Fejér Megyei Hírlap, 2018. augusztus (63. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-07 / 182. szám

6 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Eötvös-napi előzetes ERCSI Az Eötvös Emlék­ház hagyományosan szí­nes és érdekes programok színtere. Az augusztus 31- én pénteken kezdődő Eöt­­vös-napok elsején Az újabb Eötvös József kutatások és a fair play kutatói maga­tartás címmel Aporné Kin­cses Éva szociológus elő­adását hallgathatják meg az érdeklődők. Este 19 órá­tól a fiatal kortárs szerző, Bengt Ahlfors: Színház­komédia, játék a játékban című komédiája ígér szó­rakozást. A neves színé­szeket felvonultató dara­bot Koltai Róbert rendezte. Másnap, azaz szeptember elsején, szombaton este Pé­ter Szabó Szilvia, egykori NOX-frontember ad kon­certet, amelyen a pályá­jának eddigi tizenöt évét összegző, Ébredő című stú­dióalbumát mutatja be. Az Eötvös napok elmaradha­tatlan programpontja lesz báró Eötvös József szobrá­nak megkoszorúzása, va­sárnap 11 órakor. ZOLL Egy férfit keresnek ERCSI A nagy érdeklődés­sel kísért pódium- és szín­padi előadásairól ismert Felvonási Tünetek Színhá­zi Műhely új darabon dol­gozik - értesült lapunk. A 8 Nő mellett Molnár Fe­renc Az Ibolya című egy­­felvonásosát állítja színre a Műhely, amelynek címsze­repét Szalay Csilla játssza. A másik főszereplő Ács László lesz - a társulat azonban a darabhoz keres még egy úriembert. - Ha valaki érez magában szen­vedélyt, hogy ennyi csinos hölggyel együtt színpadra lépjen, azt szeretettel vár­juk - mondta el riporte­ri kérdésre Murzsa Kata. ZOLL Látogasson el weboldalunkra! ."­"M­­­a Fejér megyei Im­ma hírportál 2018. AUGUSZTUS 7., KEDD ERCSI ÉS KÖRNYÉKE A tetején akarok lenni Bence a sportban és a tanulásban is erős versenyszellemben küzd SÁGI ZOLTÁN______________ zoltan.sagi@fmh.hu ERCSI Magyar Bence még csak középiskolás éveiben jár, kézfogása azonban már egy felnőtt vízipólósé, idén márciusban pedig megkap­ta Ercsi kiváló tanuló, kiváló sportoló Díját ki­emelkedő eredményeiért. Világvégi nyugalom lengi kö­rül az idilli, ápolt, gondozott portát, amelytől légvonalban csak pár száz méterre folyik a Duna. A takaros családi ház­hoz pontosan a megbeszélt időben, szinte egyszerre érünk oda. Bence és anyukája a vá­rosból jönnek, beparkolnak, az udvaron Bodza, a 8 éves vizsla lelkendezve ugrálja körül az érkezőket - a terasz azonban már tabu, oda nem követ min­ket. Cipő le, irány a nappali, és amíg Andrea egy finom kávét főz, elhelyezkedünk az asz­talnál. Bence komolyan, ösz­­szeszedetten figyel - már csak szóra kellene bírni valahogy. Adja magát a kérdés: hogyan kezdődött? Mióta sportol? Hogy néz ki a napirendje? Bence lassan belefog, el­kezd mesélni. Elmondja, elő­ször Százhalombattán edzett, odajárt hét évig, tavaly jött fel a Vasashoz, ahol ezzel a nyár­ral kezdődött a második sze­zonja. Tavaly még a serdülő­ben játszott minden meccsen, idén már megfordult az ifiben és behívták az OB 1/B-be is. A korosztálya az idősebb ser­dülő, de idén már az ifinél edz, oda fog följátszani. - Bence 10 hónaposan kez­dett úszni - veszi át a szót Bence eredményeiben ott egy egész család csapatmunkája Andrea, aki közben megérke­zik a kávéval, és mellénk te­lepszik. Gondos anyukaként és egészségfejlesztéssel fog­lalkozó szakemberként annak idején elsősorban az egyensú­lyérzéket és mozgáskészséget fejlesztő terápiás hatásai mi­att választotta a babaúszást a kicsinek. Az oktatóhoz azonban régi kapcsolat fűz­te a családot, ő volt ugyanis korábban Bence apukájának, Magyar Zsoltnak az edzője is. Zsolt, mint kiderült, annak idején ifjúsági bajnok kenus volt, így Bence sporthoz való vonzalma bátran mondható családinak. Amely készséget és vonzalmat Andrea szakem­berként az évek során mind­végig remekül menedzselt. Mindezt csak azért írjuk le, hogy az olvasó lássa: a tuda­tos szülői támogatás, irányí­tás, a jó háttér - íme: valóban csodákra képes. Miközben a sport szerepe központi, Andrea elárulja: kö­zépiskolának azért választot­ták az I. kerületi Hunfalvyt, hogy Bence a tanulmányok terén is komoly edzőterepet kapjon. Megtudtuk: a jó nevű középiskolában Bence leendő osztályfőnöke a