Fejér Megyei Hírlap, 2017. szeptember (62. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-11 / 212. szám

2 FEJÉR megyei hírlap RÖVIDEN Falumentő program CSEHÉTFALVA Felavatták a Hagyományos Székely Jövő Központot Csehétfalván, a vasárnapi rendezvényen Po­­tápi Árpád János, a Minisz­terelnökség nemzetpolitiká­ért felelős államtitkára hangsúlyozta, a központ eszköz a helyi erőforrások összegyűjtésére, bemutatá­sára, egyúttal közösségi tér, ahol az itt élők megélhetik összetartozásukat, megélhe­tik magyarságukat. A tele­pülésen az államtitkárság 50 millió forintos támogatásá­val indítottak falumentő programot, amelynek része­ként felavatták a központot. Az államtitkár úgy fogalma­zott, „hálásak vagyunk, hogy az itt élők a történelem viharaiban is kitartottak gyökereik mellett, hűek ma­radtak hagyományaikhoz és kultúrájukhoz”. MTI Halottak az olasz ítéletidőben RÓMA Hat ember életét vesztette és négyen eltűntek a toszkánai Livornóra szom­bat éjszaka lesújtó viharban. A vasárnap is folytatódó rossz idő kritikus helyzetet teremtett Pisa városában és Rómában is. A nagy erejű vihar vízzel és sárral árasz­totta el Livorno városát. Több helyen földcsuszamlá­sok voltak. Négy áldozat egy földszinti épületrészben tartózkodott, amikor a lakó­házat víz- és sártenger ön­tötte el. Egy férfi a Livorno közeli Monteneróban vesz­tette életét, és az olasz ka­tasztrófavédelem jelentése szerint egy hatodik áldozata is van a viharnak. További négy személy eltűnt. Tosz­­kánában több szakaszon megakadt a vasúti közleke­dés, Livorno vasútállomását lezárták a víz miatt. MTI KRÓNIKA 2017. SZEPTEMBER 11., HÉTFŐ Újjászületés légcsavarszélben (Folytatás az 1. oldalról) Miközben a programok egy­mást követték a földön és az égen, ismét sokan találkoztak egymással olyanok, akik egész évben nem látják egy­mást, leszámítva a börgöndi repülőnapot. És miközben fi­atalok és idősebbek ismerték fel egymásban a repülés (és egymás egykori) szerelmesét, felettük elzúgott a Li 2-es, az egyetlen működő ilyen pél­dány az egész világon, amely igazi filmsztár lett a nemzet­közi filmvilágban. Láttuk dol­ga után szaladni Józsa Dávi­dot, a világbajnok vitorlázó műrepülőt (aki minden alka­lommal kikéri magának, hogy írásomban világbajnoknak nyilvánítsam), aztán nagyjá­ból összegyűltünk a színpad előtt, hogy meghallgassuk az esemény szónokait. Akik már évek óta nem politikusként, sokkal inkább barátként jelen­nek meg a börgöndi repülős eseményeken. És eljött Far­kas Bertalan is, máig egyet­len űrhajósunk. „Az ember ősi vágya volt a repülés, amely azonban csak az elmúlt száz évben vált iga­zi lehetőséggé, azonban ebből a száz esztendőből Székesfe­hérvár igencsak kivette a ré­szét, elsősorban és sorsunk A Nemere-sztori folytatódik, mint ahogyan jövőre is lesz­­ repülőnap okán a katonai repülés terüle­tén”, emlékeztetett Vargha Ta­más, a honvédelmi miniszter helyettese, aki sokat tett azért, hogy tavaly még a svéd Gri­­pen is felszántotta a fehérvári eget. Cser-Palkovics András polgármester pedig arról be­szélt, a hagyománytisztelet nagyon fontos Székesfehérvá­ron, hiszen „ha nem tiszteljük elődeink teljesítményét, nincs mit várnunk a jövőtől.” Az Albatrosz Repülő Egyesület nevében Szilády Dezső­ elnök és Vita Attila önkormányzati képviselő a ta­valyi emlékévre is emlékez­tetve szögezték le: a cél to­vábbra is az, hogy még a 22. repülőnapon is legyen ok és lehetőség a megújulásra. És volt. Minderre a Neme­re-projekt beindítása jelentett rendkívüli alkalmat. Ahhoz, hogy az esemény kellő hang­súlyt kapjon, külön sátrat épí­tettek, ahová még Rotter La­jos egykori íróasztalát és ka­rosszékét is sikerült a család segítségével beállítani. A Nemere-projektről mi­nap lapunkban már részlete­sen beszámoltunk. A lényeg: Ungár László vezetésével a Magyar Régi Vitorlázórepü­lők Klubjának tagjai újra felé­pítik a Nemerét, a Fehérváron megszületett legendás vitorlá­zó repülőgépet, amely a berli­ni olimpián hozott dicsőséget hazánknak. Cser-Palkovics András ez alkalommal ismét mondott néhány igen fontos mondatot: leszögezte, mivel a megyeszékhelynek szerepe volt a Nemere megszületésé­ben, felelőssége van újjászü­letésében is. Abban bízik, a város közgyűlése a projektet