­cai rendelőt akadálymen­tesítik. Most végre tényleg megkezdődött a munka, lesz lift is az épületben. Évek, de mondhatjuk, évti­zedek óta panaszkodnak a Mé­szöly Géza utcai rendelőbe járó idősebb betegek, hogy nehéz eljutni a háziorvosig, fogászig, merthogy a rendelések a máso­dik emeleten vannak, ami csak lépcsőn közelíthető meg. Nos, végre megkezdődött a rendelő akadálymentesítése: mintegy negyven millió forint­ból nemcsak a lift épül meg, hanem akadálymentesítik, felú­jítják a vizesblokkokat, megej­tik a belső ajtók cseréjét, kicse­rélik a régi burkolatot és a vilá­gítást is. A munka összértéke negyvenmillió forint. Az orvosi rendelők közül idén a Kégl György utcaira for­dítja a legnagyobb összeget, 70 milliót az önkormányzat. Ebből a tetőt javítják meg, kicserélik az ablakokat, akadálymentesí­tik az épületet. Az Esze Tamás utcai rendelőben ősszel cserélik ki az ablakokat, megújul a homlokzat és a vizesblokkok is. A Rákóczi úti idősek ottho­nában a tetőt és a kéményeket újítják fel az idén, de már ké­szülnek a tervek arra is, milyen bővítéssel, átalakítással lehetne a zsúfoltságot csökkenteni az épületben. Cél az, hogy jövőre a zsúfoltságot csökkentő beru­házás is megvalósuljon. A hosszúsétatéri otthonban nem­rég készült el a lift és az aka­dálymentesítés. KRÓNIKA Felújítás harminc helyen Székesfehérvár (bp)­­ Az Ybl-program keretében 800 millió forintot költ(ött) idén az önkor­mányzat az intézmények felújítására. - Vegyes a kép az intézmé­nyeink állapotát illetően, a felújítottól a rossz karban lé­vőig sokfélét találunk. Az Ybl-program célja, hogy a korábbi időszak felújítási ke­reténél lényegesen többet költhessen az önkormányzat a felújításokra. Ennek köszön­hetően nem csak tűzoltást, hanem olyan munkákat sike­rült idén nyáron elvégezni, amelyek hosszú évekre meg­nyugtatóan rendezik a problé­mákat - emelte ki a tájékozta­tón Székesfehérvár polgár­­mestere. Amint Cser-Palkovics András elmondta, idén a Clasp-rendszerű iskolák gyakran beázó tetejének a ja­vítása volt a célkeresztben, most az István király, Németh László és Bory Jenő iskolák­ban zajlik a kivitelezés, egyenként legalább 60 milliós költséggel. A tetőfelújítás idén a Vasvári Pál általános iskolában folytatódik. Nyílászáró cserét a Tulipá­nos és a Szivárvány Óvodá­ban, a Nefelejcs tagóvodában és a palotavárosi tagóvodában végeztek, jelenleg is zajlik a Sziget utcai tagóvodában a te­tőszigetelés cseréje. (Ezentúl, amint azt már megírtuk, a maroshegyi óvoda két cso­portszobával bővült.) A Kodály, a Széna téri és a Munkácsy iskolában tűzjelző­rendszert építettek ki, az Al­coa alapítvány segítségével szeptemberben a Táncsics és a Hétvezér iskolában is ha­sonló munkálatok kezdődnek. Bóka Viktor jegyző hangsú­lyozta: minden tervezést a polgármesteri hivatal szakem­berei végeztek el, a munkákra meghívásos közbeszerzés hir­dettek, tíz fehérvári vállalko­zó és egy dunaújvárosi cég nyerte a munkákat. A cél az, hogy jövőre is 800 millió és egymilliárd közötti összeg menjen a felújításokra. o -ci-o Minden városi óvoda vizesblokkjait sikerült az elmúlt idő­szakban felújítani, csak a Tolnai évi van hátra, de az is megújul FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Mezőföldi nyelvterület Soponya, Szombathely (w)­­ A hazai és határon túli nyelvjáráskutatók tanácskozását szeptem­ber 2-4-e között hatodik alkalommal rendezik meg Szombathelyen. A szakmai napokon a dia­lektológia helyzetét, újabb kutatási eredmé­nyeit elemző előadá­sok hangzanak el. Me­gyénkből a Soponyán élő Káliz Lajtos József költő, nyelvjáráskutató a mezőföldi é-ző nyelv­­területről tart előadást. Családi nap a kastélyparkban Lovasberény (Ip) - Le­csófőző versennyel és gyerekprogramokkal várják kicsiket és na­gyokat szeptember 5-én 9 órától a lovasberényi kastélyparkban. A le­csófőző verseny csapa­tainak külön kell gon­doskodniuk a főzéshez szükséges alapanyagok­ról, székekről és aszta­lokról. Lesz erdei túra is, amelyen felnőttek és gyerekek is indulhatnak. Termelői vásárt tart a falu Tordas (Ip) - Termelői vásár lesz a Sajnovics téren szeptember 5-én 7 és 11 óra között. Az ér­deklődők például helyi borokat, húsokat, fürjto­­jást, a szociális otthon lakói által készített kéz­műves termékeket, kecske és tehénsajtokat is vásárolhatnak az áru­soktól. Áramszünet több helyen is Pusztaszabolcs (Ip) - Korszerűsítési munkála­tok miatt Pusztasza­bolcs több részén nem lesz áram szeptember 7- én 8 és 16 óra között. A Kollégium, Agrár Zrt., MÁV, Stadler Járműja­vító, Keverőüzem terü­letén, illetve az Akácfa utca, Május­­ utca, Dió­fa utca, Hársfa utca, Magyar utca, Kodály ut­ca, Erkel utca, Bartók utca, Vörösmarty utca, Petőfi utca, Szent Imre utca, Rákóczi utca, De­ák utca, Adonyi utca, Honvéd utca, Köztársa­ság utca, Szent István utca, Kastély utca, Vasút utca, Szabolcs liget, Sport utca, Arany János utca. 31-93., 38-58., Bajcsy Zsilinszky utca 37-55., 38-58., József Attila utca 3, 4, Velen­cei utca 1. és 4. terüle­tén áramszünet lesz. Hirdetés

Next