Fejér Megyei Hírlap, 2018. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-08 / 57. szám

2018. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Nagyköveti látogatás Székesfehérváron SZÉKESFEHÉRVÁR Iain Lindsey, az Egyesült Király­ság Magyarországra akkre­ditált nagykövete látoga­tott Székesfehérvárra, ahol Cser-Palkovics András pol­gármester és Vargha Tamás országgyűlési képviselő vendégeként a város jele­nével és történelmével is ismerkedve üzleti megbe­széléseket folytatott. Mint érkezésekor elmond­ta, látogatásának egyik célja, hogy az Egyesült Királyság vállalkozásai számára a helyi autóipari beszállítói láncba való bekerülés előtt egyen­gesse az utat. Megemlítette, másodszor jár Fehérváron. Először átutazóban, a felesége társaságában fordult meg itt, ám tavaly, a diplomatafelesé­gek látogatásakor Mrs. Lind­sey szólóban is ellátogatott a városba. A zárt ajtók mögött folytatott nyitómegbeszélést követően Iain Lindsey magya­rul szólt a sajtóhoz. Mint el­mondta, ez bár az első, de nem az utolsó hivatalos látogatása, tekintettel a tervezett jövőbeli kétoldalú együttműködésre. Ezt követően Cser-Palko­vics András vázolta föl pár szóban a kooperáció elképzel­hető spektrumát, kiterjesztve a Fehérvár katonai hagyományai is együttműködési lehetőséget kínálnak kört a gazdaságin túl a kultu­rális együttműködés lehetősé­geire, beleértve a testvérvárosi kapcsolatokat is. Megemlítette még, hogy Székesfehérvár ka­tonai hagyományai, valamint az itt található NATO szerve­zeti egységek jelentősége a ka­tonai együttműködés területén is lehetőségeket kínál. Vargha Tamás a köztük meglévő korábbi jó ismeret­ség baráti hangján üdvözölte a nagykövetet, majd kiemelte, Székesfehérvár mint katona­város a NATO-erőket integ­ráló elem (NFIU) helyi szer­vezeti egységei révén eddig is jó kapcsolatokat épített ki a csatornán túli katonai part­nerekkel. Mint elmondta, ezt minden bizonnyal tovább erő­síti majd a májusra tervezett regionális találkozó, amely a V4-ek szövetsége és az Egye­sült Királyság között jön létre. A hivatalos sajtótájékoztató végeztével, élve a lehetőség­gel, lapunk feltette a kérdést Iain Lindsey nagykövetnek: hogyan kommentálja azt a brüsszeli megállapítást, amely szerint városunkban túl sok a kereszt? A kérdés először meglepte a nagykövetet, ám rövid gondolkodás után, a profi diplomata rezzenéstelen nyugalmával válaszolt. - Skót vagyok, ugyanakkor brit és európai is, azaz három indentitással is rendelkezem. Olyan országból származom továbbá, amely kifejezetten nemzetközi. Büszke vagyok rá, hogy a város, London, ahonnan érkeztem, mások mellett magyarok százezrei­nek is otthont ad. Mindezzel együtt nem venném a bátorsá­got, hogy másoknak előírjam, miként gondolkodjanak. S­­ lain Lindsey-t a városházán fogadta Székesfehérvár polgármestere Fotó: Koppán Viktor www.mindmegette.hu EZ AZ ICIRI-PICIRI MIND MEGETTE... Friss hangok a versenyen Mára duett, tercett, kvartett vagy egész énekkar is felléphet SZÉKESFEHÉRVÁR Szinte az egész iskola megmoz­dult szerdán a hagyomá­nyos társaséneklési ver­senyen a Kodály Zoltánról elnevezett iskolában. Üdítően friss énekhangokkal telt meg a Kodály Zoltán Ál­talános Iskola, Gimnázium és AMI tornaterme szerdán dél­előtt, a hagyományos társasé­neklési verseny idejére. Már a folyosón lelkesen készülődő újakkal lehetett találkozni, akik szépen felöl­tözve, iskolai nyakkendőben várakoztak sorukra. A taná­rok meglepetés-előadása után a zsűri előtt sorra következ­tek a különféle dalokat ének­lő formációk - ki bátrabban, ki félénkebben eresztette ki a hangját. Kneifel Imre igazgatótól - aki maga is beült időnként az ítészek közé - megtudtuk: a Kodályban 25 éves múltja van a megmérettetésnek, amely biciniumként, vagyis kétszó­­lamú éneklési versenyként in­dult. Kiderült azonban, hogy a gyerekek a jó felkészítésnek köszönhetően sokféle dalt tud­nak szépen elénekelni, így már-A tanárok meglepetéssel is készültek az éneklési verseny előtt saséneklési versennyé szélese­dett az esemény. Tehát mára duett, tercett, kvartett vagy egész énekkar is felléphet a zeneirodalom bármely korsza­kából választott művel. Korábban a névadó Kodály Zoltán születésének évfordu­lójához közel tartották a ver­senyt, jó ideje azonban már a zeneszerző halálának napjá­hoz, március 6-hoz kötődik az esemény. Ilyenkor, mint megtudtuk, szinte az egész iskola meg­mozdul, legalábbis az ének-ze­nei tagozatos diákok és taná­rok készülnek. A kis elsősök még nem szerepelnek, viszont