támogató döntést hoz szep­temberben. Mivel a Nemere-projekt nem csupán a repülőegyesület és a repülés barátainak ügye, hanem sokkal inkább a tá­­gabb közösségé is, támogatói jegyeket bocsátottak ki 2 ezer forintos értékben, hogy mind­azok, akik a legendás vitorlá­zó újjáépítésében ilyen for­mában részt kívánnak venni, megtehessék azt. Az elsők között tette ezt meg a városvezető, majd a miniszterhelyettes, majd őket­­egy igazi repülős legenda kö­vette. Frankó Endre, aki va­dászpilóta volt a második vi­lágháborúban a legendás Pu­ma vadászrepülő ezredben. A Nemere-sztori így tehát elkezdődött - vagy talán he­lyesebb úgy fogalmaznunk, hogy folytatódik. Mint aho­gyan a 22. után bizonyosan lesz 23. börgöndi repülőnap is. A tegnapi pedig nem a 22- es csapdájaként, sokkal in­kább a 22-es csodájaként ma­rad meg a fehérváriak és a vá­rosba látogatók emlékezeté­ben. Egy talán idei utolsó, szépen szomorú nyárutón született­­.napos­, légcsavar­szélben, a repülős csizmák és dzsekik bőrszagában, az ejtő­ernyősök állandó csipkelődés viccelődésében, kerozinszag­ban, felreppenő szoknyasze­gélyek játékában, újra felis­mert barátságokban. Egy gondolatban, amely tettre hív, mert életre született.­tt Sokan voltak kíváncsiak az L-29 Delfin nevű sugárhajtású gép műrepü­lésére Fotók: Nagy Norbert Józsa Dávid és Frankó Endre a Nemere-projekt bemutatóján Egykori józsefes és ciszterei öregdiákok népes találkozója Huszonöt éve már, hogy visszakapta székesfehérvári gimnáziumát a ciszterci rend SZÉKESFEHÉRVÁR A Cisz­terci Gimnázium több mint 120 egykori tanulója tette tiszteletét az iskola jubile­umi öregdiák-találkozóján. Igazán megadták a módját a szervezők a Ciszterci Szent István Gimnázium évforduló­jának. Szombaton egykori és jelenlegi tanárok, igazgatók, diákok, valamint városveze­tők és rendtársak gyűltek össze a nemsokára felújításra kerülő iskolaépületben. A találkozás apropójául az szolgált, hogy 25 esztendővel ezelőtt kapta vissza a ciszterci rend Székesfehérvár városától az iskola tulajdonjogát. Orosz Ágoston iskolaigaz­gató egyébként már az ese­mény szervezése idején ki­hangsúlyozta, a régi ciszterci diákok mellett a régi józsefe­­seket is elvárják az öregdiák­találkozóra. Sőt, ottjártunkkor az igazgató büszkén újságolta számunkra, hogy éppen a most középkorú éveikben já­ró, volt józsefes generáció tagjai jöttek el a legnagyobb számban a rendezvényre, hogy újra találkozhassanak . Hagyománnyá válhat az összejövetel régiekkel, s beleszippantsa­nak egykori iskolájuk össze­hasonlíthatatlan levegőjébe. Részt vett a találkozón Balsai István, aki 25 éve, 1992-ben a város polgármes­tere volt. Díszes ajándékcso­magot hozott magával, benne a döntést előkészítő közgyű­lési dokumentumok másolata­ival. Gyóni András, korábbi igazgató az átadás-átvétel kö­rüli teendőkre emlékezett vissza beszédében. Felszólalt Cser-Palkovics András jelenlegi polgármes­ter is, aki 25 éve éppen a Jó­zsef padjait koptatta, majd Vargha Tamás országgyűlési képviselő, aki nemcsak tanár­ként, de diákként és „szülő­ként” is járt ide. A politikusok biztosították az iskola vezető­it, hogy továbbra is minden támogatást megkapnak, hi­szen ők is a várost szolgálják oktató-nevelő munkájukkal. Este Marton Bernát, a ciszterci rend egyik dallasi plébánosa - aki egy évet ép­pen Magyarországon tölt - tartott aranymisét. már Marton Bernet atya Fotó: Pesti A beszédek hallgatósága a gimnázium Dísztermében Fotó: Bácskai Harmincöt év után is megemlékeznek SZÉKESFEHÉRVÁR Harminc­öt éve már annak a szeptem­beri napnak, amikor a fekete­­hegy-szárazréti vasúti átjáró­ban a 37-es helyi járatos autó­busz összeütközött a Komá­rom felől érkező vonattal. Az 1982. szeptember 9-i szárazréti szerencsétlenség­ben tizenhat ember - köztük nyolc gyermek és nyolc fel­nőtt - halt meg. Kétyi József huszonkilenc esztendős feleségét­­veszítette el a tragédiában. Ő az, aki minden évben megszervezi a megemlékezést. Idén is sokan rótták le kegyeletüket, s he­lyeztek el virágot az emlék­műnél. Az eseményen a Vö­rösmarty Általános Iskola di­ákjai mondtak verset - többen az iskola tanulói közül is a tragédia áldozatául estek, már A 37-es busz ütközött össze a komáromi vonattal Fotó: Pesti Tamás

Next