Fejér Megyei Hírlap, 2017. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-08 / 260. szám
Az Isztriai-félsziget gyöngyszeme 9. Borongós, hideg idő, eső. Réteges öltözködés, esernyő! Ma ZSOMBOR nevű olvasóinkat köszöntjük! ■jMr i^gr ^IDŐJÁRÁS 1 8 ír Jó reggelt, Fejér megye! Mártonék első gyereke kiskorában még teljesen el volt tiltva a csokitól és a cukortól. A második már csak a cukortól, a harmadik esetében pedig már olyannyira liberalizálódott a szülőknek a nevelésről alkotott felfogása, hogy az anya, amikor külföldön volt, jószerével mást sem hozott ajándékba, csak édességet. A dolog mostanra, hogy a legkisebb is már hatodik osztályos, odáig jutott, hogy a „nagylány" újabban a leckét is a tévé előtt tanulja. Kényelmesen elhelyezkedik az ágyon, s bekapcsolja kedvenc kereskedelmi adóját, ahol zsinórban mennek a lovas filmek meg a lájtos krimik. Amikor aztán reklámblokk következik, a hatodikos kézbe veszi az oda készített nyelvtankönyvet, és fennhangon nekiáll a házi feladatként feladott definíció megtanulásának. Még szerencse, hogy a kereskedelmi adókon olyan sok a reklám - nyugtázza Márton. B.KISS LÁSZLÓ laszlo.kiss@fmh.hu (lllllllllllllll 9 77013311040037 11 11 1 111 Fűszerpaprikaszárító üzem NAGYLÓK A gazdasági portán még tavaly növényházat építettek, az idén pedig elkészült a szárító- és aszalóüzem. Amint Tóth József polgármester elmondta lapunknak: a Fókusz programban nyertek támogatást munkájuk folytatására. A program célja új, fenntartható munkahelyek létrehozása - kiemelten a hátrányos helyzetű járásokban (a sárbogárdi ilyen) - a szociális szövetkezetek tevékenységének, működésének támogatásával. A szárítóüzem kapacitása napi 80-100 kilogramm paprikaőrlemény, a szezonban mintegy 12-14 mázsa saját termesztésű fűszerpaprikát dolgoznak fel. írásunk az 5. oldalon ÚFEJÉR MEGYEI HÍRLAPPA MEGYE NAPILAPJA 2017. NOVEMBER 8., SZERDA - 62. ÉVF. 260. SZ. - 185 FT - WWW.FEOLHU Előzzük meg a bajt! „Szívügyünk Fehérvár": szinte minden szűrés egy helyen SZÉKESFEHÉRVÁR Sok minden kiderülhet egy olyan szűrőnapon, mint a „Szívügyünk Fehérvár" programja. S ez a lényeg: a megelőzés gyakran életet menthet. De mindenképpen jobbá teszi azt. Ám ezt még tudatosítani kell a társadalomban. Erre jók az olyan napok, mint a keddi. November és december az ápolók és az orvosok béremelésének két hónapja - jelentette ki a „Szívügyünk Fehérvár” keddi programjának megnyitóján, az Alba Regia Sportcsarnokban Vargha Tamás miniszterhelyettes, Fehérvár országgyűlési képviselője, hangsúlyozva: emellett fontos a kormány másik döntése is, amely a szűrőprogramok támogatásáról szól. Végül így szólt: - Fogjunk össze, hogy az orvosoknak kevesebb munkát adjunk. Mert ha ezeken a szűréseken megfogadjuk a szakemberek tanácsait, akkor tettünk egy nagy lépést az egészségünkért. Ezeket az intelmeket adjuk tovább gyerekeinknek, unokáinknak is, hogy 20-30 év múlva egészségesebb Magyarországon élhessünk. str Folytatás, 3. oldal A szakemberek hasznos tanácsokkal látták el az érdeklődőketFotó: Igazi Balázs SZÉKESFEHÉRVÁR Huszonöt éve, 1992. november 8-án történt az a bűntett, amely azóta sem hagyja nyugodni a hozzátartozókat, s a közvéleményt. Egy megtört férfi rendszeresen elzarándokol a helyszínre, a Székesfehérvár melletti Sárrétre, ahol fia, ifjabb Tóth Tamás és annak vadásztársa, Izsó László gyilkosok áldozata lett. Nem csillapodott a fájdalma, nem tud megnyugodni. Nem tud tovább lépni a történteken