beiratkozás­kor bizony nem volt meggyő­ződve arról, hogy az élsport és az éltanulás összeegyeztet­hető. Az idő azonban Andrea elképzelését igazolta: Bence a félévi három 4-esét év végére ledolgozta egyre. A többi ter­mészetesen ötös volt. Ezzel párhuzamosan a sportban is olyan tempóban haladt előre, hogy a Vasas szakembereinek ajánlása nyo­mán idén nyáron meghívták Los Angelesbe, ahol három hetet töltött el egy ottani csa­patnál. A tét a Stanfordon megrendezett junior olimpia volt, amelyen Bence csapata a helyosztók során egészen a 12. helyezésig jutott. A kiemelkedő eredmények alapja a jó időbeosztás - ez tükröződik Bence napirendjé­ben is, aki iskolaidőben min­den reggel 5.50-kor kel. 6.15- kor elindul iskolába, odaér 7.20-ra, a napi átlag nyolc isko­lai óra véget ér délután három óra körül, amit egy óra tanulás követ - majd jöhet az edzés, ahová odaér naponta 17.45-re. Este 6-tól 7-ig egy óra kondi­val vagy nyújtással kezdenek, utána jön a 2 órás vízi edzés. A családból valaki este 9-kor természetesen mindig várja a Komjádi előtt. Bence eredményei szépek, kiemelkedően ígéretesek, de közben látni lehet: azokban ott van egy egész család csapat­munkája is. Határozottan úgy tűnik, ha volna olyan sportág, hogy családi összetartás, Ben­céé mindenképpen dobogós volna. 2010-ben kezdett vízilabdázni, 2013-ban került be az országos tehetséggondozó programba, 2015 de­cembere óta korosztályának válogatott játékosa­Fotó: Egy apuka Az álló sorban, balról a második Magyar Bence, a Palos Verdes Water Polo Club csapatában Fotó: Egy apuka Hirdetés-Szerdai magazinunk Pofonok a bajnoki döntőben: amikor négyen verték egyszerre Kiss Gergőt Ihász Kálmán nem játszott a vb-n, cserében olimpiai bajnok lehetett Hiába szerzett két debreceni is négy gólt, elmaradt a tízes osztályzat­­i LH 1 LHpi i­mm Ráckeresztúriak Erdélyben A Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói bejárták Székelyföldet RÁCKERESZTÚR Az általá­nos iskola szervezésében idén negyvenegy diák is­merkedhetett meg Erdély szépségeivel. A gyerekek Székelykeresztúron tábo­roztak, s onnan kirándul­tak többfelé. A tartalmas és élményekben gazdag utazást a Ráckeresztúri Iskolásokért Alapítvány, az önkormányzat és helyi vál­lalkozók is támogatták. Egy évvel ezelőtt jó néhá­­nyan megtették már a Rác­­keresztúr-Székelykeresztúr közti hosszú utat, s sok-sok élménnyel, életre szóló emlé­kekkel tértek haza. A sikeren felbuzdulva e nyáron újra útra kelt a nagy csapat: Drozdikné Nagy Ágnes Tünde, Endrődi Noémi és Fekete Éva peda­gógusok vezetésével vágtak neki a kalandokban bővelke­dő hétnek a vállalkozó kedvű gyerekek, akik valamennyien a Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói. A két település közti kapcsolat évek óta egyre szorosabb és szoro­sabb lesz a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége által szervezett Keresztúr-találko­­zók és közgyűlések által, így nem véletlen, hogy az erdélyi kirándulás bázisa éppen Szé­­kelykeresztúr lett. A hétnapos kirándulást némiképp az időjárás is befo­lyásolta, de a lényegen nem változtatott az eső s a köd sem. Amit elterveztek, azt meg is valósították. Jártak a Bé­kás-szorosban, a Gyilkos-tó­nál, a fazekasságáról nevezetes Korondon, valamint a Zetelaki víztározónál és a Maros fo­lyó forrásánál. Máréfalván a mívesen faragott székely ka­pukkal ismerkedtek meg köze­lebbről, Parajdon felfedezték a Kárpát-medence egyik hajda­ni legfontosabb sóbányájának rejtett zugait is. Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál koszorút helyeztek el, s tiszteletüket tet­ték a Trianon-emlékműnél. A csíksomlyói kegytemplom, a szovátai Medve-tó, Brassó és Szászhermány nevezetességei megtekintését követően a Ma­­darasi-Hargita következett. Az út egy részét traktorral tették meg a gyerekek és kísérőik, majd a legbátrabbak és legfel­készültebbek gyalog küzdöt­tek a vizes, sáros hegyi úton. A Petőfi suli diákjai nem fe­ledkeztek meg a Petőfi-emlék­­helyekről sem: a fehéregyházi Petőfi-emlékműnél, illetve a székelykeresztúri Petőfi-kör­­tefánál és -szobornál is koszo­rúztak. GA A ráckeresztúri gyerekek Székelykeresztúron Fotó: Endrődi Noémi

Next