második osztálytól kezdve már bekapcsolódnak a diákok a versenybe. Az iskolában fon­tos ez az esemény, a produk­ciókat szinte mindenki élvezi, hiszen a fiatalok társaik előtt adják elő a dalokat - fogalma­zott Kneifel Imre. A zsűriben művésztanárok, az iskola pedagógusai foglal­nak helyet. Az elnök ezúttal a Zenei Nevelésért Alapítvány elnöke, Hartyányi Judit lett volna, ám ő betegsége miatt végül nem tudott elmenni. A helyzet azonban sze­rencsére megoldódott egy volt pedagógus és a jelenle­gi ének-zene szakos tanárok részvételével, akik több órán át hallgatták a daloló diákokat. Kneifel Imre azt is elmond­ta lapunknak: a közel hatvan produkció értékelésénél ki­emelt arany, arany, ezüst, il­letve bronz minősítést kaphat­nak a fiatalok. BJ A gyerekek izgalommal várták egymás fellépését Fotó: Koppán A HELYZET A káosz mint cél? Kiszelly Zoltán politológus szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke most az egyszer igazat mondott. Kivételes pillanat ez. A volt miniszterelnökhöz ez idáig olyan szavakat lehetett társítani, mint a hazugság, a kardlapozás és a szemkilövetés, esetleg a megszorítás, az adósság és a hitel. Gyurcsány a Civil rádióban azt mondta, hogy egy ellenzéki győzelem esetén április 8-a után a következőkre számít: „el­húzódó koalíciós tárgyalások, aminek a végén - én inkább azt feltételezem, hogy - új választás”. Magyarország már évek óta a biztonság és a fejlődés szigete. Folyamatosan csökken az - éppen a balliberális kormányok által gondo­san az egekbe hizlalt - államadósság, nőnek a bérek, az infláció jelképes, a fogyasztás rekordokat dönt. A gazdaság növekszik, a munkanélkü­liség már-már megszűnt, az idősek nyugdíjprémiumot kapnak. A gyere­kek ingyen jutnak tankönyvhöz, nagy részük ingyen étkezik, sokuk az iskolai szünet alatt is. Ez a felsorolás igazságtalanul rövid, mégis túl sok ahhoz, hogy el tudnák viselni, ezért Gyurcsány és a teljes ellenzék inkább lerombolná mindezt. Gyurcsány vélhetően nem gondolta át, hogy pontosan mit mond. Azt sugallja, hogy kampányukat nem program, hanem a vegytiszta gyűlölet vezérli. Szavainak lényege ugyanis, hogy az ellenzéknek elképzelése sincsen arról, mit tenne, ha véletlenül megnyerné a választásokat. Győzelmüket politikai válság követné, ami káoszba taszítaná az országot. Most őszintén: lehet ilyen ajánlatra igent mondani? Kampányuk a vegytiszta gyűlölet FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . Pósa Árpád jegyzet@mediaworks.hu Molnár Krisztián kijelentette: naponta érezni a brüsszeli nyomást a migráció elfogadására Fotó: FMH-archív A megyét is meg kell védeni Beszélgetés Molnár Krisztiánnal SZÉKESFEHÉRVÁR A pol­gármesterek felhívást fo­gadtak el a budapesti kon­ferencián, melyet a Megyei Jogú Városok Szövetsége szervezett. A nyilatkozat a betelepítések ellen fogalma­zódott meg, és a települé­­­­sek vezetőit szólította meg. Kíváncsiak voltunk, a megye vezetése miként gondolko­zik e téren. Molnár Kriszti­ánt, a Fejér Megyei Közgyű­lés elnökét kérdeztük. A nyilatkozat ismeretében nem tartja túldimenzionáltnak a migrációs tiltakozásokat? - Meggyőződésem, hogy nekünk, önkormányzati veze­tőknek kötelességünk, hogy ebben a kérdésben is a telepü­lésünk, megyénk és az ott élők érdekeit képviseljük. Polgár­­­­mesterek, képviselő-testületek összefogására és együttes fel­lépésére van szükség ahhoz, hogy a megye lakosságának támogatását is magunk mögött tudva utasítsuk el a Soros-ter­vet és a kötelező felső korlát nélküli betelepítési kvótát, és azt, hogy megyéinkben be­­­­vándorlásszervező irodák te­­­­vékenykedjenek. Milyen lehetőség van a be­vándorlás megállítására a ke- s­zítésen kívül? - A Fejér Megyei Köz­gyűlés elnökeként magam is szükségesnek tartom és tá­mogatom Magyarország kor­mányának azt a törekvését, hogy ha kell, jogszabályokkal lépjen fel a betelepítési kvóta végrehajtása, a Soros-terv és a bevándorlást szervező So­ros-szervezetekkel szemben. Megköszönöm Magyaror­szág kormányának azon in­tézkedéseit, melyekkel meg­védi a magyar embereket, köztük a Fejér megyében élő honfitársainkat, családjain- Őrizzük meg kultúránkat, szokásainkat! hát, ezáltal hozzájárul élet- és vagyonbiztonságunk, keresz­tény kultúránk megőrzésé­hez. Mi az olvasók feladata? - Városaink, falvaink biz­tonságán túl nem adhatjuk fel kultúránkat, szokásainkat, keresztény hitünket sem, nem engedhetjük meg, hogy ha­zánk bevándorlóországgá vál­jon! Tegyünk együtt a békés és biztonságos Magyarorszá­gért! NZP

Next