Fejér Megyei Hírlap, 2015. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-01 / 230. szám
2015. OKTÓBER 1., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA A rácsok mögött marad Fehérvár (ss) A tordasi betörés egyik elkövetőjének ügyét tegnap délelőtt tárgyalták. A bíróság a bűnöző előzetes letartóztatását rendelte el. A szeptember 22-ei bűncselekményről már nem egy cikk született, most újabb információval bővült a történet: az önként jelentkezett két gyanúsított - akik ki tudtak csúszni a rendőrség és a Terrorelhárító Központ markából - közül az egyik ma délelőtt állt bíróság elé, ahol elrendelték előzetes letartóztatását. Varga Noémi, a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője elmondta: a bíróság azért döntött így, mert nagy a veszélye az elrejtőzésnek, illetve a bűnismétlésnek. Az ítélet egyelőre nem jogerős. Lapunk információi szerint a másik, önként jelentkezett bűnözőt holnap állítják a bíróság elé. A négy betörő - akik közül már három előzetes letartóztatásban van - a nyomozás adatai szerint szeptember 22- én éjszaka Tordason ellopták egy autó mindkét rendszámtábláját, majd azokat az általuk használt kocsira szerelték, hogy azzal hajthassanak el tervezett betörésük színhelyéről. Aztán a tervből valóság lett: egy helyi családi házból elvitték az ott lakó személygépkocsiját, értéktárgyait, készpénzt, összesen 15 millió forint kárt okozva. A Terrorelhárító Központ munkatársai azonban „rajtakapták” a betörőket, a történet azonban itt még nem ért véget: a gyanúsítottak menekülés közben kétszer is karamboloztak a TEK munkatársainak autóival. Végül két betörőt sikerült elkapni, kettő pedig szeptember 28-án a rendőrségen feladta magát. Még a bugyi is visszavihető PANASZ Megdöbbentő kifogásokkal álltak elő az üzletekben, tárta fel a vizsgálat S. Töttő Rita totto.rita@fmh.plt.hu Fejér megye - „Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el!" - átverés vagy csak félretájékoztatás? Az üzletek mondvacsinált kifogásokkal küldik el a panaszos vásárlókat. íme a leggyakoribb félrevezető „elküldős" szövegek, amelyekre a fogyasztóvédők bukkantak. Annyit már tudnak a magyar vásárlók, hogy ha fontosabb dolgot vesznek, el kell tenniük, a blokkot, nyugtát, számlát, jótállási jegyet, ha később meghibásodik a termék és vissza kell vinni az üzletbe, kéznél legyen. Ám ennél többet aligha jegyeztek meg fogyasztói jogaikról az emberek, s épp ez az, amit a kereskedők kihasználnak. Persze tisztelet a kivételnek: ahol már felismerték, hogy a jó vásárló a visszatérő vásárló, ott mindent elkövetnek a panaszok megfelelő intézéséért. Országos vizsgálatot tartottak a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei a témában: jegyzőkönyveket, vásárlók könyvét és jótállási jegyeket ellenőriztek és közben különös vásárlói tájékoztató feliratokra bukkantak. Amelyekkel gyakran azt igyekeztek megelőzni, hogy egyáltalán panaszra nyissa a száját a vásárló. King a Fejér megyében 32 ellenőrzött üzletből 20 akadt fenn a rostán, azaz félretájékoztatta a vásárlókat - tudtuk meg Schneider Istvánnétól, a Fejér Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának főosztályvezetőjétől. A nagy klasszisizess és ne reklamálj! - van, ahol ez az üzenet lényege kushoz, azaz a „Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el!” kiíráshoz hasonló üzenetek tömkelegére figyeltek fel az ellenőrök országszerte. íme a legjava: „Akciós terméket nem cserélünk!” Hát bizony pedig, ha meghibásodik az akciós termék , épp úgy joga van a vásárlónak a javításra, cserére, mint a nem leértékelt termékek esetében - hangsúlyozzák a fogyasztóvédők. Persze olyan hiba miatt nem lehet reklamálni, amiért le volt akciózva az áru és erről a vásárló tudott is. A másik gyakran elhangzó mondat: „Készpénzt