Fejér Megyei Hírlap, 2018. szeptember (63. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-01 / 203. szám
2018. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT KRÓNIKA Jó iskolai eredményeket, de legfőképpen vidám tanévet! A 90 éves Felsővárosi Általános Iskola volt a városi tanévnyitó házigazdája SZÉKESFEHÉRVÁR A Felsővárosi Általános Iskola adott idén otthont a városi tanévnyitónak. Minden évben más és más oktatási intézményben tartják a tanév kezdetét ünneplő rendezvényt. Ebben az évben, az idén 90 éves Felsővárosi Általános Iskolát érte ez a megtiszteltetés. A szépkorú intézmény nemcsak az oktatásra, de a hagyományőrzésre és közösségépítésre is nagy figyelmet fordít. Hűen ápolja a német hagyományokat, nem feledve, hogy a múltját leginkább ápoló városrész iskolája. A 90. évforduló és a városi tanévnyitó miatti kettős ünnepen a székesfehérvári és a Fejér megyei, illetve járási oktatási igazgatók és vezetők is jelen voltak. Néhány német verset követően megtartotta évnyitó ünnepi beszédét Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki elmondta, hogy a város büszke lehet magára, mert bárminek a városa lehet. Történelmi főváros, a kultúra, a sport és annyi minden más városa, de mindenképpen iskolaváros. Méltatta a felsővárosi iskolát az oktatással kapcsolatban éppúgy, mint abban a szerepben, amit betölt közösségformáló és hagyományőrző intézményként. Külön köszöntötte az első osztályosokat, sajnálkozott azon, hogy bármennyire is szeretné, nem tudja meghosszabbítani a nyári szünidőt. Figyel-Sajnos a szünidőnek végleg vége meztetett rá, hogy ne feledjék a tanulók: „Nagyon-nagyon jó diáknak lenni”. Nagyobbak, majd alsó tagozatosok nemzetiségi néptáncával folytatták a műsort, ezt követően Földi Zoltán az intézmény vezetője is megtartotta évnyitó beszédét. Ez az iskola itt szolgál 90 éve, összetartó, összekötő kapocsként gyermek, szülő és pedagógus között. Az igazgató is külön köszöntötte az elsősöket. Az iskola nagyon örül nekik és már nagyon várta őket, éppúgy, ahogy a számok és betűk birodalma, majd a többi tanulóhoz szólt, hogy vegyék komolyan a tanulást! Beszéde végén az intézményvezető hivatalosan is megnyitotta a 2018-19 éves tanévet, ezután röplabdaháló és sportruhás gyerekek kerültek a színpadra, mozgalmas műsoruk végén a többi szereplő is színpadra lépett: nagy közös tánccal várták a tanítás első napját. PJD Látogasson el weboldalunkra! a Fejér megyei Cila hírportál Szeptemberben a teljes tankerületben több mint 24 ezer tanulóval indul el a 2018/2019-es tanév Fotó: Pesti Tamás Új busz, új élmények Mostantól kitárulhat előttük a világ SZÉKESFEHÉRVÁR Átadták a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon számára az új kisbuszt. Cser-Palkovics András egy névnapi virágcsokrot nyújtott át a Kossuth-díjas Miklósa Erika énekesnek, majd megköszönte minden támogatónak, akik a 3. Adventi Jótékonysági Futáson való részvételükkel vagy a hetedik alkalommal megrendezett Székesfehérvári Jótékonysági Estélyen támogatták adományaikkal a fejlesztő otthont. A befolyt több mint hat és félmillió forint hatalmas segítség, és bár eredetileg úgy volt, hogy élményszerzésre fordítják az összeget, újragondolták, hiszen el is kell jutni a jövendőbeli élmények helyszínére. Miklósa Erika elmondta, örül, hogy ez lett a kósza gondolatából. Jó, ha egy művész hóbortos gondolatai segítőkész emberek jószándékával találkoznak, hiszen a polgármester és az önkormányzat támogatása is kellett a sikerhez. Rábai Ildikó intézményvezető is megköszönte az ötletet, az adományokat. A Fehérvár színeivel díszített Ford Transitot az udvaron hagyva az épületben folytatódott az ünnep. A fiatalok, arra a kérdésre, hova szeretnének menni először, azt felelték, hogy mindenhova. Az otthon egyik lakója Hamvas Béla Útravaló című versével köszönte meg a többiek nevében is az ajándékot. Utolsó sorai úgy szólnak: „Most eredj és élj, mert a világ a tiéd”. Pl. Miklósa Erika (j) segítő ötlete valóra válhatott Fotó: Fehér Gábor KORMÁNYINFÓ Drágul az e-útdíj és a pályamatrica Felújítják a kistelepüléseket az országos hálózatba bekötő utakat BUDAPEST A magyar falvak program keretében felújítják a kistelepüléseket az országos hálózatba bekötő, utakat, az új tanévben több mint egymillió tanuló jut