azért sem, mert hiába küzdött a halálbüntetés visszaállításáért, soha nem írták ki a népszavazást. Folytatás: 3. oldal , Igazságkereső Negyedszázados vadászgyilkosság Tóth Tamás, az apa Fotó: Archív SZÉKESFEHÉRVÁR KMIZM kalandjai Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Partitúra ifjúsági hangversenysorozatában kedden is bemutatták Kodály Zoltán Háry János című daljátékát a Vörösmarty Színházban. A főleg iskolásokból álló közönség látványelemekben gazdag zenés előadást láthatott, hallhatott. A produkció rendezője Kozáry Ferenc, a zenei vezető Kneifel Imre, a koreográfus Molnár Gábor, a díszlettervező Szabó Noémi, a karmester Csányi Valéria volt ki írásunk. 12. oldal Fotó: Fehér Gábor Csaknem 50 ezren szavaztak FMH-INFORMÁCIÓ Közel félszázezer kamarai tag vett részt a múlt heti országos agrárkamarai választásokon, amelyet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége nyert meg a szavazatok 88,3 százalékának besöprésével. Fejér megyében alig több mint 11 százalékos részvétel mellett választották meg a megyei küldötteket. A legtöbben Lajoskomáromban, Mezőfalván, Sárbogárdon és Szabadbattyánban szavaztak. Részletek, 2. és 5. oldal f % N fi k\l~ hETP -i$ ”■■' . .’r’'/’ ?M%iKT»7*T' ‘ M Helyben segíteni! POLGÁRDI Helyben kell segíteni az embereket, nem pedig Európába hozni a migránsokat, a bizonytalanságot, a veszélyt - erősítette meg Soltész Miklós államtitkár tegnap este. A magyar polgárok jogosan várják, hogy a nemzeti konzultáción kinyilváníthassák véleményüket a Soros-tervről - hangsúlyozta Soltész Miklós államtitkár Polgárdiban megtartott fórumán. Folytatás a 4. oldalon Telt házas fórum volt SZÉKESFEHÉRVÁR A nemzeti konzultáció fegyver a magyar kormány kezében. Ha sokan kitöltik és visszaküldik az ívet, akkor nagyobb lesz azon érvek súlya, melyekkel megpróbáljuk megakadályozni, hogy az önfeladást célzó Soros terv érvényesülhessen - fogalmazott Hoppál Péter államtitkár azon a telt házas fórumon, melyet - Vargha Tamás államtitkár meghívásának eleget téve - tartott a megyeszékhelyen kedden. bkl Tudósítás, 4. oldal Várakozó álláspont vasúti ügyekben PUSZTASZABOLCS A helyiek rég szeretnék, ha megújulna a vasútállomás, illetve, ha nem kellene időnként hosszasan várakozni a várost átszelő vasúti átjárónál. Előbbi megvalósulása már a közeljövőben elkezdődhet. Megérkezik az ember Velence vagy Adony felől a pusztaszabolcsi vasúti átjáróhoz, amely elválasztja egymástól a város régi és új részét, és ha éppen piros a lámpa, akkor természetesen vár. Van, hogy ez a várakozás hosszú percekig is eltart, mondjuk amikor két vonat halad át a síneken az egyik, majd a másik irányból. Ilyenkor a rutinosak leállítják a jármű motorját, a Velence felől, oldalról érkezők pedig igyekeznek besorolni a sorompó előtt feltorlódó egyenes sorba. A kerékpárosok közül a bátrabbak a sorompó mögé merészkedve helyezik startra kész állapotba magukat, így amint az fölemelkedik, már nyomják is a pedált. Az autósok meg a gázt, és végre mehet mindenki újra a dolgára. Naponta többször van ez így, többen nyilván már fejből tudják, mikor kell hosszabb és mikor rövidebb ideig várakozni. Mondhatjuk tehát, hogy a szabolcsiak megszokták ezt az állapotot, ahogy az se nagyon tűnik már föl nekik, milyen elhasznált a vasútállomás épülete. Ezt egy középkorú hölgy is megerősítette onnan hazafelé. bj Folytatás: 7. oldal A szabolcsi átjáró, ahol gyakran alakul ki autósor Fotó: Molnár A.