nem adunk vissza, de üzletünkben levásárolhatja!” Ha egy termék hibás, és nincs mód javításra, cserére, igenis vissza kell adni az árát! Még egy szép példa: „Csere csak eredeti csomagolásban!” Ilyen nincs, a minőségi kifogást doboz nélkül is intézni kell. Szép lenne, ha minden csomagolást elraktároznánk otthonunkban panasz esetére... Székesfehérváron is gyakran látott mondatok a következők: „Díszítésekre nem vonatkozik a szavatosság!” - már hogyne vonatkozna! A másik: ’’Fürdőruhát/Fehérneműt nem cserélünk vissza!” Sőt, ékszerek, bizsuk, kiegészítők, ajándéktárgyak esetén is jelezték előre üzletek, hogy meg se próbáljunk reklamálni. Márpedig, ha minőségi kifogás van rájuk - hangsúlyozza a főosztályvezető -, köteles cserélni a kereskedő. Persze ha méretprobléma van vagy nem tetszik a színe, valóban nem kérhető a csere, de ez nem csak a bugyikra, ékszerekre vonatkozik... Ruhákra, műszaki termékekre érkezik sok panasz, az ügyintézéshez pedig mindenkinek joga van Angliai tanulmányút Székesfehérvár (fmh) Az Erasmus mobilitási projekt keretében az I. István Középiskola és a Hunyadi Mátyás Középiskola harminckét diákja szerezhet gazdag idegen nyelvi és szakmai ismereteket a délkelet-angliai Portsmouth városában. A tapasztalatszerzés hozzájárul a teljesítményképes tudás fejlesztéséhez, melynek segítségével a diákok képesek lesznek megfelelni a munkaerőpiaci kihívásoknak. Az októberben induló tanulókat Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere fogadta a városházán. A diákok és kísérőtanáraik összesen két turnusban utaznak el Hampshire megye második legnagyobb városába, Portsmouthba. Október 4-24. között tizenöt ügyviteli titkár, míg október 25. és november 14. között nyolc logisztikai ügyintéző, valamint kilenc pénzügyi és számviteli ügyintéző veszt részt szakmai gyakorlatokon a délkelet-angliai kikötővárosban. A középiskolásokat tegnap fogadták a fehérvári városházán további képek, információk fedléP FMH Online FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Térzene és gála a világnapon Székesfehérvár (gg)Október 1-jén, a zene világnapján a Romkert melletti téren énekelnek a Munkácsy iskola alsó tagozatosai. A hagyományokhoz híven a Városház téren is térzenével várják 11 órától 13 óráig a járókelőket, műsort adnak a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. A programban klasszikus muzsika és népzene is szerepel. A Gáz utcai sportcsarnokban 18 órakor kezdődik a világnapi gála. Munkakutyák versenye Pusztaszabolcs (gy) -Az állatok világnapján, október 4-én, vasárnap 9 órától rendezi meg a Szöllősi Zsolt munkakutya emlékversenyt a Pusztaszabolcsi Kutyabarát Klub. A versenyre mintegy 30 kutyával neveztek a Fejérből és a környező megyékből érkező résztvevők. A versenyzőket több kategóriában díjazzák. MNB-devizaárfolyam 2015. szeptember 30. pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva ,1 160,20 ▼ Svájci frank 1 286,62 ▼ Cseh korona 1 11,53 ▼ Euro 1 313,32 ▼ Horvát kuna 1 40,87 ▼ Japán jen 100 232,08 ▼ Új román lej 1 70,93 ▼ Szerb dinár 1 2,62 ▼ Orosz rubel 1 4,26 ▲ Angol font 1 423,54 ▼ USA dollár 1 279,05 ▼ Változás az előző naphoz képest Hirdetés £#MBA AJÁNLATI MINDEN NAP Fejér Megyei Hírlap olvasóinak ! Olvasóinknak az alábbi feltüntetett kedvezményes árakat 5 napig biztosítjuk! I ^ B B BBS B B■ ^ munn hil HA ATI Érdeklődni kizárólag az alábbi telefonszámon és elérhetőségen lehet: H UM MSI 06 30 A36 4915 06 70 673 0702 06 20 289 0839 ■ B I \ I 1 v L bv Ll I 1 II I I Iwwft-N' rrttndok v tufámWtak A / m* nrrr ÍM\ém*nié » frlitirruio po-.Oolhrqrbrt A nyomta htfciérrl Mrlov.rqrl nrm v»! Jur» Bnjgjg ■ i -1 a ■ I A MhJntftvfl jüpdqj- o> HHEHj www.mindenaneten.hu ■ __________________________________________Része a mindennapoknak____________5 .