Fejér Megyei Hírlap, 2016. március (61. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-26 / 72. szám

HÚSVÉT Spányi Antal megyés püspök húsvéti gondolataiból a remény áradt. 9. OLDAL Ma EMÁNUEL nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Fejér megye! Állítólag a húsvét már vidéken sem az igazi. Az emberek nem ér­deklődnek az ünnep iránt, s onnan is egyre többen „menekülnek" hosszú wellness hét­végére a locsolkodók hada és a készülődés­sel kötelezően együtt­járó munkálatok elől. Ugyan nem ismerem az ilyen-olyan húsvéti statisztikákat, ám leg­utóbb azt láttam, hogy a fehérvári, tehát városi Mesterségek Háza to­jásfestő programján minden szék megtelt. Nem csupán felnőttek, hanem gyerekek is szép számban pingál­­ták a tojásokat. Pár napja pedig az egyik kis bölcsődés társ anyukája kérdezte meg, átjöhetne-e majd kisfia locsolni a kislá­nyomhoz. Azt hiszem, addig, amíg ilyeneket tapasztalok, még van remény. Bokros Judit belpol@fmh.plt.hu IIIIlllll Ilii II 9 770133 040068 1 1 1 11 HÚSVÉT Levente és Bálint is ott volt tegnap Fehérváron a Rác utcai Mesterségek Házában, ahol Zsovák Klára, Gelencsér Julian­na, Sevella Zsuzsanna és Gonda Emma vezette be az érdeklődőket a tojásfestés rejtelmeibe. Bár a két fiúcska hétfőn inkább kapja, mint gyártja a hímestojásokat, de tegnap megtudhatták, milyen trükkökkel teszik díszessé a lányok a locsolásért járó tojásokat Április 5-től figyelnek TRAFFI A záróvonalon, piroson áthajtást is szűrik Budapest-Fehérvár (bp)­­ Hó­napok óta nagy az izgalom az ország számos pontján felsze­relt közlekedési ellenőrző pontok körül, amelyekről tud­ni lehetett, hogy üzembe állí­tásukat követően 365 forgal­mi sávot figyelnek majd. Az Országos Rendőrfőkapitány­ság most bejelentette, április 5-től megkezdődik a kamerák éles üzemmódja. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a korábban emlegetett kiegészítő funkci­ók közül mi működik ettől az időponttól. Nos, mint a ren­dőrség sajtószolgálatától megtudtuk, gyakorlatilag minden funkció élesedik: a szuperszemek nézik a piro­son, a záróvonalon áthajtást, azt is, be van-e kötve a biz­tonsági övünk. A kézben tar­tott mobillal történő telefoná­lást (még) nem szűrik. (írásunk a 3. oldalon) Csinos kis akvarellek Székesfehérvár (gg­szz) - Boros Lőrinc, azaz a Borsos János, Lőrinc Lilla alkotópáros Csinos kis akvarellek című kiállítását nyitották meg tegnap a Városi Képtár-Deák Gyűjteményben. Majd elbúcsúztatták a képtárat, elásták az időkapszulát (2. oldal) Egy órával kevesebbet alhotunk Székesfehérvár (fmh)­­Március 27-én hajnali 02:00 órakor lezárul a téli időszámítás, hivata­losan is kezdetét veszi a tavasz. Ekkor az órákat egy órával előbbre kell állítani, tehát a húsvéti hétvégén egy órával ke­vesebbet alhotunk majd. Magyarországon elő­ször 1954-ben, három évig alkalmazták a módszert, majd 1958-tól 21 éven át nem állítot­tuk az órákat, 1980-tól évente kétszer ismét ál­lítunk. Nem lesz Volán-sztrájk hétfőtől Budapest (mti)­­ Nem lesz sztrájk a Volán-társasá­goknál, megállapodott a Magyar Nemzeti Vagyon­kezelő (MNV), a Közúti Közlekedési Szakszerve­zet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövet­sége a béremelésről. Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint a havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalék­kal, míg a magasabb keresetű csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik 2016. január 1-jétől vissza­menőleg. Emellett a cafeteria­­keretek összegének emelésére is lehetőség lesz. A megállapodás alapján a munkavállalók mintegy 85 százaléka részesül a bérfej­lesztésben. A Közúti Közlekedési Szakszervezet tájékoztatása szerint a munkáltató és a tu­lajdonos módosította korábbi javaslatát, az új ajánlat a lehe­tő legközelebb került a mun­kavállalói követeléshez. Időközi választás Szabadegyháza (tv)­­ A tegnap esti ülésén felosz­latta magát a település önkormányzata, így idő­közi választás lesz. A szabadegyházi önkor­mányzat négy tagja kezdemé­nyezte a testület önfeloszlatá­sát. A tegnapi rendkívüli ülés egyetlen napirendje a Dókáné Szaniszló Krisztina, Szaniszló Attila, Szegi Ferenc és Szeip­­né Dérfi Márta képviselők ja­vaslata volt. A csoport nevé­ben utóbbi indokolta a javas­latukat. Eszerint nem tudnak és nem is akarnak a további­akban együtt dolgozni a pol­gármesterrel. Később lakossá­gi kérdésre elhangzott, hogy bizonyos ügyekről késve érte­sültek. Ilyennek nevezve az orvos foglalkoztatása körüli ügy egyes részleteit. Ezt kö­vetően minden képviselő mondott néhány szót. A tanácsterem szinte meg­telt az érdeklődő lakossággal. A polgármester a működési szabályzat vonatkozó részé­nek felolvasása után megadta a szót nekik. A legtöbben a feloszlatás ellen beszéltek. Volt, aki azt mondta, ha nem tudnak együttműködni, le is mond­hatnak. (2. oldal) Egriné Ambrus Andrea SMS-véleményvonal SZÓLJON HOZZÁ ÍRÁSUNKHOZ! Imádsággal, énekkel Jézus útján KERESZTÚT Több százan jöttek el idén is a hagyományos szertartásra Székesfehérvár (fmh) - Nagy­pénteken a keresztény világ­ban szokásos a keresztútjárás, amely során emlékezetbe idé­zik Jézus szenvedésének állo­másait. A 4. században ala­kultak ki a nagypéntek külön­féle istentiszteleti formái. Fe­hérváron hagyománynak szá­mít, hogy a város polgárai és papjai közösen emlékeznek Jézus kereszthalálára. Nagy­pénteken, a Palotavárosi Kál­váriánál délután három órakor kezdődött Spányi Antal me­gyés püspök vezetésével a kö­zös keresztút. Ebben az évben is több százan jöttek el, hogy imádsággal és énekkel kísér­jék Jézus útját Pilátus ítéleté­től a sírbatételig. Idén is nagyon sokan vettek részt a nagypénteki keresztúton

Next