ingyenesen tankönyvhöz - egyebek közt ezt jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. A kormány kitart a fűtési támogatás természetbeni juttatása mellett. A Kormányinfó sajtótájékoztatón lapunk azzal a kérdéssel fordult a miniszterhez, hogy foglalkoznak-e a TÖOSZ javaslatával, amellyel a tüzelőanyag-támogatás természetbeni juttatásával kapcsolatban a napokban a BM-hez és a Miniszterelnökséghez fordult. A kormány rendelete szerint ugyanis a nem vezetékes gázzal és távhővel fűtött háztartások az idén mégis megkapják a 12 000 forintos tavalyi tüzelőanyag-támogatást, de nem pénzben, hanem természetben. Az igényeket az önkormányzatoknál október 15-ig lehet benyújtani a különböző tüzelőanyagokra, tűzifára, szénre, a fűtőolajra, PB gázra. A miniszter szerint a megoldást egyeztették az önkormányzatokkal, s nem jelezték, hogy a természetbeni juttatás problémát okoz. Gulyás Gergely nem zárta ki ugyanakkor, hogy ha mégis gond lenne a természetbeni juttatások szétosztásával, szó lehet egyéb megoldásokról. A miniszter kiemelte a Magyar falvak program keretében tervezett útfelújításokat. A faluprogramra az általános költségvetési tartalékból 150 milliárd forintot szánnak, de ez nem lesz elegendő a kistelepüléseket az országos vérkeringésbe bekapcsoló, korábban elhanyagolt úthálózat rendbe tételére is. Ezért egyéb forrásokat is biztosítania kell a kormánynak. Mivel 2013-tól nem emelték a fuvarozók által fizetendő e-útdíjat, így az 2019 január 1-től 5,8 százalékkal drágulni fog. A miniszter bejelentette azt is, hogy az inflációval arányosan emelkedő e-útdíjon kívül már az idén október 1-jétől a 10 napos matrica díja is nő, 2900 forintról 3500 forintra. A kormány szerint ezt a autópálya használati díjat többnyire egyébként nem a hazai lakosság, hanem a külföldi turisták, az átutazók veszik igénybe. A e-útdíjból és a matrica plusz bevételéből származó pénz - közvetett formában, az uniós szabályokat betartva - egy úgynevezett „falusi útalapba” kerül, és a rossz állapotban lévő falusi utak felújítására költik. A faluprogramra mintegy 150 milliárd forintot szánnak, egyéb forrás is lesz Megyénként így körülbelül 5 milliárd forinttal több juthat az utakra. A sajtótájékoztatón Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a kormány elégedett a tanévkezdésre való felkészüléssel: a héten már megérkeztek a családokhoz a támogatások, az állam csaknem 1,2 millió jogosult kiadásaihoz több tízezer, de esetenként akár százezer forinttal is hozzájárul. Az idén az elsőtől a 9. osztályig már több mint egymillió tanuló ingyenesen jut tankönyvekhez. Ez azt jelenti, hogy 2013 óta összesen 6 milliárd forinttal csökkentek a szülők tankönyvkiadásai - mutatott rá Gulyás Gergely. Jövőre ez tovább mérséklődik, 2019-ben már 11 milliárd forintot fordít erre a célra a büdzsé, kétharmaddal többet, mint 2010-ben. A 2017/18-as tanévben több mint 600 ezer gyermek jutott ingyenes vagy kedvezményes étkezéshez az iskolákban. OS Gulyás Gergely a tanévkezdési támogatásokról is szólt Fotó:MTI FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 RÖVIDEN Bányászokra emlékeznek MÓR Tegnap megkoszorúzták a Kodály Zoltán utcai Bányász szobrot. Ez volt a nyitó akkordja a móri bányásznapnak. Ma 14 órakor a Millennium parkban koszorúznak, a Móri Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével. A Szent István parkban is ők zenélnek háromtól, majd énekesek, táncosok, mazsorettek és vándorszínészek lépnek fel. A Bányásznapi Bátyus bál este nyolctól kezdődik az Erzsébet téri Művelődési házban. PJD Űrhajózás orvosi szemmel SZÉKESFEHÉRVÁR Az Albatrosz Repülő Egyesület Öreg Sasok Szakosztálya szervezésében előadást tart Remes Péter orvos ezredes szeptember 5-én 17 órától, a Tiszti klubban. Az előadás témája az űrhajózás emberi szervezetre gyakorolt hatása. Az ezredes volt a vezetője annak az orvosi csoportnak, amely annak idején kiválasztotta a jelentkezők közül a két magyar űrhajóst, Magyari Bélát és Farkas Bertalant. PJD Varkocs Györgyre emlékezünk SZÉKESFEHÉRVÁR Idén 475 éve halt hősi halált Fehérvár várkapitánya. A szeptember 3-án 10 órától tartandó megemlékezésen részt vesz Cser-Palkovics András polgármester, Tóth Tamás esperes, köszöntőt mond Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgatója. PID